Komáromi Lapok, 1920. július-december (41. évfolyam, 47-97. szám)

1920-11-06 / 82. szám

negyvenegyedik évfolyam.

82. szám.

fsomfaati 1920. november 6.

KOMÁROMMEGYEI KÖZLÖNY

Érti fizet esi ár helyben C.eh-szlovák értékben : -Igéé* érre M K, félévre 28 K, negjédévrc 14 K.

Elefi.etési ár vidékre postai szétküldéssel:

JfeéSz erre «0 K, féléire SO K, negyedévre 15 K.

____Egyes szám ára t 60 fillér.

Politikai lap.

Főszerkesztő: GAÁL GYULA dr. Szerkesztő: BARANYAY JÓZSEF dr.

Szerkesztőség és kiadóhivatal: Nádor-u. 29., hová úgy a lap szellemi részét illető közlemények, mint a hirdetések, előfizetési és hirdetési dijak sth. klildendf k. Kéziratokat nem adunk vissza.

Megjelenik minden szerdán és szombaton.

Gyarmatpolitika

az, nem is burkolt, de egészen nyilvános, amely a magyarok lakta területeken folyik, de ez egész Szjovenszkóra is vonatkoztatható. A magyar föld nem a magyaroknak terem, sőt nem is Szlovákiának thozza gyümölcsét, hanem Prágának és a cseh ipaii központoknak.

Mi még — ugv ahogy - el vagyunk látva talán az év végéig liszttel és zsírral, de a felsőbb vidék máris panaszkodik, hogy hiányt szenved ezekben. És mit haliunk a Prágát járt utasoktól ? Fehér kenyér a pékhoHokban, foszlós kalácsa cukrászdákban tetszés és pénztárca szerint bőségesen áll rendelkezésre bárkinek.

De menjünk fováJjb. A zsirkérdést ug-y oldja meg a közélelmezés, hogy elzárja az állatokat, tartó gazdákat a takarmánytól. Ide a városba még szüzdohányt is könnyebb behozni, mint egy zacskó e'eséget az állatainknak. Természetes, .-Logy azután ha nem tudunk házilag hizlalni, a közellátás a sóhivatalhoz utasít zsír után a tavaszon bennünket. Ami ' csekély takarmányt a gabonahivalal kiutal, azt méferrnáz'sánként 40 korona nyereséggel adja át a fogyasztónak.

Uzsorabiróságokat állítanak fe! és egy sereg detektivje szagiászódik a középponti uzsorahivatalnak.De egyiknek se jut eszébe az, hogy az élelmiszerek hatósági árdrágítása a legcsunyább és erkölcstelensége annál nagyobb, mert az állami támogatással folyik; állami szervek utján. A bíróság, amely független, idézze meg egy reggelen a gabonahivaíalok legfőbb főnökeit és folytassa le ellenük a bírói eljárást. Megnyugvást fog ez szerezni egész országban.

Tenyészanyagról az állam nem gondoskodik. A lótenyésztés teljesen megakadt.

A juhtenyésztéssel felhagynak a gazdaságok, mert mig Csehországban a gyapjú ára hatóságilag rendezve nem volt, addig Szlovenszkóban megállapították kilogramját 50 koronában. Összeszedvén ezt a «seb kalmárok, a prágai börzén százötven koronáért adtak túl rajta. Most már itt is szabad cikk a gyapjú, de a zsírját leszedték róla. Viszontlátunk méterenként 3—400 koronás szövetek alakjában.

A mezőgazdasági termelésnek két legnagyobb akadálya a munkáskérdés és a földbirtok szocializálás. Az első a nagygazdaságokat a tönk szélére juttatja. Ez állami cél nem lehet, ez csak a kommunizmus végcélja. 'A kollektiv szerződések a mezőgazdasági termények árát hajtották fel soha nem sejtett magaslatokra, mert a termelést megdrágították. A kényszerbérletek és a földosztás más burkolt formái a birtok elaprózásával szintén a termelés érdekeit teszik kockára. Mert azon

igazán nem érdemes vitatkozni, hogy a löbbtermelés a kis- \7agy a nagybirtokon foganalositható-e jobban és előnyösebben?

Az érdekképviseletek teljesen el vannak némilva. A magyar gazdasági egyesületeket a kormány feloszlatta, vagyonukat is lefoglalta. A gazdák véleményére a kormány nem kiváncsi és csak a gazdasági munkások követeléseit hallgatja meg.{így azután a gazdálkodás lassan, de biztosan a lejtőre kerül.

Még csak azt keli megjegyeznünk, hogy gazdasági szakoktatás, statisztika, hírszolgálat és a termelésnek egyéb állami támogatása teljesen megszűntnek mondható, a magyar gazda teljesen magára maradt.

Nem csodálkozunk, ha a gazdák állandóan és folyton arra gondolnak vissza, hogy a magyar mezőgazdasági politika, mely az agrár állam részéről céltudatosan folyt és a mezőgazdaságot a tökély lehető magaslatára emelte, egy csapásra teljesen megszűnt. A nagyszerű intézmények és ' berendezések, melyeket az uj államalakü- i lás itten talált, lassú de biztos veszendő- ! nek indulnak.

A rövidlátó politikus nem látja csak, hogy ezzel viszont milliókat érő államvagyon megy tönkre, válik értéktelenné, vagy veszíti el jövedelmezőségét. A közgazdasági tudományokban járatosak gondolkodóba esnek ezen a politikán, amely tiszta gyarmatpolitika — a gyarmat megerősítése és felszerelése, az utánpótlások nélkül.

