Komáromi Lapok, 1921. január-június (42. évfolyam, 1-52. szám)

1921-03-12 / 21. szám

1 22í. március 12.

,^Komáromi Lapok

3. oida

aHwíeöyugoduánk, írsert megtettük kötelességül!**eL De Bünden tárgyalás nélkül egyszerűen 4tátaí fordítani az egyetemes egyháznak, azért mert hamuban Hl. száz sebből vérzik, azért «Bert szegény, nem remélhetünk tőle anyagi támcgaíást, ez sem az evangéliommai, sem a fel kiösm eleiünkkel ösjsze-nem egyeztethető Már 4»edlg, hogy a szlovenszkói egyházaink vezetői »■a békeszerződés ratifikálása óta a VIII t. c. ’-érteimében tárgyalásokat folytattak volna egyetemes egyházunkkal, arról semmiféle hivatalos -értesítést se nem kaptánk, se nem hallottunk *&ehet-e akkor azon csodálkozni, hogy a koon-megyeiek eddig míg ez a kérdés nem tisztázódott, a status quo-t hangoztatják s egyes •egyházak tiltakoznak az államsegély elfogadása 'dien, melynek a legsarkalaíosabb feltétele, hogy & szlovenszkói egyhazaink semmiféle organikus ■szervezetben ne legyenek semmiféle külföldi egyházzal ?

2. Biliary főjegyző ur „törvényben biztosított jogainkat“ emlegeti. Ez az a mi bennünket különösén érdekel: azt szeretnénk tudni, tíiik a mi jogaink s miféle törvények biztosítják azokat.

Egy újonnan alakult állam azért mondja ki a jogfolytonosságot, s hogy a' régi állam törvényei érvényben vannak, hogy chaos ne tegyen, de a régi törvényeket csak átmenetileg használja, tnig azokat saját maga törvényéivel vagy kormányrendeleteivel nem pótolja. Úgy, hogy a régi törvények érvényessége csak ideig, ■óráig tart, azokra mint biztos támpontokra, ■mint az uj állam szentesített törvényeire nem ’Támaszkodhatunk. Ez a száraz valóság. Nem világosan megmondja ezt a teljhatalmú mi ■raszter utasítása:'a magyarországi zsinati törvényeket át kei! alakítani, vagz újakat hozni.

A mi jogainkat nem a magyarországi szentesített törvények biztosítják, hanem a st. geräumte békekötés, mely kimondja a vallás szabadságot, s azt, hogy a fele kezetek az államtól is kéthetitek támogatást, s a vallás felekeze'ek saját költségükön iskolákat is tarthatnak fenn. Ez az a biztos pont, amelyre támaszkodhatunk -s a honnan a tárgyalásoknak kell kiindulni.

Azzal is tisztában kellene lennünk, hogy a békeszerződés mit ért vallásszabadság alati? Vájjon helyes e a miniszteri magyarázat? Hiszen az egész utasítás a vallás szabad gyakorlata jegyében íródott. Alapja az 1895 évi XLIlf.

t. c., mely a vallás szabad gyakorlatáról szól, meiy az újonnan keletkezett szektákkal való eljárásról szó! s mellőzi az első fejezetet/ mely a bevett vallásfelekezetek eddigi jogait, tör- j vényeit biztosítja.

Iskoláink egyre jobban szakadoznak le i bitfelekezetünk testéről s mindenki parancsol | bennük csak mi nem, a jogos tulajdonos “ ! Úgy van, sőt a miniszteri ulasitas vilá- I gosan kijelenti, hogy az Összes iskolánkat el 1 akarja venni, államosítani akarja A panaszko- 1 dás helyett, azt kérdem, legalább megtárgyalták e t már valahol annak a lehetőségét, hogy a béke- ! pontok érteimében iskoláinkat megtarthatnánk, j mint hallom azt az erdélyiek cselekedik?

A ■ békeszerződés pontjait s esetleges ma- j gyarázatait sem eredetiben, sem hiteles forditá- I sában nem olvastam, csak a „Komáromi Lapok“ közlése után ismerem, a gyűlések tárgyanyagát ] nem képezte, lehet-e csodálkozni akkor azon, ! hogy az egész jövőnkre kiható tárgyalásoktól j húzódozunk s a status quo-t hangoztatjuk addig, ; mig a törvényekben: békepontokban biztosított jogainkat nem ismerjük tüzetesen?

