Komáromi Lapok, 1922. január-június (43. évfolyam, 1-77. szám)
1922-03-11 / 30. szám
hogy 40 °/o‘os értékmegállapitással adjanak bázist a hatóságoknak az illetékek kiszabásánál. Az értékelési elvnek ez az igazságtalansága azonban annyira nyilvánvaló volt, hogy az erre vonatkozó intézkedéseket Kénytelenek voltak tjatályon kivül helyezni. Ezt a vakon kitalált értékelési alapot azonban egyes hatóságok nem követték s a hadikölcsön kötvénytulajdonosok értékeik elismertetése iránt már évek óta tartó küzdelmükben beállott fáradtsága s jórészt energiátlansága miatt ellenállás nélkül ez alapon fizettek is. így az elmúlt években a hadikölcsönügygyel összefüggő igazságtalanságok csak növekedtek, á lornbardadósságok csak szaporodtak, a kamatok emelkedtek s számtalan kistőkés, aki égés? jds vagyonát annakidején hadikölcsönbe fektette, a legteljesebb nyomorba került. Hogy az igy kétségbeesésbe kergetett mostohagyermekei az államnak nem a legmelegebb érzésekkel vannak eltelve, azt bizonyára még a legnaivabb patrióta is beláthatja végre. A kormány ezt a mérhetetlen fontos problémát érthetetlen gazdasági, financiális, psychológiai és ezzel együtt politikai nézőpontból kezeli. Mint valami rossz diagnózis után kezelt betegsegélynél, hibát hibára halmoz, ahelyett, hogy őszintén a gyógyításhoz fogna pánnácio- Jisia ideológiája sútbadobásával. A kormánynak nincs egyetlen elfogadható kifogása, hogy az uj törvénytervezetet a tavaszi ülésszakra be ne terjessze. A- Köztársaság elnöke már vagy egy fél évvel ezelőtt rámutatott e kérdés elintézésének sürgősségére, a hadikölcsön kötvénytulajdonosok türelme fogy, a megélhetésük állandóan nehezebb lesz, adózóképességük a minimumra csökken, hogy ezek nem elegendők a kérdés megnyugvástkeltő rendezésébe, csak azt mutatják, liQgy a kormány a nagyképüskodő külügyi politikája melleit éppen arról feledkezik meg, amin az áilambiztonság nyugszik s jobban, mint a fegyvereken, a polgároknak exisíenciájaról s ami ezzel együtt jár: annak a bizonyos lelki loyaiitásnaK megteremtéséről, amely nélkül valódi konsoiidáció el sem képzelhető. Politikai, nemzeti elienszerv rossz gyógyszerek akkora sebekre, amekkorád kát a békeszerződések az elszakított nemzetiségek lelkére és gazdasági életére ütöttek. Mig a legfelsőbb helyről hangoztatott nemes belátás, megértés a kormány berkeiben utat nem tatái, megnyugvásról még álmodni is kár. n-_________________ .«Komáromi Lapok« 8. oir'al £ Újabb adatok a horyátofc elszakadási törekvéseihez. Diplomáciai körökbeo élénk megdöbbenést keltett az az elhatározás, amely szerint a horvát blokk a génuai konferenciához memorandumot fog intézni, amelyben kéri, hogy vizsgálják felül a Horvátországban uralkodó helyzetet. A jugoszláv diplomaták kövében ez az emlékirat nagy visszatetszést szült. A belgrádi központi kormáuy politikája ugyanis két irányban halad. Büféié az egységes jugoszláv állam megteremtését igyekszik megvalósítani, kifelé pedig mindent elkövet, hogy ezt az egységet bebizonyítsa és elhitesse a világgal ennek a politikának a szolgálatában álló, a csak néhány szótöbbséggel elfogadott centralista alkotmáuy, amelynek revízióját hiába sürgetik a legtekintélyesebb pártok és ezt szolgálja a szerb katonaság is, A szuronyok hegyér épített politika ma már odáig juttatta az SHS. királyságot, hogy nemesek a po it ikai pártok állanak elkeseredett harcban egymással, hanem az egyes néptörzsek is. Ez természetesen érthetővé teszi, hoay a szerb kormány politikai céljainak meg valósításában a hadseregre támaszkodik. C-akhogy ma már ez a hadsereg sem a régi. amely a világháborút ketnényeu