Komáromi Lapok, 1920. július-december (41. évfolyam, 47-97. szám)
1920-11-06 / 82. szám
2. oldal. „Komáromi Lapok i9§0. november 6. mészet hamar begyógyítja az emberkéz által rajtaütött sebeket s minden újra a régi pompában ragyog és mi sem emlékeztet többé a rombolás, a pusztítás rettentő napjaira. Nem az elpusztult város, nem a parlagon maradt mező s kidöutött erdő a legszomorubb látvány tehát, óh nem ! Hanem ha beletekintő.ik az emberiség leikébe, ha látjuk ott azt a rombolást, azt a sivárságot, azt a reménytelen jövö nélkü'iségét : ez a legrettentübb látvány. Ha látjuk, mint hullottak korba ideáljainknak fényes csillagai, mellyel eddig vezették sorsunk sötét és göröngyös utjaiD, ha látják romokban heverve azokat az ékes templomokat, melyeknek ormára az eddig nekünk legdrágább nevek voltak felírva, ha látjuk azt a sivár és áthatolhatatlan sötétséget, mely az eddigi ragyogás, helyét felváltot'a : ez a legrettentőbb, leglesujióbb látvány. Azt mondottuk még nemrég : háború kell, amely kiszellőztesse a közélet tulfülledt levegőjét. Egy tisztitó vihar keli, amzly elsöpörje mind azt a gazt és szemetet, mely az emberiség életére reá feküdt. Égből huió tűz kell, amely elhamvassza a korcshajtásokat, melyek az emberiség életfáján éktelenkednek s életnedvét elszívják. Nos, eljött a háború. Mint vihar száguldott át az egész világot), mint emésztő tűz tombolt évek hosszú sorát át. — És ? ! Ki meri ma azt mondani, hogy megtisztította a közélet levegőjét? Ki meri ma azt mondani, hogy elsöpörte mind azt a gazt és .szemetet, amely felszínre került eladdig? Ki meri azt mondani, hogy mint égből hullott tűz elhamvasztotta azokat a korcshajtásokat, melyek megfojtással fenyegették magát az embsriség életfáját is ? Ellenben: eljött a háború s ma közéletről világszerte beszélni sem iehet, nemhogy annak tisztaságáról. Eljött a vihar, de nem tisztított, hanem mindent felkavart, ami eddig a sötét mélységben elvonulva feküdt. Mindent felkavart es mindent felszínre dobott, ami csak szenny és piszok volt az emberiség lelkének legfenekén Eljött a tűz, de nem az égből hullott az alá hanem a gyehennából tört fel s el sem ért a korcs ágakig, de elhamvasztotta a fa gyökereit. Hogy kiesett a kezünkből a mindennapi kenyér, hogy éhezünk és fázunk, hogy kényelmes életünk nyomorúság poklává változott: nem ez a legnagyobb veszteségünk! Hogy elvesztettük lelkünket s abban ideáljainkat, "hogy hitünk megtorpad. reményünk eíherzadt, embjrszeretetünk elhagyott, szivünk melege megfagyott, ajkunkról az igazság szava elfogyott: ez a legnagyobb veszteségünk! Mi fog még reánk következni? Mit tartogat még rettentő meglepetés gyanánt a sors kifogyhatatlau leleménye számunkra, senki sem tudja. De aki látja a fájdalmas jelent, sejti a jövőtlen jövőt, „kell, hogy felkiáltson, mint az Ember tragédiájának Ád ímja : »Uram, rettentő látások gyötörnek«!S boldog, aki Latija, vagy csak sejti is az i3teni biztatást: »...Ember, bizva bízzál. . Hova lett a csattané ? Kedves Szerkesztő Ur! Ha egyszer játékos kedvem lesz — gondolám — megkérdezem a szerkesztő úrtól, hogy hova lett a csattanó. Kívánatos azonban, hogy a szerkesztő urat hasonló kedvben találjam, nehogy oda jussak, ahol sohasem voitam: mélységes fenekére ... a papírkosárnak. Magam is szerkesztek valaha, hivatalból ismerem tehát azt a fenekes mélységet. Játszi kedélyem gyakran van viharos, nehéz időkben is, de nem könnyelműségből, óh nem! Lelkes gondozója s pedagógus lévén, szüntelen virágos kertekben járok; üde lelkek tiszta napsugara mosolyog rám csillogó szemekből, kedélyben megifjodom s gyermek leszek újra, meg újra. Gazda is .’