Komáromi Lapok, 1922. július-december (43. évfolyam, 78-156. szám)

1922-08-19 / 99. szám

1922. augusztus 19. ,Komáromi Lapok. 8. oldal. közben felemlítette neki, hogy a Dunapart képe rövidesen hogyan megváltozik: sínpárok futnak végig rajta, gözdaruk emelkednek a közraktá­rak előtt és igyekezett a jövő képét megraj­zolni a prágai férfiúnak. Ez a kereskedő el­­komorodott és szűkszavúan csak annyit jelentett ki: hogy mindez nem egészen olyan bizonyos, mint mi hisszük, főképpen pedig nem bizonyos az, hogy olyan gyorsan meglesz minden, mint mi hisszük. Ez a kereskedő bizonyára nem ismeri az állam terveit, de felfogása jellemző a mi sze­rencsétlen viszonyaink felől- Az állam nem siet a komáromi beruházásokkal. Egyelőre ko­torják a Kis Dunát, ebben kulminál a kikötő épitési munkája. A kikotort iszappal feltöltik a volt sétateret. Emberi számítás szerint leg­alább egy év keli ahhoz, mig ez megüllepedik és megszilárdul, hogy alkalmas altalajul szol­gálhasson a pályaépítéshez, vagy a felépítmé­nyekhez. A szép nyár, amelyhez a helyi mun­kásságnak és a város lakosságának is annyi reménye fűződött, tehát ismét elmúlik anélkül, hogy itt építés lenne, hogy a forgalom egy kis lendületet venne és a lakosság keresethez juthatna. Hz az őszi perspektíva: a törvényszék áthelyezése, a mostani csekély forgalomnak is érzékeny csökkenéséhez vezet, a megye meg­szüntetése a megyei székhely elvesztését jelenti. Komárom egy kis vicinálisnak a végállomása marad, ahol elvégzödik minden. Amelynek folytatása nincsen. Egy kis garnizon, ahol a sok katona unatkozik és szidja az álmos vtV rost. Óriási gyártelep áll és várakozik lesze­reltem gépeitől megfosztva jövő sorsára, gyár­kéménye, mint egy hatalmas kar, jelentkezik vívásra: ime itt vagyok én is, akiről megfe­ledkeztetek. Falai közt csend és némaság: tágas müh lyei, nagyszerű modern épületei üresek, az egész, mint egy végnélküli, rette­netes ásitás jellemzi a forgalmától, közéletétől, közgazdaságától megfosztott város egész vi­gasztalan, sivár mai életét. Az állami kikötő volna hivatva kárpótolni mindenért, de annak építése igazán oly szordi­­nóval folyik, mint a betegnek naponta három­szor egy kávéskanállal beadott orvosság, amitől meg is lehet gyógyulni, de igen sokszor bele­hal a szegény beteg. I^eg-yverjavitások és átalakításokat csak puskaművesnél készítessen, mert csupán ilyen szavatolhat a fegyver megbízhatóságáért, azért forduljon minden vadász SULOVSKY BÉLA puskaműveshez Bratislava, Köztársaság-tér 1 szám. László, Horváth Ferenc, Estery György, Horváth Vitus és Perseőthy megrohanták Kassát és el­­foglalták. János király, vagyis inkább Fráter György ' püspök Kassa élére Czeczey I.énárt kapitányt helyezte. Ez a minden izében magyar vitéz es páratlan hazafi, erővel és mesterséggel néhány év alatt teljesen magyarrá tette Kassát. Kato­náinak házat és telket adott, a nemességet és a magyar kereskedő rendet kiváltságokkal Kas­sára édesgette. A Ferdinánd király híveinek és az engedetlen német lakóknak pedig útilaput kötött a talpukra. És a bécsi kormányszékek­nek soha többé nem sikerült Kassát vissza­­németesiteniök. Gzeczey Lénártnak jelentékeny katonasága volt. A gyalogság szervezésével kedves emberét és jobb kezét: Zádorla Jánost bízta meg. Ez is megesvén, a vidék behódoitatásához fogott. Harc nélkül ez természetesen nem ment. E har­cokban tűnt ki, minő nagy szerencse volt rá­nézve Zádorla. Ez az ember ugyanis mindenre Vállalkozott. Hivatalos jelentésekben olvashatjuk, hogy Zádorla igen fortélyos és ravasz ember lévén, túljárt a németek eszén. Az oda felvaló utakat — Írják róla — igen jól ismerte, min­denütt kémeket tartott s ha valamit megtudott, azonnal hasznára fordította. Mig Gzeczey Kassát őrizte, ő a szepesi varosok körül portyázgatott s hol itt, hol amott hajtá el a császári katona­ság lovait és marháit. Lerontá Salgó várát és elfoglalta Lipócot. Az elpusztított Richnót meg fölépítette. Serédy jelentése szerint