Komáromi Lapok, 1922. január-június (43. évfolyam, 1-77. szám)
1922-06-03 / 66. szám
1922. junius 3. Komaromi Lapok“ 3. oldal. kívánságára indulnak meg. Azt állítják, hogy a csehszlovák köztársaság vigasztalan gazdasági helyzetben van és elérkezett az ideje, amikor Magyarország olyan politikai eredményeket érhet el, amelyek Magyarország integritására beláthatatlan következményekkel lehetnek. A magyar kormány azzal a kifejezett feltétellel egyezik bele a tárgyalásokba, ha előbb egy messzeterjedő kisebbségi védelemről tárgyalhatnak.“ Hrusovszky lehetetlennek tartja, hogy ilyen atmoszférában lehessen tárgyalásokat folytatni egy szomszédos állammal. Magyarország — mondja — mindeddig semmivel sem adta bizonyítékát szándékai őszinteségének és bizonyos, hogy a közelgő tárgyalásokon akadékoskodni fog. Cikke végén Hrusovszky rámutat azokra az állítólagos, de szerinte megtörtént és igaz határincidensekre, amelyeket bizonyos tendenciózus jelentések szerint naponta előidéznek a magyar határőrségek szlovenszkói betörései. (?) Az emigráns természetrajzát kellene megírnunk, jövő nemzedékek okulására, óvaíntésül a jelen nemzedéknek, melyet mételyez, megfertőz és veszélyeztet erkölcsében, létében és hitében. Ez a bennünket egyre nagyobb rajokban ellepő emberfajta, mely veszedelmes, sőt közveszélyes fertőző betegségben szenved, mindennél veszedelmesebb lelki fertőzést okoz, a gyűlölet talaját szántogatja vetéseink alá már a harmadik esztendeje makacs szívóssággal es kitartással, amely oly jellemző minden parazitára nézve, hogy maguknak dús aratást tudjanak biztosítani. Sokat irtunk és irt a magyar független sajtó erről különösen tüneti nézőpontból vizsgálva ezeket a kórszerüen beteg lelki eltévelyedéseket, melyek a hontalanság és a telhetetlen düh féktelen és rosszindulatú gőzeitől feszítve, megérthetővé teszik e duvadak alacsony indulatait és romboló munkáját, bár egészséges elmével, főleg pedig ép erkölcsi érzékekkel nehezen lehet felfogni ezt a szadizmus lényegének ismerete nélkül, hogy bécsi magyarjain« tervszerűen és állandóan marják és tépjék, gyalázzák volt hazájukat, fajukat, mely kivetette őket testéből. A hiszékeny embereket kezdetben csak Bécsből maszlagolták meg a bécsi magyarok, mely elnevezés szomorú fogalommá vált a köztudatban a proletárforradalom lezajlása után. Önkéntes száműzetésükben kezdetben gondtalan és vig élet középpontjába jutottak, de mivel számuk egyre szaporodott és a konc feletti éhségükben maguk között is meghasonolva, egymást kezdték marni és harapni és Bécs nem tudta felszívni magába az emigráns testből kitermelt mérgeket, vad mohósággal vetették magukat az utódállamokra és főleg minket szlovákiai magyarokat lepnek el sürü rajokban. Mivel ragadós csápjaikat itt érezzük közöttünk és undok nyiluk sara már reánk is fröcsen, védekeznünk kellene ellenük, mert a közundor nem elégséges védőpajzs velük szemben, vastag bőrfelületükről lepattanik a személyes ellenszenvnek minden szerényebb éreztetése. Mig Bécsből magát a megcsonkított és megalázott magyarságot, mely ezer sebéből véreze, meghasonlottan vergődik balsorsában, állandóan rágalmazási hadjáratuk hadszínterévé tették, addig nekünk békességünk volt tőlük, bécsi emigránsoktól. Magyarország testét vérengző farkas módjára nem azért harapdálták, hogy éhségükét csillapítsák, hanem hogy vérengző ösztöneiket, boszuszómjukat kielégítsék. Hogy ideszabadultak reánk ezek az állampolgárság és illetőség nélkül bolygó rossz szellemek, ezen munkájuk a Magyarország elleni büntelen izgatás mellett az itteni, sorsával küzdő és létéért aggódó magyarság alá helyezik el 1 kisebb-nagyobb aknáikat tervszerűen, ravasz } számítással keltve a kisebbségi jogaikért küzdő j magyaroknak irredenta gyanúját az államhata• lom előtt. A farkas és róka keresztezését viselik ! magukon ezek a politikai duvadak, akik be| fészkelik magukat sajtónkban, lapokat tartanak | fenn homályos eredetű pénzeken, befurakodnak j a poiitikai pártokba és szerephez jutnak, mint agent provocateur-ök, ellepik a közélet felszínét, jótékonységi