Komáromi Lapok, 1920. július-december (41. évfolyam, 47-97. szám)
1920-10-13 / 75. szám
negyvenegyedik évfolyam. 75. szám. Szerda« 1920. október 13. KOMÁROMMEGYEI KÖZLÖNY Elcfizeiési ár helyben Cseh-szlovák r ffékli'cn : • ígísz évre 56 K, félévre £8 K, nejrytdévre 14 K. Elöli:etési ér vidékre postai szétküldéssel: Egész évié 60 K, félévre 30 K, negyedévié 15 K. Egyes szám ára: 60 fillér. Politikai lap. Főszerkesztő: GAÁL GYE LA dr. Szerkesztő: B4RANYAY JÓZSEF dr. iában állott, mely egyaránt érintette lelkein-Szerkesztoség és kiadóhivatal: Nádor-u. 29.. hová ugy r. lap szellemi részét illető közlemények, mint a hirdetések, előfizetési és hirdetési dijak stb. küldendők. Kéziratokat nem adunk vissza. Megjelenik minden sz'rdán és szombaton, Pfiffinger elvíárs neve bevonult a napi politikába és négy napig tanultuk ezt a német hangzású nevet. Nem is tudunk róla többet, mint azt, hogy a >Voíksstimme«-t szerkesztette, az állam kormánya nem találta kívánatos és államfentartó elemnek és eltávolította a köztársaság területéről. Előre kell bocsátanunk, hogy mi a demokrácia alapján állva ezt az eljárást a lehelő legteljesebben elitéljük és perhorreszkáljuk, mert ebben annak a nagy elvnek megsértését látjuk : »hogy gondolatát sajtó utján mindenki szabadon terjesztheti.« Ttijessze szabadon Pfiffinger is, más is, de szabjon esetleges izgatásainak határt a törvény és feleljen bírái előtt sajtó utján terjesztett gondola!aiért. A szlovenszkói magyar és német munkásság balszárnya politikai sztrájkot kezdett Pílffingeréit, ez a sztrájk csúfos és teljes kudarccal végződött. A sztrájk a vele született gyengeségben múlt ki csecsemő korában. Nem is volt általános, nem is volt sztrájk. Nem, mert hiányzott belőle az átfogó gondolat, mely a poiidkai sztrájkok leiké, hiányzott belőle az egység, a sztrájkok összefogó abroncsa. A magyar és német munkát ság levonhatja ebből a sztrájkból mindazokat a konzekvenciákat, melyeket a cseh-szlovák szociáldemokrata párttal való egyesüléséből ezek után le kell vonnia. A magyar munkásság most láthatja becsapásának óriási méreteit, az internacionálé kapcsolatának lazaságát és azt, hogy ugy a cseh, mint a szlovák szociáldemokrácia tisztán nacionalista célokat szolgál, amelyeket a magyar szociáldemokrácia vezérei, különösen az emigráns vezetők pokolkővel lörölgelték ki a magyar munkásság leikéből. hogy abban magyar érzéseinek még a nyoma se maradjon. Hol volt Prága? Hol Kladno és Reichenberg, hol Pilisen ? De hol késett a sztrájk támogatásával Galgőc, Zsolna, Ruttka és Rózsahegy? A cseh és a szlovák szociáldemokrácia egyszerűen nem vette tudomásul Pfiffinger elvtárs sérelmét és azt nem a párt, hanem egyéni sérelem gyanánt fogta fel. Mert ők első sorban nacionalisták., bár ez beleütközik a nemzetköziség gondolatának ortodoxiájába. Ámde mit törődnek ők ezzel ? Pozsony, Érsekújvár és Komárom sztrájkolt, de ezek se általánosan, mert sokan dolgoztak és még többen akarlak dolgozni. Mikor a munkásság a múlt évben politikai sztrájkot kezdett az elkergetett vasutasokért, ez nemcsak a munkásság, de a polgári osztályok körében is rokonszenves volt, mert olyan eszme szolgálatiét. Minden rokonszenvünk az elbocsátott vasutasok mellé állott akkor és szüneteltek a hivatalok, megállt az ipar és kereskedelem forgalma. Mert a sztrájk gondolata a legszélesebb néprétegekbe is elhatod. A mostani sztráj k még a fegyel mezőt munkástömegeket sem lelkesítene. Hallottuk a munkások köréből felhangzó kifakadásokat a párt vezetői ellen mostan és láttuk a lehangolt arcokat, megértettük a zúgolódás okait is. Nem a szervezettség hiánya miatt bukott meg a sztrájk és derült ki a munkásság gyengesége, amely újabb politikai sztrájkba vékonyka reményszálakkal kezdhetne bele, hanem megbukott azért, mert a cseh és szlovák elvtársak cserbenhagyták magyar és német elvtársaikat. Ez az igazság, a többi porhintés a tömegek szemébe A sztrájk végső tanulságaként le kelt szögeznünk, hogy ezzel a munkásvezetők semmit se értek ei. A Föidessyek és Nagy Gyulák szörnyű kijózanodásának kell elkövetkeznie ezután és ezt a magyar munkásságnak a feladata megtenni. Micsura fejét követelték és ez a fej erősen megállta a helyét a nyakán. Most is ott van. Az államtól követelték a sztrájk anyagi kárai megtérítését, a kormány erről nem is tárgyalt velük. Ez a sztrájk eredménye. A másik eredmény az általunk megállapított igazság, hogy a magyar és német szociáldemokrácia bármily egységesen sorakozzék is a harmadik internacionálé alapján a csehszlovák szocialista