Komáromi Lapok, 1920. július-december (41. évfolyam, 47-97. szám)

1920-10-09 / 74. szám

4. oldal. * K oma <v ír j L apo k« 1920. október 0 — fl szombati hanguerseny iránt szokat­lan nagy az érdeklődés nem csak Komáromban, barem a művészeteket kedvelő vidékiek között is. Mindakét művészt, Simonffy Margit sza­való és A. Ackermann llus zongoraművészt olyan előnyösen ismerik, hogy a fokozott ér­deklődés egészen érthető. A magas nívón álló műsor mindegyik száma valóságos gyöngye a zenei világnak és az irodalomnak. Az ilyen fénye­sen összeállított műsor már biztos siker jegyében született, különösen ha ezt két olyan kiváló művésznő adja elő, minő Simonffy és Acker­mann. A Jókai Egyesület, hogy a pénztárnál elejét vegye a nagy tolongásnak, úgy oldotta ezi meg, hogy a jegyek már előre kaphatók a kultúrpalotában minden délelőtt 9—12 órák között. Így mindenki helyesen cselekszik, ha előre megváltja a jegyét. — fl beuonulás elhalasztása. Prágából je­lentik: A nemzetvédelmi minisztérium közli: Az 1898—99—1900. évfolyamok tanuló had­kötelezettjei részére a sorozóbizottságnak át­nyújtandó kérvény alapján megengedik, hogy a 24. életévük eléréséig elhalaszthassák a ka­tonai szolgálat megkezdéséi. Ugyanilyen halasz­tást engedélyeznek olyanok részére is, akik bizonyos szakmára készülnek és a megszakítás által kárt szenvednének. Főiskolai hallgatók részére 26. életévükig engedélyezik a halasztást. A régi véderötörvény szerint besorozottaknak az 1920/21-iki tanév tartamára tanulmányi szabadságot engedélyeznek, ugyanígy azoknak az 1897—92. évfolyambelieknek is, akik még nem szereltek le, valamint az 1898 évfolyam­beli tanulók részére is, ha szoigáiaii idejük már meghaladta az egy évet. Háseladás. Sebella József tulajdonát képező s a nagy­megyeri 555. és 556. sz. betétekben foglalt 315, 318. és 360. ö. i. sz. három ház önkén­tes árverés utján alulirt ügyvéd irodájában 1 éui október 10-én, vasárnap cl. e. 10 órakor eíadatik. Kikiáltási ár 140,000 kor. Bánatpénzül a kikiáltási ár 10%-a leteendő. Fenntartom magamnak a jogot, hogy a házakat esetleg külön-külön is eladhassam. A teher mentesítést eladó saját költségén eszközli. A vételi ügylet létrejötte után az adás­vételi szerződés nyomban aláírandó. Bővebb felvilágosítás irodámban nyerhető. Komárom, 1920. október 5. Dr. Zsombor Miklós ügyvéd. Komárom Nádor-u. 83. SPORT. K. F. C — Törekvés Pozsony 2:1 (1:0) baráís. A „Törekvés“ tiz emberrel állt ki. Egy véletlen folytán azonban az erők kiegyenlítőd­nek. Lovász ugyanis az első félidő elején egy összeütközésből kifolyólag megsérült, úgy hogy kénytelen a pályát elhagyni s így a KFC. is tiz emberrel játszott tovább. A támadásból a KFC. dacára annak, hogy a balszárnya majdnem béna volt sokkal inkább kivette részét, mint a „Törekvés“. A játék egyébként elég változatos volt. Mig azonban a KFC. szép összjátékot produkált, a „Törekvés“ egyéni játékkal, lerohanásokkal igyekezett el­érni eredményt. A KFC. mindkét goalja tizen­egyesből eredt, melyeket Netoliczky lőtt véd­­heteüenül. A „Törekvés“-nél a balszélső, balhátvéd és a kapus játéka emelkedett ki. A kapus nagyon sok lövést bravúrosan fogott. A KFC.