Komáromi Lapok, 1921. július-december (42. évfolyam, 53-106. szám)
1921-07-14 / 57. szám
HegyvenK9lie3lK e*nr»«y*«re*. KOMAKOW LAPOK KOMÁROMMEGYE1 KÖZLÖNY Befizetési ár csefe-szlovák értékben: Helyben és vidékre postai szétküldéssel: Äges«: érre 80 K, félévre 40 K, negyedévre 20 K. Egyes szám ára t 80 fillér. Politikai lap. Főszerkesztő: GAÁL GYULA dr. Szerkesztő: BARANYAY JÓZSEF dr. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Nádor-u. 29,, hová úgy a lap szellemi részét illető közlemények, mint a hirdetések, előfizetési és hirdetési dijak stb. küldendők. Kéziratokat nem adunk vissza. Megieleoik tekint háromszor: kedden, csütörtökön és szombaton. A város súlyos kérdése a folyó évi költségvetés ügye, melynek közel két milliós hiánya ejti aggódóba a város adózó polgárságát. Ha ez a teherviselő' lakosság, ezek a jövedelmet nem látó és megtakarított, szájuktól elvont koronáikat az adóhivatalba hordó polgárság, kisiparos, kereskedő, értelmiségi foglalkozású lakosság nem volna adóval annyira túlterhelve a leroskadásig, a megszakadásig, a kétségbeesésig, a koldusbotig: akkor azt mondanők, hogy az újabb száz percentes pótadót vegye a vállára. Ennyit tenne ki az uj tehertöbblet. De igy nekünk is tiltakoznunk kell az adóemelés gondolata ellen és más megoldási módozatokat ajánlani a törvényhatóság meggondolásába. Figyeljék meg, kik vannak az adóemelés mellett: olyanok, akik ebben érdekelve nincsenek, idegenek, akiknek még nem is volt alkalmuk megmelegedni, viszonyainkat megismerni, egy két szélsőséges politikai meggyőződést valló munkás, akit nem sújt az adóemelés terhe Ezek azonban elfelejtik azt, hogy a várost mi teszi, mi avatja ezzé a fogalommá: kultúra, ipar és kereskedelem, ennek a hármas gondolatnak hordozója, tengelye az adózó polgárság. A munkásság, mely a közteherviselésből kikapcsolódik, melyet az adók régi és hallatlanul megszaporodott uj formái nem sújtanak, a város haladásának és fejlődésének szintén tényezője ugyan munkájával, de viszont a haladás menetére reá is nehezédik az egyre növekvő szociális igények megvalósításával és kielégítésével. Egyenlőtlen küzdelem folyik itt: a versenyt mindig ugyanazok futják minden pihenés nélkül. A nézők serege tapsol vagy fütyül hangulata szerint, a ház, a föld, a kereset, a jövedelem nem bujhatik el és az adókat viselni köteles. A kérdés azonban sokkal nehezebb, amint a laikusok hinnék. Ha a pótadó nem emelkedik, akkor a bevételekben kell más alakban emelkedniük, vagy a kiadásoknak csökkenniök. Tartunk tőle, hogy a sor erre fog kerülni, a kiadások apasztására, a városi nagyüzem lefokozására kis üzemmé. Ez egyéneket, tisztviselőket, munkásokát fog érzékenyen érinteni, de másként aligha fog kilábolni a rettenetes helyzetből, melybe a város önhibáján kívül kizárólag az uj államalakulás teremtette politikai helyzet folytán jutott. A város háztartása átmenetileg segíthető lenne, de ezt a segítséget csakis az állam tudná nyújtani. Ebben azonban az eddigiek után reménykedni nem igen lehet, mert a magyar város helyzetének megértése és felsegitése a mai elfogult nacionalista politika mellett nem valószínű. A helyi lakosság csakis ennek a helyzetnek az áldozata. — Újabb sérelem a magyarságon. — Betölti a keserűség poharát, melybe mindennap uj ürömcseppek vegyülnek. Hideg elfogulatlansággal akarnánk erről tárgyalni és megáliapitásainkat ebből a tényből a magyarság részére leszűrni. Itt magyar tisztviselőket áltattak, két és fél éven át hiú reménységekkel, áltatták őket megértéses politikával és más frázisokkal, melyeknek ma már ismerjük az értékét. Kezdetben kérve-kérték őket, maradjanak meg a hivatalukban és szolgálják tovább a közönséget. A tisztviselők meghajoltak a közérdek előtt, lelkiismeretükön erőszakot téve, a magyar közönségért áldozatot hozva, megmaradtak hivatalukban, holott akkor még nyitva állott az ut előttük és szabadon választhattak jobb és balpart között. Bekivánták pályázati kérvényeiket, azt másfél éven át nem intézik el, közben kinevezik ide a cseh alkalmazottakat, hónaprólhónapra Ígérik, a zsupán, a miniszter, hogy mindenkit átvesznek, aki ellen kifogás nincsen, a zsupán nyílt őszinteséggel jelenti ki, hogy egyik ellen sem volt kifogása sem szolgálati, sem politikai szempontból, közben