Komáromi Lapok, 1921. január-június (42. évfolyam, 1-52. szám)
1921-05-25 / 42. szám
2 . oldal. „Komaromi Lapok** 1921. május 25. Feszty Árpádné sz. Jókay Róza és leánya Feszty Masa, Feszty Béla és családja, kik a fentartott helyeket foglalták el. A Budai Dalárda nagyszerű férfikara rázendítette a Himnuszt, melynek elhangzása után Berzeviczy Albert, a szoborbizottság elnöke mondott beszédet, üdvözölve a megjelenteket, beszámolt a Jókai szobor viszontagságos történetéről, mely végre révbe jutott. Méltatta a szobor alkotójának Strobl Alajosnak kiváló érdemeit és beszéde közben lehullott a költő ércalakjáról a lepel. Tizenhét év múlott el a a költő halála után, mig ércalakban látja viszont őt nemzete. Gyönyörű gondolatokkal aposztrofálja Magyarország jelenét és Jókainak nemzetéhez való viszonyát. Jókai szavaival fejezi be beszédét, aki ötvenéves irói jubileumán ezeket mondta; Életemnek alkonyán megvan az a lelki megnyugvásom, hogy amiért ifjú koromban lelkesültem, azt vénségemben megvalósulva látom, hogy nem hiába hirdettem a feltámadást. Ezt a feltámadást hirdeti Jókai szobra, a nemzeti ideálokban való hitét, melynek szimbóluma gyanánt adja át a szobrot a székesfővárosnak kegyeletes gondozásába ajánlva azt. Dr. Sipöcz Jenő Budapest főpolgármestere a székesfőváros nevében átveszi a szobrot és lendületes beszédben méltatja Jókai nagyságát, irói és nemzeti hivatását. Majd a koszorúk elhelyezése kezdődött; Magyarország kormányzójának és József királyi herceg koszorúját megbízott képviselőik teszik le elsőnek a szobor talapzatára, majd a nemzetgyűlés koszorúját Kenéz Béla alelnök, egyetemi tanár felemelő szavak kíséretében, utána a kormány képviselője, Hegedűs Lóránt pénzügyminiszter mondotta a következő gyujtóhatásu beszédet, belemarkolva a jelenlevők leikeibe : — A magyar királyi kormány nevében szivbeli megilletődéssel és hódolattal teszem le a nemzet babérját és virágát Jókai Mór szobrának talapzatára, — a világ legnagyobb álmodójának, ki egykor — könnyterhes magyar megpróbáltatások nehéz idején — segített feléleszteni a nemzetet balzsamos humorával, szárnyaló képzeletével és élő magyar hitével és aki képszobor másában most köztünk ime újra megjelent. — Hallgass meg engem Álmok álmodója, tulajdon véred kiált belőlem egy megtiport országnak nyomasztó mélyéből feléd! Hallgass meg engem és segíts nekünk visszaálmodni azt az egy hazát, mely egykor egészen a Tiéd vala! Ne engedd Te meg, hogy kishitű csüggedésnek dermesztő zúzmarája üljön magyar lelkeken; ne tűrd Te azt, hogy a délibábos rónán kínzó gyötrődések gomolyaga szálljon és cselekedjed azt, hogy most, mikor nyár előhavában erőszakkal elszakitott leváló magyar részeken, — tőlünk oly messze és mégis oly közel — pirosló hajnal pirkadáskor a csalitban meg fog szólalni a pitypalaty; sok milliónyi eltépett magyar hű szivéből Jókai bűbájos nyelvén zengjen mindörökkön a választ neki. — Megjöttél közénk ércszobor formában, Zúgjon ércszived mint a zivatar, magyarnak és külföldnek egyaránt! A magyart tanítsd meg arra, hogy önszivében tanulja megbecsülni önfaját és ne felejtse el, amit Széchenyi emlékezetében megírtál nekünk, hogy ha egyszer az élők cserben akarnák hagyni e hazát, Ti halottak visszafogjátok tartani őket. Távol s közel külföldnek pedig .zengd el azt, hogy mi egy ezredévnek vagyunk összekovácsolt nemzete és a mostani nagy tűrésnek rettentő próbáját tűrjük azért ki, mert általa uj ezer évet fogunk kiérdemelni. — Családom nagyja, fajunk dicsője, Téged illessen minden hódolat, mert megjöttél közénk és beváltod szent Ígéretedet, hogy soha el nem múló szellemed szárnyain az örökkévalóság felé viszed e soha meg nem haló nemzetet. A székesfőváros, a budapesti két egyetem koszorúi után a Magyar Tudományos Akadémia koszorúját tette le Herczeg Ferenc, Beöthy Zsolt egy szál sárga rózsát hozott a Kisfaludy Társaság nevében, ezzel jelképezve Jókai legmüvészibb regényét. Ezek után a szülőváros következett, melynek küldöttsége élén