Komáromi Lapok, 1920. július-december (41. évfolyam, 47-97. szám)
1920-11-20 / 86. szám
1920. november 20. „Komáromi Lapoü 5. oldal. 8. §. Azokat a földbérleteket, melyek az 1920. év második felében végződnek, a bérbeadó akarata ellenére is meghosszabbítják, ha a bérlő 1920. november 30 ig ajánlott levélben vagy az átvételt igazoló médon közli, hogy a birtokot továbbra is bérletben tartja, ha a) a bérlő a birtokát maga vagy családja segítségével műveli és akarja tovább is művelni és b) a bérlet a bérbeadó felmondása folytán szűnt meg vagy ellenállása folytán nem volt megújítható és a bérbeadónak nem v#lt .jogaiapji arra, hogy a bérleti szerződéstől felmondás nélkül elálljon. Ehhez a bérleti megujiiáshoz sem a földhivatal, sem egyéb hivatal jóváhagyása nem szükséges. 9. §.*Ez a megújítás az ingatlan tartozékaira is kiterjed, amelyeknek e rendelet szellemének megfelelően tekintendők a lakó és gazdasági épületek és az odatartozó udvarok, valamint kertek, amennyiben a bérleti viszony alapján, a bérlő ezeket is használhatja. 10. §. A bérlő csak akkor újíthatja meg a bérletet, ha e jogának gyakorlása által saját •és bérelt ingatlanai, nemkülönben a vele közös háztartásban élők ingatlanai nem lesznek ki ♦öbbet, mint 8 hektárt, illetve a 13 és 14. §-ban említett ingatlanoknál 5 hektárt, fél hektárnyi többletet nem kell figyelembe venni. 11. § A megújított bérletre az eddigi bérleti szerződés feltételei érvényesek. Ha a bérösszeg abnormálisán magas, akkor a bérlő a mérséklési kvóla egyidejű bejelentése mellett <3 §) kérheti a csökkentést a 2. § 6 bekezdése értelmében. Hr pedig a bérösszeg íu'aiacsony, akkor a bérbeadó követelheti, a. megváltoztatást a 2. •■§. határai között, de ezt a követelését tudatnia kel! a bérlővel, illetve a megállapítást a bíróságnál, kell kérnie a 15 §-b3n a perorvoslatra vonatkozólag megállapított határidőn belül. Az eljárásra és a költségre a 6. § előírásai mérvadók. 12. § A bérlet megújítás joga nem vonatkozik udvarokra, birtokokra és más mezőgazdasági egységekre, amelyek egészükben vannak bérbe adva. 13. §. Azoknál a földbirtokoknál, melyek nem alkotnak községi tulajdont, vagy pedig nincsenek az 1919 április 16 án kelt 215. sz. törvény szerint az állam által lefoglalva, vagy pedig nincsenek a telekhivatalba (Landlafei) bevezetve, vagy nem teszik a felekhivataiban vezetett hivatal integráló részét, nem foglal helyei a inegujilás, ha a) a mezőgazdasági biríokok összesége a bérbeadó birtokában nem magasabb mint 15 hektár vagy c) ha egy bérbeadó, a bérbeadóit földet Saját kezelésbe akarja venni, ha az 1914. szeptember 1. után lett bárbeadva, vagy pedig ha ezen határidő után oly személytől vagy személy után kap'a, akinek törvényes örököse vagy c) ha egy földbirtokot saját kezelésbe vesz, mert a saját művelésnek eddigi akadálya megszűnt, vagy dj ha az új bérlő a birtokot már előbb bérben bírta, de a bérletet oíy akadályok miatt, melyek most elesnek — feladta, vagy ha az tly bérlő a bérbeadó törvényes örökösei közé tartozik és az ingatlant ekszisztenciájának biztosítására kapta a bérlőtől. 14. § Ha a birtokot időközben egy másik bérlő kapta bérbe, akkor a bérlet csak az esetben ujlttatik meg, ha a régi bérlőnek saját vagy bérelt birtokból még 5 hektár sem marad meg és a bérletnek elvesztése exisztenciáját veszélyezteti. (Befejezésé következik.) Kir. év. § Mir » ÍSfei ÉS TESTVÉRE BUDAPEST, VII., Rákóczi-ut 60. (Saját házában) Az összes hangszerek és beszélőgépek, legfinomabb minőségben nagyban és kicsinyben. Hegedűk, fuvolák, tárogatók, harmonikák, zene I kari rézfuvós hangszerek, cimbalmok, amerikai I barmoniumok, zongorák..Bél-, selyem- és acélhúrok. [ Vidékre való szállításokat li'gpontosabban eszközliink. 