párt balszárnyára, mé is magára marad, mihelyt ez a csehszlovák érdekek ellen akar harcba vonulni. A magyar munkásságnak tehát nincs mit keresnie ebben a blokkban, ahol csak kihasználják, de nem segítik. A magyar munkásnak magyarnak kell maradnia, bárhogy tagadják is ezt a Föidessyek és a Nagy Gyulák. „Ms Sips, ladiis Mus, te!s isié Systems." („Magyarnak születtem, cseh lettem, teljes .szívvel osztrák vagyok.") Az ősi Pázmáneumnak, a bécsi magyar papnevelő intézetnek növendéke voltam, mikor hallotiam, hogy egy hírneves férfiú ez idézett nyilatkozatot tette önmagáról. Nem közlöm, hogy kitő! és kiről hallottam, mert „De mortius nil, nisi bene. (A holtakról csak jót mondjunk) és Sapiens non quaerit, quis, séd quid dixerit.“ ’(Az okos nem azt keresi, hogy ki, hanem hogy mit mondott.) Jelen cikkemben a fenti nyilatkozathoz kívánok néhány gondotatot hozzáfűzni. Mikor az a nyilatkozat egy emberöltővel ezelőtt elhangzott, akkor Magyarország, Ausztria és Csehország testvérek voltak. Torzsalkodtak, mint a testvérek szoktak, de mégis testvérek maradtak. Akkor sokat vitt egyik országból á másikba az élethivatás és a kenyérkereset, sokan lettek idő múltával magyarokká, csehekké, osztrákokká állandó lakóhelyük szerint. Ezen senki sem ütközött meg, hiszen mindenki megőrizhette és akár unokáiba bántatlanul belenevellieite letelepedési helyén is nemzeti érzését, melyet mások is tiszteletben tartottak. Mindazáltal akkor is visszatetsző volt az érzésnélküli, máról-holnapra való átvedlést jelentő ily nyilatkozat : „Nafus Hungarus, factus Bohemus, toto corde Austriacus.“ Lehetek én — aminthogy vagyok is — ízig-vérig magyar, szerethetem rajongásig népemnek faji sajátságait, lehetek a magyarság eszméjének apostola, soviniszta lenézéssel, vagy éppen gyűlölettel sohasem szabad más nemzetiségű felebarátom iránt viseltetnem. De bátran odakiálthatonr bárkinek: „Ne bántsd a magyart 1“ A legújabb történelmi események sokaknak nemzeti átalakulását fogják eredményezni. Eleinte mély fájdalmunk mellett vigasztaló volt az a látszat, hogy erőszak nem történik. Milyen szépen hangzott a bevonuló cseh-szlovák katonaság olasz parancsnokának aláírásával ellátott hirdetmény, meiy szerint mindenkinek vallását, nemzetiségét és szokásait tiszteletben fogják tartani! Tehát nagyon fájó, de hinni és bízni még tudó szivünk azt sugalta, hogy a szinmagyar területeket nem fogja más sérelem érni, ha a legnagyobb sérelem, az elszakitás, elkerülhetetlen lesz is. Legalább béke lesz — áltattuk magunkat — nagyobb, mint valaha volt . . . és a nemzetek megértik egymást. Hiú álom, te, elmúltál! Másfél év története haj de rád cáfolt! A magyarság — enyhén szólva — mindenütt háttérbe szorul, legjobbjainkat meggyanúsítják és üldözik, az önérzetesebbeket, tehát épen a legértékesebbeket, kenyerüktől egészen — péida sok tisztviselő — vagy részben — példa sok kongruás lelkész — megfosztják. Ilyen módon akarják — de hiába akarják — elérni, hogy karban, lelkesen zengjük : Bohemi. Slovaci sumus (csehek, szlo! vákok vagyunk.) j Iskoláinkra, tehát ifjúságunkra legjobban kivetették hálójukat. Jó szót sem kapunk ! A ' tanfelügyelőség közli tucatszámra a kormányl rendeleteket és nagyzási mámorában saját | körleveleit is rendeleteknek kereszteli. Talán felsőbb parancsra bánik ugy a | „szabadság“ korában a magyar iskolákkal? | Talán a tanfelügyelők, mint emberek, mégsem ! olyan v»d Marcik, mini amilyeneknek stilus- i gyakorlataik mutatják őket? Hiszen nekik is j parancsolnak, különösen most, mikor a „Teljhatalmú“ is elmondhatja magáról a bibliai i kafarnaumi századossal: „Én is hatalom alatt i való ember vagyok.“ (Máté, 8. 9.) Az elmúlt iskolai év tanfelügyelőjéről is ] azt gondoltam írásai után ítélve, hogy ember| evő. El is voltam rá készülve, hogy, ha a sors összehoz vele, élethalálharcot vívunk és valamelyikünk elvérzik az elvek harcában. Csalódtam. Májusban három napon át együtt vizsgáztattunk — ebből két nap saját plébániám iskoláira esett. — Finoman, de magyaros erővel és nyíltsággal vívtuk az elvek harcát a zöld és a fehér asztal mellett. Azt azonban elismerte, kiemelte és jegyzőkönyvbe vette, hogy ritkán észlelhető pontos iskolábajárást tapasztalt és a tanítás eredménye nagyon jó. Megjegyeztem, hogy hosszú évek sok munkája árán jutottunk varázserőhöz a szülőkkel és a gyermekekkel szemben, de nem lehet a húrt túlfeszíteni, mert, ha a vizsga elmaradt, vagy elhalasztatott volna, már áprilisban ritkáltak volna soraink és a végső eszköz, a bírságolás, célhoz nem vezetett
