Komáromi Lapok, 1922. január-június (43. évfolyam, 1-77. szám)
1922-05-27 / 63. szám
1*22. május 27 „Kom&romi Lapok 3. oldal külöD nézőpontból. Ez az áramlat a jóvátételi kérdésben mérsékelt, kifejezetten pacifista. A békeszerződéseket nem tartja érinthetetlennek, azt az irányzatot a kisállamokkal szemben némi bizalmatlanság jellemzi, mert hívei azt vallják, hogy a kisállamok sovinisztábbak, mint a nagyok. Az emiatt támadt aggodalomból kifolyóan e kis államok gazdasági függetlenségét nagyobb gazdasági érdekeltségek megteremtésével óhajtják korlátozni. Az első áramlatot, ha nem is egészen helyesen, a francia politikával, a másikat pedig az angol és olasz politikával azonosítják. A két iránynak különbsége okozta azt a génuai helyzetet, amelyet válságnak mondottak. Arról volt szó ugyanis, hogy Angolország és Franciaország között fennáll-e még a régi sző vétség vagy sem ? Amig az egyik koncepció az elvi szolidaritás fentartásahoz ragaszkodik, amely a szövetséges államok között a háborúban keletkezett és a háború utáni Európát rendszeresen és a békeszerződések következetes szem előtt tartásával felépíteni, a jóvátételi problémát nyugodtan megoldani és a katasztrofális politikát megakadályozni akarja, addig a másik koncepció azt hangoztatja, hogy a háborúból keletkezett szövetségek azt a benyomást kelthetik, hogy a háborús politikát folytatni akarják. A régi egyetértést azonban semmi szín alatt sem akarja megbontani. A köztársaság minden eshetőségre elkészült. Csehszlovákia nem vazallusa Franciaországnak. Érdekünk, hogy a nemzeti kisebbsógok oly mértekben érjék ei szabadságukat, mely összeegyeztethető az állam érdekeivel. Magyarorszaggal megállapodtunk, hogy a kereskedelempolitikai tárgyalásokat őszkor ismét fölvesszük költött évszámra szórakozásra. Templomba szeretett járni, de azt se tudom, az áhitat vitte-e inkább, vagy az, hogy Isten szép házába nem kell belépődíjat fizetni. Valami csodálatos nyugalom, egyoldalúság és befejezettség volt a hegyvidéki leány primitiv lelkében és talán e belső mozdulatlanság volt a magyarázata annak Is, hogy Marie évek hosszú során át nem tudott egy árva szót a maga anyanyelvén túl megtanulni. Nem ment. Az idegen szó úgy tört össze ügyetlen száján, mind a merev, hüdött kézből kieső cserép. A feleségem, akit a Marie sorsa valami makacs részvéttel érdekelt, lassankint teljessé gyarapította a leány családi viszonyairól való ismeretét. Megtudta, hogy az anyja a legfiatalabb fiával Leobenben lakik, ahol az egyik lánya egy bérkocsis felesége. A másik lány Amerikába ment és a legutolsó hir — vagy tiz évvel ezelőtt — az volt róla, hogy nagyon kövér lett. A többi fiú szétszóródott. Az egyik suszter Innsbruckban, kettő szerzetes lett és állítólag szintén valahol Tirolban élnek, egy Boszniába ment lakni, de hogy melyik városba, azt nem tudja, egy finánc volt valahol az olasz határ felé, egy pedig sajnos, csavargó lett, szabó lenne, de sehol se volt maradása. Ezért közmegvetésbe került és mindenki „levette róla a kezét“. Ezt Marie pirulva és felháborodva mondta el, mint olyan csapást, amely méltatlanul sújtotta a családot. * Teljes hét esztendeje lakott a Marié nálunk, minden jel szerint végérvényesen beleszerveződve a házba és minden jele nélkül annak, hogy másnak vagy többnek érezné magát, mint akár az első héten. Ugyanaz a csöndes, dolgos és feltétlenül készséges leány maradt, ami volt és a külseje se mutatta az idő múlását. Marie harminc esztendős korában Vigyázzunk az emigfäns hömShfe! polgártársak, keresztényszocialisták, kisgazdák, földmivestk, kisiparosok, munkások, ezek a körmök minden ürügyet felhasználnak arra, hogy