1 Hangszerek javítását szakszerűen végezzük. hírek. — Elmarad a 3ókai Egyesület novemberi hangversenye. A Jókai Egyesület november 21-re kitűzött hangversenye dr. Barta Lajosné énekművésznő rekedtsége folytán elmarad és később lesz megtartva, amelynek időpontjáról a közönséget tájékoztatni fogja hírlapi közlések utjun az egyesület. — Beethouen ünnepély a kuMurpalotában. A Jókai Egyesület vezetőségé a világ legnagyobb zenei portentumának, Beethoven Lajos emlé- . kének kíván áldozni születése közelgő másféi ; évszázados évfordulója alkalmából. Nagy sza- i básu hangverseny rendezését vette tervbe ez ; alkalomból, melyen a Komáromi Dalegyesület j és a Katolikus Énekkar ötven tagú férfikara ! két hatalmas kórussal, kiváló zongoraművészek j Beethoven egyik szimfóniája előadásával, hegedű j és vonós zongora szólamos szonáta bemu- j tatásával és egy zenekar Beethoven valamelyik ; zenekari miívével vesznek részt. Kiváló ének- • művésznőnk, dr. Barta Lajosné urhölgy ének- ; számot igért erre a fényesnek és . zenei ese- ; ménvnek ígérkező estére, melyen ezenkívül Beethoven vegyeskarra irt müve is bemutatóra kerül, ha ennek megszerzése a rendezőségnek sikerül. Az ünnepély élén dr. Szijj Ferenc polgármester áll. — fi dókái Egyesület ID. szabadoklatási előadása Vasárnap, november 21-én délután 6 órakor a kuliurpalotában dr. Alapi Gyula muzeum- és könyvtárigazgató tart előadást j Komárom iiói címen. Az előadás feiöle’i mind- j azokat a vonatkozásokat, melyek Komáromot a XVII. század óta részint az itt született, részben ; pedig az itt működői irók révén a magyar ; nemzeti irodalomhoz fűzik. Több, mint harmadfélszáz év irói fognak elvonulni előttünk, köztük j minden magyar szép prózairó fejedelme Jókai Mór ; is. Felette érdekesnek ígérkezik a „Komáromi ' tudós társaság“ korának, Péczely működésének a megvilágiiása, a legnevezetesebb református, i iró-papé, Komárom közönsége meggyőződhetik j róla, hogy az irodalomnak adott jeles szülöttei i annak fejlesztéséhez és naggyá tételéhez minden 1 erejükkel hozzájárultak. Az előadó a helyi 1 hírlapirodalom múltját is méltatja előadásában I és a ma élő irók működését is ismertetni fogja, j — Előadás a uagijondézsmáról. A Koma- j j romi Kereskedők Testületé elnökének feikáré- ! j sére Milch Dezső fakereskedő e hó 2!-én va- j j sárnap d. e. 10 és fél órakor a Népbank j helyiségében szakelőadást fog tartani a vagyon- j j dézsmáról és a vagyon növekedési dézsmáról, ; | ismerte ve az e tárgyban meghozott 1919. évi i ápril hó 8 iki 309. számú törvény rendelkezé| seit. Miután a törvény mindazokat érinti, kiknek | vagyona 1919 augusztus 1-én a 10000 koro- 1 nát meghaladta, a nagyon is aktuális tárgyú \ előadás elé élénk érdeklődéssel tekinthet nem- 1 csak a kereskedő világ, de a H3gy közönség j is. A törvény gyakorlati alkalmazásának ismertetésére az előadó a legalkalmasabb időt választotta, mivel a dézsmakötelesek vallomásukért érzékeny pénzbírság terhe alatt, e hó 30-ig tartozván benyújtani, az előadáson hallott, útmutatás a vallomás kiállításánál még élénk emlékezetükben lesz. ' — Áihelyezés. Egy szépkászült'ségü, rokonszenves földinkrői érkezett hozzánk hit. Dr. Igó Elek szombathelyi törvényszéki jegyzőt, a központba, a budapesti igazságügyminiszteri umó a helyezték. Ez a központba való áthelyezés felér egy előléptetéssel. — Borzalmas halál. Az éjjel borzalmas tüzhalálnak lett az áldozata Schisser József, komáromi asztalos mester. Jókai-utc.i lakásán tűz ütött ki eddig ismeretlen módon. A szerencsétlen ember ugylátszik, menekülni próbált, mert egyik szekrény mögé meghúzódva talállak meg borzalmasan összeégett holttestét. Felesége a másik szobában olyan mélyen aludt, hogy az egész tűzről csak reggel vett tudomást, amikor férje szobájába benyitott, ahol , e rettenetes