Komáromi Lapok, 1921. január-június (42. évfolyam, 1-52. szám)
1921-01-01 / 1. szám
Komáromi La-poK " Í9*21. január I. 5. oldat. Hit szabad a szerencsétlen nyomorék, munkaképtelen agjr, szülötten árvánál azt fir-; tatni, Hogy milyen nemzetiségű, milyen valiásu ? Hát már az ember annyira vetemedhetik, hogy a szerencsétlenben még az embert se akarja, meglát ni ? óh büszke fariezusok, fehérített koporsók soha se Vész ki a ti fajtátok ! Szegényház ügye fogyott lakói, árvaház szerencsétlen árvái vajha karácsonyi ajándékotok valamelyik darabja ne lelt volna a városi atya felszólalásinak tudósításába csomagolva, hogy keserítse csordultig teli sziveteket! B. K. ITIagyar munkás testvéreink aligha értenek egyet a „Munkáslap* legutóbbi számában az újjá alakulásra törekvő „Magyar Népszövetség“ eben intézett kirohanással. A támadás pár sorban koncentrálva, kissé burkolt és homályos ; de nyíltan és élesen kicsattan belőle a gyanúsítás, mintfU a Népszövetségnek munkúsciienes irányzata lenne, mintha az is a ptoieiáriátus ellen törő erők szolgálatába szegődött volna alapszabályainak módosításával. Érthetetlenségénél is nagyobb e támadás — igazságtalansága. Szinte restelkedve állunk ellenében. Nem védekezésül. Arra semmi szükség nincsen. Csak az igazság és magyar munkástestvéreink felvilágosítása érdekében. Azt állítja a „Munkáslap“, hogy ismeri a szövetség alapszabályain lett változtatásokat. Kötve hisszük. Vagy ha csakugyan ismeri, akkor abból olyan lehetetlen következtetést von le, mely minden logikát és értelmet egyenesen arcúi csap. A módosítások egyetlen, lényeges pontja az, hogy a szöveiség főcéljául a magyar sajtó és irodalom pártolását és a szlovenszkói magyar közművelődési intézmények: iskolák, olvasókörök, népkönyvtárak, ifjúsági egyesületek stb. — röviden : a magyar nyelv., magyar faj és magyar sült ura — hathatós védelmét és támogatását és e célra az itteni magyarságnak egy táborba való tömői ülését tűzi ki. Hát váljon: beieavatkozás ez a munkásság osztály harcába ? Hát beleütközik ez a magyar munkásság érdekeibe? Sértheti-e érzelmeit ? Ellensége lenne a magyar munkásnak az, aki nyelvét, kultúráját ápoini, megvédeni és előre vinr i törekszik ? Sokkal jobb véleménnyel vagyunk a magyar munkásság tetői, sokkal magasabbra értékeljük szellemi nívóját, hogy csak egy percig is kételkedjünk e kérdésekre adandó tagadó válaszában. Avagy talán a szociáldemokrácia nemzetközi jellegébe ütköznék bele a magyar munkásnak fajához, nyelvéhez való ragaszkodása? De hiszen a cseh, szlovák, német, francia, olasz, vagy angol munkásság is féltékenyen őrködik anyanyelve és saját kultúrája mellett, sőt gyakran erősen nacionalista irányzatot is követ. Csak épen a magyar munkás forduljon el attól és tekintse ellenségnek a magyar irodalom és közművelődés apostolait? Nem, ezerszer nem. A magyar munkás is magyar akar maradni. Ki is fejezte ebbeli akaratai már nem egyszer. A „Munkáslap“-nak támadása tehát semmieselre se lehet a magyar muzkásság lelkivilágának visszhang a, hanem a tényeknek legalább is alapos félreértésén vagy félremagyarázásán alapult. Reméljük: ezt maga a lap is befogja látni Kopt a map Mutt! Mult számunkban közöltük a „Csehországban szolgáló magyar katonák Önképzőkörének“ a magyar nőkhöz intézett felhívását, melyben magyar könyveket, szellemi táplálékot kérnek tőlünk messze idegenben, idegen ajkú és kultúrájú népek között szolgáló fiaink. Különben is nehéz sorsukat még nyomasztóbbá teszi a szülőföldtől való távolság, az clhagyatoitság, a szellemi szórakozhatásnak hiánya. Mint ők mondják : „a legnagyobb lelki nyomornak néznek elébe.