akciókat vezetnek, hogy lényegükről a figyelmet eltereljék és tisztességes, gyanútlan embereket fertőznek meg kézszoritásaikkal. Ez a kelevény súlyos válsággal fenyegeti az itteni közéletet és megbontja a magyarság sorait, mert mindig és mindenütt akadnak naij vul hiszékeny és túlzottan becsületes emberek, akik minden nyomtatott betűről felteszik jámborságukban, hogy annak szavai a szentirással • egyértéküek. Mert minálunk nincs kurzus, amit marhatnának, de van keresztényszocialista párt, mely az autonómia alapjára állott, tehát ezt kell bármi utón és bármi eszközök utján befeketíteni a hatalom előtt, a közvélemény előtt Horhy pénzek és magyar propaganda gyanújába keverni I a kisgazda és kisiparos párttal egyetemben. ” De nemcsak a magyar nemzeti irányú í politikai pártokat, hanem általában a magyar• ságot, sőt ez érzéseiket nem titkoló egyéneket A uelisdovákmagyar tárgyalások. — Hrusovszky Igornak nem kell gazdasági egyezség. — Szlovenszkónak el kell különülni Budapesttől. — Az utódállamok Budapest gazdasági vonzóereje ellen. — Mesék és rémlátások magyar betörésekről. — Már régóta megvan az igyekezet úgy a magyar, mint a csehszlovák illetékes körökben, hogy a gazdasági érintkezésnek a két állam közötti megkönnyítésére ismét fölvegyék az annak idején félbeszakadt marienbádi tárgyalásokat. Agénuai konferencián határozták el végleg a csehszlovák és magyar delegátusok, hogy a kereskedelmi tárgyalásokat meg fogják kezdeni. Ezzel a kérdéssal kapcsolatban Hrusovszky Igor az ismert nacionalista képviselő a Slovenske Slovoban többek között igy ir: „Az uj csehszlovák-magyar tárgyalások előtt szükségesnek tartom a következők megállapítását : A magyar miniszterelnök, gróf Bethlen István, miután helyes képet alkotott Génuában az európai erőviszonyokról, szükségesnek tartja, hogy Magyarország kilépjen eddigi izoláltságából és tárgyalásokba bocsátkozzék szomszédaival. Magyarországnak mindenekelőtt érdekében áll, hogy közeledést találjon az utódállamokhoz, különben nem kapcsolódhatik bele a régi Európa gazdasági szervezetébe. A további izoláltság katasztrófális lenne az országra. A csehszlovák köztársaság részéről azonban lényegileg máskép áll a helyzet. Felelőtlenségről tenne ugyan tanúságot, ha egy csehszlovák-magyar gazdasági egyezményben való érdekeinket vitássá akarnók tenni; mégis a csehszlovák köztársaságnak és különösen Szlovenszkónak, még inkább az etnográfiailag szlovák népességnek alapos oka van rá, hogy továbbra is megtartson bizonyos gazdasági elkülönülést Magyarországtól és nevezetesen Budapesttől. Ma létérdeke a köztársaságnak és Szlovenszkónak, hogy ez az állam hatalmas és egységes gazdasági egységet alkosson és ezért gyengíteni kell a Budapest gazdasági vonzóerejét Prága javára. Ugyanezt a politikár szolgálja Románia és Jugoszlávia is, mikor minden eszközzel le akarja törni Budapest gazdasági hatalmát.“ „Konstatálni kívánom továbbá — Írja Hrusovszky —, hogy a magyar kormány az uj csehszlovák-magyar tárgyalásokra meglehetős gyanús kampánnyal készülődik. A magyar kormánylapok ugyanis abban az értelemben írnak, hogy ezek a tárgyalások Csehszlovákia sürgető a vihar után jár. Vagv villámon száguld, vagy szivárványon sétál. A ködben, a véres ködben megiul. A reszkető lelken a mese úgy táncol, kínjában, céltalanul, gyámoltalan es tétován, mint a gazdátlan pehely a forgószél kavargó porán. Jöjj hát, jöjj, égő szemeddel, mesélő piros szájacskáddal, ragyogó Seherezádé s meséid varázsával űzd e! a torzokat, amik körülólálkodnak, hogy a lélek titkos zugaihoz férkőzzenek! Seherezáde, a szép ifjú szultána azonban nyilván fittyet hány az en hivogatásomra és maga helyett elküldi — Máli nénit. Nyíregyházáról lőcsös szekéren mentem ugyanis Bercelre és Maii néni utravalóul töpörtüs pogácsával látott el, meg egy oleánder virágcsokorral. Az előbbinek a rendeltetése nyilvánvaló és igy nem szorul magyarázatra, az oleánder azonban rejtelmesebb. Tizennégy vagy tizenötesztendős diák voltam, tehát a gyerekálmok és az ifjúi vágyak gyanús mesgyéjén. Az ember