egymás ellen uszítsák a magyar pártokat és a magyar embereket. Veszedelmes körmök ezek és drágák is, mert súlyos pénzeket sepernek be ezért a munkáért gazdáiktól. Vigyázzunk az ö céljaikra, értsük meg ittlétük célját, koncentrikus támadásaikat minden elleD, ami magyar, tajtékzó gyűlöletüket a kis, letiport és megalázott Magyarország ellen. Azsánprovokatörök ezeknek a körmöknek tulajdonosai és amit körmölnek, mind a magyarság megrontására irányul. Éket akarnak verni közénk, a magyar politikai pártok közé, amelyek most szövetkeztek az együttműködésre, ezeknek fáj az legjobban, hogy a szlovák pártok és a magyar pártok politikai közeledése az autonómia gondolatát és vetéseit érleli, ezek emelik a választófalat munkás és polgár közé, holott a világnézetek külömbségai már alig választják el őket, mert mindenki a progresszív haladás platformján áll ebben a köztársaságban, amelyet szeretne mindenki az igazi demokrácia útjára téríteni. Ezen körmök viselőinek nem fáj a nemzetiségi elnyomás, ök pénzt, útlevelet, vasúti szabadjegyet kapnak, amennyi csak a zsebükbe fér és nekik csak ugyan nincsen rossz dolguk, finom éttermekben élnek, drága kávéházakban szívják cigarettáikat, kinyomtatja kis írásaikat, melyek ragadozó körmeik nyomát viselik és amelyekből a lóláb ordítozva kandikál kifelé. Vigyázzunk ezekre a veszedelmes körmökre polgárok és elvtársak egyaránt, mert ezek magyarságunkat akarják kikezdeni, fajunkat, kultúránkat, évszázadok alatt kifejlett és megalapozott gazdasági létünket, szóval legnagyobb értékeinket. Kisgazda és keresztényszocialista, jogpárti és szocialista egyaránt óvakodjék tőlük, ne igyék kutjuk vizéből, mert az meg van mérgezve. Vigyázzatok a szirénhangokra, amelyek a hajótörés színhelyéről hangzanak felénk ; erős kezet a kormányhoz, mert veszedelmes szirtek felé halad csónakunk. Vigyázzatok ! Két rémlátomás. (Német-orosz katonai egyezmény. — Oroszmagyar vezérkar Budapesten.) Az egyik rémlátásról egy francia lap^ir. A „L’Action Francaise“ világszenzációnak szánva, francia vezérkari forrásból hihetetlenül hangzó leleplezést hoz a német—orosz katonai egyezmény titkos pontjairól. Bár & lap magát az állítólagos titkos konvenciót nem ismerteti, élénken foglalkozik a belőle folyó hadikészülödéssekkel. Ezeknek hitelességét nincs is okunk kétségbevonni, mivel inkább a francia hadügyi körök jegyzeteire vallanak, mintsem olyan eseményekre, melyek ezidőszerint tényleg fenyegetnének. A megfigyelésekből a következő megállapításokra jutottak : A petrográdi német követségen egy német vezérkar van, mely a vörös hadseregnek Lengyelország és Románia ellen tervbevett esetleges támadásait lesz hivatva irányitani. E vezérkar parancsnoka Boethen (Botban ?) tábornok. Hat héttel ezelőtt Danzigban a leghatározattabban tudtak a Románia elleni felvonulást előkészítő akció főbb fázisairól. A petrográdi német vezérkar irataiból azonban olyan feljegyzések és akták kerültek a francia hadügyminisztérium birtokába, melyek azt látszanak megerősíteni, hogy a német—orosz csapatok sem Besszarábia, sem a lengyel határ ellen nem fognak irányittatni, hanem augusztusra a Rajna partján akarnak állani. Valamennyi régi cári hadseregbeli tisztet felszólítottak, hogy régi rangjukkal lépjenek ismét a hadseregbe, hol nem az orosz hadügyi tanács, hanem a petrográdi német vezérkar alá lennének rendelve. Április 1. óta 3700 tiszt engedett Troekij felszólításának s a mozgalom nőttön-nő. A francia lap összeveti ezeket a tényeket azzal, ami Németországban történik: Bajorországban minden tiszt megkapja teljes fizetését, egész Németországban folyik a tisztek kinevezése és