Komáromi Lapok, 1921. július-december (42. évfolyam, 53-106. szám)
1921-08-13 / 70. szám
2. oldal. „Koiuarun.i Lapos í«21. augusztus Ul. és Magyarországnak előbb utóbb a Német birodalomhoz való kényszerű csatlakozásával éppen az ellenkezője fog megtörténnie annak, amire most törekszenek. fis végül ne felejtsék el, hogy a lakosság teherbíró képességét felülmúló katonai fegyverkezés, a sovén nemzeti türelmetlenség e két ballast zátonyra juttathatja az állam hajóját, hogy nincs a világnak olyan stratégája, aki nemzeti ellentétektől átitatott hadsereggel sikereket tudjon felmutatni, még kevésbbé azt saját fajtestvérei ellen tudná vezényelni. ügy élnie egy államnak kívül-belül alle Feinde ohne Freuude nem lehet — a két ballasttól szabaduld keli — vagy egészen az elégedetlen kisebbséget az állam testéről leszakítani, vagy teljes egyenjogúságot; s akkor megszűnik a másik trlier önmagától, a hads6f%g fentartásának ballastja. A rabszolgatartás ideje elmnlt, s ha vérünket és pénzünket elfogadja az állam, embereket, polgárokat megillető szabadságjogokra is reflektálnak. Bármiként történjék is a megoldás, mindenesetre meg kell szűnnie annak a politikai irányzatnak, mely eddig a szocializmus és demokrácia nagy dicsőségére a hivataloknak érdemtelen és tehetségtelenekkel való megtöltésébe«, következésképeu korrupciókban, a nemzeti kisebbségeknek egyetemes és individuális üldözésében, sőt legyilkolásábau (Aussig) absolutlstikus kormányzásban, parlamenti terrorban nyilvánult, egyszóval az egész állami s parlamenti életet valósággal prostituálta. Uj megyéket, egészségesebb szellemet s a tárgyal ásóktól végre eredményeket várunk. — XVl.-ik Lajos a Basíille bevételének nap ján nem vadászott — naplójába ba van irVa : Julias 13 semmi; julius 14 semmi. Tehát: semmi! Pedig ez a semmi juttatta őt vérpadra, ez a semmi vetett véget a nyolcszáz éves Bourbon nralomak s lett hajualhasadása az emberi szabadságjogoknak! Memento! fassy. Boldogasszony Anyánk *.. Itt van augusztus 15-e. A magyar katholikus világ egyik legbensőbben megtílt ünnepe esik erre a napra, Nagyboldogasszony ünnepe. Ünnep is mindenütt a világon, de nálunk, magyaroknál bizonyos mélység és öntudatosság tapad inegüléséliez. Mintegy az elvégzett aratási nehéz munka utáni jól érzés is bele játszik ebbe az ünnepbe, a hálaadás a betakarított termésért, a feliélekzés az izom feszítő és fáradságos hetek után. És most ezt az ünnepünket meg akarják csonkítani, el akarják ünnepi hangulatunkat rontani, vallásos örömünkbe, ürömöt csöpögtetni, hálaadó és a jö^öre nézve segélyért esdeklő dalszavunkat belénk akarják fojtani. És olyan helyről jön ez a támadás vallásos érzületünk ellen, ahonnan a legkevésbé vártuk volna, olyan embertől, akinek tanulmányai és azelőtti munkaköre után nagyon is tisztában kellene lenni azzal, hogy micsoda veszedelmet rejt magában a vallásos gyakorlatba, szivünk legbensőbb ügyeibe beleavatkozni. Olyan ember avatkozik bele a templomok és a lelkek legsajátosabb életébe, akinek a fölszereléskor letett esküje épen azt diktálja, hogy a lelkek legbuzgóbb gondozója legyen, ügy látszik azonban, hogy ezt a lelkiismeretbeli köteléket, már régen lerágta magáról, most már mindenben politikát lát és egy kis politikai tüszurás kedvéért óriási kötelességet rúg el magától. Mert az illető kormányreferens rendeleté már nem is csak a kultúrharc, hanem a szent háború csiráit ülteti el, amelyet a magyar katholikusok minden poklokon keresztül is készek megvivni, ha rá kényszerítik őket. Az illető és mindenütt nagy felzúdulást és megbotránkozást keltő rendeletet mindenki ismeri. Kiadta a pozsonyi vallásügyi referens, aki maga is papi ember, továbbította a nagyszombati érseki lietynök. Ez a rendelet azt mondja, hogy a volt és a jelenlegi Magyarország állami