Komáromi Lapok, 1922. január-június (43. évfolyam, 1-77. szám)
1922-06-03 / 66. szám
4. oldal. »Komaromi Lapok« 1922. június 3. is kezdik marni, rágni és tépni. Egyéni haj- i szákat kezdenek egyesek ellen csak azért, mert a$ magyar ügynek meg nem alkuvó harcosai. Községi életben, üzleti világban egyaránt talál- 1 kozunk mérgezett nyilaikkal. Sajtójuk mérgezett kút és szánalmas sorsra jut az a magyar, aki kulturszomját itt akarja kielégíteni, mert legszentebb érzéseinkből és hagyományainkból űznek gúnyt és gyalázatot perverz kedvteléssel. Szerintük itt a kisebbségeknek igen jól megy a sorsuk. Az, hogy magyar szülőknek gyermekei ezrével maradnak iskola nélkül, hogy magyar egyesületeket feloszlatnak, vagyonukat elkobozzák, hogy a magyar földet szinmagyar területeken más nemzetiségeknek osztják ki és ezzel egész vidékeket el nemzetietlenitenek, hogy ma százezer magyar munkás áll teljesen munkanévül, a magyar ipar végvonaglásának szomorú perceit éli, a kohókat kioltják, a kazánok kihűlnek, a gyárkémények nem füstölnek, hogy a sovinizmus már beleavatkozik a vallások belügyibe is, hogy a közigazgatást teljesen a nacionalista centralizmus szelleme hatja át, mely a magyarság életnyilvánulásait rossz szemmel nézi, azt ők igen jól tudják és látják, de elhallgatják. Az emigráns természettel jár ez, amely veszedelmes reánk magyarokra és amely ellen most már intézményesen is fel kell vennünk a küzdelmet. Csúz, — Röszuéng, — Ischias elismer telső gyógyhelye! láttam, csak kettőt nem: háládatos embert és öreg asszonyt. Mondjuk hát, hogy körülbelül az én koromban volt és mosolygott. § — Nem ismer meg, persze — szólt némi szemrehányással. — Hja! Persze! A harminc esztendő! — Harminc esztendő! Végigfutottam az emlékeimen. Minden virágon, minden csillagon. De a mosolygó hölgynek semmi nyomát se találtam. — Látom már, — szólt végre — hogy nem emlékezik. De ha meglátogat, talán majd eszébe juttathatom. Meglátogattam, persze. Nem mutogatta a papagályait, se a nippjeit. Csak a kis kertjébe vezetett, ahol köröskörül termetes oleánderek virágoztak. Azokra mutatott és kérdően nézett rám. — Most se emlékezik? Az oleánder?... És ... Jucika! Az agyvelőm majd ki szakadt, de nem emlékeztem. Semmire se emlékeztem. Eszembe jutott sok leány, meg asszonynév, sok tubarózsa és búzavirág, de az oleánder és Jucika... Nem. Bizonyosan elmosta őket a harminc esztendő. Vagy a vértenger, amiben nyolc esztendő óta fuldokolunk. Végre is el kellett mondani, ö mondta el — az én históriámat — A hold fönn úszott az égen. A csillagok ránk ragyogtak. A Törik-Szakad csárda már félig lehunyta a szemét Es mi ott kószáltunk körülötte, mig a kocsis a lovát etette-itatta. És meséltünk egymásnak. A magyar nábob furcsaságairól és a Kárpáthy Zoltán szerelméről. Verseket mondtunk és daloltunk is. Mig csak az oleánder-csokor egyszer csak hozzám került. — Magának adtam? A Bessenyeynek küldött bokrétát? — hüledeztem. Befejezték a batármegállapité munkálatokat. Csak a cseh-szlovák—magyar határt nem állapították még meg. — A „kísérő levél“ is csak szemfényvesztés. — Magyarország területéből újból elvettek. — Millerand levelének szelleme. A négy határmegállapitó bizottság, mely 1921. augusztus havában kezdte meg munkálatait, — mint már röviden jeleztük — elkészítette Magyarország uj határai megállapításának legfontosabb részét: a népszövetség elé terjesztendő határkiigazitó javaslatokat. Csupán a csehszlovák határ megállapítása van még hátra, de a hirek szerint e tekintetben nem várható változás. A határmegállapitó-bizottságok működésének alapját a békefeltételek átnyujtása alkalmával a