Komáromi Lapok, 1922. január-június (43. évfolyam, 1-77. szám)
1922-04-06 / 41. szám
2. oldal. „ Komaromi Lapok * 1W22 április 6 közös nevelését és ezen kérdés végleges rendezését a javaslat a végleges iskolareform idejére hagyja. A javaslat kötelező tantárgyakként bevezetni kívánja a polgári erkölcstant s a honismeretet, a fiuknál kézimunkát s a leányoknál a tornát. Az orvosok nevelése alatt a testnevelést külön rendelet szabályozná. A hittant minden intézetben tanitani fogják. Minden felekezet gondoskodni tartozik a hittan tanításáról. Az óraszámot az állam, a tananyagot és annak felosztását pedig az egyházi hatóság állapítaná meg az állam felügyeleti jogának fenntartásával. A szülőknek jogukban áll kérelmezni, hogy gyermekeik a hittantanitás alól mentesítve legyenek. Az egyes tanfelügyelőknek joguk van az iskolafentartók meghallgatásával dönt eni afelett, hogy a nem csehszlovák tannyelvű intézeteknél az államnyelvet tanitsák-e-. Az iskolaügyi miniszterinm elrendelheti az államnyelvnek kőtelező tanítását. Polgári iskoláknál, ha a tanítási nyelv nem a csehszlovák, az államnyelvet legalább is, mint rendkívüli tantárgyat kell tanitani. Az iskolaügyi minisztérium elrendelheti annak kőtelező tanítását is. A javaslat az iskolalátogatás idejét 14 éves életkorig terjeszti ki. Ez a rendelkezés szintén fokozatosan, legkésőbb azonban az 1930—31 tanévig viendő keresztül. A megüresedett állások betöltésénél a tanítók és tanítónők egyenjogúságát állapítja meg a javaslat, eltérőleg az eddigi rendelkezésektől, amely értelmében a tanítónők a fiútanulóknál csak az első két osztályban taníthatnak. (ESŐ.) Útlevél uisumot minden államba a leggyorsabban és legolcsóbban megszerzek. minden uasárnap, kedd, csütörtök este futár megy Prágába, □járási dij, uisum és ajánlott posta- 74 díjjal együtt: Illagyarországba és üémetországba 70 Ke Romániába közvetlenül 110 „ „ ITIagyarországon át 160 „ ^Jugoszláviába „ „ 180 „ cím: üászló Zsigmond Bratislava (Pozsony) Széplak-u. 12. sz. A ref. egyházból* A lelkészi állások rendezésének ügye az egyháztanács előtt. — A presbitérium ragaszkodik a törvény rendelkezéséhez. — Mokos Kálmán ügyében felír az espereshez. A komáromi református egyháznál fennálló, első, illetve püspök-lelkészi állás megtiresedése folytán szükségessé vált lelkészi állás-rendezés körül az egyház híveinek egy csoportja részéről mozgalom indult meg oly irányban, hogy az egyháznál egy első és egy hitoktató-lelkészi állás szereztessék és ezekre Vargha Sándor másodlelkész, illetve Mokos Kálmán segédlelkész hivassanak meg s ha az első lelkészi állásra való meghivást Vargha Sándor nem fogadná el, akkor ezen első helyre Mokos Kálmánt hívja meg az egyház. A hívek közül 564 en írták alá ezt a presbitériumhoz intézett kérvényt, köztük 224 olyan egyház tag, aki választási joggal nem rendelkezik. Az egyház március 19-én megtartott közgyűlésén a nagy hullámokat felvert ügy egy kiegyenlítő indítvánnyal, az egyház presbitériuma elé utaltatott, mely április hó 3-án tartott ülésében foglalkozott a kérdéssel. Az egyháztanács ülése Vargha Sándor lelkész és dr. Gaál Gyula főgondnok együttes elnöklete mellett a presbiterek élénk érdeklődése mellett folyt le s kiemelkedő pontját a lelkészkérdés képezte. A jegyzókönyvet Mészáros Károly egyh. jegyző vezette. A Bóday Zoltán és Németh Gyula egyháztagok által benyújtott beadványra vonatkozólag a presbitérium az elnökség javaslatára a következő határozatot hozta. Miután a lelkészi állásokat a presbitérium már az 1922. február 27-iki gyűlésében véglegesen rendezte akként, hogy az első lelkészi állást nem szünteti ugyan meg, de betöltetlenül hagyj i, — miután az egyház pénzügyi helyzete és az egyháztagok adófizetési képessége nem bírja el a két lelkészi állás betöltésével járó terhekel, — miután a beadváuy hemzseg a jogi helytelenségektől, amennyiben az egyháztagokat választóknak nevezi