ünnepeinek megünneplése mind a lakosság, mind atlami és egyházi körökben felháborodást keltett, megbotránkoztató jeleneteket, izgatásokat, üldözéseket idézett elő. Ezek az ünnepek nem lehetnek mások, mint a Nagyboldogasszony és Szent István király ünnepe, amelyek megölésébe ha vegyüit is nemzeti szellem, mégis csak egyházi ünnepek, mert hisz benne vannak az egyházi napiárban és az egész világ kalhoükusaira nézve egyetemes törvény rendeli el megünneplésüket. Ezt az egyetemes érvényű egyházi rendeletet semmiféle állami rendelet nem érvénytelenítheti Mert az mindenkor az egyház joga és feladata volt, hogy vallási ünnepeket elrendeljen és megszüntessen. Most az állami élet funkcionáriusai akarnak ebbe a par excellence egyházi kérdésbe beleszólni, meri a fenti rendelet azt mondja, hogy az előbb emüietí ünnepeknek a hétköznapoknál feltűnőbb megölését az állami hivatalok üldözni fogják. Szerényen itt azt is megemlíthetjük, hogy a Moldvába dobott cseh Nepomuki Szent János ünnepének megüiését Magyarországon sohsem üldözték, pedig ezen szent halálának emléknapját (május 16.) a magyarok legtöbb helyen ünnepként tarlják meg, majdnem minden falu végén szobra áll fönt még most is, énekes könyveinkben pedig külön ének szól róla. Ami pedig azt a kitéielt iMefi, hogy a magyar jeliegü egyházi ünnepek megülése a magyar lakosság körében felháborodást keltett volna, hát az egyszerűen nem all. Ha kelteti, azok közt keltett, akik a bőiünkön tapasztalt megértés politikájának olyan hangos szóvivői. A megbotránkoztató jelenetek, üldözések szintén az ő számlájukon könyvelendők el. De van a kormányreferens leiratának egy másik, még pikánsabb része is. Ezt már csak ilyen szerény szavakkal, óhajtó módban mondja el: Hasonlókép figóelmeztetendők volnának az egyházi hivatalok, hogy a magyar állam jelvényei, templomokban, zászlókon s annál inkább nyilvános körmeneteken betiltassanak (Nesztek, komáromiak!), továbbá imák és énekek, melyek a volt állami vonatkozásokra emlékeztetnek, ne használtassanak. Itt ismét álljunk meg néhány szóra! Hogy azoknak az u, n. „állami“ jelvényeknek minő vonatkozásuk van az őket viselő zászlókkai, azt már a lapok hasábjain is és egyebütt is a napnál világosabban megmagyarázták az illetékes tényezőknek. De még egy-két más megállapítást is kell tennünk. Tudjuk, hogy Magyarország jórésze 150 évig nyögte a török igát. Azt is tudjuk, hogy az akkori zsupánok, a jó (örök basák és bégek sem bánlak valami keztyüs kézzel a „nyomorult gyaur“-okkal. De nincs a világnak az a törtenetfudósa, aki ki tudná mutatni, hogy pl. a „Boldogasszony anyánk“ vagy pedig az „Ah, hol vagy magyarok tündöklő csillaga“ kezdeiü énekek templomi dalolását valaha is megtiltották volna. Azt is tudjuk, hogy József császár sok egyházi vonatkozású rendeletet is kiadóit, amelyeket később visszavont. Elrendelte p!., hogy az oltárokon hány gyerta éghet, milyen miseruhát szabad használni, de azt már ő sem cselekedte meg, amit most megtettek Pozsonyból. Autokrata volt a szó legigazibb értelmében, de azt mégsem tiltotta meg, hogy a magyarok ne fohászkodhassanak: „Magyarországról, édes. hazánkról, ne feledkezzél el szegény magyar okról /“ Vagy: Hol vagy István király, téged magyar kíván ... Mert ha megtiltotta volna, nagyou gyér irodalomtörténeti és psychologiai ismeretekről tett volna tanúságot, amellett, hogy a legönkényesebb Ieliprását követte volna el a lelkiismereti és vallásszabadságnak, szájkosarat rakott volna a leikes és gondolkozás» tehetséggel megáldott, egyéni szempontból szabad emberre. De aki valaha is forgatta a magyar irodalomtörténet lapjait (pedig aki magyar iskolába jár!, illett volna nemcsak forgatni, hanem szorgalmasan tanulni is!), annak tudnia kell, hogy a magyar ember vallásossága már a középkorban mennyire