Komáromi Lapok, 1922. január-június (43. évfolyam, 1-77. szám)
1922-04-15 / 45. szám
1922. április 15. »Komáromi Lapok« 1 i oldal. ságai segítségével arra a meggyőződésre jutott, hogy Juliskát alkalmas pillanatban megfelelőképen férjhez adják, de nem a költőhöz, hanem olyan másvalakihez, kinél lányuk jövőjét biztosítva látják. S mig Csokonay Festetich Györgynél jár állás után, Vajdáék is megteszik a szükséges lépéseket. Elfogják a Juliskához Írott leveleit, rágalmazzák a költőt eszményképe előtt, korholják, szidalmazzák leányukat könnyelműségéért s a szülői akarattal szemben mindenkor tisztelettel viseltető leány hallgat ezúttal is szülei szavára és az ő kedvük szerint cselekszik, odanyujtván kezét Lévai dunaalmási fakereskedőnek. Csokonai visszatért Keszthelyről, a hol a nemes főur reménységgel kecsegtette — s mikor visszatért, nagy csalódás várja. Lilla hidegen bánik vele s bár a szülők szinleg kedvesen fogadják, érthetővé válik előtte a szomorú helyzet. Tőlük tudja meg, hogy leányuknak vőlegénye van már, egy derék fakereskedő, aki mellett Lilla jövője biztosítva van. A csalódás mély fájdalommal nehezedik szivére, első pillanatban szólni sem tudott. „Csak könnyei vannak“ — és igy zokog: De jaj, mikor visszatértem Már ----- - — — — miaden remény Hervadásra haj óla. Mint a kő mereiten állék, Egy ledőlt boltozaton, — És mikor sorsom elválék, Feljajdult a Balaton! 1798. március 12- iki dátummal egy szép búcsúlevelet irt a leánynak, melyben igy végzi sorait : „Én tégedet csupán magadért kedveltelek. Üres lesz az én szobám tetőled, de szivem- | ben mindenkor jelen leszel! Légy oly boldog, j hogy én soha eszedbe ne jussak — — Lillám í ... Isten hozzád!! I Mint a szerelem hajótöröttje, március hó í végén hagyta el Komáromot és Somogyba I költözött. * Ezzel véget ért az a szerelem, melynek martiriumát Csokonai egész életén át szivében i hordozta s melynek ei nem múló emlékeit ! irodalmunk a „Lilla dalok*-ban őrzi. A „Lilla dalok“ egy mélyen érző lélek megnyilatkozásai, melyekben a költő valóban a szivét tárja föl. E dalok bővelkednek mindazon esztétikai tulajdonságokban, melyek a költőt, mint minden művészt a mindennapi emberek sorából kiemelik. A Lilla dalok a magyar irodalom legkiválóbb alkotásai közé tartoznak és méltán vetekedett népszerűségben az akkori idők legelterjedtebb verseivel, a Himfy dalokkal. Csokonaiban a befogadás és a kihatás erősebb eszközei: a fogékonyság és tehetség igen erős mértékben megvoltak. Az érzés, az érzéki szemlélet és az értelmi felfogás képezték nála is a fogékonyságot, tehetsége, termelő ereje pedig a gondolkozás erejében s anyaga a nyelv és a szélesebb körű, vátozatos forma iránti erős érzékében nyilvánult meg olyan nagy tökéletességgel, milyennel korának egyik költője sem rendelkezett. Dóczi Lajos irja róla egyik tanulmányában: „Mélyen és gyöngéden érzett, de megragadóbb és változatosabb a gondolatokban, melyekben érzelmeit kifejezi, értelmi fölfogása jelentékeny.------------Szemlélete éles és figyelmes, konkrét és gazdagon részletező: de semmi ahhoz az őserőhöz képest, mellyel a hangzást és alakot általában és magyar nyelvének anyagát és szellemét különösen bírta, tartotta, nagyban és kicsinyben kormányozta“. Csokonai tehetsége határozottan fölötte állt fogékonyságának, noha mint említettem, e költői tulajdonság is nagyban meg volt benne, de ez a fölény nincs befolyással dalos készségére, mint ahogy a művészt nem zavarhatja meg megnyilatkozásában érzései fölött álló produktiv ereje. E rövid ismertetés keretébe nem illeszthető Csokonai Vitéz Mihály gazdag