Komáromi Lapok, 1922. július-december (43. évfolyam, 78-156. szám)
1922-08-26 / 102. szám
2. oldal. »Komaromi Lapok« 1922. augusztus 26 orosz 459.319 (34*4 ezrelék), német 3,122.390 (233.6 ezrelék), lengyel 75 656 (6'7 ezrelék), magyar 745935 (558 ezrelék), zsidó 180.332 (115 ezrelék), más 22.225 ezrelék. A csehszlovákok 712 108 (8 98 százalék), az oroszok 26.586 (6’14 százalék) lélekkel szaporodtak — már tudciillik a hivatalos statisztika szerint — az 1910 iki népszámlálás adataival szemben. Csökkent: a németeké 625 150 (16.68 százalék), a magyaroké 325.395 (3037 százalék), az egyéb nemzetiségieké 29.186 tál (55 68 százalék). A hivatalos statisztikai adatok legfőbb érdekessége az, ami hiányzik belőlük. Mint látható, a népszámlálás egyáltalában nem mutatja ki a szlovákok számát, akik pedig az első népszámlálás szerint több mint két millió lelket számláltak. A szlovákokat a statisztika egyszerűen eltüntette Csehszlovákia népei közül és befoglalta önét a csehek közé, & csehszlovák kettős nemzetiségbe. Hogy mit céloz ez a statisztika, azt mindenki tudja. Európa é3 elsősorban a proíek torok számára készült az, melynek adatai a köztársaság való tényeit cáfolják meg. Dacára azonban minden mesterkedésnek, a statisztika adatai nem igen alkalmasak arra, hogy a csehszlovák köztársaságot, mint nemzeti államot tüntessék föl. Mert még igy is nyilvánvaló, hogy a köztársaság Középeurópa legélesebben kidomborodó nemzetiségi állama. Egyházmegyei közgyűlés. A komáromi református egyházmegye közgyűlése. Látogatott közgyűlést tartott e hó 24 én a komáromi ref. egyházmegye a Kollégium épület nagytermében. Az egyházmegye egyházi és világi tagjai nagy számban vettek részt a közgyűlésen, a megjelentek sorában Balogh Elemért, a dunáoinneni egyházkerület általános tiszteletnek örvendő püspökét is ott láttuk. A közgyűlés nagy érdeklődéssel fogadta az esperesi jelentést, mely az egyházmegye elmuit évi eseményeiről számolt be a szokott alapossággal, hű tükrét mutatván be az egyházak működésének. Kiemelkedő mozzanata volt a közgyűlésnek az egyházmegye uj gond nokának dr. Erdélyi Pál egyet, könyvtárigazgatónak, a kitűnő irodalomtörténésznek beiktatása, kiben az egyházmegye mindenképen kiváló vezetőt nyert. Ugyancsak a közgyűlésen tettek esküt az uj egyházi és világi tanácsbírák, a lelkészgyámolda uj tanácstagjai és tisztviselői, valamint az egyházmegyében megválasztott tanítók. A közgyűlés lefolyásáról a kővetkezőkben számolunk be. A Kollégium nagytermében nagyszámú közgyűlési tag és érdeklődő jelent meg. mikor az egyházmegye érdemes esperese, Tóth Kálmán deákii lelkész, megnyitotta a közgyűlést. Magasszárnya,lásu, gondolatokban gazdag szép imában kérte mindenekelőtt az Isten segedelmét a közgyűlés munkájára, majd a közgyűlés vezetésére elnöktársul a gondnok beiktatásáig dr. Gaál Gynla egyházmegyei tanácsbirót kérte föl. A jegyzőkönyvet Gyalókay László egyházmegyei főjegyző és Vargha Sándor aljegyző vezették, hitelesítésére pedig Gálfy Géza gelléri lelkész és Nagy Nándor tanácsbiró kérettek fel. Gyalókay László főjegyző előterjesztette az egyházközségek által megtartott egyházmegyei gondnoki választásról fölvett jegyzőkönyvet. A beadott 52 szavazatból a túlnyomó többséget dr. Eidélyi Pál nyerte el, akit az egyházmegye gondnokának jelentettek ki. Eskütétel után az uj gondnokot Gyalókay László lelkész főjegyző, emelkedett szellemű, megragadóan szép beszédben köszöntötte, rámutatva arra, a mai nehéz viszonyok között az egyházmegye világi vezérére váró nagy és fontos feladatra, melynek teljesítése kiváló képességeket kíván. Meg van arról győződve, hogy az uj gondnokban a képességek bőségesen meg vannak, ki eddigi sikerekben gazdag tevékenységét egyházmegyei gondnoki tisztében kifejtendő müködéséveljogja az egyházmegye javára kiszélesíteni. Őszinte örömmel üdvözli a gondnoki székben és nemes irányú munkálkodására az Isten áldását kéri. A mélyhatásu üdvözlő beszédre