és vitézül harcolta végig. Legfőbb hibája az, hogy nem egységes. Szerbia saját lakosságát sokszorosan felülmúló idegen népeket olvasztott be magába, de ezeket nem tudta megnyerni az SHS. állam számára. A gyűlölködés, amely a különböző néptörzsekét egymás iránt eltölti, nem szűnik meg a hadseregben sem, amely ép pen ezért tarkább és yisszásibb képet mutat, mint a régi monarchia hadserege. A belgrádi kormáuy a helyzeten segíteni akarván, te jesen a régi eszközökhöz folyamodott. Az ezred két kiegészítési .helyeiktől távol, a birodalom ellenkező rezeiben helyezi el és az újoncoknak bevonulásukkor egyik határról a másikra j^ell vándorolniuk. A legutóbbi ujoncozáskor a bevonuló legények a nagy hi dögben napokig álldogáltak a hadsereg ruhatárai előtt, mig a bürokratikus szellemben dolgozó parancsnokságok felszerelték őket. Az albán hadjáratban 400,000 katona pusztult el. Az ilyen bánásmódnak azután meg is van az eredménye. A kórházak tele vaunak beteg katonákkal. Vau azonban ennek egy végzetesebb Következménye is: Az a mélységes elkeseredés, amely a jugoszláv hadsereg különösen uem szerb nemzetiségű legénységében lábrakapott, a belgrádi kormány és az annak vakon engedelj meskedő tisztikar ellen. A helyzetet különösen f az teszi súlyossá, hogy maga a szerb tisztikar sem egységes. Egyik részük a hires „Fekete kéz“ tagja, másik részük a „Fehér kép“ táborába tartozik. Az első a demokrata — a másik a radikális párt eszköze. A jugoszláv sajtó állandóan foglalkozik enne? a két tiszti szervezetnek a kérdésével, sőt már a parlamentben is szóvátették a katonai kamarilla visszaéléseit, mindennek azonban semmi eredménye sem lett. A kormány szigorúan titkol mindent, ami a szervezetekkel összefüggésben van. Ennek a titkolódzásnak természetesen meg ven a maga oka. Az egyik fö ok az, hogy a „Fehér kéz“ az udvar pvotezsáltja, a király és Pasics exponense. Ez a nyitja annak, hogy a hadsereg vezető személyiségeit, kezdve a hadügyminisztertől, kizárólag ebböi a szervezetből nevezik ki. Ez a magyarázata annak a folyton megismétlődő igazságtalanságnak, hogy kiváló vezérkari tiszteket és tábornokokat, akik a háborúban kitüntették magukat, minden indok nélkül nyugdíjaznak. Hogy a „Fekete kéz“ szervezetnek mik a tulajdonképpeni törekvései, arta nézve semmi pozitívumot nem lehet megállapítani. Valószínű azonban, hogy ezek György herceg aspirációit támogatják. Amig azonban Belgrádban a katonák veszekednek, üddig Zágrábban nő az elszakadási mozgalom és a horv&tok komolyan készülnek arra, hogy elválnak az SHS. királyságtól. Tarlózás az egyházpolitika mezején. Az egyházpolitikai kérdések az utolsó hónapokban mintha holtpontra jutottak vojpa, legalább is alig hallunk róluk valamit. Az államnak az egyháztól való elválasztását Bar|,oseték és szövetségeseik felszínen tartják ugyan, de annak ppíitikai következményeitől ők tnaguk talán jobban félnek, mint mi. Az esztergomi, rozsnyói és kassai egyházmegyék rendezésemég mindig elintézésre vár. A nagyszombati érsekség vagy püspökség ügye folyton kiséft, az apostoli adminisztraturáról ugyancsak sokat Írtak és beszélte.?, a kinevezésnek állítólag írjár karácsonyra meg kellett volna törtéunie, de a határidő is elmúlt és — semmi nem történt. • A pápaváltozás kétségkívül befolyással volt a dolgok menetére és könnyen lehetséges* hogy a tárgyalásokat újonnan kell majd meg, kezdeni. Hogy Róma e függő kérdések megoldásáról mikép gondolkozik, nem tudjuk. Legújabb hírek szerint a pápa a püspöki egyházmegyék felosztását ellenzi. Annyi bizonyos, talán képtelen feltevés, hiszen az öreg sokkal eröst-bb ember volt, mint a