Komáromi Lapok, 1920. július-december (41. évfolyam, 47-97. szám)

1920-10-16 / 76. szám

„ ÍM»d>a'rem)

1920. ok lóbér T6."’

4 -o'dsl.

tejszálliíóinkiuk biztosítóit kedvezményeket megvontuk tőle.

Más a helyzet a helybeli gazdáknál, ezeket ellenőrizni, külön apparátus kellene s ha a tél folyamán kevés lessz a tej, a gazdák tejének ellenőrzése igenis aktuálissá fog válni.

Hogy az ár betartatik-e, arra nézve tudott dolog, hogy erre nem néz a publikum. Akárhányszor előfordul, hogy a •tejüzembe tejet vásárlók tejárt literenkint 2 K 60 fillért adnak oda, s figyelmeztetésre, hogy csak 2 K 20 fillér, azt mondják, hogy másutt „úgy“ fizetik.

Ha más élelmicikknél a teljes szabad forgalom a kívánatos, alig tévedek, ha állítom,hogy annyi visszaélés után, amennyit a tejjel tesznek, egészen jogos volna, sőt igazán a fogyasztó közönség érdekében állónak bizonyul nék a tejnek teljesen centrális kezelése, legyen az a városi hatósági üzem vagy magánvállalkozás. Az igazi ellenőrzést csak igy lehetne keresztülvirmi.

Ivánffy Géza.

Hills ii iiiliii,

s ha épen tudni akarod, mit jelent e szó: megmondjuk neked; az angol nyelv ezen az elvetemültség és az emberiességből kivetkőzött martaiócof ért, aki brutalitásával, doronggal, és késsel vagy revolverre! harcol. Ez az ő elvi álláspontja. Lásd, munkástestvérem, huligánnak nevez a Munkáslap téged azért, mert más véleményen próbáltál lenni a mindenható pártvezetőséggel szemben és nem követted vakon, gondolkodás nélkül utasítását és merész voltál a saját fejeddel elgondolni azt, hogy ez a sztrájk nem vezet célra. Lásd, munkástestvérem,

— hiszen testvérek vagyunk, mert ie is, én is dolgozunk, te kalapáccsal én meg a toliammal,

— ezért vagy te huligán.

Huligán az is, aki a muszka pogromokat rendezte és csinálta sok pálinka és kevés rubelért, aki megölte a gheitó ártatlan zsidaját, mert zsidó volt, tehát komoly ok nélkül. Te, munkástestvérem, nem öltél senkit, nem bántottál senkit, csak dolgoztál, hogy családod szükséget ne lásson, hogy a gyermeked szájából el ne vonjad a mindennapi kenyeret. Ezért vágy huligán a szent és csalhatatlan szakszervezet félként papjai előtt, akik vizet prédikálnak, de mégis bort isznak és mindig a csuhával van bajuk meg a burzsoával, akit most felszólítottak mégis a „reakció elleni harcra“.

Munkásteslvérem, ha mostan kiközösít és anatémát is mond fejedre a szakszervezet szent táltosa, világért el ne busuld magad. Nézz a két kérges tenyeredre, feszülő izmaidra, melyek még bírják a munkát. -Aki dolgozni tud, az boldog ember, mert annak a hitét megtörni nem tudja semmi. Te dolgozni fogsz, mert dolgoznod kell, dolgozni fogsz akkor is, mikor a szakszervezet szajkói már réges-régen máshol ismételgetik betanult nótáikat, más embereket „világosítanak fel“ arról, hogy a sztrájk milyen gyönyörű és milyen boldogító valami.

Mi ezzel szemben a munka apoteózisáról dalolunk és azt hirdetjük, hogy a munka az, amely megtart és fenlart bennünket, ami üdvözít és megnyugtat bennünket. A munka viszi előre a világot, a munka találta fel a világ minden találmányát, a szellemi haladás minden állomásán a munka bélyegét találjuk, a munka eredményei a mindennapi kenyerünk, fütött szobánk és ruházatunk. A sztrájkról mindezt nem konstatálhatjuk, annak eredményei negatívak, a sztrájk a munka fordítottja hatásában és következményeiben egyaránt. Sebeket ejt és nem tud gyógyítani, rombol és nem épit.

Nem vagy testvérem huligán, becsületeden folt nem esett azért, mert dolgoztál. A szolidaritás ellen nem vétettél azzal, ha munkába álltái, ha láttad, hogy a sztrájk semmi eredményre nem vezet. Ha saját agyaddal gondolkodtál és ha gondolkodtál, az nem főbenjáró bűn. Sőt. Egyéniséged, önállóságod tanúságtétele. Korántsem lázadás szocialista elveiddel szemben, csak biráiata a szakszervezet működésének, ami a meggyőződés szabadságának kétségbevonhatlan folyománya.