“ Nyelvüket ott nem értik, nem érintkezhetnek az ottani lakossággal. Magyar újság, magyar könyv, nem áll rendelkezésükre, mi annál fájdalmasabban érinti derék jfjainkat, mert a cseh, szlovák és német anyanyelvű katonák szellemi táplálékáról bőven gondoskodva van. "Tegyük meg mi magyarok is kötelességünket. Ne legyen pusztában kiáltó szó fiaink kérő szózata. Alig van intelligensebb, de a legegyszerűbb család is, mely egy kéi kiolvasott, heverő könyvecskét vagy füzeiét ne áldozhatna e célra. Magában Pilsen városában és annak körzetében körülbelül 1000 magyar ifjú tesz eleget katonai kötelezettségeinek. Sokan vannak, sok könyv kellene. Nemcsak oda, más cseh városokban szolgáló fiainknak is. A könyvek nem mennek veszendőbe. A katonai parancsnokság engedélyével szabályszerűen megalakult katonáink önképző köre. Ha annak mostani tagjai haza kerülnek is, jönnek majd helyükbe mások, szintén magyarok. Az összegyüjiendő könyviár azoknak is rendelkezésükre fog áilani. Megvédi, helyet ad annak a katonai parancsnokság. A felhívás hölgyeinkhez van intézve, de hallja, értse meg mindenki: férfi, nő egyaránt. Az ajándékozandó könyvek átvételére és elküldésére készséggel vállalkozik lapunk szerkesztősége és kiadóhivalala. Eddig hozzánk a következő könyvadományok érkeztek: id. Tuba János 30, Pofiak Zsigmond 10, Sclnnidthauer Lajos 26 kötet és füzet. Az adományokat ezen'ul is állandóan nyugtázzuk és időnként rendeltetési helyeikre juttatjuk. A szerkesztőség. Földéhség« A földéhség az ember alaptermészetében rejlik. Akié a föld, azé az ország. De én most a földéhségnek nem ezzel a fajtájával kívánok foglalkozni. Az a földéhség, amelyik most az embereket,‘uralja a kenyéréhséggel azonos jelenség. Akinek nincsen földje: nincsen kenyere, nincsen krumplija. Hogy mit jelent ma földetlen embernek lenni, azt csak egy városi kis ember érzi és tudja igazán. Éppen azért, aki csak teheti, bérel legalább egy félholdacskát, amire ‘ ráliordja minden földszeretetét, amire úgy megyen ki munkáját végezni, mint aki haza megyen, ahol a biztos kenyér várja. Igaz, -néha szeszélye? a föld is, nem igen fér meg az idővel és ilyen össze nem férésnek következményeként megcsalja a benne bizakodót. De azért az ember mégis mindig, örökké, hűen szereti a földet. Ezt a gyöngéjét az embernek — talán bár nem is tudatosan — legjobban tudják a föld tényleges birtokosai. El is követnek mindent, hogy a földtelen földéheseket lehetőleg megsarcolják a bét beadott földért. Sőt újabban azt kezdjük látni, hogy nem is akarnak földet bérbe adni azoknak se, akik ugyanazt a földet évek óla művelik, amihez már szinte hozzászoktak, mint a sajátjukhoz. Most azután hiába minden lelki közösség a földdel, hiába minden testi közössége gyomorral: nincsen föld, nincsen. Dehát mehet-e ez igy is?! Több oldalról értesülünk, hogy főbb év óta tarló bérlet után, minden elfogadható ok nélkül csalt kidobják az embereket abból a fél vagy egész hold földből, amire pedig a sivár közélelmezési ellátás mellett olyan nagy szüksége van a városi kisembereknek. Miért? Bizonyos emberek — talán nem is a városiak — magasabb bérletet ígérnek a föld ezen velencei kalmárjainak s azok nem csinálnak az ügyből