fia, egyáltalán nem lehet feltételezni, hogy szó nélkül tűrte voina, hogy a fia igy elbánjon vele. A szerencsétlenség úgy történhetett, hogy az öreg lent a kutban a derekára akarta huzni a kötelet s amint azt a fején a vállára átvetve megcsúszott a lába a létrafokon, a hurok a válláról a nyakába szőrűit s megfojtotta. Különben az is lehet, hogy azért nem tudta az öreg a hurkot a derekáig lehúzni, mert a törökkút tele van mérges gázokkal s igy az öreg leszédülhetett ... Nagy Palinak sehogysem tetszett az, amit a vörö->haju emberke beszélt- Igaz hogy úgy mondta el a dolgot, amint történt, de: miért akarja ez az ember mindenáron megszabadítani a baláltól? Mig a védője beszélt, Nagy Pali olykor szinte könyörögve nézett fel a kopasz ügyészre s tekintetével szinte rimánkodott, hogy: valahogy ne engedjen a halálbüntetésből 1 A védőügyvéd aztán fordított egyet megint a beszédén s újra elővette a vádlott részeges apját, aki a pálinka mérgével szerencsétlenné tette a fiát, errői aztán rátért arra, hogy voltaképeu világszerte az államférfiakat kellene a vádlottak padjára ültetni, mert csak azért, hogy az államnak jövedelme legyen, nemzedékeket tesznek tönkre a pálinka által! A bíróság és a közönség unottan hallgatta ezekét az ezerszer hiába elmondott dolgokat. A két fegyveres őr s a tanúnak behívott béres is jobban szerették soina már, ha az ügyvéd nem beszél folyton olyan sokat a pálinkáról, mert hiszen szinte megszomjaztak s már görcs állt a torkukba, úgy kívánták az italt. A vörös ügyvéd ezután, hogy igy az egész társadalmat a vádlottak padjára hurcolta s nyomban el is Ítélte, — végre befejezte a beszédét. Az elnök, aki egészen belerekedt a hallgatásba, karcos hangon a vádlotthoz szólt: — Volna valami mondanivalója? — Volna . . . — Nohát, mit akar mondani ? — Megint csak azt akarom mondani, — kezdte Nagy Pali — hogy igenis bűnös vagyok 1 — Hát beismeri, hogy maga vetette a hurkot az apja nyakába ? — Nem. kérem olásán, — de nagyon kívántam az apám halálát . . . — Ezt már mondta! — Igen mppdtam, de most sem tudom, elég jól megmondani, hogy: milyen nagyon kívántam I Mikor az apám átlépett a kút káváján, elfogott valami rettenetes keserűség és egy szempillantás alatt eszembe jutott minden, de minden . . . — Mi az a minden ? — kérdezte az elnök. Nagy Pali valami mélységes szonjpru hangon felelte: — Az életem. És akkor ott azt éreztem, hogy az apám valami nagyot vétett ellenem és akkor azt kivántam, hogy büntesse meg az Isten és veszhse el a kutban! Soha, mióta megvagyok, nem kivántam úgy semmit, mint akkor, ott, az apám halálát kívántam és betelt amit kivántam . . . Nagy Pali elhallgatott s egész testében remegett a felindulástól. Az elnök, aki — mint afféle Pestről mostanában lekerült ember — azt hitte, hogy minden paraszt olyan egészséges, mint a makk, hirtelenébeu nem tudja, hogy mit mondjon. Égy darabig babrált hát valamit a hivatalos írások között, aztán felvetette megint a fejét s megkérdezte Nagy Palit: — Akar még valamit mondani 1 ? — Csak azt akarom még mondani, — felelte csendesen Pali — hogy a halálitélet ellen én nem is appellájok . . . Az elnök szinte megörült, hogy a vádlptt ezzel a mondással felébredt részvétét visszahajszolta a paragrafusok közé s nagy hangosan rázöráült: — Mit beszél itt apellátáról ? Hiszen azt sem tudja még, hogy mi lesz az ítélet! Ezzel az elnök hirtelen összekapkodta az írásokat s a birákkal együtt kiment a teremből. Regpüzés előtt fél pohár Schmidlhauer-féSe Használata valódi áldá? gyomorbajosoknak és székszorjilásban szenvedőbbek. az elrontott gyomrot 2—3 óra alatt teljesen rendbehpzza.