3. Még azon esetben is, ha egyetemes egyházunkkal semmiféle összeköttetésben nem lehetünk, megfontolandó, elfogadjuk-e az államsegélyt azokkal a feltételekkel, melyekhez a kormány „feltétlenül ragaszkodik,“ Hiszen az egyik feltétel szerint maga a kormány akarja irányítani az állam által fentaríott theologian a lelkész nevelést, maga a kormány akarja megszabni, kik lehetnek lelkészek s ha mi ezt elfogadjuk, akkor már feladtuk autonómiánkat! Midőn mi Komárommegyeiek azt hangoztatjuk, inkább „szabad egyház szabad államban“ elvére támaszkodunk, mintsem hogy autonómiánkat veszélyeztessük az államsegély feltételeivel, vájjon mi akkor a politikai ingoványos talajára lépünk-e? Sőt ellenkezőleg azt akarjuk, hogy j egyházunk ne legyen a politika eszköze! Most ; midőn szőnyegen van az egyháznak az államtól való szétválasztása, vájjon törvényellenességet cselekednénk-e, ha egyházunk mondaná ki, hogy kUlönvál az államtói? Mi a cseh-szlovák

tíiU

ßl/2BDe^2a/2/2072

CLCLCrFCTLCLR, fklM CL

misxxiégze jókat

tacSxnaM,

állam törvényeit tiszteletben tartjuk, mi nern politizálunk, de autonómiánkat semmi pénzért nem akarjuk feladni. Azzal tisztában vagyunk, hogy az állam mindég felügyeletet gyakorolhat, hogj úgy az egyház, mim bármely más intézmény nem politizál e, nem állam ellenesen ntfiködik-e, de külömben semmi köze ne legyen az államhatalomnak egyházunk belügyeihez.

Ha az állam mereven ragaszkodna ábásj pontjához s azén visszautasiianank segélyét, azt | kérdezhetjük, számításba véltük e, hogy mikép f állhatnánk meg a magunk lábán, midőn már j most is nyomor, éhség, szükség ostromolja | egyházainkat s hajlékainkat? Mit rudnánk csej lektdni?

Feleletül hívjuk fel a muMat, a megnehe! züh idők szellemét: az beszéljen hozzánk, annak

• uímutalásával nézzük a jelent!

Kérdem, hogy a török hódoltság alatt, I mikor egyházunk terjeszkedett, állami támogatás ; segítségével törlént-e az? Kérdem, hogy a : vallásüldözések alatt, mikor az államhatalom nemcsak, hogy nem támogatta, hanem üldözte lelkészeinket, tanítóinkat, szétzüllesztette egyhá! zainkat, mindazok dacára miért maradtak fenn gyülekezeteink, miért voltak híveink oly aldozatí készek, hogy az ő áldozatkészs gükttek köszönhetjük mi későbbi utodok nagyobbrészt mindazon javakat, melyekkel egy házaink rendelkeznek; miért segített egyik gyülekezet a másikon ? Miért? Mert hittek azokban az örök igazságokban s azokat is cselekedték, melyeket Krisztus, kinek gyülekezetei vagyunk, tanított, élt és szenvedésével, halálával, feltámadásával megpecsételt. — Mit Iáiunk ma híveink nagy részében? Tudatlanságot, közönyt, fásultságot, nemtörődést, önzést I Tisztelet a kivételnek !

A 15—16 századokban, mikor a lelkész jelöllek nagy nehézségek közt végezték tanulmányaikat a külföldi egyetemeken, mikor a könyvnyomtatás még csak kezdetleges volt s sokszor maga az iró volt a betűszedő, nyomdász. árusító, egyik munka a másik után jelent meg, hogy az igazság kétélű fegyverével hadakozzanak, megismerje a nép a Krisztusi igazságokat, öntudatos keresztyéneket neveljenek. Azok a gyönyörű, szívből fakadó dicséretek, a magyar református genius leikének eme megnyilatkozásai. melyeket ma is templomainkban énekelünk, mind-mind a küzdelmes korszakokból maradtak fenn. S ma? Hasonló módszert kell folytatnunk. Nem elegendő a templomi igehirdetés, mert azzal csak egy részét érintjük híveinknek Fel kell vennünk a küzdelmet az atheista sajtó termékekkel, melyek közkézen forognak. A többek közt apró füzeteket ezer és ezer példányban kell kiadnunk, hogy minden egyes ref. ember asztalán ott legyen egy-egy oly dolgozat mely azokat a kérdéseket tárgyalja, megvilágositja az evangélium szempontjából, melyek őt érdeklik, lelkét foglalkoztatják, hogy minden református ember keresztyénné lehessen.