költészétének minden virága, itt csak a Komáromban feltalált, de elvesztett szerelem örök frissességü, bájos dalaival kívánok foglalkozni. Csokonai e dalokban igaz érzéseit rögzítette meg rendkívül változatos formákban. Alaphangja lágy és szelíd, érzése, mikor keserűséggel zokog, fájdalmas, kedves és inkább panaszkodó; — amikor boldogságáról énekel emelkedett, játszi, ujjongó. A fájdalom Csokonainál vagy a csöndes lemondásba vész el, vagy a bíztató reménynek bontja ki szárnyait. Szerelmének dalai után két szakát lehet meg- < különböztetni: a boldog megértésnek és ezzel kapcsolatosan mélységes szerelmének korszakát, melyben férfias, komoly, őszinte szívvel csüng szerelmén, az ő egyetlen Lilláján, a kit lángolóan, holtig tartó hűséggel, végzetesen szeret \ s akinek igaz és mély érzését a következő es- ) küben helyezi lába elé: j . . . Esküszöm hószin kezedre, \ Rózsaszádra, tűzszemedre, Hogy te lész csak kedvesem. Esküszöm, hogy míg csak élek, Más szerelmet nem cserélek; Vagy Lilim, vagy senki sem! — • Felruházza kedvesét a termeszei csodás szépségeivel, istennőhöz hasonlítja és elragad- : tatva tőle, „A muzsikáló szépség•' — „A szépek szépe“ c. költeményekben emel oltárt ideáljának. Közvetlen, édes hangon énekli meg kedvesének tüzes tekintetét, bájoló ajakát s érzésének megkapó melegsége árad ki költeményéből, amim énekli: . . . Nincs tavasszal, nincs se nyáron Mint te, olyan rózsaszál Még nagyobb díszt nyerne Sáron, Csak te ott virítanál. S ; Rózsaszínnel játszadoznak Két virító orcáid, Rózsa mézzel harmatodnak Csókra termett ajkaid. Látta kellemid Chytére, Látta i s irigykedett ... — — Ez időből való lírájának egyik legsikerültebb alkotása: „A rózsa bimbóhoz“ c. költeménye, mely a költői nyelv megkapó erejének és zengő szépségeinek lebilincselő hatásával vált maradandó értékűvé költészetünkben. Mintha lágyan csengő hárfa hangok szállnának szét a levegőben, amint dalolja : Nyílj ki, nyájasan moso ygó Rózsabimbó! — nyílj ki már, Nyílj ki; a bokorba bolygó Gyenge szellők csókja vár. Nyilj ki, gyenge kerti zsenge: H be nektárt hint terád, Szűz nyakadra Flóra gyenge Bársonyos palástot ál. Ób, miként fog disze-edni Véled e parányi kert! Óh, hogy óhajtják leszedni Rólad ezt a drága szert. Lilla nevenapjára Írott „Köszöntő“-jét 1 gyöngéd lelkének minden bájával ruházta föl e ' sorokban: I Lányka fűzni most szeretném Én a jázmint vb lát, Hogy veled meg tisztelhetném Ezt a lelkem várta mát . . . De ebben az időben a költőnek már vaj lami titkos sejtelme lehetett a bekövetkezendő ! fordulat felől. Mert bár biztos exisztenciájától függő boldogságának teljes betetőzése arra sarkalta, hogy valami állást szerezzen és ezzel biztosítsa magának Lilláját, — mégis valami megfoghatatlan előérzet ejthette meg lelkét, mert tétovázott Komáromot elhagyni. Ekkor irta „Habozás“ c. költeményét, melyben azt mondja: ... Itt hagynám én ezt a várost, ha lehetne, Ha engemet az én Lillám nem szeretne! Örömmel megválnék tőled komor város, Ha menésem az övével lenne páros. Összeütném sarkantyúmat, megindulnék, Még a város felé háttal sem fordulnék. De egy égő szivet hagyni magányosan, Mely kivül-m beteg tenne halálosan, Nem engedi a szövetség, a szerelem, Mely lángoló tüze által harcol velem . . . A nehéz bucsuvételt még két dal örökíti meg, de már azoknak a hangján is átsuhan valami csendes aggodalom, mintha érezné, tudná, hogy azt, akitől oly nehezen tud elválni, erőszakkal fogják tőle elszakítani. És itt elérkeztünk Csokonai szerelmi regényének tragikus fordulatához: amikor örökre elvesztette imádottját. Az érzés, melyet