dr. Szijj Ferenc mondotta az alábbi beszédet, mely formai és tartalmi szépségével egyaránt mély hatást tett az ünneplő közönség ezreire: »Komárom koszorúját hoztuk: a szülőváros érzéseit akarjuk tolmácsolni. Oh, de nehéz feladat ez most! De nehéz most hangot adni a mi érzelmeinknek. Mert nekünk kell ezen az ünnepen a leghangosabban hirdetni a Te megdicsőülésedet. A mi szivünkből kell a legtöbb örömnek kicsordulnia. De a mi fejünket alázta meg legsúlyosabban a végzet, a mi szavunk van legjobban megnémitva, a mi szivünk van leginkább tele keserűséggel. A fájdalom jajszavával kiáltunk fel hozzád: Jókai! A te városod, Komárom, mint egy „elátkozott család“, elszakittatott testvéreitől, az édesanyától, hazájától! Nem, ezt a szomorú történetet, a sors ilyen i kegyetlen fordulását a Te meseszövő agyad se tudta elképzelni! Te nem igy jósoltad meg a „Jövő század regényét“! ^ Hogy a Duna nem összekötő kapocs, hanem szétválasztó ék lett a magyarnak! Hogy a szigeti kert, hol első regényed született, véres harcoklól ázik egykoron. Hogy j szülőid háza idegenek otthona lett! Hogy „Arany | ember“ sírja mellett olyan ágyuk dübörögtek, j melyek véreinkre szórták pusztító tüzöket. De félre most e sötét képpel! Mi vigasz- í talódni, erőt meríteni, reményt gyűjteni jöttünk ! Te hozzád! j Elmondani jöttünk, hogy fájó jelenünknek mindennapi tápláléka, magyarságunk megtartó erőssége, lesújtott lelkünk felemelő támasza a Te könyveid! Elmondani jöttünk, hogy ma is büszkeségünk vagy, akire soha nem szűnő hálával gondolunk a magyar kultúránkat, magyar mivoltunkat a hatalom keze alatt is a Te neved j hangoztatásával nyilvánítjuk. A régi Komáromot látjuk Te benned, a szabad, a magyar. Komáromot. A Te neved az egész világ előtt legerősebb bizonyítéka, annak, hogy Komárom magyar volt és magyar lesz mindenkor! ( Ez a szobor nemcsak Jókai halhatatlanságának ábrázolója, hanem összekötő kapcsa annak az eltépett láncnak, mely minket az ország szivéhez fűzött. Csonka-Magyarország fájdalmát hirdetik ; az elszakitott országrészek szobrai. Az elszakitott Komárom szobra itt áll, a világhódító komáromi fiú ércalakjában! Virágokat hoztunk az édesanyád sírjáról, s a szigeti kert talajából. Ezek múló virágok. Elhervadnak rövid idő múlva. A mi kegyeletünk, a mi hálánk virágai nem hervadnak el soha- i sem! Mi fogadalmat teszünk itt a Te lábaidnál, hogy felállítjuk ércszobrodat a szülőváros falai közt is és a Te eszményeid szerint, mint a Te magyar néped élünk és halunk!“ A város gyönyörű babérkoszorúja mellé két hatalmas virágcsokort helyeztek el a kül- : döttség tagjai: az egyik Jókai szüleinek komáromi sírjáról való örökzöld gallyakból állott, a másik a szigeti Jókai-kert szinpompás virágait tartotta magában. Utána dr. Tóth Zsigmond komáromujvárosi polgármester tette le városa koszorúját lelkes szavak kíséretében. Ezután sorra következtek a tudományos | és irói, művészeti társulatok; a Petőfi Társaság | a Magyar Nyelvtudományi Társulat, a Magyar \ írók Segélyegylete, a Matematikai és Fizikai • Társulat, az Irodalomtörténeti Társaság, az Otthon irók és hírlapírók Köre, a Temesvári Arany János Társaság, a Turáni Társaság, az Erzsébet Népakadémia, a Nemzeti Szinház, a Kolozsvári Egyetem, a Szabolcsmegyei Bessenyei Kör, a debreceni Csokonay Kör, a soproni Frankenburg Irodalmi Társulat, a Magyar Történelmi Társulat, a Képzőművészeti Társulat, Képzőművészeti Egyesület, a győri Kisfaludy ör, a székelyek, az Orsz. Nőképző Egyesület, a Ludovika Akadémia, Lipótvárosi Kaszinó, a Fővárosi Gépészek Egyesülete, a Tanítók és Tanárok Nemzeti Szövetsége, a Nemzeti Munkáspárt és az Amerikai Magyarok, a Magyar Cserkészleányok képviselői, ezek mind egy-egy szál virágot, vagy csokrot helyeztek el a szoborra, egy-egy jelmondat, vagy felajánló szó kíséretében. így is közel egy óráig tartott a hódolat a költő emléke iránt, melyben a tudományos és közélet legjelesebb reprezentánsai vettek részt. A Budai Dalárda énekelte el ezután a Szózatot, melynek