Komáromi Lapok, 1920. július-december (41. évfolyam, 47-97. szám)

1920-11-20 / 86. szám

negyvenegyedik évfolyam. SS. szám. Szonibatj S920. november 20.

KOMÁROMMEGYEí KÖZLÖNY

Előfizetési ír helyben Cs«*k-szlcvák értekben : fgrész évre £6 K, felé »re £8 K, iKgjfdévre Id K.

Eifi:e!csi ír vidílcre postai szétküldéssel:

Ir.'i-z ovié Cö K, féléTre SO K, uegjctíevre 15 K.

Egyes szfciti ára: 60 fillér.

Politikai lap.

Főszerkesztő: GAÁL GYULA dr. Szerkesztő: BARANYAY JÓZSEF dr.

Szerkesztőség és kiadóhivatal: Nádora. 23., hová úgy a lap szellemi részét illető közlemények, mint a hirdetések, előfizetési és hirdetési dijak etb. küldendők. Kéziratokat nem adunk vissza.

Megjelenik minden szerdán és szambáién.

A siiaia taiHis

w>

Komárom városánál rövid pár hónap alatt bebizonvitotla, hegy nem képes felülemelkedni a kicsinyes pártszempontokon és annak mindent, alárendel. A városházán ma szocialista pái(politika folyik és pedig támadó szándékkal az adózó és a . közterheket viselő polgárság ellen. Ez azt mutatja, hogy a szocialista párt csak a töke vöiös posztója ellen képes hadakozni, de egy város életszükségleteit és fejlődésének feltételeit áttekinteni és felfogni nem képes.

Azzal, hogy egyes dolgozó osztályokat a közterhek óriási felhalmozásával tönkre leszünk és légyöngitünk, nem erősítjük meg sem a város pénzügyeit, sem a munkásságot, amely végeredményében ezeknek a dolgozó osztályoknak a munkájába kapcsolta bele a megélhetését. Ez ellen a szándékos és tervezem tönkretétele ellen a teherviselő polgárságnak minden óvóintézkedés gyors és sürgős megtételére von szükség.

Ha az államhatalom elnézi és tűri azt tétlenül, hogy pártérdekekből egy egész város' közörfsége szenvedjen, elviselhetetlen közterhek alatt roskadozzon, amely végeredményében a munka, vállalkozás és a megélhetés csődjére vezet, ha a kormány nem látja be, hogy az adózó közönség teherbírásának lecsökkentésével állami érdekek szenvednek súlyos sérelmet: úgy az államhatalom számoljon ennek minden következményével

Ali azonban azt. hisszük, hogy erre nem kerül a sor. A szocialista párt bebizonyította, hogy kormányozni és gyakorlati közigazgatást teljesíteni képtelen, őszfálygyüIölet irányítja telteit és osztályönzés vonul végig minden határozatán. Ezek olyan állítások, amelyek bizonyításra nem szorulnak, mert a tapasztalati tények mind ezt mutatják. Nem szükséges ezeket megokolni a hatalom helyi képviselőjével, a zsupánnal szemben sem, mert neki is látnia kell mi löiténik a nyilt színen és a kulisszák mögött. Meg kell győződnie arról, ha az igazság, méltányosság és megértés elveire csak legparányibb súlyt vagy gondot helyez is, — hogy itt a dolgok nem mennek rendben. A polgárság nagy, dolgozó és legértékesebb része van kiszolgáltatva egy politikai párt mohóságának és politikai bosszúvágyának, melyet csak egy gondolat füt: a a tőkének ártani, azt lerombolni, kiszorítani és megsemmisíteni. Ez pedig ebben a társadalomban ma — és ezt hangsúlyozzuk — meg nem valósítható.

Vessünk véget ennek a lehetetlen állapotnak, mely a legnagyobb zsarnok-I ság lényeire emlékeztet. Adjuk vissza a | jogot, az önkormányzat jogát az egész í polgárság kezébe, mert az mindig azé ! vo’t. Jöjjön és pedig igen gyorsan a köz! ségi választás, addig míg tönkre nem • mennek a közönség eddigi céltudatos : munkájának gyümölcsei.

Magyarnak lenni . . .

— Sajó Sándor költeménye. —

Magyarnak lenni: tudod, mit jelent? Magasba vágyva, tengni egyre — lent; Mosoiygva, mint a méta őszi táj,

Nem panaszolni senkinek, mi fáj; Borongni mindig, mint a nagy hegyek, Mert egvre gyásziik bennünk valami: Sokszádas bú, melyet nem lehet Sem eltitkolni, sem bevallani,

Magányban élni, a iiol kusza árnyak Bús tündérekként íö!-fclsirdogáinak,

S sxúllaiból a fájó képzeletnek Feketefényü fátylat szövögetnek És bűt és gyászt és sejtést egybeszőve Rátéri tik a titkos jövendőre . . .

Rabmódra huzni idegen igát,

Álmodva rólad: büszke, messzi cél,

S ifi cg-megpihen ve a múlt emlékinéi, Kergetni téged: csalfa délibáb! . . . Csalódni mindig, soha célt nem érve,

S ha szivünkben már apadoz a hit: Rátakargatni sorsunk száz sebére Önámitásunk koldusrongyaít . . .