Zadorla miatt mozdulni sem lehet, mert az utakat, az ösvé­nyeket, a folyókon a kelőket mindenütt meg­szállva tartja s ott is megjelenik embereivel, ahol nem is álmodnak róla. Álomtemetés. Dalolok a sóhajlanyáknak és a varjakkal szállók a mezők felett. Hangszerem: a bánat hegedűje de lelkemben hordok magyar tüzeket. És bágyadtan sír az ifjú hangszer Túrán felett ha borul az alkonyat és a nagy kopár Világtemetőben temetnek halkan magyar álmokat. Velem zokog a Duna habja . . . Veiem sirat a kárpáti szél . . . És az éjszakáknak borongó sötétje elmúlt magyar ábrándról regél. Dalolok ... az őszi fonnyadásról es a varjakkal szállók a mezők felett. Vagyok: magyar álmok siratója és ebírom halkan . . . ielksmat. RADVÁNYÍ KÁROLY. A ipi színészei isi. a magyarság annyi fájdalmas kultursé­­relmét tárgyaló legutóbbi ellenzéki vezérlő bizottsági ülés a magyar színészet válságával is foglalkozott. A Központi Iroda nevében erre vonatkozólag Dzurányi László jogpárti központi titkár a következő jelentést, illetőleg javaslatot terjesztette elő: Az a gyilkos kulturpoiitika, amely vaskos kötetnyi sérelmet halmozott ö sze a magyar iskolaügy terén és célbavette a magyarságnak csaknem minden kultúrintézményét, a magyar színészetet sem kímélte meg. Színi kultúránk európai .nívóját sikerült négy esztendő alatt megdöbkentö mértékben lefokozni, színészetünk nemzetéltető erejét a szükebb szinügyi politika — mindig nekünk ártó — sakkhuzasaival és a népszámlálásnak nevezett nacionalista miszti­fikációra épített tilalomfákkal elsorvasztani. Az a terület, amelyen azelőtt négy színtársulat terjesztette a magyar szót és találta meg boldogulását, ma egyetlen sziatásulat számára sem biztosítja a lét elemi föltételeit. Mert politikai labdázás folyik ezzel a kulturérté­­künkkel is s ebben a tervszerű hányattatásban egyre jobban letöredeznek a magyar színészet értékei s közel van már a nacionalista törek­vés beteljesedése, hogy a magyar Múzsa az országút lerongyolódott vándorává váljék. Hogy ez a politika ilyen frappáns, romboló hatást eredményezhetett, abbén, elfogulatlanul meg keli állapítanunk, része van magának a magyar színészetnek is. Helyén s idején nem való vételkedés folyt itt két színigazgató között az egyeduralomért, a kizárólagos koncesszióért. Elismerjük, hogy a legjobb intenciókkal, de a versengés olyan eszközeivel és túlzásaival, amelyekkel végeredményben a maguk pillanat­nyi sikeréért a magyar színészet érdekereit szolgáltatják ki a kezeit dörzsölő csődpolitiká­nak. És most vérvesztetten, agóniában fekszik a magyar színészet, amely elvégre sem a Pol­gáré, sem a Faragóé, hanem valamennyiünk, az egész magyarság nemzeti kincsö. Nem akarunk vádolni, mert hiszen tudjuk, hogy mindkét színigazgató egyformán szivén viseli színészetünk sorsát, csak azt a színészembe­­reknél — sajnos — nem szokatlan elfogultsá­got és önzést kell kárhoztatnunk, amely abban jelentkezett, hogy a magyar színi kul­túra megmentésére és fölvirágoztatására mind­kettő egyedül önmagát tartotta alkalmasnak. A végleg elmérgesedett személyi harcban és a velejáró balfogásokban a hatalom politikája elsőrendű támogatóra talált, hogy a végle­tekig huzza a stagnáció állapotát s alkalmas időben rámérhesse a magyar színészetre a halálos csapást. Ma az a helyzet, hogy augusztus végével megszűnik Faragó koncesz­­sziója s a jövő évi koncesszióról még nincsen döntés. Nem túlzás tehát az a megállapítás, hogy a magyar színészetet a megsemmisülés veszedelme fenyegeti. Faragó ugyan, bizva bizonyos előzetes ígéretekben, m-gszerveste jövő évi társulatát. Azonban a taktikázó hiva­talos politika már ennek is szinte leküzdhetet­len akadályokat állított útjába, amennyiben úgy rendelkezett, hogy Szlovenszkó területén csakis itteni illetőségű színészeket szabad szerződtetni. A művészeti életben ilyen sorom­pókat fölállítani a legnagyobb barbárság, do nem is szolgált ez más célt, minthogy újabb mód legyen a magyar színészet lefokozására és