hangjaival a leleplezés ünnepe véget ért. Az ifjúság hódolata fejezte ezt be legméltóbban. Közel 10000 középiskolai tanuló vonult fel a szobor előtt iskolánként zászló alatt; a leányok végtelen sorai mind magyar nemzeti viseletben, gyöngyös, aranyos pártában, a fiuk pedig cserkész és torna dresszben, katonásan, döngő lépésekkel léptek el a szobor előtt és egy-egy virágot dobtak a koszorúk garmadája fölé, utoljára teljesen belepte azt a virágok esője. Megindító jelenet volt az 184S-as szabadságharc két élő, de ma már aggastyán tanújának megjelenése, akik meghatva szemlélték meg vezetőik karján a szobrot. A Jókai-szobor egy viszonylagosan kicsiny téren áll, magas házaktól körülvéve. A Liszt Ferenc tér ezen részének (az Audrássy-ut nyugati oldalán), mely a szoboravatás 'napjától kezdve Jókat-tér nevet visel, kissé zárt karaktere van, habár az Andrássy-utra nyílik. Ezen helyzet követelményeit figyelembe vette az alkotó művész, mikor a szobrot tervezte. Feladatát ennek folytán némileg zsáner-szerüen fogta fel, miáltal a helyes hangot ütötte meg. Hősét egy, a' járókelők feje fölé emelkedő, vörösbarna porfirtalapzatra helyezte. Itt ül a nagy iró, az ő megszokott, régi karosszékében, igazán kényelmesen, mint egy nyugodt, boldog pillanatban. Bal alsókarja a szék támiányára, a könyv, melyet kezében tart, térdére támasztva. A felső test ennek következtében kissé balra hajlik, a patriárkafő lágyan a kebel felé sülyed. Az arcvonásokon a kor derűs nyugalma. Egyszerű magyar ruha (atilla, nadrág és a szokásos csizma) kölcsönzi az egész alaknak a megkívánt históriai jelleget. Jobbról és balról lefelé eső drapériák alkotják a talapzat nehéz tömegéhez szükséges átmenetet. Az egész alakon a régi táblabiró világnak valami szimpatikus átröppenése nyugszik. Kiváló szobrászunk, Strobl Alajos lendületes fantáziája megtalálta az alkaimas eszközt a nagy regényíró jelenségének megelevenitésére. Jobb keze mintegy öntudatlan energiával ragadja meg a szék táinlányát. A kar ez által megfeszül kissé és ezzel utal az izgalmakra, melyek a soha nem nyugvó teremtő szellemen átrezegnek. A lángész forró lángja a földön termett, megnyerő, a maga megszűrtségében monum-ntálisan haló külsőségeivel: ez Jókai bronzalakja. Most már Komáromon van a sor, a szülővároson megteremteni Jókai szobrát. Azt hiszszük, hogy ez akció, melyet a közviszonyok megakasztottak, rövidesen megindul és a komáromi Jókai szobor is rövidesen életre kelhet. A prágai sóhivataL A Beregi Hírlap abból az alkalomból, hogy a ruszinszkói magyar küldöttség Prágából megérkezett, a következőket írja a fenti cim alatt: Akik eddig nem hittek nekünk, azt hiszem I a Bsnes-féle nyilatkozat után el fogják hinni, hogy a prágai sóhivatal soha nem gondolt még a becsületes, igazságos kérelmek teljesité| sére, az Ígéret-gyár csak ígéreteket gyárt s a I prágai sóhivatal olyan, mint egy elromlott automata : ha betolja az ember a hatost, ott marad örökre, sem a hatost nem adja vissza, sem egyebet nem ad érte. Hát bizony könnyebb Ígérni, mint meg is í adni, könnyebb ázt mondani, hogy a Szlo! venszkóhoz és Ruszinszkóhoz csatolt magyarok már több jogot kaptak a csehektől, mint a mi megillette őket, mint egyszerűen megadni, ami jár ennek a nemzetiségnek :a triánoni békében foglalt kisebbségi jogokat. Könnyű kikiáltani az egész világnak, hogy legtöbb jogot nyertek a kisebbségi nemzetiségek az összes utódállamok között a cseheknél, de jusson eszükbe, hogy egyszer a majdan pártatlanul megalakulandó népek szövetsége meg találja kérdezni itt, itt helyben tőlünk, hogy és mint teljesítette a mi uj államalakulatunk a kisebbségi szerződést? Mit feleljünk erre Benes ur? Ezeket a feleleteket már nem lehet a prágai sóhivatalba iktatni; lehetetlen hogy a népszövetség felelősségre ne vonná mindazokat, akik a konszolidációnak útját állják, akik politikai szabadság helyett politikai Ígéretekkel traktálnak egy olyan szerencsétlen, elmaradt kis országot, mint Podkarpatska Russ.
