Komáromi Lapok, 1922. január-június (43. évfolyam, 1-77. szám)

1922-03-25 / 35-36. szám

KOMÁROMMEGYEI KÖZLÖNY

POLITIKAI LAP.

Előfizetés ár cieh-ulovák értékben; Melyben és vidékre postai szétküldéssel:

Sietés* t'vre 80 K, félévre 40 K, negyedévre 20 K. Egyes szám ára t 80 fillér.

ALAPÍTOTTA: TUBA JÁNOS.

Főszerkesztő: GAÁL GYULA dr. Szerkesztő: BARANYAY JÓZSEF dr.

Szerkesztőség és kiadóhivatal: Nádor-u. 28 hová úgy a lap szellemi részét illető közlemények, m a a hirdetések, előfizetési és hirdetési dijak stb. küldendők Kéziratokat nem adunk vissza.

Megjelenik betenkint háromszor: kedden, csütörtökön és szombaton.

dové Noviny“ sajnálattal állapítja meg, hogy bár gazdasági szempontból szorosabb kapcsolat létesült a kisantant s Lengyelország között, úgy hogy a genuai konferencián egységes programmal vehetnek részt, mégis Lengyelországnak a kisententehoz való politikai csatlakozása ezidő szerint lehetetlenné vált. A négy állam politikai együttműködésének u. i. az orosz kérdés a próbaköve s épen ebben a kérdésben áthidalhatatlan az ellentét ezen államok között. A pozsonyi megbeszélés folytán a cseh és jugoszláv nézeteltérés megszűnt ugyan, ezt bizonyítaná a jugoszláv kormánynak Wrangellel szemben tanúsított magatartása is, amely szerint Wrangei csak mint magánszemély tartózkodhatik Jugoszláviában. A nezeteltérés azonban nem szűnt meg Lengyelország és Románia között sem. Mig u. i. Lengyelország is elismeri a jelenlegi orosz kormányt, Románia nem hajlandó erre, mert félti Beszarábiát, Bukovinát. A „Národni Politika“ rámutat még arra is, hogy a kisentente s Lengyelország közötti politikai együttműködésnek nem kis akadálya a kölcsönös hatalmi versengés, Lengyelország ugyanis mint a legnagyobb állam nem igen lesz hajlandó a vezető szerepet másnak (Csehszlovákiának) átengedni, miután a balti államok szövetségének megalakulásával egyenrangúnak, ha nem hatalmasabbnak fogja magát tartani a kisententenál.

= A nyuyatmagyarorszagi határkiigazitás. A magyar kormány nemcsak a határkiigazitóbizottsággal, de az osztrák kormánynyal is közölte a nyugatmagyarországi határkiigazitás dolgában elfoglalt álláspontját és a magyar kívánságokat. Erre az osztrák kormány jegyzékkel válaszolt, melyben azt állítja, hogy a magyar követelés ellentétben van az előző megállapodásokkal s a trianoni szerződés szellemével, mert a magyar kormány 60000 lakossal biró 90000 hektár területet kiván visszacsatolni, már pedig a nagykövetek tanácsa csak lokális határkiigazitásnak ad helyet. Az osztrák jegyzék szerint a nyugatmagyarországi Kérdés a velencei szerződésnek és a soproni népszavazásnak végrehajtásával végleges elintézést nyert. Ez az állítás, magyar politikai vezetőkörök szerint nem felel meg a tényeknek, mert a magyar miniszterelnök és külügyminiszter csak oly föltétellel irták alá a jegyzőkönyvet, hogy a határkiigazitás dolgában a határmegáliapitó bizottság lesz illetékes.

= A nyelvtörvény és a tisztviselők. A

„Pr. T.“ jelenti: N. községben pályázat utján egy fogalmazói állást töltött be a kerületi közigazgatási bizottság. A bizottság egyes tagjai megfelebbezték a választást azon az alapon, hogy a megválasztott tisztviselő nem bírja az államnyelvet. Az országos közigazgatási bizottság erre uj pályázatot irt ki, amelyben föltétlenül Írja elő a megválasztandó tisztviselőnek a nyelv tudását az 1920. évi 122 gy. sz. törvény értelmében. Most meg a megválasztott fogalmazó felebbezett a legfelsőbb közigazgatási bírósághoz, amely elvi jelentőségű, február hó 18-án hozott 961122 sz. határozatával az országos közigazgatási bizottság véleményével szemben kimondotta, hogy a fogalmazóra sérelmes határozat törvényellenes. A legfelső közigazgatási bíróság határozata igen messzemenő jelentőségű.

Ii iiültt fiairól

és alkalmazottak ügyében, úgy látszik, döntő lépésre határozta el magát a kormány. Sok-sok ifáradtságos utánjárás, interveniálás, tárgyalás és huza-vona után végre a huszonnegyedik órában rágondolt azokra a szerencsétlenekre is, kik az összeomlás után támadt uj alakulatban úgyszólván máról-holnapra vesztették el állásukat és évek óta várják kétség és remény között sorsuk jobbra fordulását.

