Komáromi Lapok, 1920. július-december (41. évfolyam, 47-97. szám)
1920-10-16 / 76. szám
negyvenegyedik évfolyam. 76. szám. Szontbatj 1920. október IS. KOMM« 1ÄFK KOMÁROMMEGYEI KÖZLÖNY Előfizetési ár helyben Cseh-szicvák értékben : Egész évre 56 K, félévre 28 K, negyedévre 1-1 K. Eicfnetési ér vidékre postai szétküldéssel: Egész évre 60 K, felévre 30 K, negyedévi e 15 K. __ Egyes szám ára: 60 fillér. hangzik egy félhivatalos kijelentés, mely az állammal szemben „nem lojális". Roppant elasztikus kifejezés: nem lojális! Tágíthatom és szűkíthetem, ahogy jól esik, ahogy épen nekem tetszik. Ha akarom, egyszerűen azt mondom a szókimondóbb és a keményebben kritizáló sajtóra, hogy nem lojális, ez azután elegendő jogcím lesz a sajtó elnémitására. Kishitű kormány az, mely erre a lejtőre téved, amelyen nincsen megállás. Ne a sajtón kezdjék a rendszabályozást, hanem a renitens kormánytanácsosokon, akik a kormányban külön kormányt képeznek, akik visszaélnek halalmukkal és a magyar nemzetiségi kisebbséget mindenféle törvénytelen intézkedésekkel nyomörgatják és üldözik. Borzasztó tévedés a kormány részéről az a feltevés, hogy a sajtó elnémitásávai csendes lesz a veiszi tartomány. A sajtó olyan, tetszik tudni, mint a mitológiai hidra, száz feje van és ha egyet levágnak tiz nő a helyére. A sajtót megölni nem lehet sem illojalitás, sem más címen. A sajtónak hivatása van, amelyet a kormány nem akar megérteni. Óriási félreértés a kormány részéről az, hogy ha mi például a kormányt bíráljuk és a legkeményebb mértéket és kritikát gyakoroljuk vele szemben, ezzel államellenes agitációt folytatunk. Dehogy, csak kormányellenes agitációt, ehhez pedig jogunk van, mert a kauciót le kellett tennünk. Ámde nincsenek bírák Szlovákiában ? Vonjanak felelősségre azért, amit írunk. Vannak államügyészek is, akik az állam érdekeit védik, sőt — last not least — van cenzúra is, amely előzetesen működik. Ez az utólagos cenzúra nem tetszik nekünk. Nagyon is kilóg köpönyege alól az abszolutizmus lólába. Mert hogy abszolutizmusban élünk, azt tudjuk, hogy miért élünk beiine, azt nem tinijük. Mi nem izgatunk senki ellen és semmi ellen. Az állam ellen a legkevésbbé. Mi államalkotó elem vagyunk, adót is fizetünk, van bejelentett lakásunk, a kultúrának, az európai kultúrának részesei, ismerői a jognak és a törvényeknek, sőt annak tisztelői, akiknek minden igyekezetünk oda irányul, hogy a törvényt és a jogot itt mindenki tisztelje és azt egyformán mérjék ki mindenkinek, szocialistának és nem szocialistának egyaránt. Retrográd lépés ez, amelyet még a lázitó és osztály ellen izgató sajtóval szemben sem tudnánk helyeselni. Az állam elég erős arra, hogy rendet teremtsen itt s és arra való a bíróság, hogy az állam Politikai lap. Főszerkesztő: GAÁL GYULA dr. Szerkesztő: BARANYAY JÓZSEF ür. akaratának, a törvényeknek és a társadalmi rendnek érvényt szerezzen. Mi küzdünk a cenzúra ellen, a diktatúra elten és a hatalomnak minden kivételes rendszabálya ellen, mert azt tudjuk, hogy ez nem a mi levegőnk. Mi magyarok a teljes szabadság levegőjében születtünk, nőttünk fel és éltünk. A cenzúrát, sajnos, a háború ismertette meg velünk. A háború ebből a szempontból még ma sincs befejezve, amikor mindenki békét kötött már. Mi magyarok a szabad sajtó és a szabadságjogok hívei voltunk mindig és azok is maradunk akkor is, amikor az osztrák régi császárparagrafus demokratikus folytatása a csehszlovák köztársaság hivatalnok kormány lábanyomát régesrégen befújta a szél és belepte a feledés moha. Csak ennyien vagyunk már? (Gin.) Elnéztem a Jókai Egyesület első hangversenyén megjelent publikumot. Kerestem a régi ismerősöket, akik a magyar lélek minden megnyilatkozásának üncfpéri megjelentek és szemükben büszke fénnyel lelkesedtek a magyar géniusz magasan szárnyalásán. Számba vettem azokat, akik tavaly ilyenkor még velünk együtt tapsoltak. Istenem, de szomo uan is ütött ki ez a seregszámla. De kevesen is voltunk, akik együtt voltunk. De nagyon megfogyatkoztunk ! Hol vannak az intelligens közönség régi, kedves, megszokott, de most hiányzó tagjai? Hová lettek, hová mentek? Miért nincsenek itt, miért mentek-el? Talán jószántukból hagytak itt bennünket árván a kietlen éjszakában? Talán megunták a tűrést, a szenvedést? De nem folytatom a kérdéseket, mert félek, hogy nagyon is szomorú feleletet kapnék rájuk. Hogy nem ők unták meg a küzdést, a reménykedést, hanem mások unták meg őket. Hogy szívesen velünk együtt tűrnének és várnák a jobb idők jobbra fordulását, de útjába voltak azoknak, akiké most a hatalom, a ragyogva sütő nap. Figyeltem a művésznők által gyakorolt hatást is. Igazán