Komáromi Lapok, 1920. július-december (41. évfolyam, 47-97. szám)
1920-08-21 / 61. szám
2. O il'll. „Romárooii Lapok* 1420 aagusztiii. 21. fog a legnagyobb segítséget nyújtani. Füssy Kálmán, nemzetgyűlési képviselő és Lukovich Ferenc főtitkár magukra vállalták, hogy az egyes községekben megindított éielmiszérgyűjtést tagjaik körében legmelegebben propagálják, és az összegyűjtött cikkeket Komáromba be is szállíttatják. Nem tudjuk eléggé hangsúlyozni, hogy különösen a diákkonyha felállítása mily szorosan függ össze a magyarság kulturális érdekeivel. A nehéz megélhetési viszonyok kevés szülőnek engedhetik meg, hogy gyermekeit a városba küldje tanulásra, hacsak a tanuló ifjúság eltartásához némi segítő gondoskodás nem járul. A felállítandó diákkonyha olcsó és Ízletes, tápláló ételt kiván nyújtani az idesereglő diákságnak, s minél áldozatkészebbnek mutatkozik a magyar gazdaközönség élelmicikkek adományozásával, annál olcsóbban, s annál több magyar tanuló megélhetése, s igy tanulmányaiknak folytathatása válik lehetővé. t small i latiam a lalusi Istalin. „A 10 hónapos szorgalmi idő az egész vonalon keresztül lesz hajtva és a tanköteles korban levő gyermekek nem fognak napszámba járhatni.“ így nyilatkozott a komáromi tanfelügyelő a „Hírek“ egyik augusztusi számában s kiadott körrendeleté szerint a tanév szeptember 1-én kezdődik. Programnak szép ez a nyilatkozat, de túllépi a jogkörét, mikor a felekezeti és községi iskolákra is alkalmazza; másrészt a jelen körülmények között semmiképen sem valósítható meg. A felekezeti iskolákban a szorgalmi időt meghatározni nem tartozik az állami tanfelügyelőhöz, ezért rendelete törvényellenes s érvénytelen. Az 1868. évi XXXViil. t.-c. 11. §. 5. pont értelmében a hitfelekezeti iskolák falun minimum nyolc, városban kilenc havi szorgalmi idő betartására vannak kötelezve; sőt az 53. §. földműveléssel foglalkozó vidéken még két hónapi szünidőt engedélyez a 10 éven felüli gyermekeknek. A tanév kezűdének és befejezésének meghatározása a 8, illetve 9 hónapos szorgalmi idő betartása mellett a kath. iskolákban az iskolaszék joga; az állami közegeknek nem ad erre felhatalmazást az idézett törvény, sem az 1876. évi XXXVIIi. t.-c. Ha azonban iskoláról van, ennek fontossága müveit népnél még a jogot is megalkuvásra készteti. Hisz a népiskola elsősorban és lényegében nevelőiskola; elsőrendű célja a nevelés; öntudatos, helyesen cselekedni tudó s akaró egyének nevelése, A tanítás ennek csak eszköze. A nevelés állandó összeköttetési követel a tanító s tanítvány között; nevelői szempontból tehát minél hosszabb szorgalmi idő indokolt s szünidőben sem szabad a nevelőnek a gyermekkel való kapcsolatának hiányoznia. Más kérdés azonban, vájjon az ily hosszú szorgalmi időt a valóságban be lehet-e tartani s ha nem, mi ennek oka, kinek hibája ez? Egész határozottan azt kell felelnünk, hogy a 10 hónapos szorgalmi idő a falusi iskolák nagyobb részében a jelenlegi viszonyok között keresztül nem hajtható: s ennek oka sem a tanító, sem a szülő, sem a hatóságok, ennek mélyebb oka van. Az iskolamulasztás szociális baj, ennek oka a inai kor nyomorúságos állapota. A tanító természetszerűleg készségesen tanít 10 hónapon át. A szülők nagyobb része is már átérzi az iskoláztatás fontosságát, vagy legalább a büntetések miatt ok nélkül alig tartja vissza gyermekét. A közigazgatási hatóságoknál sem hiányzik a jóindulat, de az iskolalátogatás kikényszerítése a szociális bajok miatt végre nem hajtható. A mai nehéz szociális viszonyok között a gyermekek is már kenyérkereső (sőt néha családfenntartó is.) Különös ugyan, hogy mikor a kifejlett munkaerők is munkahiányról panaszkodnak, ugyanakkora gyermekek mint kenyérkeresők szerepelnek. Pedig az utóbbi az előbbinek logikus folyamánya. A felnőttek nem tudnak munkához jutni, tehát a családban értékes s nélkülözhetlen az a kevés kereset is, amit a gyermek szerez pl. libalegeltetéssel, tehénőrzéssel, gyomlálással. Sőt a mai drágaság mellett a sok gyermekes vidéken a felnőttek keresete mellett sem nélkülözhető