Nem akarunk itt kitérni arra, hogy a köztársaság mi okból bocsátott el sok ezer tisztviselőt és alkalmazottat, rekrimininációkkal ma már célt nem érünk, itt csak azt akarjuk kiemelni,, hogy most már a kormánynak is be kell látnia azt, hogy elődei a minden észszerüség ellenére tett ezen intézkedéseiknél olyan fontos szempontokat hagytak figyelmen kívül, melyek magának az államnak érdekeit is igen közelről érintik s amelyeknek következményei egész állami igazgatásunkban élesen kiütköznek.

Mert nem tekintve azt, hogy sok ezer család lett a túlhajtott nacionalizmus és politikai elfogultság áldozatává, az eddigi tapasztalatok után tisztába kellett jönni minden illetékes tényezőnek azzal, hogy az ifjú köztársaság megalapozásához olyan erőkre van szüksége az államnak, melyek képzettségük és szaktudásuk által garantálni képesek az államkormányzati élet biztos menetét és hogy ezt az építő és alkotó erőt a legnagyobb ambíció és munkakészség sem tudja pótolni. Máról-holnapra helyettesíteni a gyakorlott és hozzáértő munkásokat, teljesen lehetetlen még akkor is, hogyha minden egyes helyet tiz avatatlant, vagy kezdőt állítunk is be.

Hogy az államgépezet jól és fennakadás nélkül funkcionáljon, mindenek felett oda való, szakképzett, megbízható és pontos munkásokra van szükség s azt hisszük, hogy nem járunk messze az igazságtól, ha azt mondjuk, hogy a kormány ebből a szempontból hajlandó revideálni az elbocsátottak ügyét.

Szűkszavú jelentés számol be arról, hogy a sokszenvedő családot érdeklő ügyben mi lesz az eljárás. ígéret ezúttal is van, de vájjon milyen mértékben válik az valóra? Nem elég azt kijelenteni, hogy a kormány álláspontja az, hogy a kérdést közmegelégedésre oldja meg és hogy akit

át nem vesznek, még lesz ideje optálni és mehet más országba szerencsét próbálni, mert az elkeseredett és a legtöbb minden alapot nélkülöző okból elmozditottnak, ez sovány vigasz. Annyival is inkább, mert tudott dolog, hogy a kormány a most meglevő közalkalmazottak számát is redukálni akarja vagy 35.000- rel, már pedig senki sem olyan naiv azt hinni ebben az országban, hogy ilyen szándék melleit sok kilátása volna az elbocsátott volt magyar tisztviselőknek a visszavételre.

Akit nem vesznek át azoknak, ha szlovenszkói, ha ruszinszkói illetőségűek, még reményük lehet arra, hogy nyugdíjazzák, de akik idevaló illetőségüket igazolni nem tudják, azok vehetik vándorboljukat és kopogtathatnak a megnyomorított Magyarország ajtaján, azért a falat kenyérért, amely a koldusnak is kijár, de amit itt megtagadtak tőle.

Kétségtelen, hogy sok eredményt nem várhatunk ettől az elbirálástól, mert a visszavételnél sokkal inkább jön tekintetbe az a kérdés, hogy az illető politikailag kifogástalan-e, vagy sem. Ennek az elbírálása pedig olyan szempontból történik, aminek végső eredményét előre sejthetjük. Ha úgy volna, amint hangoztatják, hogy a csehszlovák állam demokratikus köztársaság, akkor minden hivatott tényező arra törekednék, hogy ez a sző a maga igazi értelmében diadalmaskodjék és minden szellemi és erkölcsi erő érvényesülhessen a jogegyenlőség alapján.

De hol vagyunk mi még ettől ? . . .

= A tavaszi ülésszak. A köztársaság elnöke közölte a miniszterelnökkel azon elhatározását, hogy az alkotmány törvény 28 pontja alapján a nemzetgyűlés tavaszi ülésszakát március 28-ára Prágába egybehívja. A nemzetgyűlés a jelzett napon délelőtt 11 órakor kezdődik.

= A népszövetségi ligák uniójának tavaszi közgyűlése. A népszövetségi ligák uniója, amint ismeretes, úgy határozott, hogy ezidei közgyűlését junius 5—8-ig Prágában fogja megtartani. Ezen kongresszus előkészítésére fog szolgálni a Münchenben április havában tartandó kisebbségvédelmi értekezlet. Az alakulóban levő szudétanémet liga részéről dr. Medinger Vilmos képviselő azonban tekintettel a Prágában esetleg bekövetkezhető utcai tüntetésekre, a tanácskozások zavartalan lefolyásának érdedekében az unió elnökségének azt javasolta, hogy ne Prágában hívja össze a kongresszust.

= A belgrádi tanácskozásokról. A cseh lapok a belgrádi konferenciáról kiadott hivatalos jelentés ,kapcsán újból foglalkoznak Lengyelországnak a kisententehoz való viszonyával. A „Li-