Istenadta tehetségek jelentek meg a pódiumon. Máskor a tetszésnek falrengetö jelei mutaikoztak volna. Se vége, se hossza nem lelt volna a lelkesedésnek. És most? Most csak ültünk, csak néztünk szárnya szegeden. Fázósan összc-huzodfunk. Nem volt nekilendülés, a művészek felkével semmi összeforras. A nyújtott élvezetet is csak félve, csak tartózkodva, késedelmezően tudtuk megemészteni. Mivé lettünk, hova jutottunk! Pezsgő magyar vérünk, hogy megaludt, hogy megdermedt! Mi tett bennünket kábultakká, mi rakta ölbe máskor zajos tenyereinket? Nem merem elhinni! Valóban fagyos télbe jutottunk volna? A lángoló magyar lélek valóban elaludt volna a csapások özöne alatt vagy az altató szirénnólárá ? Igazán nem tudunk, vagy talán már nem merünk már nekihuzalkodni, dacos szemekkel a még mindig viharos, fergeteges egekbe nézni. Nem lehet ez! Magyarok, testvérek fel a fejekkel! Összeszoritott ajkakkal bár, de mégis bizakodóan nézzünk a sötét éjbe! Merjünk és akarjunk hinni, akarjunk bízni, akarjunk remélni. Nem lesz az ég mindig olyan szurok-fekete. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Nádor-u. 29., hová úgy a lap szellemi részét illető közlemények, mint a hirdetések, előfizetési és hirdetési dijak slb. kiíldendi k. Kéziratokat nem adunk vissza. Mogjeienik minden szerdán és szombaton. Akik még vagyunk, találjunk önnönmagunkra, | találjunk egymásra ! Mi magunk kárhoztassuk niegtépett magyar voltunkat lassú halálra, sorvadásos kimutatásra. Lehet még, szabad még, nem szégyen még magyarnak lenni! A szlovákositás. A világháború és osztályharc által felkorbácsolt szenvedélyek okozzák, hogy oly ritkán hallani manapság tárgyias Ítéletet akár a külső, akár a belső politikában. Érzelmek és indulatok sugallta beállítások vezetik a népeket ®és politikusokat egyaránt. A józanész szava a pusztába kiáltó szava. Tán még annál is roszszabb, mert nyomában a csend helyett visszhang kél, mely tulharsogja a szót. E szomorú viszonyok ellenére megpróbálom sine ira et studio megvilágítani egy politikai tény körülményeit, abban a hiszemben, hogy ha nem is talál meghallgatásra, legalább, nekünk bizonyíték lesz arra, hogy az állam keretein beiül s a mai társadalmi viszonyok közt békés utón kíséreltük meg az egyezkedést. A cseh- szlovák nyelv erőszakos terjesztése az a tény, mely ellen érveim fel akarom sorakoztatni. Nem újak ezek, Régi argumentumok. Nem is mi találtuk ki a javát, hanem maguk a volt monarchia nemzetiségeinek vezetői. Az egész irás tehát nem más, mint csoportosítás és fejreolvasás. A háborít örök életében hivő fatalisták egy része gazdasági ellentétekből, a másik meg erkölcsi momentumokból mondja állandónak, kiküszöbölhetetlennek a vérontásokat. De egyre szaporodik azok száma, akik nem tagadják, hogy a háborúnak van és lesz akár annyi oka, hogy örökké tartsanak, az az ok azonban csakis az emberi rosszindulat és butaság. A soviniszta politikusok, a fantáziák után iduló államférfiak makacssága megtör minden jóakaratot. Ez az a makacsság, mely erőszakosan huny szemet a történelem nagy tanítása előtt: semmiféle elnyomás nem vezet jóra. De hát a nagy tanítómester is úgy van, mint a kis tanítómesterek: minél gyakrabban hangoztatnak* valamit, annál unalmasabbá válnak s a tanulók annál kevésbé figyelnek rájuk. Pedig nincsen nemzet — talán az angolon kívül*) — mely ne fizetett volna rettenetes tandijat a mesternek, s az elnyomás, a telkeden hódítási vágy, a különféle beolvasztó eljárások még ma sem szűntek meg a politika alkotó elemei lenni. Mi is bent vagyunk-most-az olvasztó tégelyben, mely körül a soviniszták szemükdüllesztve lesdelik, mikor támad.életre a legújabb csoda: a magyarba oltott tót. Szentül megvannak u. i. győződve, hogy a tót beszéd már tót érzés is egyúttal. Mikor a párisi konferencia oly sok nemzetiséget adott a cseh impérium alá, azért tette, — s ezt Tusár maga mondta, — mivel a cseh delegáltak garantálták, hogy a nemzeti kisebbségek jogai nem csorbulnak meg. A kezdet nem biztat sok reménnyel. Sőt minél tovább haladunk, annál erősebben (ők mondják igy) vezetik az ügyeket. Vigasztal azonban, hogy a gondolatok terjedésének a modern sajtóval összefüggő gyorsasága és az a tény, hogy *) Szépen írja Ruskin intelem gyanánt: »Az ember első uralmának a tengerre való kiterjesztése óta három. a többitől elütő, trónt alapítottak homokján: Tyrás Yelenee és Anglia trónjait. E nagy hatalmak elsőjéről csak az emlékezet maradt; a másodikból csak romok; a harmadik ... ha feledi példájukat... a legkevésbbé sajnálatos romlásba juthat (may be led ... to less pitied, destruction. (Velence Kövei.) 1 Jini a ip sii...“