A régi magyar református gyülekezetben, mikor csak az Istenre s önmagukra támaszkodtak, kálvini vasfegyelcm volt. A ki nem úgy élt, mint az evangyeüomi lélek megkívánta, a gyülekezeti életben részt nem vehetett, mig jelét nem adta megtérésének, meg nem „követte“ a gyülekezetét. Nem a mennyiség, hanem a minőség számított az eklézsiában. Ez évezredes igazság I Az ótestamentomi időkben, hogy Izráel gyülekezete annyi küzdelemben íenmaradt, annak egyik okd az volt, hogy Mózesről kezdve minden próféta azért harcolt, küzdött, hogy a gyülekezetben bálványimádó ne találtassék, onnan az kitöröliessék S ina? Van a mi gyülekezetünkben fegyelem ? Nincsenek-e az egyháztagok közt Isten tagadók, templom kerülők, tolvajok, káromkodók, egyháziránti kövességeket nem teljesítők, egyház ellen áskálódók s nekünk mindezt csak tűrnünk kell! Vájjon az igaz szeretet minden gazemberséget elnéz, eltűr, vájjon az igaz szeretet nern büntet sokszor, vájjon Krisztus, midőn látta a szivek megkeményedéséf, sokszor nem ostorozod? Nem mutatja meg a múlt, hogy mit cselekedjünk?

Vagy ne idézzük a múltat, hanem nézzük a jelent? Nem minden európai államban ma gigászi harcokat vívnak az eszmék egymással ? Kérdem, mi alkotta meg, mi építi fel magat a cseh szlovák köztársaságot, mi okozta, hogy a monarchia összeomlása után minden nagyobb megrázkódtatás nélkül emelkedett fel az új allam; mi az a szellem, mely a politikai pártok mögött kezdettől fogva uralkodik, mely irányítja, építi, gyúrja át az egész köztársaságot ? Az az évszázados huszita lélek, mely most a cseh nép közt fellángolt, mely uj életet adott neki! Ez a szellem hatja át a csehszlovák köztársaság kormányát, meglepetéssel hallottam Mórt Jánostól, hogy egész Európában nem ta'átkozott oly keresztyen kormánnyal, mint milyen a pragai! Mit beszél hozzánk a jelen idők szelleme?

S mi magyar kálvinisták, a magyarság ge;ince, ahelyett, hogy porban vezekelnénk elődeink és a mi bűneinkért, amiért a Mindenható Isten a mostani kemény megpróbáltatást reánk bocsájíotta s könyörögnénk a Mindenhatóhoz, hogy ujiison meg bennünket lélekben, adjon erőt, tehetséget, hogy megyyőzhessük népünket, hogy fajunk, egyházunk, saját magunk txistencrája, jövője, boldogsága attól függ, hogy a mi lelkűnkben, szivünkben az az evangyeliomi Krisztusi lélek lakozik-e, amely tiszta, igaz, becsületes, bűnt utáló, kitartó, önfeláldozó, áldozatkész, Istent és embert szerető, hogy az önzés, egymásért való nem törődés, bűn, pénzimádás nyomában feltétlen pusztulás következik; — az államsegélytől s az egyházi közigazgatás döcögő szekerétől várnánk sorsunknak jobbra fordulását ? Annyira rövidlátók volnánk? Akkor megérdemelnénk, hogy pusztuljunk, mert nem tudjuk, hogy egyedül a lélek az, mely bennünket megeleveníthet. A megújhodás rögös, küzdelmes, de biztos jövővel kecsektető útja nem a martyromság útja, hanem az életé, melyre rá kell lépnünk, ha élni akarunk!

Tehát még azon esetben is, ha egyáltalában nem kapnánk államsegélyt, ha vezetőink ha minden lelkész s jó református azon munkálkodna, azon tanácskozna, gyűléseink legfőbb tárgyát az képezné, mikép lehetne felrázni a legrövidebb idő alatt fásultságából a Szlovenszkóban levő 200—300 ezer reformátusságot, akkor nem lenne elnémult harang, nem lenne földönfutó lelkész, koldusbotra kerülő özvegy, árva, akkor egyházunk tagjai a reájuk nehezedő terheket nem tekintenék igának, még kötelességszerűnek sem, hanem gyönyörűségesnek Is mint hajdan, úgy most is, annak lenne legtöbb öröme, ki minél többet tudna áldozni egyháza és népe javáért!