Komáromi Lapok, 1922. január-június (43. évfolyam, 1-77. szám)
1922-04-08 / 42. szám
Tudomásunk van arról, hogy a városi képviselőtestület legközelebbi közgyűlésén tiltakozni fog a rendelet végrehajtása ellen. Végre is a hivatalok vannak a polgárságért, s az egyébként úgyis csak terheket viseiö lakosság megkövetelheti, hogy olyan nyelven beszéljenek vele, olyan nyelven érintkezzenek vele, amelyet megért. Ha a telefon és egyéb államkölcsönjegyzés felhívási, jegyzési plakátjai, körlevelei megtanították az állam közegeit a magyar nyelvre, ha az adóra való figyelmeztetések kifogástalan magyarsággal mindig eljutnak az adózó magyarsághoz, mert a pénzénél nem nézik a nemzetiségét, akkor beszéljen az az anyakönyv is magyarul, amelyben magyar anyák magyar gyermekei kerülnek bejegyzésre. Aki jól akar kormányozni, az tanulja meg azoknak a nyelvét, akiket megkérdezésük nélkül mis.den áron ioyális állampolgárokká akarnak kinevelni. SOK GOND megősziti az embereket. Ha azt akarja, hogy haja, bajusza, szakála ismét visszanyerje természetes régi színét, próbálja meg egyszer a méregmentes Diana-hajfestöt mely 17-féle színárnyalatban kapható. Gyártja: a Diana Kereskedelmi R.-T. III. Budapest, V., Nádor-utca 30. 78. ll semzeti MstoA mlvHlaii joga. — Az ügyvédek mozgalma a magyar nyelv hivatalos használatáért — Memorandum az igazságügy miniszterhez. — A magyar kisebbségnek egy újabb sérelméről értesülünk. A komáromi törvényszék és járásbíróság a Csehszlovák-köztársaság keretébe utalt nemzeti kisebbségek nyelvhasználati jogának alapelveit megállapító 1920. évi 122. számú törvény rendelkezéseit az itteni magyar lakossággal és a képviseletében eljáró magyar ügyvédekkel szemben — ezek érdekeinek nagymérvű károsodására — tévesen alkalmazza. A legfőbb sérelem, hogy az itteni magyarság által alkotott jogi személyek (közkereseti és betéti társaságok, szövetkezetek, részvénytársaságok, egyesületek stb.) képviselőitől a bíróságok megtagadják az idézett törvény 2. §-ában biztosított ama jog gyakorlását, hogy beadványaikat magyar anyanyelvükön adhassák be és elintézését magyar nyelven igényelhessék. Az ügyvédi kar ez ügyben értekezletet tartott, melyen elhatározta, hogy a felette sérelmes ügyben kérvényt intéz az igazságügyminiszterhez a tarthatatlan állapotok megszüntetése céljából. Az ügyvédi kar memoranduma főbb vonásaiban a következőket mondja. A komáromi törvényszék és járásbíróság e sértő eljárása az 1920. évi 122. sz. törvény rendelkezéseibe ütközik. Még a külföldi cég képviselőjét is megilleti az a jog, hogy az idézett törvény 2. §-ában meghatározott vegyes nyelvű bírósághoz beadványait az e bíróságnál használható és saját anyanyelvéül is szolgáló nyelven adhassa be és elintézését e nyelven is igényelhesse, (a határozat és indokolása a „Csehszlovák jog“ című folyóirat 1921. évi december hó 25-én megjelent 11. számában közöltetett.) A legfelsőbb közigazgatási bíróság e határozatának indokolásában félre nem magyarázhatólag kimutatja, hogy az 1920. évi 122. számú törvény 2. § ának megalkotásakor az a kitétel, hogy a bíróságok és hatóságok kötelesek „ezen kisebbség nyelvének hozzátartozóitól“ beadványokat ezen nyelven elfogadni, ebben a szövegezésben éppen azért vétetett be a törvénybe, mert a törvényhozás — az előterjesztett ellentétes indítvány elutasításával — a nemzeti kisebbségi nyelv használhatását a vegyes nyelvű bíróságoknál és hatóságoknál tudatosan semmiféle irányban megszorítani nem akarta még a tekintetben sem, hogy az e joggal élni kívánó egyén csehszlovák, vagy külföldi állampolgár-e í npor.