évén, jól tudom, hogy borúra derű jön. Ki meri mondani — egyszerű | gazda sem, tudós csillagász sem — hogy a 1 felhős égből többé nem tör elő a vigasztaló napsugár? Megnyugszom hát s megmosolygom a kislelküségnek erős kísértéseit. Osztja-e a szerkesztő úr felfogásomat? És hajlandó e a jelen órában jó kedvvel fogadni pajzánkodó cimkérdéseraet: Hova lett a csattanó? E lapok 75. számában szerény cikkem [ jelent meg, melynek vége a kéziratban igy ’ hangzott: Nekünk —. magyaroknak — vannak elvitathatlan, törvényes jogaink. Mig azokat mind kivívjuk, addig is legyünk az államnak bscsüleles polgárai. Jelmondatunk pedig ez legyen: Toto corde Hungari sumus. (Szívvellélekkel magyarok vagyunk!)“ Ámde az utolsó mondat a nyomtatásban kimaradt. A cikkbni s annak tendenciájában semmi kár sem esett. Értelem zavar sem állott be. De az az utolsó mondat volt a refrén és a csattanó! Ezért kérdem most, hetek múltán, „mikor csendes szobám kályhája barátságosan doromból, pipámlSan dohánypótlék füstöl, lámpámban hadi fotogén pislákol s játékos kedvemben csevegni, kötekedni, vitatkozni óhajtok »de lana eaprma," apróságokról. Kicsoda » miféle olló vágta le a csattanót ?' Tatán a szerkesztő: olló ? 3>ö hiszen az nem csinál űrt, hanem inkább betölt! H» pedig, nyeseget, hibákat távolit el. Elemzem azt a mondatot nyelvtanilag, de hibát nem találok benne.Áfgondüioi® érteimét :>magyarok yagyaak «. 1 Nemde szerkesztő úr is ezt hirdeti ? És mégis | ollózna ? Nem, nem ő, nem lehet! | Talán a cenzúra ? Óh de hisasn annak f méltányos eljárásáról tanúskodik magyar lapja- I iáknak minden egyes száma! Napvilágra engedi | panaszainkat, elsírhatjuk keserveinket. Csak azt | nem engedné kimondani, hogy »magyarok va- | gyünk«? Nem engedné épen akkor, mikor a- | megelőző mondatban erősen hangsúlyozom»: legyünk az államnak becsületes-polgirai«?-JNe:a I sértek senkit és semmit. Nem- sértem főként | elveimet; nyíltan és rendületlenül vallom azokat., i Nem sértek másokét;, nagyon vigyázok, hogy' | csak igazságot mondjak, mely lehet kemény, de- í sérelem soiias«rn •lehet. Az, hogy »magyarok f vagyunk* csak nem sére'e.n tin? És a inéltá- { nyos cenzúra, azon fennakadna ? Net»* nem | lehet T | Kin keressem hát a csattanét ? . A betűszedő 1 gyereken talán? Ámde itt felébred bennem a f pedagógus igazságéra.* te. jóképű, ár tat-a o gyér mekeket, főként tanoncokat hányszor tesznek bűnbakokkal Pedig nehéz ám* ártatlanul szenvedni, tudjuk magunkról, kis már nem vagyunk j gyermekek! Szerkesztő úrhoz fordulok" tehát újólag, tisztelettel és most már kettős kéréssel: 1. Szabad-a becses lapjában nyilán vallanunk, hogy 1. »magyarok vagyunk«?2. Hova lett a csattanó ? Dr. Sz. Megesznek egy zongorát. Régi c:aládi órák, amelyek üvegbura alatt mélán ketyegnek, nagyanyánktól maradt porc 1- lánok és perzsaszőnyegek aggodalommal várjak ma a lakások éjjeli csendjében a reggelt. Sohasem tudják, mit hoz rájuk a másnap, hova, kinek a kezébe jutnak meghitt otthonukból. Ki lesz a gazdájuk a régi helyett, aki szere-, tettel simogatta eddig őket. Az úgynevezett középosztály, amelynek sorába tartozni ma a legutolsó élvezet, abból é1, hogy túlad megszok*ít értékein. A háziasszony a vasárnapi ebédet sóhajtva tálalja föl és némán néz a leveses tányérba az egész család, a »okfiókos szekrényt vagy a herendi vázát ebédelik még ilyenkor és lelkifurdalással nyelik le a mákostésztát, amelynek ilyen nagy ara van. Ez az aj lélekvándorlás amelyen keresztül a gobeli« vadászjelenetből töltött káposzta lesz, eddig még agy közbeeső stációt tartott, amennyiben előbb eladták a kedves holmit, azután az4 árát megették. Ha már igy kell lenni, mi az ördögiek ennyit tréfálni a dologgal, — gondolta magában egy derék ur — nyilvánvalóan birtokos, — mi szükség vau itt a közbeeső pinzre, amely agyse ér semmit. Igen, igy gondolta és a következő hirdetést tette közzé : Adok egy 12) kgr.