ilyenkor választ magának egy virágot meg egy csillagot. Én a tubarózsát választottam s a csillagomat még csak kerestem. Őszintén szólva: a tubarózsa erős, szinte szilárd szirma imponált nekem, mint a hervadó asszony, aki kemény akarattal küzd a megvénülés ellen. Illata elbóditott: azt hittem, hogy csak a szépségnek és az ártatlanságnak lehet ilyen átható, ilyen mámoritó illata, amitől nemcsak a fejünk, de a szivünk is elszédül. Máli néni nem szédült el. Még akkor nem nagy nők voltak, hanem nagyasszonyok. A szédülést ezek nem ismerték, amazok hozták divatba. Máli néni megcsörgette súlyos kulcsait és a Szilágyi Erzsébet vagy a Lorántffy Zsuzsánna szigorúan fenséges pátoszával rendelkezett az oleánderről. — Elviszed Berczelre. A Bessenyey György szellemének! Az arca komor volt és ezért természetesen én is elkomorodtam. A megbízás misztikus, tehát kissé érthetetlen volt. Nevezetesen először is nem sejtettem, ki az a Bessenyey György és másodszor szellemekkel még sohase volt dolgom. Érthető, hogy a szegény oleánder csokrétát a büszkeség és a zavar egyesült kétségével szorongattam a kezemben, azzal a fönhéjázó elhatározással, hogy át fogom adni a Bessenyey György ismeretlen szellemének. A lőcsös parasztszekér álmosan, egyhangúan és nehézkesen csöíömpöít velünk. Az ut szürke pora, majdnem épp olyan szinü, minta Tisza, körülszállongott és híven kisért bennünket és e'feledtette a tikkatag nyári hőség unalmát. Már az alkonyat leszállóban volt, mikora szekerünk lekanyarodott valami szelíd halomról és a kocsis egyenest az itató gémeskuthoz hajtott. Ezt mindjárt megértettem. Ahol gémeskut van, ott egyéb is van. Ez pihenő stáció, látom a nádfödeles vityillóról, ami a kút közelében ásítozik. Kezemben az oleánder csokorral, körülvizsgáltam a terepet. Minden uj, minden szokatlan volt és ezért minden érdekelt. A házból is szokatlan zsibongás hallatszott, pohárcsengés, nóta és vitatkozás összekeveredve. Az ajtóban, a félfához támaszkodva nagybajuszu ember pipázott, keresztbe vetette a lábát és lustán alátekintett a szekerünkre. Fölötte csábitó boros és sörösbutellák a falra pingálva: a korcsmák hívogató képei és legfölül a képek magyarázata, a fölirás: — Hó! Megállj a Törik-Szakad csárdánál 1 Nemcsak a szó, a gondolat is a torkpmon akadt az ámulattól. Alig pár héttel azelőtt olvastam életemben a legelső regényt: A magyar nábobot és Kárpáthy Zoltánt s még a bűvös mesék káprázatában éltem, nem is sejtve, mi bennük a vaió és mi a költészet. És ime, egyszerre elémbe toppan a Törik-Szakad-csárda! Tehát igaz? Tehát az van és ha az csakugyan van, akkor élnie kellett a nagy nábobnak is és a leányszivek gyönyörű ideáljának: Kárpáthy Zoltánnak is! Ügy néztem a rozoga csárdára, mint valami lelkes éleire, amelyben kiváltságos szellemek bujkálnak és vigadnak. Hátha odabenn most is a nabob mulat? Hátha vele mulat Bessenyey György is? Soha életemben nagyobb zavarba nem estem ennél. Soha nagyobb kegyelettel nem néztem épületre és szerettem volna az oleánder bokrétát odatüzni a nádtetőre, az eresz szélére, hogy az élő mesék bűvös csárdáját, mint a magyar nábob kalapját, vagy a Bessenyey testőr-csákóját földiszitsem. De a Törik-Szakad-csárda ajtajában megjelent Jucika. Fitos, ragyogó szemű, pajkosarcu kis fruska. Azt se tudom, ki volt, azt se tudom, mi történt, hogy történt. Tulajdonképen azt se tudtam, hogy ő Jucika. Semmit se tudtam. Az egész életemen át csak a csárda képét hordoztam a szivemben: a legelső szenzációt. Meg azt a titkot, amit Máli néni sohasam sejtett, hogy a Bessenyey György szelleme sohasem kapta meg a lelkei honleány hódolatának piros oleánder-bokrétáját, amit énrám bízott. * Tavaly vagy harmadéve, egyszóval nemrégiben a nagy magyar Alföld egyik városában valami tumultuson vettem részt. Verseket és novellákat olvastunk, szavaltunk el a matinén, ahol a város színe-java összegyülebezett. Sok kedves uj és régi ismeretséget kötöttünk s a többi között egy hölgynek mutattak be, aki bizalmasan rám mosolygott. Nem mondhatom, hogy öreg volt, mert én életemben már mindent