sajátos volt. Hogy mindannyiszor belejátszott abba a nemzed érzés is. Hogy a Boldogságos Szűz nem csupán vallásos, hanem hazafias kultusz tárgya is volt, Magyarország Patronája. Hogy Szent István és Szent László nemcsak az Egyház szentjei, hanem a magyarság védőszentjei is, nemcsak magára az országra vonatkoztatva, hanem az egyes emberekre is. Minden magyar az ő külön speciális segítségükben bízott, azt kérte, azért esedezett a maga számára. És ez a viszony közöttük és a magyar ember közölt megmaradt a középkortól kezdve napjainkig. Immár kilenc évszázadon keresz'ül minden magyar ember úgy fordult ezekhez az ő szentjeihez, mint akik bizonyosan segítenek ügyes-bajos dolgaiban, még akkor is, ha — mondjuk — egy állatjának elpusztulásáról volt szó. És most ezt a bensőséges viszonyt akarják megszüntetni a magyarság és az ő szentjei közt, amely majdnem ezeréves múltra tekinthet vissza és mélyen a lelkek közepén gyökerezik. Meg akarják szabni, hogy bújában-bajában kihez fohászkodhassék segítségéit! Nem gondolják, hogy szentségtörő kézzel markolnak bele szivünk legmélyébe? Nem sejtik, hogy igyekezeiük hiábavaló lesz? És azok a cenzúráit énekek is igen nagy múltra tekinthetnek vissza, majdnem ugyanakkorára, mint amilyen régi a magyarság és nemzeti szentjei közötti viszony. A Boldogasszony Anyánk — például — megtalálható már Szegedi Lénárt „Cantus catholici“-jében (kath. énekek) — 17. század közepe —, úgyszintén meg van benne a Szt. Istvánról szóló himnusz is Pedig ez a könyv a katholikusok első igazi énekgyűjteménye. Maguk az énekek még régebbiek, mint ez a gyűjtemény. Ilyen nagy múlttal biró történelmi értékű énekekre ráfogni, hogy azok „irredenla“ dalok, igazán magas szellemi nívóra vall. Mert hisz az a nem tudom én, hány száz évvel ezelőtt élt szerző, egész pontosan előre tudta azt, hogy az Urnák 1921-ík esztendejében lesznek magyar emberek, akik Csehszlovákiában élnek, tehát egyenest az ő számukra irta énekeit. És hát nézzük meg ezeket a szegény halálra Ítélt dalokat, vájjon mit tartalmaznak! „Boldogasszony Anyánk, régi nagy Patronánk! Nagy Ínségben lévén, így szólít meg hazánk: Magyarországról, édes hazánkról, ne feledkezzél el szegény magyarokról.“ Vájjon van-e itt izgatás, lázitás vagy csúfolódás akár a Csehszlovák köztársaság, akár valamely más állam ellen? Hogy Magyaroiszágot, mint édes hazánkat említi? Hát édes Istenem, az volt ezer évig. Most másként van. Ezt azonban sem a szerző nem tudhatta előre, sem mi nem változtathatjuk meg az énekel, mert akkor egy történelmi emléket hamisítanánk meg. Azt a jogunkat pedig már csak meghagyják nekünk, hogy amikor szivünk csordultig van, akkor arra kérhessük a mi jó mennyei Anyánkat, hogy nefetedkezzék meg az ő magyar fiairól. Éz a joga mindig meg volt még a legutolsó páriának is és nem sértett meg még vele senkit és semmit. Vagy ott van a másik ének Szent Istvánról : „Ah, hol vagy magyarok tündöklő csillaga? Ki nékünk vezérként ragyogtál valaha Hol vagy István király? Téged magyar kíván, gyászos öltözetben (eelőtted sírván.“ Ugyabár azzal nem követünk el semmi rosszat, ha mi a szép múltat emlegetjük, ha egyik nagy történelmi alakunkat szólítjuk, hogy miért hagyott el. Ha előtte, aki hús ami húsunkból, vér a mi vérünkből, kisírjuk magunkat, mikor szivünk csordultig van. A mult a mienk, azt nem vehetik el tőlünk. És mint minden nép, aképen mi is ragaszkodunk hozzá. A jövőre nézve is kívánhatunk Legolcsóbb bevásárlási forrás! CIPŐKERESKEDÉSE A ZSUPÁNI HIVATALLAL SZEMBEN Nagy választék mindennemű vászoncipőkben! Férfi, női és gyermekcipők nagy raktára! Cipőujdonságok a legszolidabb árban kaphatók. Pontos és figyelméé kiszolgálás! Mérték utáni rendelések és javítások 24 órán bitül készíttetnek. Cipőkrém és eredeti „PALMA“ gummiearok kaphatók