-os hízott sertést, 10) liter bort és egy zsák nullás lisztet egv jókarban tévő zongoráért! IgaZj hogy a zongora a hangszerek tankja nagyon drága ma, viszont a hízott disznóban, nullás lisztben éj borban kifejezett ajánlat olyan csábító, ho^f bizonyára jsok házban gon dolkoztak azon, hogy miképpen fogjik a szobában a bútorokat másképpen elhelyezői, hogy leplezzék azt a sarkot, am ily üresei maradt, ha a zongorát e viszik. A szivekbe belenyillal valami, a fekete zongorában is megpattan talán az elválástól egy húr, di hiába, élni kel1, élni nem lehet és a gyomorkorgás hangja erősebb, mint a‘ G topin-valcsré. A zongora elmegy, . a házban néhány lióaapra biztosítva van az élet, a szomszédra pedig megenyhül, uj, boldog körszaka köszönt, mert nem hallja többé'"-k zong órát ... Útlevél őrület. Legfőbb ideje volt már, hogy nemzetközi utón szabályozzák az útlevél kérdést. Párisiiéi jelentik, hogy a „Népszövetségnek okt. 16-ára egybehívott nemzetközi konferenciáján szabályozás alá kerültek az utlevélügyek és vámformalitások* melyeknek tárgyalásánál a következő követelményeket állították fel: Kétféle útleveleket kell a nemzetközi forgalomba bevezetni, az egyik fajta, mely hosszabb tartózkodásra és hosszabb utazásokra szói, — a másik fajta rövidebb utazásra és tartózkodásra volna érvényes. Ezen útlevelek, érvényességének időtartama a különböző országokban egységes kell hogy legyen. Végül a konferencia követelte, hogy az utlevélkényszer a szomszédos országok között töröltessék. Két állam között a határforgalom lebonyolításánál elégséges egy személyazonossági igazolvány. Minden utas kivétel nélkül örömmel üdvözölheti a konferencia határozatát, mert az már hajmeresztő, a mi az útlevelek körül történik. Nemcsak hogy óriási távolságokat kell utazni útlevelek és mindenféle vízumok után rettenetes költséggel, hanem minden héten más és más rendeletet vagy szabályt találnak ki, mellyel nemcsak hogy gyötrik a közönséget és egyetlen egy se praktikus,, hanem ezeket a szabályodat vagy előírásokat soha sehol nem poibliká-lják. Valami egyszerű világos vagy já Intézkedést képtelenek kitalálni. 12 iiiii mii Ilii snitt. A bécsi hóhér kávés volt. — Kíváncsiságból felakasztotta saját magát. — Az ítélet végrehajtó, mint Don Juan. A monarchia széthullása után Ausztriában megszüntették a halálbüntetést. Ezt az alkalmat felhasználta egy élelmes lipcsei-bécsi kiadó és összegyöjtette, jósét Lánggal, az. „utolsó* osztrák hóhérral az emlékeit. Az utolsó osztrák hóhér neve Josef Laag. Herkulesi termetű, da megjelenésében minden nyersesége mellett is. megvan a régi bécs^; nyárspolgár „GermUlichkeit“-je. Hóhérkodása előtt kávés volt. Az első munkát egy cigány, Simon Held adta neki.' Az egész jelenet aiatt krétafehár volt a hóhér: csak az a. gondolat foglalkoztatta, hogy vájjon végezni tud-e egy perc alatt a delikvenssel, miként az orvosok kívánták tőle. Emlékezvén elődjének, Hummel urnák háromnegyed órás kínzásaira, kételkedni kezdett magában. Negyvenöt másodperc múlva azonban előlépett az uj hóhér s jelentette a kivégzés végrehajtását. Steiner -Kornél és Társa Kontár© wr cipőkereskedése és (orthopäd) cipészműhely«, Nádor-utca 27. szám. (l! üttilO» läÄHl ilHlH.) | |f Ajánlja elsőrendű tehénbőrböj és boxbőrből saját műhe. 279>jg lyében készült férfi-, női- és gyermekcsizmáit.