lerombolására. Végül is Faragó talált valami, modus vivendit, s össze hozta a jövő szezon társulatát. Szervezkedése azonban teljesen illúziónnssá vált, amennyiben a koncesszió elintézésének végletekig húzódó késedelme jog­gal ébreszthette benne azt a hitet, hogy a döntés nem az ő javára fog kiütni. Nem visel­hetvén ilyen körülmények között szerződtetett tagjaival szemben egy egész éves egzisztenciá­juk anyagi felelősségét, kénytelen volt vala­­mennzi szerződést érvényteleníteni. Hogy a koncessziót ki fogja megkapni, még mindig nincs róla pozitív hir, de ma már csakoem irreleváns is, mert nem változtat azon a bizo­nyosságon. hogy a szlovenszkói magyarságnak a jövő sziniévadban legjobb esetben egy csonka, kuiturigényeit ki nem elégítő társulata lesz. Ha Az 1539 ben a császári fővezérnek: Fels Lénártnak Bécsbe kellvén mennie, mig távol volt, az ügyeket helyettese: Lascano Tamás intézte. Mivel a kassai vitézek elhajtották a né­metek lovait, Lascano elhatározta, hogy bosszút áll és a kassaiakat megsemmisíti. Nagy titokban éjjel egész hadával Kassa ellen indult. Az éber Czeczey és Zádorla már várták őt. Az elkese­redett harcban aztán Lascano is, meg a serege is elpusztult. A győztes kassaiak sok zsák­mánnyal és sereg rabbal indultak haza. Ferdinánd király ez eset után Jóhalálában küldött segédcsapatokat. S augusztus hónap 5 én megírta a felvidékieknek: »A mieink méltatlan legyilkolását, kiváltképen Lascano Tamás fő­vezérünknek s a többi kapitányunknak halálát lelkünk nagy aggodalmával halljuk.« Amig Ferdinánd király és hívei a bánat­nak adták magukat, addig Gzeczey és Zádorla Kassán győzelmi tort ültek. Folytak a borkö­szöntők és a vigasságos énekek s a lantosok ugyancsak pengették a nótát. Jó Tinódi nem­hiába irta volt, hogy Gzeczey házából nem igen tolták ki a lantosokat, bizony szívesen látták ott őket, meg a velük egy kereseten levő hege­dősöket. A kassai győzelem után Gzeczey és főleg Zadorla a szepesi városokat harmiucad, rovás és tized fizetésre kényszeritette. A melyik ma­gyart Ferdinand a birtokától megfosztotta, Zá­dorla visszaültette javaiba. Az 1541. évben Serédy főkapitány sürgő­sen kért gyalogságot és lovasságot; mert Zá­dorla János a Claustrum Lapidis-t egyéb he­lyekkel együtt elfoglalta s most a hegyeket já­ratja kémeivel. Valamivel későbben (1543-ban) jelentik a királynak, hogy Zádorla János (»princeps male­­factorum«) már régebben elfoglalta Lipóc várát s most Salgót pusztította el Mikor a szepest városok küldötte Czeczey Lénárttól elhajtott marháikat kérték vissza, Czeczey azt felelte a küldöttségnek, hogy ő semmi parancsot nem adott ez ügyben Zádorlának. A küldöttség tag­jai erre remegve fetelék: Zádorla János ismét katonát toboroz s nem járhatunk békével! Gzeczey erre igy felelt: Semmi közötök hozzá! Zádorla tudja mi a kötelessége! A pol­gárok erre azt felelték, hogy Zádorla a fölépí­tett Richnoba erős őrséget vetett s onnét fogja őket nyúzni és fosztogatni. Lőcse, Bártfa, Eperjes és Szeben városok mindezt Bécsbe is megírták. (1543. juni. 30.) Jelentésük szerint Gzeczey kapitánynak legve­szedelmesebb főemberei: Zádorla János, Vinnyey László és Basó. Erdő s mező tele van az ő embereikkel! Ugyanezen napon a nevezett városok má­sik levelet is bocsátották a bécsi királyhoz. Ebben már azt jelentik, hogy a kassaiak Göl­­nicet is elfoglalták s ott most a monostort erő­sitik. Fölséged hanyagsága miatt — írják a vá­rosok — mindent elveszítünk. A kassai magyarok hatalma napról-napra növekedvén, a siker mindig további tevékeny­ségre buzdította őket. Báthory András Miskolc­ról Írja Bécsbe, hogy Kassán nagy tanácskozá­sok folynak Gzeczey, Zádorla, Soltffy Imre és Basó Mátyás között. Elhatározták, hogy János király fiát megkoronáztatják. Máris nagyokat isznak a király fiának az egészségére ! Mivel Ferdinánd hívei a kassaiaknak ár­tani nem igen tudtak, olyanokon álltak boszut, a kik nékik mit sem vétettek. Volt Gzeczey

Next

/
Thumbnails
Contents