ki s teljesen -figyelmen kívül hagyja az 1914 ben hozott és egyházhatóságiiag megállapított azon szervezeti szabályzatot, melynek II. 1. pontja határozottan kimondja, hogy az „egyház mindenkori első lelkésze a pü?pöklelkészM és megakarja állapítani a két lelkész jogkörét stb. — holott előzőleg már fel akarják ruházni Mokos Kálmánt az első lelkészt megillető jogokkal, fizetéssel és kötelességekkel —illetve nem veszikfigyelembe azt, hogy Vargha Sándor másodlelkész jogköre, fizetése stb. már 1914-ben megállapítatott és az részére dijlevélileg biztosíttatott, — miután az 564 aláíró közül 224 nem választó és igy nem lehet lehet hivatkozni az Egyházi Törvények II. te. 9. § ában említett összes jogosult választók általános többségére sem és végül miután Vargha Sándor élőszóval jelentette ki, hogy magát a presbitérium február 27 iki határozatához tartja, Mokos pedig a március 16 án kelt nyilatkozatában a meghivást nem fogadta el: mindezeknél fogva a presbitérium a beadványnak irattárba helyezését rendeli el. Ezután dr. Szijj Ferenc polgármester, presbiter kiegyenlítő indítványára került sor, mely javasolta, hogy Mokos Kálmán segédlelkészt ruházza föl az egyháztanács az összes segédlelkészi teendőkkel, bízza meg a poigári fiúiskola és a lögimnázium alsó négy osztályú ref. növendékeinek vallásoktatásával, biztosítson számára két szoba és egy konyhából álló természetbeni lakást és ruházza föl a hitoktató címmel. A javaslat mellett Czike Dénes szólalt föl először, majd utána Zsindely Ferenc kúriai bíró, nyng. törvényszéki elnök felszólalásában a törvényes álláspontot szögezte le. A lelkész kérdés a presbitérium hatáskörébe tartozik s óvást emel minden e hatáskörbe való beavatkozás ellen, amint a javaslattal szemben is óvást emel, mert annak elfogadása további zaklatásokra fog vezetni, Felszólalásában nem vezeti személyi tekintet, de nem lehet tűrni, hogy a közgyűlés utasításokat adjon a prés bitériumnak a törvény által kizárólag hozzáutalt ügyekben. A terrorizmust nem szabad eltűrni. o az indítványt a jogügyi bizottsághoz javasolja áttenni. Dr. Sziji Ferenc, mint az indítvány benyújtója kijelenti, hogy legtávolabbról sem volt szándékában e kérdésben a presbitérium kezét megkötni vagy azt kényszeríteni. A békességet, melyet veszélyeztetve lát, akarja föntartani és a célszerű megoldást keresi, ez kitűnik az indítvány szövegéből is. Nem akar hitoktatólelkészi állást szervezni, csakis a „hitoktató“ cim megadását kívánja Mokos segédlelkésznek. Dr. Gaál Gyula főgondnok álláspontját kívánja jelezni ebben a kérdésben. Eddigi javaslatában mindenkor kizárólag az egyház érdeke és főként anyagi érdeke vezette. Az illetékes presbitérium már döntött ebben az ügyben. Magáévá teszi Zsindely Ferenc jogi érveit, mert ót sem vezeti semmiféle személyi tekintet. Hivatkozik főgondnokká történt megválasztása alkalmával hangoztatott azon felfogására, hogy a személye iránt megnyilatkozott egyhangú bizalom cselekvésében csakis az egyház jól felfogott érdekének szolgálatára kötelezi és épen ezért semmiféle irányban nem engedi magát kényszeríteni. Csatlakozik Zsindely javaslatához. Domány Ferenc, Pap Elemér, Lakatos Károly, Török András, Mórocz György felszólalásai után Tóthkárolyi Lajos a Szijj-féle indítványt ajánlja elfogadásra. A zárószójogán még Czike Dénes, Dr. Szijj, Zsindely szólaltak föl, mely ntán dr. Gaál Gyula főgondnok hivatkozva dr. Szijj Ferencnek ismételten kifejezett legjobb intencióira, indítványt tesz, mely szerint mondja ki a presbitérium, hogy Mokos Kálmán segédlelkészt eddigi állásában továbbra is szívesen látja, neki a templom melletti lakást biztosítja, őt a „hitoktató“ címmel felruházza és az egyházmegye esperesét feliratban megkeresi, hogy ezt tudomásai venni szíveskedjék. A vita bezártával Vargha Sándor lelkész reflektált az egyes felszólalásokra. Ismerteti a közgyűlés és a presbitérium jogkörét és megállapítja, hogy a kérdés a presbitérium jogkörébe tartozik. Hivatkozik az egyházi törvény I. t.