magyar kormányhoz intézett úgynevezett kísérőlevél alkotta, mely tudvalévőén kilátásba helyezte Magyarország számára a békeszerződésben kijelölt határok áltál teremtett néprajzi és gazdasági igazságtalanságok orvoslását. Azok, akik a kisérő levél keletkezését ismerik, tudják, hogy ezzel az okirattal annak egyedüli helyes értelme szerint nem a már megvont határok lokális kiigazítása volt tervbevéve, hanem egy olyan kiigazítás, amely a gazdasági és etnográfiái követelményeket tartja szem előtt. Ez a kisérő levélből világosan kitűnik, mely a határ áthelyezéséről (deplacer) beszél, ellentétben a békeszerződéssel, mely határkiigazilást (definir) ismer — és továbbá uial az általános érdekre, mig a békeszerződésben csak lokális jelentőségű helytelenségekről van szó s végül a kisérő levél a határáthelyezést a népszövetség hatáskörébe utalja, mig a békeszerződés a határkiigazitás végleges eldöntését magukra a határkiigazitó-bizotíságokra bízza. Ezszerint tehát a bizottságok hivatva vol tak egyrészt a békeszerződésben meghatározott határvonalat a természetben kijelölni, mely munkájukban kötelesek magukat a szerződésben névszerint kijelölt egyes földrajzi pontokhoz tartani, ezek között azonban a határt a helyi, gazdasági, földrajzi és népraj-i követelményeknek megfelelően saját hatáskörükben állapíthatják meg, másrészt, és ez feladatuknak fontosabb része, hogy amennyiben beható vizsgálat és tanulmányok során arról győződnének — Nekem adta, — felelt nyugodtan és kissé elpirulva nézett rám. — Az volt az első bokréta, amit életemben kaptam. Az első illúzió, ami olyan, mint a legelső szerelmi vallomás___ De hü is maradtam hozzá, az oleánderhez. Azóta tele van vele a kertem, a tornácom, sőt néha . .. igen, sokszor a szivem is .. . Harminc esztendő óta 1 . . . Kissé hamiskásan mosolygoit és én meghatóban néztem rá. Milyen furcsa is az élet! Egy gyermekálom az egész, ami végigkíséri a szivet. Nekem az első szenzáció, neki az utolsó illúzió. Az egyik tüzes, mint a szerelmes csók, színes, mint a szivárvány és könnyű, mint a pillandó szárnya. A másik bágyadt és halovány, mint a búcsúzó napsugár. De felejthetetlenül kedves mind a kettő; az oleánder is, az üiöttkopott csárda is, a holdvilágos estével és halhatatlan mesérvel. A piros oleánderek között Jucikát fehér tubarózsának láttam, erős és makacs virágnak, aki letagadja, hogy az a história nem harminc, hanem éppen negyvenöt esztendővel ezelőtt történt 1... De nem akartam az illúzióját megzavarni és igy esett meg, hogy ezúttal is a poéta húzta a rövidebbet, mint mindig. Mert én megkaptam a magam első szenzációját, hogy a mese a legszebb és leghalhatatlanabb valóság. Jucika is megkapta az utolsó illúzióját: a letagadott tizenöt esztendejét. Egyesegyedül csak Bessenyey György nem kapta meg a Máli néni oleánderét, a szellemének szánt hódolatot. S ha e miatt a lelkiismeretem nyugtalankodik, csak az csillapít meg, hogy azt a csokrot akkor, a Törik Szakad csárda holdvilágos sétája közben ő, Bessenyey György maga is, úgyis oda adta volna — Jucikénak. meg, hogy a trianoni határ a néprajzi és gazdasági követelményeknek nem felel meg, vagy pedig igazságtalanságokat foglalna magában, a a népszövetségnél javaslatba hozhatják a határvonal feloldását, illetőleg nagyobb területnek átcsatolását. A népszövetség hivatva van ezen javaslatok alapján a két érdekelt kormány között közvetíteni és azokat lehetőleg a trianoni határnak a bizottság által javasolt megváltoztatásának elfogadására bírni. A határmegállapitás eddigi való eredménye nem jelel meg a kísérőlevél szellemének. Az egyes bizottságok eljárása sem volt