dr. Erdélyi Pál gondnok közvetlen melegséggel válaszolt. Beszédében kifejezte, hogy ő ezt a nagy megtiszteltetést nem kereste, de igaz köszönettel fogadj t az egyházmegye bizalmát. Majd a jelenlegi helyzet ecsetelése kapcsán visszapillantást vetett azokra a nehéz időkre, melyek századokkal ezelőtt viharzottak el a magyarok és a kálvinisták felett. Még szomorúbb idők is voltak a mainál, de az isteni gondviselés mindenkor megőrizte a pusztulástól. A sötétségben, a szomorúságban minden időkben kigyultak a mécsesek, mslyek világítottak. Ezek a mécsesek a kálvinista paróchiák vol-A hugocska. Irta Gellért Mária. A kertben már zöld árnyalatot kaptak az orgonabokrok s a földet mindenütt porhanyóra túrták. Még alig pihente ki magát az emberek szegény, végtelen igavonója, még ágaskodtak itt-ott rajta a száraz kórók, a tavalyi élet múmiái: a tavalyi vajúdás halott gyermekei még zörögtek néha az éjszaka hűvös szelében — mind hasztalan, újra munkába fogták. Hosszú ágyakra osztották a veteményes kertet. Vidámnak tetszett a simára gereblyézett föld, de csak az emberek szemének öröme fénylett benne. A föld nem örült. Félt, mint egy újszülött anyja, tele lett egyszerre gonddal. Nekiindulni a birkózásnak: faggyal, forrósággal, rovarokkal... Érezni, hogy a parányi palánta mennyire didereg a hideg estében s az erős, gyönyörű növény hogy haldoklik lassú kinhalálf az égető júliusi napon . . . Együtt nézni velük a lomha felhős eget, remegve, izzadva: vájjon leszakad-e végre a mentő harmatsugár? A föld nem örült. Az emberek örültek. A föld, ha nem kéuyszeritenék — emberi kéz, magot elhullajtó madár csőre, kósza szellő, — talán sohasem merne teremni. Hedvig hátrakötött fejjel gereblyézett és nevetett. A világoskék kendőt jól a szemére húzta, félt a huncut áprilisi naptól. Máris szeplőcskéket fedezett föl az orra tövénél. — Mihály bácsi, drága Mihály bácsi — könyörgött kedvesen — ugye hozatsz nekem annak a szép virágnak a magjából, amelyet az árjegyzékben mutattam neked tegnap este? Mihály páter mosolyogva állott a napon és pipázott, örült a tavasznak, mint valami szerelmes szivü fiatal leány. Ilyenkor még harmonikusabbnak látta az életet, még jobbau örült neki s még inkább imádta mindenható Urát, a Teremtőt. Titokzatosan mosolygott: már meg is rendelte a virágmagot a hugocskájának. Kicsit elgondolkozott, hogy mért akar a hugocska olyan nagyon szép virágoskertet — sejtett valamit és újra mosolygott. Aztán tovább sétált. A fáit vizsgálta. Vájjon teremnek-e gyümölcsök az idén? Szerette a gyümölcsöt s szerette elnézni kedves növekedésüket. A legmegrakottabb fán is ismert szinte minden almát vagy körtét. Csak rakná meg őket az Ur keze . . . Olyan rossz nyáron üres gyümölcsfát látni. A betegen tengődő emberekre emlékeztetnek, vagy a haszontalan életet élő semmittevőkre. Mihály páter ugyan még csak tavaly került ide, de egy nyarat már a fáival töltött s úgy szerette őket, mint a gyermekeit. ügy szerette őket, mint a hugocskáit. Négy vagy öt unokahuga volt, unokaöccse csak egy hatesztendős fiú. A hugocskák mamái — a testvérei — mind egyszerű asszonyok voltak. Nénik szinte. Mihály bácsi egy kiskereskedőnek volt a gyermeke, az apja tönkrement s a lányok hárman, szegényen iparosokhoz kerültek feleségnek. Mindegyik műveltebb volt kicsit az uránál, de azért egészen becsületes és dolgos asszonyok lettek. S ha akadt is a lelkűk mélyén néha szomorúság, hogy nem fölfelé, hanem lefelé jutottak, a lányaikat már büszkén és öntudatosan nevelték kisasszonyoknak. Mikor Mihály pátert idehelyezték a bucsujáróhelyre, örömujjongás lett az egész aeszonycsalád. Milyen jó lesz most már a lányoknak... Lassankint szinte már nem is úgy szerepeltek, mint az apjuk leányai, hanem Imint a Mihály bácsi húgai... Hiszen a klastrom pátere olyan tekintélyes ember volt. Ellátogatott hozzá az egész környék úri társaink, melyeknek messze világitó erejök tartotta meg a nehéz időkben elődeinket. Ezek