“ és annál kevésbbé amaz alárendelt jelentőségű kérdés szempontjából, hogy az illető saját nevében, avagy jogalanyisággal felruházott valamely vagyoni vagy erkölcsi érdeknek képviselőjeként jár-e el. Az 1920. évi 122. számú nyelvhasználati törvény 2. §-ában foglalt említett kitételnek ugyanezen, minden megszorítás nélküli értelmezéséhez jutunk akkor is, ha azt az idézett törvény meghozatalánál irányadóul szolgáló vezérelv (ratio legis) és indító ok (occasio legis) szempontjából vesszük vizsgálat alá. Az 1920. évi 122. számú törvény 2. §-a, amidőn a nemzeti és nyelvi kisebbségek nyelvhasználati jogát szabályozza, kifejezetten utal a csehszlovák köztársaság által a szövetséges hatalmakkal kötött saint-germaini szerződés I. fejezetére. A nemzeti és nyelvi kisebbségek jogait biztosító e nemzetközi szerződés, abból a vezérelvből (ratiolegis) indul ki, hogy Csehszlovákország azon óhajától vezéreltetik, hogy intézményeit a szabadság és igazság alapelveivel összhangba hozza és azokat mindazon területek összes lakosai részére biztosítsa, amelyek felett a szuverenitást magára vállalta. A szabadságnak és igazságnak ekként kifejezetten is kinyilvánított vezérelve vonul végig a saint-germaini szerződés mindama rendelkezésein, amelyekkel a Csehszlovák-köztársaság keretébe utalt nemzeti és nyelvi kisebbségek jogait biztosítani kívánja. így „a csehszlovák kormány által megállapítandó hivatalos nyelv sérelme nélkül megfelelő lehetőség adandó a más, ajkú csehszlovák állampolgároknak arra, hogy a bíróság előtt szóbelileg és Írásban saját nyelvüket használhassák.“ A midőn ekként a saint-germaini szerződés idézett rendelkezése minden korlátozás nélkül, még a lakossághoz viszonyított számaránytól is függetlenül, biztosítja a más, ajkú csehszlovák állampolgároknak azt a jogot, hogy biróság előtt szóbelileg és Írásban saját nyelvüket használhassák; s a midőn az 1920. évi 122. számú törvény 2. §-ának megalkotásakor a törvényhozás tudatosan a nemzeti kisebbség nyelvének használhatását — a törvényi előfeltételek fenforgása esetén — semmiféle irányban, még a sokkal nagyobb jelentőségű honosság szempontjából sem akarta korlátozásnak alávetni, téves és az itteni magyar lakosság érdekeit mélyen sértő, s a magyar anyanyelvű Ügyvédek létérdekeit veszélyeztető a biróság amaz eljárása, hogy a magyar lakosságtól megtagadják az egyébként őket megillető saját anyanyelv használhatását akkor, amidőn a magyarság az általa alkotott jogi személyek ügyeiben fordul a bírósághoz. A magyarság által alkotott jogi személyek magyar anyanyelvű tagjaik és szerveik útján léteznek és cselekednek, amidőn tehát a bíróságok látszólag a jogi személyektől tagadják meg a magyar kisebbségi nyelv használatát, valójában a magyarság egyes tagjait fosztják meg attól a joguktól, hogy a bíróságok előtt szóbelileg és Írásban saját anyanyelvűket használhassák, amihez pedig úgy a saint-germaini szerződés, mint az 1920. évi 122 számú nyelvhasználati törvény ismertetett rendelkezéseinek helyes és elfogulatlan értelmezése szerint elvitathatlanul joguk van. Sem az említett nemzetközi szerződés, sem az idézett törvény a saját nyelv használhatása szempontjából nem tesznek különbséget a tekintetben, hogy az egyén a saját ügyében, avagy jogalanyisággal felruházott valamely vagyoni vagy erkölcsi érdek képviselőjeként fordul-e a bírósághoz. A bíróságoknak ez az eljárása, ha azzal szemben a kért orvoslást sürgősen meg nem kapjuk, kiveszi a kenyeret a szlovákul nem tudó magyar ügyvédek szájából és emellett a magyarság által alkotott jogi személyek működését teljesen megbénítva, a magyarságnak, mint nemzetikisehbségnek azokban rejlő gazdasági és erkölcsi életerejét elsorvasztja s a nemzetközi szerződésekben és alkotmánytörvényekben biztosított jogait e részében tartalom nélkülivé teszi. Ezenfelül a bíróságoknak ez az eljárása a magyar lakosság nagymérvű károsodásával is jár, mert a jogi személyek szlovák nyelvű beadványai szlovák nyelven intéztetvén el, a kizárólag magyar nyelvű ügyfelek az általuk nem értett nyelvű bírói intézkedésekkel szemben jogaiknak megvédéséről kellőképen gondoskodni nem képesek. Mindezek alapján kérik az Igazságügyminiszter sürgős intézkedését a