egyöntetű. Valamennyi bizottság a békeszerződés kisérlőlevelében foglalt Ígéreteket kétoldaluan értelmezte, azaz a békeszerződés által teremtett igazságtalanságok jóvátételét illetően a határkiigazitások lehetőségét nemcsak mint Magyarország, hanem a szomszéd államok érdekeben történt rendelkezést magyarázták. Ilyen módon a határmegállapitó bizottságba beosztott magyar képviselőknek arra kellelt törekedni, hogy a trianoni béke által Magyarországnak meghagyott területet a szomszéd államok igénye ellen megvédjék. A magyar-jugoszláv határmegállapitás. A magyar-szerb horvát szlovén határmegállapitó bizottság a népszövetség elé egy javaslatot terjesztett, még pedig az úgynevezett vend-vidék egy részének Magyarországhoz leendő visszacsatolasa tárgyában- E javaslat az osztrákmagyar-szerb horvát-szlovén hármas határpontoktól, illetően Kerkafő községtől kezdődően egészen Alsólendváig, főleg a Lendva folyó és Adorván-csatorna mentén a magyar-délszláv nyelvhataron összesen húsz magyar és vend községre vonatkozik, melynek Magyarországhoz való visszacsatolását megokoltnak tartja. Ezen területnek kiterjedése 32112 hold, lakossága 18854 lélek. E határozat alapja a kérdéses vidék gazdasági helyzete, mely azt egyenesen Magyarországra utalja, főleg pedig az ottani magyar és vend lakosságnak Magyarországhoz való törhetetlen ragaszkodása. E bizottság saját hatáskörében a vendvidéken 8000 holdat két községgel és négy továobi község területének részeivel, összesen 681 lakossal csatolt vissza Magyarországhoz. A baranyamegyei szárazhatáron 6300 holdat, a Bácskában 11000 holdat, Szeged vidékén 8000 holdat, Torontáiban pedig 1700 holdat csatolt vissza Magyarországhoz, melyhez még a Dráva szakaszon a folyó főmedrének határként való megállapítása folytán körülbelül 250 hold területnyereség jön. A végleges határt a Mura és Lendva összefolyásától Gyékényesig a Mura, innen Barcsig nagyjában a régi magyar horvát közigazgatási hatar, Barcstól Dőlni Miholjácig a Drava főfolyása alkotja. E területekkel összesen körülbelül 1000 fő lakosság kerül vissza Magyarországhoz. A bizottság a területnyeresegekkel szemben a szerbek javára Baranyában és Szabadkától északra Tompakelebiánál öszszesen körülbelül 1700 hold lakatlan terület, mely túlnyomóan szabadkai lakosok tulajdona, ítélt meg. A visszacsatolt terület az osztrák határtól Szabadkáig már birtokba is vették, kilátás van arra, hogy a Szabadkától a Tisza- Maros szögéig terjedő vonalon a Magyarországnak itelt területek visszacsatolása is a legrövidebb időn belül megtörténik. A magyar-osztrák határmegállapitás. A magyar osztrák határmegállapitó bizottság javaslatait a népszövetség elé terjesztette, még pedig oly értelemben, hogy hatalmaztassék fel a népszövetség által, hogy a határvonal megállapításánál az egyes, a békeszerződésben megnevezett pontokhoz való alkalmazkodástól felmentést nyerjen és ezen feloldandó pontok között a határt a javaslatban kifejtett okokra való tekintettel saját hatáskörében állapíthassa meg. Ezt a felmentést a bizottság Moson, Sop- * ron és Vas vármegyék területén három különböző helyen kéri Nagynardától keletre a Pinka völgyében, Pamogyiól délre a Hanságban, Rendek-Ltebing községtől délkeletre Léka vidékén. A javaslatok alapját a Pinka völgyében az a körülmény szolgáltatta, hogy e területek Szombathely város közvetlen körzetébe tartoznak és kölcsönösen a legszorosabban egymásra vannak uiaiva, továbbá a Pinka és Raba folyók vízrajzi és árvízi viszonyai, végül a lakosságnak Magyarországhoz való ragasz- I kodása, mely a nem magyarajkuak közül különösen a horvát lakosságnál nyilvánult meg