Ielkiismeretet, hanem adják a haragost vagy a mégelégedetlent a légi bérlővel szemben. A földtelen ember pedig föltekint az égre éá csügedten kérdi az összes földek Urától: No, most már mit tegyek...? Pedig hát aki az égből várja a segítséget anélkül, hogy cselekedne, az elveszett régen. Tessék az embereknek itt a földön összefogni és rá kényszeríteni a föld ilyen kufárjait a lelki- i meret meghallgatására s ha pedig már csakugyan nem lenne lelkűk, tessék igénybe venni velük szemben a törvény erejét és ha nem lenne törvény még amelyik ezt a kérdést emberileg szabályozza, akkor hát akkor csináljunk magunknak törvényt. Földet adjatok azoknak, akik földre éhesek! Telek A. Sándor. bMti ciapiisplaaMai Itomafáiál. Magyarország elvesztette az egyetlen csillagvizsgáló intézetét. A személyzet Pestre költözött. Magyarország tudományos életének egyik legjelentősebb tényezője volt az ógyallai csillagvizsgáló és földmágnességi intézet. A szegényes, de feltörekvő magyar tudományosság különösen a geofizika, földrengés, földmágnesség, klimatikus viszonyok tanulmányozása terén emelkedett európai nívóra, egy báró Eötvös Lóránd, Kővesligethy Radó, Konkoly Thege Miklós, Róna Zsigmond örökre megalapították a magyar tudomány világraszóló hírnevét e szakokban. Magyarország egyetlen csillagvizsgáló-intézete az ógyallai volt, melyet a legmodernebb tudományos igények, követelmények szerint rendezett be a magyar állam. Megfigyelései, melyeket ez intézet végzett, közhasznú kincseivé váltak a tudományos világnak. Ógyalla a békeszerződés értelmében a csehszlovák köztársaság területére esett. A sok vesztesség között, ami a szerencsétlen országot érte, ez az egy szinte fel sem tűnik, pedig a mostani pénzviszonyok szerint több mint kétszáz millió korona értéket vesztett ei Magyarország a nagyszerűen felszerelt intézetben. • Dr. Tass Antal, az ógyallai intézet utolsó magyar igazgatója, most azon fáradozik, hogy intézetét újból felállítsa s számára megfelelő helyet keres. A pesti Iakáshivata! legújabban a Mátyás király-ut és Csillagvölgyi ut több villáját elrekvirálta az Őgyallárói műszerekkel elmenekült csillagvizsgáló intézet céljaira, • magának az intézetnek helyéül pedig a Normafa mögött levő magaslatot jelölték ki. Az építkezések a közel jövőben már meg is indulnak és a tavasszal már valószínűleg működni is fog ez a világhírű intézmény. Azon a helyen, ahol egykor Mátyás „várt felajzott nyílra gyors vadat“, ahol eddig kedélyes kirándulók fogyasztották uzsonnájukat, megindul a komoly, tudományos munka, Különben Budán ez a csillagvizsgáló nem lesz az első. A Gellérthegyen ugyanis 1815 ben állott egy ilyen intézmény, ezt azonban már 1852-ben az osztrák abszofütizmus megszüntette. fí íioníi hegyek közöli. Irta: Bársony István. — Szob! Végállomás! — kiáltja a kalauz. Mintha rettenetesen fejbe -kólintanának, úgy érzem. A szívverésein is megáll egy pillanatra. Magyarország közepén, itt van a magyar határ. Az ember nem tudja, ébren van-e, vagy álmodik. „Végállomás Szob!“ .. . A honfi hegyek közé készültem, ahol úgy otthon vagyok, mint a szobámban; hisz évtizedekig jártam azt a környéket, a nógrádmegyei folytatásával együtt. A királyházi meg a deszkásí vadásztanyák örök emlékezetemben vannak, a börzsönyirtásaival együtt. — Drégely romjai alatt hányszor szavaltuk Szondi két apródját, a völgyben pedig ittunk Mátyás király forrásából, amelynek a vize ma is olyan üde