a magyar béke ratifikációja megtörténik, Bruckban, Marienbadban tárgyalnak: ekkor mint a kifacsart citromot eldobják a magyar tisztviselőket, akik betanították az ide kinevezett jövevényeket, elbocsátják a tél közepén őket. Nem méltó ez a bujkálás egy kormányhoz. Családokat télviz idején a nyomornak kitenni, nem, nem, ez csakugyan ökölbe szoritja az ember kezét és megdöbbent bennünket. Hát igy is lehet ? Hát igy is szabad ? Hát mik vagyunk mi magyarok? Gyarmati nép, kávéültetvényesek, akikkel úgy rendelkeznek, amint a hódítók akarják ? A magyarságnak ezt a kihívását meg meri tenni egy kormány, melynek parlamenti gyökere nincsen, melyet utál a szocialista tábor és a polgárság egyaránt, amely nem kell senkinek, ez a felelőtlen hivatalnoktársaság, akik azt hiszik, hogy a magyarság mindent eltűr, békeszerződés, alaptörvények, kisebbségi jogok felrúgását! Úgy hangzanak az Ígéretek, úgy szól a a törvény: a közigazgatás a bíráskodás nyelve magyar marad a magyar területeken. Látjuk most már világosan, mit ér a törvény, mit ér a kisebbségi jog, mit ér a kormányigéret, mit ér az adott szó. Ez a kormányzat erkölcstelen alapokon nyugszik, mert benne kormányzati elv gyanánt' a be nem tartott ígéretek vörös fonala húzódik végig. Már pedig a politikai hitel is csak az igazmondás alapzatán épül fel. Ennek az államnak a kormány a legnagyobb mely a benne élő nemzetiségekben ténykedéseivel centripetális erőket nevel. Most a közigazgatás magyarságát akarnák megszüntetni, azt a néhány roncsot, melyet a hajótörésből megmentenünk sikerült. Ezt azonban nem tűrhetjük, mert ebben a magyar vármegyében a vármegyeházának is magyarnak kell maradnia, az cseh nem lesz soha. Ehhez jogunk van, törvényes jogunk. Az előző nyugdíjazások után most tizenegy megyei alkalmazottat egyszerre küldenek a nyugdíjba, akiknek az itteni viszonyok békés kialakulását kizárólag köszönhetik. Az itteni közigazgatáson múlt, mely helyén maradt és fejét nem veszítette el, hogy e terület megszállása vér nélkül folyt le, hogy az impérium átvétele nem a fegyverek, kézigránátok ellenmondása közben történt. Ezek a közigazgatási alkalmazottak dolgoztak a konszolidáció munkáján, becsületes munkát végezve a közügynek, melynek eredményeiben ma csehek tetszelegnek. Nagy tévedés. Komárommegye minden bírálaton felül álló közigazgatása, melyet hivatalos megállapításokból ismerünk, egyedül és kizárólag az elbocsátott magyar tisztviselők érdeme. Az érdem jutalma demokratikus és a polgári munkát állítólag megbecsülő republikánkban fiatal és munkaképes emberek sovány nyugdija régi magyar fizetés alapján, hitvány pár korona, mely meghalni sok, de megélni kevés. Valóban nehéz higgadtságunkat megőrizni ezeknek a tényeknek a tudatában. Vagy ezeket talán elfelejtették megmondani ezeknek a két balkezü embereknek, akik ma a kormány rudján idegen dilettantizmussal kapkodnak jobbra és balra. Fel kell ezekről szegényeket világosítanunk, akik úgy látszik annyira rövidlátók, hogy Prágán tűi nem látnak. Meg kell nekik csehül magyarázni, hogy mi magyarok magyar tisztviselőket akarunk, a cseheket nem értjük meg, azok itt csak bajokat csinálnak. Boldogítsák Csehországot, az ő szükebb hazájukat ! A szállóigék szótára kibővült: a köztudat beiktatja oda a magyar becsület, a német hűség fogalma mellé a cseh hála szállóigéjét is. Magyar embereknek, sorsüldözött árváknak szemében könny ragyogott, a nemzeti láng fényiben lobbanó büszkeség könnye. Két csillogó gyöngyszem pergett le a jövő révedező ködébe bámuló magyarok arcán. A csendes tekintetek felvidu tak. Magyar szemek büszkéi! néztek végig a nagy, fényes bálterem előkelő vendégein, a magyar szív gyors dobbanása mintha azt hirdette volna: Lássatok, vagyunk még magyarok, tudnak még rólunk, nem feledték még el azokat a magyarokat, akik egy hosszú évezred minden viharában sziklavárként védték a keresztény hitet, a Nyugat műveltségét... él még a turáni szittya faj, amely minden küzdelemben vérzett, de elvérezni nem fog soha ... * * * . .. Bálterem Marienbadban. A legelőke őbb Wlilvic fsíiirfeC ruhafestő és vegytisztító jlWMMJa ÉUi&S ^jf CS11IÍ3 ' Komárom, Nádor-utca 3. és 48. szám. o2 Mindennemű ruhanemiieket, bútorszöveteket, függönyöket stb. fest és tisztit. Tin megyei Urait iotsájia.