-c. 137. §-ára, mely a lelkészek osztályozását tárgyalja. Ezszerint jelen esetben hitoktató lelkészről nem lehet szó, mely annak az összes hitoktatást végezni kellene. Nem felelne meg tehát a kérdéses minősítés ez esetben a törvénynek és ezt az egyházi felsöbbhatóság nem is hagyhatná jóvá. Ismerteti a jövő kulturtervét, amelynek keretében majd annak idején a hitoktató leikész kérdését az egyházra nézve is a legelönyösebbön lehet megoldani. Mokos Kálmán szóló előtt és Vargha Dezső s. lelkész előtt kijelentette, hogy csupán mint segédlelkész akar továbbra is itt maradni, és ehhez kérte támogatását. Likas, cim és némi fizetésjavitást kér ehhez, amennyit az egyház pénzügyi helyzete megbir. 0 ehhez támogatását meg is ígérte. Minthogy Zsindely Fereuc javaslatát visszavonta, a dr. Szijj-féle és a főgondnok által tett indítvány föiött ejtették meg a szavazást. Az eívdmény az lett, hogy dr. Gaál Gyula javaslata mellett 21-en, dr. Szijj Ferencé mellett pedig 6 an szavaztak s igy a főgondnoki indítványt emelte nagy szótöbbséggel határozattá a presbitérium. A presbitérium ezen és a február 27-iki ülésében hozott határozatával a sok izgalmat okozott kérdés mindenkit kielégíthető megoldásra jutott s igy remélhető, hogy az egyház békéje megóvható lesz. E nagy cél érdekében kívánatos is, hogy a gyülekezet tagjai bármely oldalról újabb aláírásokkal próbálkozó izgatást elutasítsák maguktól! No lám, lám! — nemcsak Komáromban kisért az amerikai milliárdos örökség réme (?), hanem úgy látszik, az egész világon. Jaj annak a szegény embernek, amelyikről kisütik a lapok, hogy Amerikában elhunyt nagybátyjától ennyi, meg ennyi millió dollárt örökölt. A kilincsét elkoptatják az újonnan támadt rokonok, jóbarátok és egyéb kérelmezők, akik eddig reá se néztek, de most egyszerre kedves jó rokonok, sírig hű barátok lettek. Az ilyen örökséghez jutott ember legokosabban teszi, ha fölakassza magát, mert ezektől a tolakodóktól úgy sincs se éjjele, se nappala. De ezenkívül még egy fontos oka is van, hogy kötelet kössön a nyakára, mert akiről megírták a lapok, hogy örökölt, az holt biztosra veheti, hogy szegényen fog meghalni, mert a hírlapi hir csak kacsa volt, kövér hírlapi kacsa. Az ilyen amerikai örökséghez jutott ember szenvedéseinek klasszikus példáját mutatja régi ismerősünk, Pintér Imre, a régi budapesti Népszínház kiváló tagja, jelenleg az óbudai Kisfaludy színház igazgatója, aki többször megfordult nálunk kabaré társulatával. Pintér Imréről olvassuk az alábbi hasonló esetet: A budapesti lapok hirt adtak arról, hogy amerikai tudósítások szerint nagy örökség szakadt az óbudai Kisfaludy-színház igazgatójának, Pintér Imrének, birtokába. Arról szólt a fáma, hogy kerek ötven millió dollárt örökölt, ki se lehet fejezni hirtelen, hogy mennyi ez magyar koronákban. Az örökség hire úgy terjedt, mint a szélvész, mint viharban a tűzvész s a színigazgató még sohase volt olyan népszerű, mint az elmúlt két hét alatt. Védekezésül kéri a következő sorok közlését: „A 917 Pintér-rokonnak! Itt is, ott is. Kedves Pintérek! Testvéri, rokoni, névrokoni szeretettel adom tudtotokra, akik születtetek, éltek és halottaitokból föltámadtatok, akik kérő, követelő, sőt fenyegető soraitokkal 56 év után megtaláltatok, hogy abból a rongyos 50 millió dollárból mai napig én még egy huncut vasat sem láttam s akár hiszitek, akár nem, egy cseppet sem törődöm velük. Úgy ti, kedves szerető rokon Pintérek, mint azok a felebarátaim, akik folyamodó soraikkal megtiszteltek, vegyék ezúton is tudomásul, hogy én a milliárdok létezésében nem hiszek, de ha volna is valami alapja a hírnek, engem a mesebeli örökség, a pénzvágy — a medve bőrére — meg nem őrjít. Ne Írjatok nekem, ne fenyegessetek, mert bármennyire kötelez is a társadalmi forma, hogy soraitokat válasz nélkül ne hagy-