tekintetben, hogy a komáromi törvényszék, s a területén lévő járásbíróságok ne zárják el a magyar lakosság által alkotott jogi személyek képviselőit attól a joguktól, hogy magyar anyanyelvűket a biróság előtt szóbelileg és Írásban e minőségükben is használhassák. Panasz tárgyává teszik továbbá a komáromi törvényszéknek azt az eljárását, hogy azoktól a magyar nyelvű állampolgároktól, kik a lakhelyük szerint illetékes bíróságnál amiatt, mert a törvényes előfeltételek ott fent nem forognak, saját nyelvüket nem használhatják, a jogot a komáromi törvényszék előtt is megtagadja; továbbá, hogy a területén lévő egyes községekből a magyar nyelvű lakosoktól magyar nyelvű beadványokat el nem fogad azon az alapon, hogy a legutóbbi népszámlálás a községnek lakosságát tisztán szlovák nyelvűnek vette fel és igy e község területén lakó egyéntől magyar nyelvű beadvány a bírósághoz be nem adható. A komáromi törvényszéknek ez eljárása mind a két irányban az 1920. évi 122. számú nyelvhasználati törvény 2. §-ának rendelkezésébe ütközik. Az idézett törvényszakasz ugyanis a kisebbségi nyelv használhatását egyedül ahhoz a feltételhez köti, hogy a bírósági járás területén legalább 20%-nyi ugyanegy nyelvű, de a csehszlovák nyelvtől különböző nyelvű állampolgárok laknak, s ez esetben e jogot „ezen kisebbség nyelvének hozzátartozói“ részére megadja tekintet nélkül arra, hogy az illetők a bírósági járás körzetén belül, vagy kívül laknak-e, mert hiszen a fentebb már kifejtettek szerint az 1920. évi 122. számú törvény megalkotásakor a törvényhozó szándéka kifejezetten arra irányult, hogy a kisebbségi nyelv használhatásának joga ezen kisebbség nyelvének még külföldi hozzátartozóit is megillesse, a mi pedig a bírósági járás területén kivül lakó e nyelvű csehszlovák állampolgároknak ezt a jogát kétségbe nem vonhatólag magában foglalja. Az 1920. évi 122. számú törvény 2. §-a a kisebbségi nyelv használhatását a bírósági járás körzetén belül nem teszi függővé attól, hogy az egyes községek lakosságát a népszámlálók egészben, vagy részben vették-e fel szlovák nyelvűnek, s igy törvény ellenes a komáromi törvényszék eljárása, a midőn a kisebbségi nyelvhasználati jog gyakorlását saját ügybuzgalomból oly feltételtől is függővé kívánja tenni, amit a törvény elő nem ir. Sérelmes ez az eljárás annyival is inkább, mert maga az a körülmény, hogy a népszámlálás valamely község lakosságát egészben szlovák nyelvűnek tünteti fel, hivatalos felfogás szerint sem zárja ki annak lehetőségét, hogy a községben magyar nyelvű egyén is lakik, akit pedig ily irányú törvényes rendelkezés hiányában, de sőt az 1920. évi 122. számú nyelvhasználati törvény meghozatalánál a törvényhozás által irányadóul elfogadott és fentebb ismertetett alapelv ellenére saját nyelvhasználati jogától megfosztani nem lehet. Az Igazságügyminiszternek sürgős intézkedését kérik abban az irányban is, hogy a komáromi törvényszék azoknak a magyar nyelvű állampolgároknak saját nyelvhasználati jogát is ismerje el, akik a törvényszék területén kivül oly helyen laknak, hol saját nyelvüket a törvényes előfeltételek hiánya miatt nem használhatják, vagy akik a bírósági járás körzetén belül oly községbeli lakosok, melynek lakosságát a népszámlálás egészben szlovák nyelvűnek vette fel. Nagy sérelme az itteni magyar lakosságnak és magyar anyanyelvű ügyvédeknek, hogy a magyar nyelvű beadványok a komáromi törvényszéknél csaknem kizárólag szlovák nyelvű nyomtatvány felhasználásával intéztetnek el s adatnak ki és a törvényszék közbenszóló intézkedéseit magyar nyelvű felek ügyeiben is szlovák nyelven hozza meg és adja ki, aminek oka állítólag az, hogy magyar nyelvű nyomtatványok nincsenek. Amidőn a komáromi törvényszéknél a beadványok — elenyésző csekélyebb részüktől eltekintve — magyar nyelvűek s az ügyfelek, kiknek [ügyeiben a bírói intézkedések történnek, túlnyomó részben szintén magyar