a világító mécsesek a belőlük kiáradó fényességgel mutatják ma is az utat, melyet követnünk kell és e világoknál fogjuk a súlyos viszonyok között is Isten segedelmével a ránk nehezedő feladatokat megoldani. Egyháza iránt érzett szeretető, hűsége e diszss tisztében arra buzdítja, hogy helyét az egyházmegj^e javára minél eredményesebben betölteni igyekezzék és amidőn megköszöni, a nem keresett, de megtisztelő bizalmat, kéri az egyházmegye közgyűlésének tagjait, hogy az egyház, javára irányuló munkájában támogatni szíveskedjenek. A poetikus gondolatokban gazdag beszédet a közgyűlés lelkes éljenzéssel fogadta, a beiktatott uj gondnok pedig, mint a közgyűlés világi elnöke, elfoglalta az esperes jobbján az elnöki széket. Tóth Kálmán esperes indítványára úgy az egyházi főjegyző által elmondott üdvözlő beszédet, mint a gondnok beszédét egész terjedelmében jegyzőkönyvbe foglalta a közgylüés. Ezután dr. Mohácsy János egyházmegyei uj világi főjegyző, Soós Károly lelkészi, dr. Szijj Ferenc, Nagy Nándor, Schmidt Imre, Zsindely Ferenc és Fülöp Zsígmond világi tanácsbirák tették la a törvényes esküt. Az uj egyházmegye választott tagjait Tóth Káimán esperes üdvözölte meleg szavakkal, melyre az esküt tett képviselők nevében dr. Mohácsy János lendületes beszédben válaszolt. Majd a lelkész gyániolda által megválasztott Vargha Sándor, Győry Elemér, dr. Gaál Gyula, Pap Elemér tanácsosok és Fülöp Zsigtnond számvevő tették le az esküt. Esküt tettek még az egyházmegye területén újonnan megválasztott tanítók is, kiket lelkes és odaadó munkára hivott fel az esperes. Az esperesi jelentést Gyalókay László főjegyző ismertette. A tartalmas és az egyházmegye életében előfordult minden mozzanatot felölelő jelentés az egyháznak az új államalakulatban ado,.t helyzetével foglalkozott és előterjesztette mindazon kívánalmakat, melyek az egyház zavartalau műkő léséhez és a hívek lelki gondozásához szükségesek lennének. Igaz kegyelettel emlékezik mag a jelentés az egyházmegye halottjairól, köztük Topa József, Tuba Gáspár ref. lelkészek elhalálozásáról, valamint a múlt éjjel oly váratlanul elköltözött Udvardy Gyula haláláról. Az elhunyt lelkészek emlékét jegyzőkönyvben megörökítették. — Sajnálattal jelentette ha Balahó sága. Az öreg grófné olykor nála reggelizett. Gyónás és áldozás után, ha kissé hosszasnak tetszett éhgyomorral hazakocsikázni. A látogatás tulajdonképpen mindég a lelkésznek szólt — daliát nem volt-e ez a lelkész Mihály bácsi? Aztán kis versengés indult meg a családban. Mihály bácsi kijelentette, hogy egyik bugát magához veszi. Margit tanítónő volt. Ő kívül esett a választáson. Eóza — a Hedvig buga — varrt. Ufihölgyekaek, szép hiú dámáknak, s egészen jól keresett vele. A harmadik nővérének is akadt két lánya. De az egyiknek komolyan udvarolt valami építőmester. Ezt nem lehetett elhozni a színhelyről. Maradt a kisebbik: Hona. S aztán ott volt Hedvig. Senki sem vágyakozott jobban a regényes helyre, — kényelembe, tekintélybe, urikisasszonynak — náia. Négy polgárit végzett, tovább nem akart tanulni, nem akart sem szabónő, sem hivatalnoknő, se semmi ilyesmi lenni. Otthon ült és majdnem egészen haszontalanul lopta a napot. Regényeket olvasott, németül tanult s büszkén rátartón járkált az utcán, akárcsak a leguribb kisasszony. De üde volt, csinos, szőke, mindenki szívesen nézett rá és mindenki megbocsátott neki. Még a buga is önkéntelenül alárendeltje volt és türelmesen varrta külöa kívánság szerint választott ruháit. Néha ugyan magára eszmélt, sirt egy sort, hogy mi yen buta is ő s durcásan járkált pattanásos pufók arcocskájával s az örökös cérnaszálakkal a ruháján. De aztán két-három nap alatt mindent elfelejtett s újra ő lett a Hamupipőke. Mihály bácsinak tehát Hedvig és Ilona között kellett választani. Hedviget jobban szerette, mert kedves, csinos és bizonyos mértékben okos is volt; a;másikat viszont jobban sajnálta, mert csúnyácska volt és nem valami eszes.
