Komáromi Lapok, 1921. július-december (42. évfolyam, 53-106. szám)
1921-07-26 / 62. szám
Negyvenkettedik évfolyam. 62. szám.------- , ... ...................................... ........................................L- .........--.."TT —----------------------------------------------------------------Kedd, 1921. julius 26. KOMÁROMiMEGYEI közlöny Előfizetési ár caeh-szlovák értékben ; Helyben és vidékre postai szétküldéssel: &gesz évre 80 K, félévre 40 K, negyedévre 20 Egyes szám ára: 80 fillér. K. Politikai lap. Főszerkesztő: GAÁL GYDLA dr. Szerkesztő: SARAHYAY JÓZSEF dr. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Nádor-u. 29,, hová úgy a lap szellemi részét illető közlemények, mint a hirdetések, előfizetési és hirdetési dijak stb. küldendők. Kéziratokat nem adunk vissza. Megjelenik hstenkinl bárcmszor: kedden, csütörtökön és szambatoa. ha állandóan és folyton hangot adunk panaszainknak, sérelmeinknek, bajaink nak és minduntalan összehasonlításokat keresünk a múlt és jelen között. Nem is irredenta vagy állafhelienes magatartás ez a kisebbségek részéről, mint azt az elvakult nacionalizmus feltüntetni igyekszik. Oh nem. Ezek a tünetek csak a sovinizmus politikájának visszhangjai, mely elnyomni törekszik a kisebbségeket, megfosztani jogaitól, nyelvétől és kultúrájától. Ezek a hangok természetesebben erősebbek itt a szinmagyarság között, ahol a saját portánkon uraknak érezzük magunkat és nem esünk hasra, néhány nagyhangú nacionalista előtt s a szokolokat sem bámuljuk azzal, a csodálattal mit vártak talán tőlünk. Minket nem feszélyez semmi véleményünk kimondásában lelkiismeretűnkön és a cenzúrán kívül, ami a demokrácia különleges vívmánya, főleg a magyar nemzeti kisebbségek részére. Tudjuk azt is, hogy ezt rossz néven veszik tőlünk, ellenzéki magyar sajtótól, de a homlokunkat nem mérnök felemelni, a szemeinket le kellene sütni, ha hallgatnánk akkor, amikor beszélnünk kell, tétlenek maradnánk, mikor tenni kell. A magyar földmives munkája közben a gyár munkása gépei melleit, a kereskedő pultja mögött nem ér rá elmélkedni afelett, hogy mi vár reánk, ha hallgatunk, ha türünk és a rúgásokat köszönettel nyugtatjuk. Ezek nem látják az elnemzetietlenités, a denationalizátio politikáját, mely megindult ellenünk és folyik minden vonalon. Ezek nem érintkeznek hivatalokkal és nem érzik az azokból velünk szemben kiáradó ellenséges szellemet, néma csend a válasz és a magyar szó előtt siketeknek tetetik magukat, bár megértik azt, és mi más nyelven nem beszélünk. Ezek nem olvasták az általuk íratott tankönyvek szemérmetlen támadásait és hazudozásait a magyar faj ellen, nem hallják a magyar iskola kétségbeesett vergődését. Ezek nem látják a világos tendenciát, a következő nemzedék erőszakos elszlávositását, a magyar intelligencia tervszerű tönkretételét, a magyar középoktatás lecsökkentésével és a felső oktatás, a szakoktatás teljes beszüntetésével. Mi azonban mindezt látjuk és bepillantunk e politika távlataiba. Ma még csak tiltakozunk ez ellen a sajtóban és ha lehetne-e szabad republikában gyűléseken is felemelnők szavunkat, hogy a tömegek megértsék miről van szó. De ha ez a politika rneg nem változik velünk szemben és a könyörtelen elnyomás, az express megsemmisítés gondolataival megfertőzött soviniszták félre nem állanak a kormányról: elérkezik a tettek ideje. Hogy meg ne ijedjenek az állandóan irredentát szaglászó és erről hamis jelentéseket gyártó, minket állam ellenes színekre feslő jóakaróink, megnyugtatjuk őket: mi még ekkor se csúszunk le a törvények talajáról. De ezek a tettek észre fogják térileni a túlfűtött agyú nacionalistákat. Egyszer sikerült az államilag szított és támogatott szocializmus és kommunizmus segítségével a magyarságba éket verni, de ez az ék, hovatovább kiszorul a magyarság testéből és nem lép szét bennünket, mint azt tervezték. Az elnyomó nacionalizmusra a méltó válasz más volna, de azt a választ előbb meg kell fogalmazni röviden és tömören. Ezt az egységes nyelvében és kultúrájában összeforrott magyarság fogja elvégezni, mi pedig hirdetni fogjuk és a ma még politikai jelszavakkal elválasztva külön életet élő, de erre egyesülő magyar faj fogja végrehajtani. Keserves szavak! Örömmel néztünk a jelen évi termés elé, ami igen jól mutatkozott és jó is lett, és az uj termésrendelet elé is, s felsóhajtotíunk, na megértük, hogy szabad forgalom lesz a gabonával és nem kell oly nehézségekkel küzdeni