-nál jó volt Szigethy, Netoliczky, de különösen Kaubek, ki hélrői-hétre jobb formát mutat. Ruzicska a balszélen még gyenge és még sokat kell neki javulnia, hogy bele tudjon illeszkedni a csatársorba. Biró Messinger (KFC.) volt, aki a játék elején jól működött, később azonban sokat elnézett s nem volt elég erélyes. * Vasárnap, f. hó 10-én a bajnokság őszi fordulójának legérdekesebb mérkőzése lesz. A KFC. ellenfele ugyanis a „Nővé Zámky“ sport­club lesz, a mely csapat elsőrangú cseh játé­kosokból áll. A melyik csapat győz, az kerül az őszi fordulón a bajnokság élére s így bizo­nyos, hegy mindkét csapat tudásának legjavát viszi bele a küzdelembe. Az izgalmasnak ígér­kező mérkőzésnek előre láthatólag óriási közön­sége lesz. Szerkesztői üzenetek. Per bét e. Bizony Zs. igazat mondott, a szerk. üzenet önnek szólt. Ott nincs állandó tudósítónk A. 1. Az említett eredményekről tudósítson. 2. Az ígért tárgyakról ne feledkezzék meg. 3. Sürgősen várjuk. 4. Amint Ígérte. 5. Tovább igazán nem lehet várni. Fantom. Eddig sose tudtam, hogy a fantomok melyik nemhez tartoznak, de a férfiakat gáncsoló sorai elárulják, hogy a gyengédebb nemhez. A szerkesztésért a főszerkesztő a felelős. Lapkiadó: Spitzer Béla. gromatotf Srútze.r Sándor könyvnyomdáiéban Komárom HIRDETÉSEK. MAITZ REZSŐ Apolló mozgószinháza Komárom, Duna-rakpait. Clőedásck kezdete 7 és 9 órakor. I I_______________________________________________I Szomtaton 0-én és vasárnap 10 én Utazás a kékbe HENXY TÖRTEN a főszerepben. Vígjáték 4 felv. Szerdán 13-án és csütörtökön 1 i-én A vadrózsa ASTA NIELSENNEL a főszerepben. Dráma 4 felv. Lola a kigfyé táncosnő Vígjáték 3 felvonásban. Értesítés. A nagyérdemű közönség szives tudomá­sára hozom, hogy Komáromban Citrom-utca 16. szám alatt kályhás-üzletet nyitottam. Elvállalom cserépkályhák rakását, ja­vítását és minden e szakmába vágó mun­­| kák helyben és vidéken a legpontosabb ki- I szoigálás mellett, legjutányosabb áron. A nagyérdemű közönség szives íámoga­­; tásáí kérve, vagyok teljes tisztelettel Szénásy Mihály, 319 kályhásmester. Ebédlőasztal székekkel, | I vaságy, fogas stb. vé- j r . * telre kerestetik. Cím a kiadóhivatalban. | üendéglő áílielyezés. Tisztelettel értesítem a nagyérdemű kö­zönséget,. hogy a Jókai Mór-utca 6. szám alatti Aranyember vendéglőmet Dunarakpart 13. szám alatti volt Morváth-féle vendéglő helyiségébe he­lyeztem át. Mikor a nagyérdemű közönségnek ezt szives tudomására hozom, egyben biztosítom arról, hogy minden lehetőt el fogok követni, hogy pontos kiszolgálással, kitűnő ízletes éte­lekkel és italokkal b. vendégeim teljes meg­elégedését kiérdemeljem Kérem a nagyérdemű közönség szives támogatását s maradok teljes tisztelettel az „Aranyember“ 312 vendéglő tulajdonosa. Galgóczy iliáíyás bútor- és épíüeí-öszlaios Komárom, Szekér-utca G. sz. zrnrrz 301 ,--------------------­Megrendelésre vállal mindennemű bútorok készítését. Értesítés. Van szerencsém a n. é. közönség szives tudomására hozni, hogy a Kossuth-tér 45. sz. alatti Vizkeieti-féle Midőn a n. é. közönséget pontos és. előzékeny kiszolgálásról biztosítom, ké­rem szives pártfogását és vagyok teljes tisztelettel 1 Toderő Ferenc. Ma «isi MsazÉi linMm ____Komárom, Kóriiáz-uíca 1._______ iMilöWinifiTím I j 11si. |i Ész maija 2§ 691. fi tiller, j I üefőmaguak, kerümagyak, íedőlemez kapható. | Fuvarozások eivállaitatnak. Állatidé tagfelvétel. ! Eladó iij ház. í Deák Ferenc-utca 21. sz. alatti | modern 4 szobás, kertes, üve- I ges verandás, nagy pincés Iházamat eladom. I Boross Kálmán kamocsai rét lelkész. i

Next

/
Thumbnails
Contents