látvány tárult eléje. — Áresés — Amerikában Newyorkból jelentik, hogy a drágaság leküzdésére irányuló mozgalom.jelentékeny eredményeket ért el. Az ország minden részéből áreséseket jelentenek.. A népvendéglők huszonkét százalékkal leszállították áraikat. A ruhaszövetek, férfiruhák és hasonlók árai is estek. — fl maggar Himnusz és a románok. A „Kassai Újság“ értesülése szerint a román kormány rendeletet adóit ki, amelynek érleimében a magyar istentiszteletek után szabad a templomban a magyar Himnuszt énekelni. — Bzlörés. Úgy látszik, valami nagyobb stilu betörövezér érkezett városunkba, aki nem minden napi betöréssel kezdte meg működését. Tegnapelőtt éjjel az irgalmas nővérek Nádor-utcai zárdájában betörők járlak, akik igen sok és nagy értékű fehérneműt loptak ei. A rendőrség széleskörű nyomozást indított a tettesek kézrekeritésére A részleteket a vizsgálat érdekében egyelőre nem közli a rendőrség. — Romániának 14 000 maggar uasnlt kocsit kel! wisszaadnía. A bécsi „Univ. Korr.“ jelenti Budapestről: A jóvátéíeli bizottság oly határozatot hozott, amely szerint a román kormánynak a zsákmányod vasúti kocsik közül ti zen négyezret vissza keil adnia. A nagykövetek tanácsa ebben az ügyben jegyzéket intézett a román kormányhoz/ — tüzelő ingagok hiúmból. Berlinből jelentik: A Krupp-erdekeltséghaz tartozó magdebu gi Grusson-müvek közlik, hogy a gyár mérnökeinek sikerült egy uj technikai eljárás segítségével a hamuban rejlő tüzelőanyagokat kiválasztani. Körülbelül a hamu 507u-ának felhasználását tette ez az eljárás lehetővé, úgy, hogy a német vasutak szénszükségietéhez mérten évente egy millió tonna tüzelőanyag visszanyeréséről van sző. A találna ínyt már szabadilmazlák. Úgynevezett száraz eljárásról van szó, amely a vastartalmú salak magnetikus tulajdonságain alapul. A találmány lehetővé teszi a hamunak alkotó részeire, salakra, kokszra es szénre való bontását. ismert szolid bákeminő-égben elsőrendű kidolgozásban dús választékban újból kaphatók. Tausky J. Fiai B ralist a va-Poisony Női ruhák, divatáruk és fahSrnemüak gyára. Kívánatra képviselőink utján bemutattalak dustartalmu míntagyűjteményünket. Költségelőirányzatokkal és külön ajánlattal készséggel szolgálunk. Mindennemű sif on és vászon áruból költség nélkül küldünk minőségmintákat.Selyemkelmékbői, gyapjúszövetekből, in osó ke lm ékből Kivánat- 297 ra mintagyüjteményt küldünk. — Hollandi tulipán és mis virigaumókat Berghoff r J mo ; rn igkeraskedise szállít Pozsony, Vá-ártér 13. Árjegyzék kívánatra. — Hatósági lakások rekuháasa. Csinos kiállítású füzet jelent meg Spitzer Sándor könyvnyomdái cég kiadásában, Á füzet felöleli a la; kasoknak a községek által való lefoglalásáról szóló 1919. évi október hó 30-án kelt 592. sz. törvény összes rendelkezéseit, úgymint: I. La; kásoknak és helyiségeknek jelentése. II. Lakások és helyiségek lefoglalásáról. III. Közös lakáshivatalrol. IV. Áhaiános rendelkezések. V. ; Vég intézkedések. Megrendelhető és kapható Spitzer Sándor papirkereskedésében Nádor-u. 29.- Ára 6 korona. — Szén helgelí leuegő. Feltűnő felfedezést I mutattak be a legutóbbi lipcsei vásáron, amely j majdnem hihetetlen módon azt a problémát j oldja meg, hog/ a szenet mint erőforrást a i légköri nyomással, vagyis levegővel heiyette! sitse, ami a költségeket természetesen a leg! kisebb mértékre redukálja. Hoffmann Ferenc I halenséi iparos egészen egyszerű gépet szerj készlett erre a célra. Egy közönséges vacuum| szivattyúra hosszú cső van erősítve, amelyet méternyi közökben légmentes kamarák szakítanak meg és amelynek a vége nyitott. Minden kamarában könnyen forgó helyzetben keresztben lapátoló cső függ. Ha a vacuum-szivattyuf megindítják, belsejebe.ii légüres tér támad. Ugyanakkor azonban a cső másik nyitott végén