mint a múltban, hogy évi kenyér- és lisztszükségletünket elláthassuk. Itt volt már az ideje, hogy ez is meglegyen. A kormányrendelet megjelent, a beszállítandó mennyiség is elég méltányos. De nem lett köszönet benne, mivel a rendelet nem intézkedik, hogy mi lehet a legmagasabb ár a piacon a gabonanemeknél és igy ismét a siberek, uzsorások és a megalakult üzérszövetségek szabadon garázdálkodhatnak a falvakban; összevásárolják a gabonát vaggon szám 4—600 koronás árban, s igy akiknek igazán kellene az évi szükségletük fedezésére, nem tudnak hozzájutni a méltányos árért, hanem csakis uzsora ár mellett. Kérdem, hová fog ez fejlődni ? hová fogunk jutni, úgy hiszem, azaz tudom, a siberek erős láncai közé leszünk szorítva, s ki leszünk szolgáltatva kényük-kedvükr*e. Nem akarom elhinni, hogy egy gabonát vásárló zs—nak, aki itt is járt — máskülönben tyukászkodik — szüksége lenne 100—150, sőt akár 3—400 q gabonára ? mivel ennyit nem haszpál el, tehát minek másnak kellene neki, mint siberkedni, uzsoraüzletet folytatni vele, nyíltan a kormány és a hatóságok szemeláttára, akik vagy nem akarják, vagy nem tudják ezt meglátni és érteni. Olcsóságot vártunk és kezdtünk reménykedni is, mivel több dolognál tapasztanunk már áresést, ha csekélyei is, de áresés volt, ,ami folytatólagosan, mindig nagyobb és nagyobb mértéket öltött volna, de ezek után már erre sincs kilátás, mivel vice-versa felfogják emelni agkereskedők |az árucikkeik árát, hivatkozva, hogy drága a liszt, a kenyér, és igy drágább a munkabér, a munkás drágábban fog dolgozni és igy tovább. Ebből csak azt a konzekvenciát vonhatjuk le, hogy a ruházati cikkek is 100—2000/“-el fognak emelkedni, itt lesz a tél, s hány szegény család lesz majd ruha nélkül, s ebből megint egy másik igen szomorú dolog fog kifejlődni, hogy a gyermekeiket ruha és lábbeli hiány miatt nem fogják tudni iskuléba küldeni, ami eddig is a legnagyobb akadály volt, de az agrár politikának — no meg másnak is ez a célja. De szerény véleményem szerint ezt engedni nem szabad és erkölcsi kötelességünk és a kormánynak, s ezzei együtt az alantasabb hatóságoknak is erkölcsi és emberi kötelessége ennek elejét venni és ezen aljas üzérkedést meggátolni és csirájában elfojtani. A kormányrendeletben ugyan benne van, hogy a 10,000 koronát meg nem haladó jövedelemmel bíróknak igényük van kedvezményes lisztre; de van olyan is, kinek 12—15 ezer kororra az évi jövedelme és 5—6 családtagja van, hogy tudja beszerezni az évi szükségletet mindenből, mert nemcsak lisztre, de sok más egyébre is szükség van, ezek következtében a megélhetés elé megint gondokkal és kétségbeeséssel nézünk, ami bizony nem valami kecsegtető állapotot fog szülni. Az én szerény nézetem az lenne, hogy a gabona ára, amit a kormány hatósági ár gyanánt megállapított, elég magas, hanem inkább azo« kellene törekedni, hogy más cikkek ára is leessen, s nem azon, hogy árdrágítás idéződjék elő. Hogy ezen alattomos intézkedéseket, vásárlásokat, árfelhajtást elnézi a kormány, megint csak az úgyis dúslakodók, a siberek és a lelkiismeretlen uzsorások malmára hajtja a vizet, hiszen már úgy hiszem a háború alatt, s most az elmúlt években is eleget zsebelhettek a tisztelt urak, nem kellene hogy még a kormány most is ezeket támogatja, védi, dédelgeti, mint édes gyermekét az anyja, s nem a munkát, az állam felvirágozlaiásán dolgozó középosztály megélhetését tartja a szeme előtt, hanem inkább azokat szolgáltatja ki hóhérainak. Nem az elvakultság, de a lelki meggyőződésem, az igazság érzete mondatja ezeket velem, váltja ki belőlem ezen szavakat. Ezen dolgokra, mit felsoroltam, magam is példával szolgálhatok, mivel veleyn megtörtént. Véletlenül 10,000 koronát meghaladja évi jövedelmem s igy a kedvezményes lisztre kilátásom nincsen, hát elmentem, hogy gabonát vegyek, de nem tudtam venni, mivel szemem előtt egy íyukász vette meg 400 koronáért; elmentem egy másik nagygazdához, az azt mondotta, hogy ő már eladta 400 koronáért; mentem tovább, de mindenhol azzal fogadtak, hogy én úgysem adok és nem is adhatok érte annyit, mint azok, akik faluról-falura menve, összevásárolják a gabonát, mivel én 4—5—600 koionát adni nem tudók, olcsóbban pedig ne is kívánjam, hogy nekem adjanak. Hát most kérdem, mitévő legyek? 15 ezer korona jövedelmemet hogyan osszam be, hogy ilyen árak mellett mindent beszerezzek a magam s a családom részére, én, akinek mindént készpénzzel Hí lilnlis ai,