a gyermeké. A szegény szülők örülnek, ha az élelmet tudják megkeresni. Viszont a 10— 12 éves fiú egy nyári tehénőrzéssel megkeresi a téli csizma árát; a libalegeítetés, a tavaszi gyomláiás ruhához juttatja a gyermeket. így a nyári munka által maga a gyermek teszi lehetővé, hogy télen iskolába járhasson. Ha nem vállalja ezeket a munkákat, — melyek rendszerint nem is múlják felül erejét s ebből a szempontból sem kifogásolhatók — nincs ruhája s egyáltalában riem járhat iskolába* Végül 9 három említett munkán kívül a mulasztás negyedik oka a dajkálás, különösen a sok gyermekes vidéken, hol a nemzet ereje nő. A szegény anya kénytelen napszámba járni, a nagyobb gyermeknek tehát otthon kell maradnia, hogy gondozza a kisebbet. Ezek miatt az okok miatt az ősz és tavasz egy részében a gyermekek nagy része nem jár iskolába. Ezek a tankötelesek csak szeptember végén jönnen iskoiába s már májusban kimaradnak. Ezeket az okokat a mostani viszonyok között megszüntetni képtelenség, mert ez még nagyobb nyomort szülne s eredménye még sem volna. Pedig primum vivere, dein philosophare. Az iskolalátogatás hiányossága szociális baj: ha ezt megszüntetni akarjuk, a szegény szülőket kell olyan anyagi helyzetbe juttatni, hogy ne szoruljon gyermeke keresetére. Pedig ily helyzetet rövid időn belül a legjobb szociális minisztérium sem bir teremteni. S most már mii tanácsol a józan ész és helyes pedagógia. Azt-e, hogy falun a gyermekek egy része szeptember 1-től junius 30-ig járjon iskolába, míg a nagyobbrész csak szeptember végétől májusig, vagy azt-e, hogy a szorgalmi idő legyen rövidebb, (leghelyesebb szeptember 20—májas 20-ig) mikor az összes tankötelesek ott vannak az iskolában. Azt hiszem, jelenleg csak az utóbbi helyes. Az előbbi alakban haladás szeptember végéig úgyis lehetetlen, május közepétől fogva pedig kín a tanítónak, ha napról-napra fogynak a gyermekek. Másrészt, ha a gyermek vizsga előtt marad ki 6—8 héttel, akkor nem fejezte be a tanévet s nem kaphat bizonyítványt. Innen van, hogy a gyermek 6 évig jár iskolába s legtöbbször csak négy osztályt végzett. Hat osztályról csak a jobbtnódu családok gyermekeinek van bizonyítványa, ami a szegényeknél természetes elkeseredést szül. Nem ésazerübb-e az adott helyzettel számolva rövidebb szorgalmú időt választani, mikor minden tanköteles eljárhat az iskolába. A tanügy virágkorát ne egy 6 éves háború után akarjuk elérni, várjunk addig, mig a békés fejlődés megteremtette ehhez a szociális jólétet. Ezért kívánjuk, hogy a iörvénynek megfelelően az iskolaszék állapíthassa meg a szorgalmi idő kezdetét szem előtt tartva a helyi viszonyokat s lehetőleg a törvényes minimumot. S még egyet: ne mutassák a kormánykörök, hogy a „'Kulturstaat“ öntudata sugalja nekik az iskolaév kezdetének sürgetését, mikor ugyanazok a kormányférfiak száz és ezer tanulót akadályoznak meg abban, hogy tanulhasson, egyedüf azért, mert magyar (pld. Pozsonyban és Kassán) Példy—. , A leni iinsM löfieie. Irta: Banai Tóth Pál. 1 A komáromi földrengéseket, különösen az 1763.-iki úgynevezett nagy földrengést már sokan leírták. A helybeli lapok e tárgykörből leginkább helybeli szerzőktől, kapcsolatban a Komáromot ért sokféle szerencsétlenséggel, igen sok cikket közöltek, úgy, hogy csupán felesleges ismétlés volna, ha az események minél kimerítőbb leírását venném főcélomnak. Tárgyalni akarom a kronológiai rész igen rövid ismétlése után, amit mégis szükségesnek tartok, a földrengésekről szóló hipothéziseket, azoknak kifejlődését, hogy miként vélekednek a földrengések okairól ma a szaktudósok és hogy speciálisan a komáromi földrengések okait kutatva milyen valószínű következtetésekre juthat az ember. /. Kronológiai rész. Az 1759-iki földrengés kisebb jelentőségű volt. Úgy tekinthető, mint a következő nagy földrengés előjátéka. Az 1763- i, vagy nagy földrengés. Jun. 28-án reggel ‘/j6 órakor mindinkább közeledő különös földalatti morajra ébredtek a város lakosai. A moraj csakhamar hatalmas robajjá erősbült, a föld rezegni kezdett, majd erőteljes lökések és földhullámok következtek. Hét templom tornyaival együtt összeomlott, a városház tornya a piactérre dőlt, többeket agyonütött. 