Komáromi Lapok, 1921. július-december (42. évfolyam, 53-106. szám)
1921-07-14 / 57. szám
~2. oldal. „Komáromi Lapok 1921. július 14. hely: Miramonte palota. Fényes vendégek Európa minden országából, pompázó ruhák, frakk, szmo kiog. A terem fényárban úszik. A ragyogó lámpák fénye a tükörsima padlón játszadozik. Táncmutatványok. És egyszerre csak előlép két kis előkelő lengyel leányka magyar passzt ruhában; hajuk piros-fehér-zöld szalaggal volt befonva, karjukat nemzeti pántlika ékesítette. Megszólal a zene: »Ritka árpa, ritka búza, ritka rozs.........és a két lengyel kis leány ragyogó szemmel, igaz büszkeséggel járta a magyar csárdást. A magyar pántlika leDgett, megdobbant a magyar szív ... Óriási tapsvihar zúg fel ... Európa minden országának fiai megtapsolják a két kis lengyel leány igaz magyar táncát... Marienbadban, cseh földön lengyel leánykák magyar csárdást járnak . . . Magyar szemekben fellobbant a láng, égett a Hit, odarohantunk a két kis lengyelhez és forrón, köszönettel ráztuk meg a kis kacsokat. E kézszoritásban egy szegény nemzet köszöneté élt. Könnyes szemünket megtöröltük, lelkűnkben az Élet biztató himnusza szólalt meg . .. révedező szemünket bátran fordítottuk a Jövő felé. .... Marienbadban, cseh földön lengyel leánykák magyar csárdást járnak .... magyar ruhában. .. Marienbad, 1921. jul. 10. Radványi Károly. HÍREK. Mit búsulsz kenyeres? — Az elbocsájtott megyei alkalmazottakhoz. — Mit búsulsz kenyeres; talán azon, hogy sovány kenyeredet elvették és érdempénz nélkül elbocsátottak? Ne busulj, terem még számunkra kenyeret ez a magyar föld. Becsületes munkánk nem mehet veszendőbe. Mi ismerjük ennek igazi értékét. Bár ezzel soha sem dicsekedtünk. Kitüntetéseinket nem a mellünkön hordjuk, mint a katonák, hanem a homlokunkon, melyet mindenki előtt jogosan felemelhetünk. A homlokunk tiszta, csak a gondok szántottak rajta két év alatt mélyebb barázdákat. Tiszta a kezünk is, csak a zsebeink maradtak üresek. Hogy a kisfiad kenyeret kér és te nem tudsz neki maholnap egy karajkát se szegni ? Ne félj, nem hagynak el azok, akiknek szolgáltunk, a magyar nép, magyar testvéreink. Hogy a hitvesed arcán könnyek folydogálnak ? Csókold fel azokat kenyeres pajtásom és szárítsd fel szereteted hűségével és vigasztald meg magyar hiteddel: hogy nem hagy el bennünket az Isten. Hogy mi lesz télen?? Hogy a lakásod hideg és gyermekeid foltos ruhácskákban, lyukas cipőben dideregnek? Majd lesz fa is, ruha is kerül, a cipőt is megfoltoztatjuk újra, mert ugy-e férfiak vagyunk, még dolgozni is tudunk és dolgozni akarunk. Izmaink erejét, agyunk gondolatait nem veheti el senki, mert ez a miénk és azzal mi rendelkezünk. Hogy ezért kellett megőszülnöd y becsületben, erre vénültél meg tisztes munkásságban? Öreg pajtás, mi nem vagyunk cselédek, akiknek felmondás jár, csak magyar tisztviselők, akik csendesen és szerényen félreállunk, ha azt mondják, hogy a munkánk nem kell tovább. Hogy öreg napjaidra éhen halsz kis nyugdijadból és koldulni mehetsz ? Öreg szolgatársam, ne keseregj ezen. Kenyered javát megetted és ezután se hagynak el a jó emberek. Mert jegyezd meg: jó emberek mindig voltak és lesznek. Add ide kérges tenyeredet és engedd megszorítanom a ^vármegyeháza kapujában a bucsuzáskor. Ugy-e megvallhatjuk most, a válás megindító percében becsületesen és őszintén, hogy ur és szolga mindenkor egyetértett ebben a házban? Hogy közöttünk soha sem volt félreértés, egymást megbecsültük és mindig egy test és lélek, magyar emberek, testvérek voltunk. Ezüst szálakat szőtt hajadba, kenyeres, az Idő keze, ám tiéd a Múlt és annak minden szép emléke. És ezt sem veheti el tőlad senki sem. Harminc évig — vagy talán tovább is? ■— együtt róttuk az utat ebbe a nagy házba, ahol nem lesz többé otthonunk. Fiatalon jöttünk ide és itt hagytuk fiatalságunkat. Ez a ház a vármegye ősi háza és udvarának öreg fái tanúi álmainknak, reményeinknek, melyek talán itt élnek tovább. Mert mi elmegyünk. Elmegyünk csendben, zokszó nélkül és a keserűséget, mely melleinket fojtogatja, lenyeljük, mert ma ez a magyar sors. Mi