Szabadság! Mily visszaélések történnek e nagy szó jelentésével! Ily vissaélés és lehuligánozása egy különben eddig tisztelt és becsült egyénnek, akit elvtársainak bizalma kitiin- >

Lltpok *

teteit s aki tegnapról mára csak a Munkáslap szerint lehet huligánná.

Mikor kocsin vagy vasúton utazom, avagy künn járok a virágos rétek között, elnézem a juhászt és nyáját. Sok száz birka és bárány van a botja alatt és két három pulival rendet tart. Az eltévedőket, elmaradozókat a puli bekeríti és meg is kapja lába ikráit, ha nem elég gyoisan vonul vissza a nyájhoz. Nem tehetek róla, ha ez az analógia jut most is eszembe. A szocialista párt tagjai abban *a hitemben élnek, hogy a . szabadság kizárólag az ő tulajdonuk. Borzasztó tévedés. Látszat szabadság az, amely gondolkodnom nem enged, amely véleményemre nem kiváncsi, amely csak egy két hangosabb kiváltságosnak a szabadalma. A pártvezetőség mindenhatósága nem bírálható, mert az nem csalódhatik semmiben. Kivéve a pol.tikai sztrájkot, mint azt a mostani példa mutatja. Amely cézárokat és haligánokat termelt ki magából. Proletár cézárokat és burzsoá huligánokat, tetszik tudni.

Besiisiés a oil Bali iiilpl.

Örül, hogy nem akadt dolga Beregszászon. — Utálja a mesterségét. — Egy hátborzongató tragédia.

Egyik beregszászi tudósítónk írja : Beregszászon majdnem akasztás volt, úgy, hogy már a hóhért is odatelegrafáliak, aki mint pontos állami tisztviselőhöz illik, annak rendje és módja szerint meglő érkezett Beregszászra, lejelentkezett a főügyésznél és várta a reite - netes parancsol, amikor majd egy hideg hajnalon a fogház udvarán egy feketébe öltözött, komor ur elmondja a végzetes végszót:

— Hóhér, végezze kötelességét!

Mondom, a hóhér megérkezett, de szerencsére dolga nem akadt, mert a röglönitélő bíróság a hazaárulással vádolt Murzsa Elek ügyét a rendes törvényszék hatáskörébe utalta ál. A szerdai főtárgyaláson az Ítélet után találkoztam a hóhérral a törvényszék folyosóján. Sose hittem volna, hogy ez a hóhér, ha a társaságomban levő dr. Reisman védőügyvéd nem figyelmeztet rá. Egy hajiotthátu, őszbecsavarodott öregember ődöngü-t a folyosón, inkább templomszolgának, mint hóhérnak nézné az ember. Ö tözete egyszerű és tiszta, a szeme körül valami jószivti alázatosság bujkál a ráncok között, olyan megnyugtató külseje van, mint egy szatócsnak, aki „becsületben őszült meg.“

Reisman doktor bemutatott neki.

— Meine Name is Woltschläger — mondja tisztán, érthetően és a kezét nyújtja felém.

Ránéztem a kezére. Ezekkel a bütykös, vastag újakkal hány csigolyát csáváit a halálba ez a kis öreg nyárspolgár, aki olyan ártatlan udvariaskodással hajbókol itt előttem és kinyújtott keze még mindig a levegőben várja, hogy megszorítsam. Mindössze egy fél pillanatig haboztam, aztán kezet fogtam a hóhérral. (Sokkal nagyobb gazemberrel is paroláztam már, aki pedig „mintaképe.volt az erényeknek.“ sőt kezet fogtam egy mspicirung alkalmával egy királlyal is. Ez a szegény buta paraszt, akinek ilyen undok és szerencsétlen mestersége van, még nem a ieghitván,abb gazember, akivel ne lehessen parolázni, ha a kezét nyújtja.) Szólok hozzá:

Mondja kedves Woltschläger ur, de őszintén, mit szól ahhoz, hogy ez egyszer nem „doigozhatik ?“

— Bizonyisten örülök neki. Kapnék ugyan némi kis zulagot az esetnél, de természetesen ez nem ok arra, hogy ne örüljek a halálos ítélet végrehajtásának elmaradásán. (Ilyen cifrán mondta ezt az öreg hóhér, úgy látszik a mondatoknak is ki szokta csavarni a nyakát.) Mert tessék nekem elhinni, hogy nálainnál senki jobban nem utálja a mesterségét. (Elhittem neki szó nélkül.) De hát mit csináljak kérem, ha már az apám is hóhér volt. Ebben a mesterségben nevelkedtem. Nehéz a sora a hóhér fiának, mert azt a társadalom kergeti el magáiéi és kényszeríti arra, hogy apja mesterségét folytassa. Segédkeztem én is az apámnak, amig aztán egyszer tragikus dolog történt . . . Eh, jobb erről nem is beszélni.