279 ház rombádőlt, 785 ház megrongálódott, 63 ember a romok alatt lelte halálát, 102 egyén pedig sérülésit szenvedett. A dunai hajókon sen sok menedék volt, mert a viz erősen hullámzott. A vár épületei is nagyon megrongálódtak. Földtani tünemények: a föld a Njgyduna és a Vágduna mellékén több helyen megnyílt. A Vágnál kénes viz, utána barna hamu és homok kerüli a felszínre. A várban a föld nyi ásából sárga kénszagu láng tört elő, majd viz és kénes homok, még pedig nagy mennyiségben. Ezután majd mindennap voltak kisebbnagyobb rengések, mindig erős földalatti morajtól kisérve, még szeptember hónapban is. Mária Terézia királynő és a» kormány a várost a jobbpartra akarták áttelepíteni, a lakosság azonban nem egyezett ebbe bele, virágzá fakereskedésére való tekintettel, amelyhez szükséges volt, hogy a város a Vág mellett is feküdjék. A régi hel/en épült tehát újból a város, de a helytartótanács rendelete értelmében csupa földszintes házak épültek. 1783 április 22-én reggel V.4 órakor csaknem olyan erejű földrengés látogatta meg a várost, mint az 1753.-Í volt. Szerencsére emberélet nem esett áldozatul, de 500 ház dőlt össze, illetőleg sérült meg. A tanács egy évre betiltotta a zenét úgy a nyilvános helyeken, mint a magánházaknál. E két nagy csapás emlékére van a Szent András templomban a délutáni 3 órai harangszó. A református templomban pedig minden évben a Péier-Pá! napját követő va.árnapon háromszor van istentsztelet. A déli harangszó a földrengések emlékének van szentelve. Katona Mihály említi, hogy amig, mint a komáromi református főiskola lektora, 1796— 1805:ig Komáromban lakott, nem volt olyan év, amelyben nem lett volna egy két kisebb nagyobb rengés. Egyik ezek közül olyan' erős volt,’ hogy reggel 5 órakor az ágyból kidobta.. Az 1806-1807-i kisebb méretű rengéseket is megemlíti Katona Mihály. Ekkor már a Komáromtól mintegy 35 km.-re fekvő Búcs (Esztergom m.) községben volt ref. lelkész és esperes. Ott úgy hangzott a földrengés közeledése, mintha erős szél fújt volna, vagy nagy madárfaja közeledett volna nagy suhogással. A házak recsegtek-topogtak, a parochiális ház is majdnem összedült. 1822 ben több földrengés is volt. Febr, 6-án, 18-án, ez nagyobbméretü volt, néhány épület is megrongálódott. Ismétlődések voltak febr. 19. 20. 22.,28.-án és márc. 1-én. 1851-ben is tetemes erősségű földrengés- i rol számolnak be a krónikások. Néhány ház í összedült és megrongálódott. Ez volt az utolsó I számottevő földrengés városunkban. Azóta is volt elég sok apró rázkódás. 1900 év nyarán egyik este úgy 9 óra tájban átvonul egy hulláin a város alatt. Néhány másodpercig úgy hallatszott, mintha erős szélfuvás közeledne, ez mindinkább erősödött, majd a faiak, ablakok, bútorok megremegtek es azzal vége volt, a hullám haladt tova. 1904 nyarán, augusztus első napjai valamelyikén d. u. 722 órakor az előbbinél valamivel erősebb rázkódás volt észlelhető, némely helyen az órák megálltak, a képek leestek a fairól, magam széken állva a szekrény tetejéről akartam levenni valamit, amikor hirtelen azt éreztem, hogy lefordulok a székről, ha le nem ugróm. " • II. A komáromi és pozsonyi földrengések összehasonlítása. Hogy a földrengések gyakran csak kis , területre terjednek, vagyis hogy a földhuliamok a földrengés epicentrumától bizonyos irányok-* ban csak egész kis távolságig jutnak el, erről meggyőződhetünk, ha a komáromi és pozsonyi földrengéseket idejük és nagyságok szerint összehasonlítjuk. , Rakovszky István irja le a pozsonyi földrengéseket „Adatok Pozsony történetéből“ c. művében (1865). Eszerint 1586-ban jelentékeny földrengés volt. 1590-ben ismét nagy földrengés volt, mely az előbbit messze fölülmúlta, 1602—604 években is gyakran látogatták meg Pozsonyt kisebb rázkódások 1806. szeptember hóban erős földrengés. Több rázkódás követte egymást, de nagyobb kárt nem okozott. 1810. jan. 14-én este 6 órakor két kisebb rengést