áthelyezése. Rájöttek arra, hogy a vörös hadsereg egy francia hihetetlen mennyiségű pneumatikot rendelt egy más állam közvetítésével. A tálai orosz gyár német tipusu fegyvereket gyárt. A gyárakat német mérnökök vezetik s az egész anyag olyan, hogy a német hadsereg is használhatja. Talán ezek a francia rémlátomások okozzák azokat a tüneteket, mintha a franciák épp úgy vallhatta volna magát huszonhárom évesnek, mint hoszonhárom éves korában harmincnak. Az ismeretsége abszolúte nem gyarapodott és az a bizonyos unokatestvér az évek során sem jelentkezett a cselédszobában. Marie egy hajszálnyira se vette igénybe a hűséges és kifogástalan viselkedése jogán föltehető engedékenységüket vagy elnézésüket és mikor a feleségem valami olyat mondott neki, hogy nem jó, ha az ember egyedül marad és tisztességes férfiak is vannak a világon. Marie valami bizonytalan, de igen határozott kiábrándulás vonásával az arcán, legyintett a kezével, a fejét rázta és megingathatatlan meggyőződéssel mondotta : — A szegénynek az a boldogság, ha nincs gondja. Nekem itt jó. Minek reszkírozzak? És egészen úgy festett a dolog, hogy Marie kölcsönös megelégedésre az emberi kor legvégső határáig nálunk marad és gyűjti, gyűjtögeti folyton a pénzecskéjét, amig annyi lesz neki, hogy maga is megijed a summájától, amikor egy kora őszi reggel egy váratlan esemény történt. A reggeliző asztalnál ültünk, mikor kinn egyszerre kopogtatnak az ebédlő ajtaján. Marie lépett be. Elcsodálkozva néztünk rá. A feleségem izgatottan kérdezte: — Maga kopogtatott? Miért kopogtat maga Marie? Bizonyára zavarában tette. Látni lehetett, hogy a leány ki van kelve magából. A mozdulatai idegenek, szinte eszméletlenek voltak. Az arcán izgalom és valami mély, megrendült ünnepiesség. — Erlauben — mondotta. — Az anyám... A hangja kifult. Különös, féltő mozdulattal egy levelet adott át. Elolvastuk. Gót betűs írással, rövid és meglehetősen rideg kis levél volt. Leobenban lakó nővére irta Mariénak, hogy jó lenne, ha hazamenne, mert az anyjuk nagyon beteg, a végét járja Azt mondta, hogy látni szeretné még egyszer a legkisebb lányát és különben is jó lenne, ha lenne mellette valaki, mert a fiú vőlegény, a mennyasszonya egy szomszédos faluban lakik, mindig annál van. Neki pedig magának is van családja, elég, ha otthon el tudja látni a dolgát, ő tőle nem lehet kívánni, hogy mindig a beteg öreg asszonynál legyen. Biztatásul az is ott volt a levélben, hogy nincs szó sok időről, hiszen a beteg már nyolcvan esztendős lenne a tavasszal, de az orvos azt mondja, hogy legkésőbb két hét alatt okvetlen meghal. Üdvözöl nővéred. Ida. Ugyanegy kérdés volt a szemünkben, mikor feleségemmel Mariéra néztünk. A leány már egészen nyugodtnak látszott. Csendesen mondta: — Vissza fogok jönni. A temetés után mindjárt vissza fogok jönni. .. Csak azt tessék megmondani, mikor megy a legközelebbi vonat, szeretnék már ma menni. Kívánja. Az anyám kívánja. És ha tetszene nekem pénzt kivenni a bankból, úgy hogy elég legyen mindenre, ami kell neki... Amennyit csak lehet... hogy... hogy valami finom bort is vihessek neki. .. Ami erősít. És jó orvosságokat. . . És. . . csirkét. . . Ami csak kell. . . Tehát Marie megy. A feleségem máma meghatottsággal nézte a leányt, én pedig vigasztalóan mondtam: — Jól van, Marie. De ne legyen nyugtalan. Az anyja bizonyosan nincs ápolás nélkül Hiszen ott van a lánya. A leány nagy fekete szeme egy villám pillanatára fellobbant és mintha az ajka is elfehéredett volna egy másodpercre. És először és ez egyeilenszer hallottam, hogy valami indulat beleremegett a hangjába, mikor felcsattant . — Azoktól!? ... Nekem is miattuk kellett
