Komáromi Lapok, 1920. július-december (41. évfolyam, 47-97. szám)

1920-11-20 / 86. szám

ö. oUa». , Komáromi Lapo k' 1820. november 20, UNION SZAPPANGYÁR KOMÁROM. 363 .Kapható mindenütt. Ä... „Oroszlán“ szappant, ÄÄ------A legjobb nyersanyagokból van gyártva és rendkívül kiadós.------­Kapható mindenütt. becmiik a külső levegő, amelynek a gyors áramlása számtalan kereket hoz mozgásba és ezek viszont dinamó.és egyéb gépeket moz­gatnak meg. A bemufa'oít modell bebizonyította a gép kétségte'en hasznavehelőségéí és azt több országban már szabadalmazták. Már konzorcium is alakult a nagyjelentőségű találmány kihasz­nálására, mely a szenet a gépek hajtásánál szinte költségmentesen pótolja. — Különös hejórakcmány. A newyorki ki­kötőben nagy feltűnést kelteit a napokban a „Minnesota“ teheiszállitó gő2ös megérkezése, amelynek belsejéből fülsiketítő fütyülés, nyerí­tés, dobogás és madárrikácsolás, meg csicser­gés hallatszott ki. A hajó nyolcszáz exotikus jnadarat és kétszáz ritka állatot hozott a ntwyoiki állatkert számára. Az állatok, amelyek legna­gyobbrészt Indiából és Közép-Ázsiából szár­maztak, jól bírlak ki az utazást, annál több baja volt azonban velük a legénységnek. Egy himalájiai vadszamár az egész ut alatt ordított és rugdalózott. A hófehér anagó igyekezett ver­senyt tartani vele. Két assuani vadhattyu ten­geri betegséget kapott. Négy egészen különös, macskaszerü, kék és fehér szinü, vörös szemű kis állat is volt a hajén, amelyek állítólag az ausztráliai kenguru és sziámi ugró egér keresz­tezéséből származtak. Hátsó lábaikon ugráltak és hintáztak a fedélzeten és a legénység mindun­talan elbotlott bennük.- A legnagyobb igénye a 45 centiméter magas pordamedvének, a világ legkisebb medvéjének volt, amely mindig „je­leneteket csinált“, ha nem kapott hollandi bo­­rékapálinkát, amit bizonya matrózok maguk is szívesen megittak. A megérkezéskor csak egy egészen ritka barna indiai madár hiányozott, amely útközben kiszabadult kalitkájából és el­repült. A szerkesztésért a Mszerkesztő a felelős. Lapkiadó: Spitzer Béla. HyommrU Spiíier Sándor könyvnyomdájában Komárom HIRDETÉSEK. Táncestély. Van szerencsém az igen tiszteit táncked­velő hölgyek és urak tudomására hozni, hogy f. hó 2!-én, vasárnap este 7 órakor a Dunarakpart 4 sz. a. TÁNCESTÉLYT tartok, melyre bátor vagyok ezúton meghívni a a tánckedveiő és mulatni vágyó közönséget. A zenét Nagy Jani tambura zenekara szolgál­tatja. — Belépődíj: személyjegy 5 korona, családjegy 8 korona. Szives látogatást kérve vagyok 379 kiváló tisztelettel Győrffy Lajos Ruhatár van. „Ernke“ kávés. Megjelent i (iái illául 592. számú magyar fordításban. Ára 6 korona. KejrendelheíS és kapható Spitzer Sándor könyvkereskedésében Komárom, Nádor-u. 29 szám. és jókéiban levő mü 1 Mit, r ! Vii fci Bővebbet Nádor-idea 30 szám alatt. 377 HOLLANDI TULIPÁN ÉS MÁS VIRÁGGUMÓKAT BERGHOFFER JÁNOS mGRfRESKEDESE SZÁLÚT POZSONY, VÁSÁRTÉR 13. SZÁM. 349 Árjegyzék, kívánatra. MAITZ REZSŐ Apolló mozgószinháza Komárom, Duna-rakpait. előadások kezdete y27 és 7*9 órakor. Zöhfi emih uilághirű regénye a „m arnák“ 3 résiben, 15 felvonásban kerül bemutatásra. nfínfl szombat, vasárnap 20—21. EiOeöás Qtáo im ez ettiion kávskázliao. Egy 25 négyzetméter terjedelmű jókarbau levő 381 üvegfal eladó Bővebbet; Br. Eötves-u. 53 sz. a. Arveres. Komáromban Király püspök-utca 35. szám alatti házban El Hinta M II. I diakor' megtartandó önkéntes ingó árverésen szoba­bútorok, gáz-sparhelt stbi-ből álló ingóságokat árverezek el, ahova a venni szándékozókat ezen­nel meghívom. Ivaniis Gyula 380 bírósági végrehajtó. Gfllgóczy mátyás bníor- és épület-asztalos Kontárom, Szekér-utca G. sz. FÜRST mihfUsü KomflRom, Rfljntus-u. 3. // Vállal minden e szakmába vágó • » munkát modern, ízléses kivitelben. -cimrflBhflKtii: fiyoRSfln és uutflnyos órbüíi Készít. 301 Megrendelésre vállal mindennemű bútorok készítését. KLEIN MÓR KOMAROM FŐTÉREN Szállítmányozási és átköitözködési üzlet Sürgönyeim: Hitit srltí. KMárai. iíapittit&tt tun. Mmm 75. 267 Átköltözködéseket és bútorszállításo­kat eszközöl, nyitott stráfkocsikkal. helyben és vidékre, valamint 6 és 8 méter hosszú párnázott, csu­kott butorszállitó kocsijaival a belföld és külföld min­den vasút és hajóállomására. Engedélyezési kérvényeket, szállítmányok és vámáruk behozatalára, vagy kivitelére készít és be­terjeszt darabonként (mely 5 példányból áll) bé­lyeggel és postaköltséggel együtt 20 koronáért. A szállítmányozási, vagy átköltözési megbízásokkal kap­csolatos átkelési és vizsgálati kérvényeket tel­jesen díjtalanul elintézi. Vállalja butoiok és áruk beraktározását. Tanításban nagy gyakor­lata egyetemi hallgató magán és középiskolai ^tanulók oktatását^ vállalja. Esetleg vidékre is mernie.333 Bíró, Duna-rkp. 7. Privát (magán kórház) Dr. Selye Hugó Komárom, Deák Ferenc-utca 3. sz. es 387 1. Komáromi Rakíár-SzöuetkezeL Vesz és elad: M\ és gazdasági magvakar minden mennyiségben. 142

Next

/
Thumbnails
Contents