— Én népem! múltba vagy jövőbe nézz: Magyarnak lenni oly bús, o!y nehéz! . ..

Magyarnak lenni: tudod, mit jelent? Küzdelmet, fájót, végesvégtelent.

Születni nagynak, bajban büszke hősnek, De döntő harcra nem elég erősnek;

Úgy teremtődni erre a világra,'

Hogy mindig vessünk, de mindig hiába: Hogy,‘a mikor már érik a vetés,

Akkor zúgjon rá irtó jégverés . . . Fülajzolt vággyal, szóraján keseregve A szabadifő Mózest várni egyre:

Hogy porrá zúzza azt a szirtfalat,

Mely végzetünknek kövüit átkául, Ránknéz, merően, irgalmatlanul,

S utunkat állja zordan, hallgatag . . . Bágyadtan tűrni furcsa végzetünk,

Mely sírni késztő tréfát űz velünk,

S mert sok bajunkat nincs kin megtorolni, Egymást vádolni, egymást marcangolni!

— Majd, fojtott kedvünk hogyha megdagad, Szilajnak lenni, mint a bércpatak,

Nagy bánatoknak hangos lakziján Nagyot rikoltni: hajrá! húzd, cigány! — Háborgó vérrel kesergőn vigadni,

Hogy minekünk hajh! nem tud megvirradni, Rogy annyi szent hév, annyi Őserő, Megsebzett sasként sirva nyögdelő,

Miért nem repülhet fönn a tiszta légben,

Munkás szabadság édes gyönyörében, — ! Hogy mért teremtett bennünket a végzet 1 Bús csőn kacagnak, fájó töredéknek! . . .

Tombolva inni hegyeink borát, j Keserveinknek izzó mámorát,

8 mig vérünkben a tettvágy tüze nyargal, Fölbúgni tompa, lázadó haraggal, —

S mikor már szivünk majdnem megszakad; Nagy keservünkben,

Bús szégyenünkben

Falhoz vágni az üres poharat . . .

— Én népem! múltba vagy jövőbe nézz? Magyarnak lenni oly bús, oly. nehéz !. *.

De túl minden bún, minden szenvedésen Önérzetünket nem feledve még sem,

Nagy szívvel, melyben nem apad a hűség, Magyarnak lenni: büszke gyönyörűség! Magyarnak lenni: nagy s szent akarat, Mely itt reszket a Kárpátok alatt:

Ha kiizködőn, ha szenvedőn, ha sirva: Viselni sorsunk, a hogy meg van Írva; Lelkűnkbe szíva magyar földünk lelkét, Vérünkbe oltva ősök honszerelmét, j Féltőn borulni minden magyar rögre, i S hozzátapadni örökkön-örökre! . . .

! Gyermek- és ssegénynap.

Ha napjainkban az anya megkérdezné mit álmodtál szivem gyermeke, hogy oly mosolyogva kelsz, úgy a koraérell, sokat nyomorgott gyermek bizonyosan igy felelné: oh anyáin, jó cipőm, nagy kabátom, meleg ételem volt, úgy mentem iskolába. Cipő, ruha, meleg étel, bizony merész álom és a Nőegylet és a Gyermekgondozó még is meg akarja ezt a merész álmot valósítani,

Természetesen szüksége van ehhez az 5 jó közönségére, aki mindig és mindenkor készséggel adja koronáit a Jrét egyesületnek, A Gyermekgondozó bizottság nemrég osztott ki 116 pár'cipőt, 116 nagy kabátot, 56 pár harisnyát és fájó szivvel látta a kiosztáskor, hogy mennyi, de mennyi gyermek van cipő és ruha nélkül. Ott tartunk, hogy ha nem leszünk képesek az iskolás gyermekeket csak némileg is felruházni, akkor nem mehetnek iskolába. És ha nem mennek iskolába, ez adja meg a maí gyár kuüurának a halálos döfést. Tudjuk mi,

: ezen két egylet vezetői, hogy a közönség tűt van halmozva a mindenféle gyűjtésekkel, saját magunkon tapasztaljuk, hogy nap-nap után hogy nő a drágaság, még is az mondjuk, hogy a gyermeket nem szabad elhagynunk, a gyermek érdekében áldozatot kell hoznunk, hisz a gyermek a jövő. A gyermek rejti magában a mi összes reményünket, tellát saját céljainkat szolgáljuk. reményeinket tápláljuk, a midőn ar ártatlan gyermek létét elviselhetővé igyekszünk tenni. A gyermekgondozó konyhájában de sok vézna, satnya gyermek arca színesedett meg, sovány teste erősödött, gyarapodott a kakaó, tejes kávé, erő levesektől és most a téli hónapokra be kellett szüntetni a nagy áldozattal fenntartott konyhát.

Hogy az amerikai misszió elhagyta Csehszlovákiát, megszűnt minden segítség, m06t csak Ígéretet kapunk. De alighanem ezt is,t tudniillik az Ígéretet, be akarják szüntetni, mer azt mondják, itt még nem túl nagy a nyomor*