Lilla elvesztése okozott, költeményeinek egyik legszebb gyöngyében: „Az utolsó szerencsétlenség“-ben jut minden fájdalmával megható módon kifejezésre. A hajótörött szivszaggató zokogása hangzik felénk abból a költeményből, melyet fájdalmas fölkiáltással kezd: Zokoghat még egy betücskét Belőlem a fájdalom? Ejthetek még egy könnyűcskét Utánnad, szép angyal’m ? Bús elmém rajtad tűnődik, * Csak kiván, sóhajt, gyötrődik! — — Megindultan olvassuk a rombadőlt boldogság felett elsírt könnyes panaszokat, melyek a csalódás keserű, de nem gyűlölő, — fájdalmas, s a költőt jellemző szelíd érzését fakasztják szivéből: . . . Sírok én; de csak keblembe Hullnak néma könnyeim, Senkihez sincs bizodalmám, Hogy tűrje s mentse siralmam: Ah, minden boldogtalan A földön megvetve van! Mit tesz sűrű sóhajtásom, Melyet felszítt már az ég, Ha kebleden nyugovásom Az oltár is tiltja még? Mit tesz, ha egy érzéketlen Téged és engem szünetlen, Mint egy mély tenger, megoszt, És a rózsáktól megfoszt? . . . Lelkének szenvedése közben a halált szólítja, hogy vessen véget siralmas helyzetének és magát ajánlja fel áldozatnak. Búcsújában a szeretetnek lemondó szava rezg: Élj soká! s legyen világod Jobb, mint az én életem M ha zavarná boldogságod Az én emlékezetem: Ah, felejts, fetejti el engem! . . . De a fájdalomnak hangja is elnémul e szavakkal. A sötét köd, mit a gyötrelmek borítottak ielkére, lassan oszlani kezd, egy fényes sugár tör át a sürü fátyolon: a remény biztató sugára: De mit láttatsz a jövendő Tükörében, kék remény ? Óh felrózsazotc esztendő, — ()h menyből szállt tünemény, — Óh szivet olvasztó hangok, — Óh oltári fáklyalángok — Óh élet, — óh szerelem, — Óh ne játszatok velem! A reménység lassan visszaadja önmagának és szivének hivő egyszerűségével kiált föl az utolsó sorokban: Félre kincsek és nektárok! n a mennyek felett járót! remény! Óh szerelem! Tegyetek jót énvelem! — Ez a költemény volt az első kitörése a veszteség felett érzett nagy fájdalomnak s bár sorsának ekkep történt fordultában látszólag belenyugodott, a nagy lelki rázkódás visszavissza vezeti hűtlenné vált szerelméhez élete utolsó idejében is. „A tihanyi Echóhoz“ c. közismert örökbecsű költeményében sírja el újra keserveit és kifejezetten is intéz egy verset az elpártolt kedveshez, melyben fájdalommal sóhajt föl: Óh, mely keserves annak élni, Kinek tovább nincs mit remélni, És mégis élni kell! . . . * Csokonai Vitéz Mihály öt évi bolyongás után, 1800-ban végre hazatért özvegy édes anyjához. Rengeteg kézirattal és egy nagy szerelmi csalódással. Kéziratainak sajtó alá való rendezésén kívül, kizárólag irodalmi munkásságának szenteli napjait, alig hagyva el időnkint otthonát. De szivében fel-felcsendült a fájdalom égető hangja és a vesztett boldogság emlékét nem tudta kitörölni leikéből alig 31 éves életének kialvó utolsó napjáig sem. A Lilla dalok gyűjteményébe utolsónak került a magyar költészetnek egyik legbecsesebb rapszódiája „A Reményhez“, melyen a végső lemondásnak mély érzéssel telitett rezignált hangja vonul végig, mintha hattyúdal lenne: . . . Nékem már a rét himetlen A mező kisült. A zengő liget kietlen, A nap éjre dűlt. Bájoló lágy trillák: Tarka képzetek. Kedv! Remények! Lillák! Isten véletek! . . . TÖRVÉNYKEZÉS. i __ Í Mi a lánckereskedelem ? Egy komáromi kereskedő 4 waggon hagymát vett 1920 julius hóban 230 korona egység-I árban. Az eladó még az utólagos teljesítésre adott határidőben sem szállított, miért is a vevő a komáromi törvényszék előtt métermázsánkénti I 220 K árkülönbözet összesen 88000 korona kára erejéig pert indított ellene.