vagyunk a magyar múlt egy fejezete, szép időket, jobb napokat láttunk . . . Emeld fel a fejed, ne busulj kenyeres! Literátus. — Személyi hir. Sárkány Ferenc miniszteri tanácsos néhány napi tartózkodásra városunkba érkezett. — Szabadságon. Gidró Bonifác főgimnáziumi igazgató vasárnap délután szülei látogatására Csikmadarasra (C-ikvármegye) utazott. Ezt az utat román terű etre, Erdély keleti szélére három nap alatt tesz: meg. Távoliétében Sólymos Ede főgimu. tanár helyettesíti. — Küldöttség a zsupánnál. A város polgárságának tekintélyes számú küldöttsége kereste fel kedden délben a zsupánt a város közönségére egy igen nagy fontosságú ügyben, a mozgószinház engedélye ügyében. Dr. Gaal Gyula nyug. polgármester vezette a küldöttséget, melyben a város iparos, kereskedő, gazda és értelmiségi foglalkozású polgárai képviselve voltak és reámutatott arra a tényre, hogy újy a magyar kormány, mint a mozgó jogok revíziója alkalmából a csehszlovák kormány a kizárólagos mozgószinházi jogot a városnak biztosította, időközben a volt mozgó tulajdonostól az előadások jogát is elvonta, ennek ellenére sem kapta meg raindezideig a végleges engedélyt. Ebben a tárgyban a város küldöttségek, feliratok utján ismételten eljárt a kormánynál, amely ez ügyet véleményezés végett a zsupánkormány biztosnak küldte le. A közönség, mely mint közismert dolog, az állami és községi közterhek elviselhetetlen terhe alatt roskadozik, a mozgóazinházzal uj jövedelmi forrást nyithatna magának és itt volna az alkalom a magas pótadó százaléknak mérséklésére. A minisztériumban szerzett információk alapján arról szerzett a v?ros tudomást, hogy itt egyes érdekcsoportok (Csehszlovák vöröskereszt, légionáriusok stb.) is igényt formálnak a városnak odaítélt mozgószinház engedélyre. Teljes jogbizouytalanságot teremtene az, ha egyes végérvényesen elintézett jogok a következő miniszter által új intézkedések tárgyát képezhetnék. Itt azonban az adóktól agyonzaklatott adózó lakosság könnyítéséről van szó, meiy a legnagyobb közérdek; a közönségnek eddig ebben az ügyében a zsupán az oldalán állott; a polgárság arra kérte, hogy e véleményében továbbra is tartson ki és tegye lehetővé ezzel a városnak uj bevéteii forrás megszerzését. Az ügy abban a stádiumban áll, hogy a mozgószinház épületét, mely esetleg szin házi célokat is szolgálhatna egy részvénytársaság felépittetné és ettől a város ezt mozgó céljaira bérbevenné. Ez a részvénytársaság ezzel itt nagyobb, munkaalmat is teremtene a pangó építő iparban. Ezeket a közérdekű szempontokat ajánlja a kü'döttség a zsupán figyelmébe. Dr. Tafferner Gyula zsupáni helyettes fogadta a küldöttséget és'kijelentvén, hogy ez ügyben érdemi intézkedést nem tehet a zsupán távollétéhen, de a küldöttség kívánságáról híven fogja informálni és kifejezésre juttatni a küldöttség kívánságát az ügynek lehető sürgős elintézése iránt. Ismét egyik köztiszteletben álló, sokak által ismerle Béla mert ö'reg polgára hunyta le örök álomra szemeit. Mint igaz részvéttel értesülünk, Merle Béla, a Komáromi Első Hitelintézet nyugalmazott pénztárosa, életének 81-ik évében, néhány napig tartó betegség után f. hó 11-én elhunyt, mély gyászba borítván szeretteit és nagyszámú ismerőseit.’ A megboldogul ötvenkét évig szolgált városunk egyik legtekintélyesebb pénzintézeténél, melynek három évtizeden át az igazgatóság legteljesebb bizalma mellett a pénztárosi tisztet töltötte be, majd mikor nyugalomba vonult, más beosztásban tovább is ott működött az intézetnél életének úgyszólván utolsó napjáig. A magas korral megáldott öreg ur még múlt hétfőnjis rendesen megjelent hivatalában de a délelőtt folyamán rosszuklett s kénytelen volt hazamenni lakására. Egy hétig tartó betegség után hétfőn d, u. 1 órakor adta vissza lelkét Teremtőjének. A jókedélyéről ismert, igaz szeretetnek örvendő »Béla bácsi« magas kora dacára sokáig megtartotta testi és lelki erejének frisseségét, csak az utolsó években látszott meg rajta a hosszú élet súlya, de azért jókedóhén semmi nyomot sem hagyott. Élete utolsó napjaiban a Gondviselés megkímélte