I trianoni líraiéi laiiiója

a budapesti politikának legaktuáüsöbb kérdése. A nagykövetek tanácsa ráüzent a sokat szenvedett országra, hogy sürgősen törvénybe foglalja a gyászos trianoni szerződést. A törvény az állam akarata, törvényt hozni annyit jelent, mint az állam akaratát kinyilvánítani. Európában azonban senkisem hiheti azt, hogy Magyarország valaha is akarhassa azt, amit a trianoni szerződés kegyetlen pontjai elébe írnak. A magyar nemzet vergődő tehetetlenségében, egy irtózatos kényszerhelyzetben, akaratának szabad elhatározásai képességétől megfosztva eléget tehet az entente parancsnak, törvénybe cikkelyezheli, hogy a kincses Erdély, a kalásztermő Bácska, a szépséges Felvidék idegen uralom alá jusson, de (z a törvény sohasem lesz a nemzet igazi akarata.

A viiágtöiténelem folyásában egy békekötés múló epizód csupán és sub specie acternitatis még ennél is kevesebb.

Mindazonáltal megértjük, hogy határontuli testvéreink nehéz szívvel szánják magukat arra, hogy kimondják a rajok kényszeritett áment. A területi integritás eszméje két esztendő óta elszakíthatatlan gyökerekkel kapaszkodott meg a magyar pszichében. A „Vunlez vons gnatre Alsaces" tiltakozása egyetemes megnyilvánulása volt a magyar gondolatvilágnak. Károlyi bomlasztó rezsimjének minden ingadozása dacára

is ez volt a vezérmottója és mi, akik láttuk Kun Béla vörös hadseregét erre felé felvonulni, tudjuk, hogy azt is végeredményben az integritás csillogó álma hajtotta előre. A mostani kimondottan nacionalista arra számára pedig a csonkitatlan ország jelenti a politikai célkitűzés alfáját és ómegáját. Nem lehet kétséges, hogy a magyar nemzetgyűlés csak akaratának végső megfeszítésével fogja határozatát meghozni és a kormányzó keze is megremeg majd, ha a tolla a ízentesiíési záradékot aláírja.

Bennünket szlovenszkói magyarokat határont ui testvéreink leikében végbemenő nagy tusa azért hat meg annyira, mert rólunk nem akarnak lemondani. A cseh-szlovák állam miniszterelnöke és Szlovenszko teljhatalmú minisztere legutolsó körútja alkalmával arra figyelmeztette a magyarságot, hogy politikájában az elkerülhetetlenül bekövetkező ratifikációi hatása alatt szánja rá magát a reális politikára. Mi azonban tudjuk, hogy irreá is politikát sohasem követtünk, felit gvárakat sohasem építettünk, hogy ideálokat — amelyeket elérni akarunk — kitűztünk magunknak, az csak természetes. Jogainkat körömszakad:áig védeni fogjuk, kultúránkat fejleszteni. Ez a mi politikai programmunk.

„0 tempóra, o mores!“

Erre a keserű kiáltásra fakadt á klasszikus kor egyik legnagyobb fia: Cicero, mikor a római szenátusban korának leromlott erkölcseit s a közéletben szereplő kortársait illette szigorú, de megérdemelt és főleg igazságos bírálatában.

Oh idők, oh erkölcsök, jobban mondva megváltozott idők, megromlott erkölcsök — kiálthatunk fel napjainkban, ha szétnézünk magunk körül az állami és társadalmi életben.

Mindent, amit az emberiség ideálja gyanánt évezredeken át követett s amelyhez ragaszkodott, amely hajójának iránytűje volt az élet ttngeréo, mint hitvány lomot, értéktelen cafatokat dobált el magától a mai kor gyermeke.

Hit és haza, hűség és becsület, emberszeretet? ! Ki emlékeznék még vissza e »jelszavakra«, ahogy ma állítják. S ha elkeseredik az ember afölött, hogy a tömegek közönséges jelszavaknak béiyegzik’ az eszméket, melyek mindig vezérlő csillagai voltak az emberiségnek — mint a tagadás ősi szelleme vigyorgó, torz képpel, gunykacajjal nevet arcunkba a »modern« emberek egyre növekedő tábora.

Ha eddig azt jelentette a modernség, hogy szabadon lehetett gondolkozni a dolgok és események felett s a józan ész kritikájának fénye mellett azt fogadta el magában jónak és helyesnek az ember, aminek igazságáról meggyőződött : ma a modernség azt jelenti, hogy gondolkodás nélkül sutba kell dobni mind azt, ami a régi világ emléke gyanánt "megmaradt még a lélek fenekén.

S nem az a legfájdalmasabb látvány, hogy a háború után látunk feldúlt é3 romokban heverő fényes városokat, a kultúra templomait porba döntve, virágzó mezőket gránát töloséreklől felszaggatva, büszke évszázados faóriásokat derékba toppantva a porba heverni — nem — nem ez a legrettentőbb látvány!

Mert a feldúlt városok falai közé lassanként visszatér a régi élet, a régi pezsgő-vidámság. A leroskadt házakra uj tető kerül s az eresz alatt újra elfoglalja helyét, uj fészket rak a kis fecske pár.

A tartott mező, a felszaggatolt rét felett újra zeadül a paésirla éneke sa kidöntött erdő bokraiban újra felcsendül a rigó fütty. A tér-