Legyintett a kezével.

— Na, mégis, mi volt az a tragikus

dolog ? * -... v

— Hát kérem úgy történt, hogy régert-j van annak már 35 esztendeje, kivégzés volt Reichenbergben. Egy rab'ógyilkost akasztottunk és én segédkeztem az apámnak. Az aktus éppen megkezdődött, az apám fölhág a létrára, hogy majd a delikvens nyakába akasztja a kőidet. . . egyszer csak meginog a hágcsón, elfeketedik az arca és holtan bukott a lábaim elé — az apám, a hóhér... A guta ütötte meg.

— Na és ? — sürgettem.

— Na és é’n ott, az apám holtteste fölött felkusztam a létrán — és végrehajtottam az Ítéletet. Hja kérem, a parancs, az parancs. Azóta még jobban utálom a mesterségemet.

Megborzongva néztem azt a fáradt, mocsásszinii szemet. Rettenetes egy ember. Brr...

— Hányszor akasztóst már ?

— 19 esetben, 35 éve vagyok már ezen a gyalázatos pályán, de a fiamat nem engedem. Inkább kolduljon.

— Aztán legalább jól fizetik ezért?

— itt megelevenedett a kis öreg. Ez a téma jobban érdekelte.

— Keservesen, rosszul. A fizetésből nent is igen lehet megélni kérem, de nem is kapok magam mellé segédet. Nem akad senki, aki ilyen kevés fizetésért pribéknek vállalkozzék, úgy, hogy most»egyedül „dolgozom“.

— Ki tudja meddig. Már öreg ember vagyok és egyszer egy kivégzésnél talán engem is megüt a guta, mint az apámat, aztán kész . . .

Mikor elbúcsúztam, már nem fogtam kezet a hóhérral.

Komáromi levelek.

Hiába mondja kérem,

hogy a pokolba fogok jutni. Ez már nem újság előttem. Ugyan iiová is juthatnék máshova, mint újságíró, hozzá még vidéki újságíró, és még ennél is több: komáromi újságíró: És ne tessék azt hinni, kedves kékszemü Pokoibakivánóm, hogy azért fogok a Dante Poklának nem tudom én hányadik részébe jutni, hogy magukat, nőket, leányokat és asszonyokat tgy kicsit néha-néha kiszerkesztem, a hibáikat gáncsolom. Oh nem ! ezek ellenkezőleg mindazok a mérfökimutató kövek, amelyek a menyországba vezető utat mérik.

Egészen másért jut a vidéki ulságiró a pokolba.

Mondjuk pl. meghal egy közismert uzsorás, egy igazi akasztóidra való, aki , nyúzta a szegény embert, aki miatt felfordulhatott volna a világ összes árvája és özvegye. Dehái ez a közgyülöletnek örvendő pasi föl tudott mászni az uborkafára, valamelyik pártban még szerepet is vitt, igy aztán az illető pártlap gyászkeretben jelenik meg a haláleset alkalmával, a meghallat, mint félistent parenlálják el, az özvegyek és árvák istápolóját, aki becsületes munkával szerezte meg vagyonát, akit egész város osztatlan részvéte kisért ki utolsó ut- i jára a zokogó harangok zúgása mellett.

Hányszor közismert, város szerte beszélt dolog, hogy egyik másik házastárs úgy él, min* a kutya, meg a macska. De csak haljon .meg valamelyik, a helyi sajtó már siet megírni, hogy boldog és példás házasságának ennyedik esziendejében ragadta el a kérlelhetetlen halál imádásig szerető hitvese karjai közül.

Sőt a vidéki sajtó még attól sem retten vissza, hogy ha egy matróna meghal, hozzáfűzi, hogy az elhunyt úrasszonyban X. Y. J barátunk hőn szeretett, imádott anyósát gyászolta.

Hát persze, hogy a pokolba jut minden vidéki újságíró.

De hagyjuk most a halált.

Kisvárosban mindent tudnak egymásról az emberek. Ott nem a saját, hanem a szomszéd ügyes-bajos dolgával vesződnek. Igy aztán legtöbbször nyílt titok, hogy egy egy eljegyzést micsoda prózai aiku, anyagias megbeszélések előzik meg, de ha nyilvánosságra jut a hir, a vidéki sajtó siet hozzá fűzni: A szerelemszüite frigyhez mi is csatoljuk őszinte jókivánatainkat.

Sokszor a menyasszony csúnya, mint az éjszaka, de* a helyi tárogató úgy írja meg, hogy X. Y. Z. bájos és kellemdns leánya. No az természetes, hogy a legbutácskább és a legnagyobb libuska menyasszony a „müveit“ jelzőt kapja; az a menyasszony pedig, aki még rán-