a hosszas betegségtől, csöndes halál szállott az élet légi vándorára, ki egy bo dogabb világba kö.tűzött. A helybeli banktisztviselők Nesztorának temetése szerdán, f. hó 13 án d. ü. fél 5 órakor a róm. kalh. temető halottas házából ment végbe nagy részvét mellett. A simái kartárs’ai nevében Csépi Dani intézeti ügyész mondott könnyekig megható búcsúbeszédet. Elhunytat gyermekei, Kormoss Istvánná szül. Mere Mária ál‘. polg. leányiskolái igazgató, Merle Giza ig. főmérnök és Merle Jenő törvényszéki irodatiszt gyászolják, kiknek fájdalmában y kaitársak és tisztelők nagy serege őszinte szívvel osztozik. — fi Daleggesület érsekujuári vendégszerepléséről nagy elismeréssel emlékezik meg az Érsekújvár és V.déke. Laptársunk a juius 3-iki estély műsoráról és szerep őiről ezt irja: »Végtelenül tiszta akkordok, hatalmas erő, fejlett énektechnika és csodás mélység jellemzői a karnak s titka egyúttal nagy sikerének. Különösen az elérhetetlen mélységben járó basszus az, amelynél jobbat aligha tud dalárda produkálni s ez az, ami a közönséget mindig magával fogja ragadni. S mindehhez járul, hogy ennek a kiprubilt énekkarnak kipróbált karmestere van Molecz Tivadar személyében, aki eddig is számtalan esetben vezette győzelemre karát s aki temperamentumos vezetésével, hatalmas tapasztalataival és tudásával mindig garanciája lesz a legteljesebb sikernek. A közönség tapsaival, a vendéglátó énekkar pedig gyönyörű babérkoszorúval jutalmazta meg egy csapasra kedveltté lett dalos vendégeit. De uj szám következik: a karmester igazán bájos leánya, Molecz Mancika jelenik meg s viharos hatást érve el, adja elő Harsányi Lajos, meg Kardos Tüdának egy-két kedves kö teményet. Mokos Kálmán basszus szólója örökké emlékezetes marad az újvári közönség előtt. Ily mélységet és ilyen férfias erőt szabad színpadon még nem hallottunk. Reméljük, hogy még sokszor fogjuk hallani. Az egynapos asszony szerepében Joo Leon ka brillírozott s a legnehezebb részeken is oly könnyedséggel, elevenséggel siklott át, hogy a közönség tapsai szűnni nem akartak. »Az elválhatatlanok« c. vígjáték arról telt fényes bizonyságot, hogy a vendégek nemcsak mint énekesek, de mint műkedvelők is a legjobbat képesek produkálni. Úgy a végtelen elegantiávai, bájjal és temperamentummal játszó Kovach Edith és Gorgelyi Alice, mint Pyber Kálmán, D’Elia Ferenc és Vaskó Imre oly rutiuirozott műkedvelőknek mutatkoztak, hogy a közönségnek egy percre sem jutott eszeüe, hogy nem hivatásos művészeket lat maga előtt. A műsor végén az énekkar magyar népdalokat adott elő nagy sikerrel, s bebizonyította, hogy a nehezebb előadást igénylő népdaioKat is könnyen és hatásosan lehet előadni.« — elbocsátottak tizenegy magyar alkalmazottat- A vármegyeházán nagy változások történtek újabban; tegnap tizenegy magyar alkalmazottat bocsátottak el a szolgálatból és hívtak fel nyugdijkérvényük benyújtására. A 11 elbocsátott megyei alkalmazott Major István árvaszéki elnökhelyettes, dr. Witausek Károly tiszti főügyész, Markoviís István árvaszéki jegyző, Joó István árvaszéki nyilvántartó, Végh Mihály és Gans Ármin irodatisztek, Joó Ilonka, Gergelyi Margit, Gregosits Ilona gépirónők, Halász Sándor és Horváth József napidijasok. Ezeknek elbocsátásával már csak 8—10 régi megyei alkalmazott marad a segédhivatali személyzet körében és dr. Madarassy Pál árvaszéki elnök, akiknek elbocsátása vagy átvétele bizonytalan. A zsupán tegnap reggel elutazott Komáromból és most kézbesítették ezeket az elbocsátó leveleket, melyek semmi megokolást nőm tartalmaznak az elbocsátás okáról, amellyel úgyis tisztában vagyunk valamennyien. Egy hibájuk volt nekik : magyarok voltak. Most már lassanként a megyeházáról kiszorul a magyar szó, amelyet még néhányan megértenek az évszázados falak között. Ez üggyel lapunk más helyén érdemlegesen foglalkozunk. — fi szeder áldozata. Szép Lajos 14 éves fiú, Nagykeszin egy szederfára mászott, hogy szedret szedjen. A fáról egy vigyázatlan percben a fa alatt levő háztetőre, onnan pedig a földre esett s mindkét alkarját eltörte. Most a közkórházban ápolják.
