Komáromi Lapok, 1920. július-december (41. évfolyam, 47-97. szám)

1920-09-29 / 72. szám

2. oldal.

1920. szeptember 29.

bénítani valóban bűn volna, — minden isteni és emberi jog és igazság ellen.

A központ képviselői további kitartó, fáradhatlan munkára buzdítván az intézet vezetőit, a növendékek és vezetőik kedves búcsúszavaitól kisérve távoztak az intézetből.

A központ képviselői visszatérvén a vendéglátó házigazda lakására, már ott várta őket az érsekujvári népszövetségi fiók tisztikara és a magyar iskolaügyek több lelkes barátja, akik a központ képviselőivel megvitatták a népszövetségi fiók további szervezési munkálatait, hangsúlyozván azt, hogy a taggyiijtést sem a statáriális rendelet, sem az a körülmény nem gátolja, hogy az alapszabályok jóváhagyása ez ideig még nem történt meg és hogy a magyar iskolák sorsára döntő befolyású, hogy a magyar népszövetség szervezele minden magyar ember bevonásával mielőbb kiépitessék.

A lelkes, magyar hangulatban elköltött ebéd végeztével a központ képviselői megköszönve a szives vendéglátást s kitartó munkára buzdítva a népszövetségi tisztikar jelen volt tagjait, a legkellemesebb emlékekkel térlek vissza Komáromba.

A megértés politikáján

lehetetlenség munkálkodni akkor, amikor egy nemzetiségnek legfőbb jogaival játszanak s e játékban valósággal kéjelegnek annak a nemzetiségnek ellenségei. Ezek az emberek nem tudnak különbséget tenni a tizedik század műveletlen népei és a huszadik század intelligens, modern emberei között. A magyarság pedig nem tűri, hogy vele valaki rabszolga- vagy oktalan állatmódra bánjon el. Ne féljen Micsura miniszter, nem dől össze a csehszlovák köztársaság, ha néhány tisztviselőt azért röpít ki hivatalából, mert azok örökösen csak kellemetlenkednek a nemzetiségi kisebbségeknek, vagyis egy milliónál többet számláló intelligens csoportnak.

A magyarság nem meghódoitatott szolgája a cseheknek, vagy szlovákoknak, hanem munka és intelligencia tekintetében olyan értékes elem, hogy büszke lehet rá a csehszlovák köztársaság s tiszteletet és becsülést érdemel elsősorban is a szlovák intelligenciától, amellyel együtt szívta magába egy és ugyanazon kultúrát. A szlovák intelligencia is a magyár kultúra emlőin nevelkedett és vált intelligenssé és azt hisszük, nem is bánta ezt meg. Miért legyen hát ellensége a szlovák az ő tejtestvérének, a magyarnak ?

Az uj miniszter kijelentései után jogunk van föltételezni, hogy ő mindezt tudja és hamarosan el is kívánja simítani az ellentéteket, amelyeket tulajdonképen csak azok támasztottak, akik azt hiszik, hogy pozícióhoz csak úgy juthatnak s azt csak akkor biztosíthatják, iia minden tettükből a magyargyülölet villan ki.

Elvárjuk a minisztertől, hogy ebbői a balga hitből kigyógyit néhány föifuvalkodott alakot és megérteti velük, hogy a konszolidáció, a nemzetiségek jogos érdekeinek kielégítése előbbre való, mint egyesek hiúsága s hogy soviniszta boszupolitikával nem lehet a. konszolidációt elősegíteni. A nyilatkozatokból különben elég volt. Most már a tetteket, a beígért orvoslást várjuk, még pedig hamar.

...........................................................................7--------------------------------------------------------------"------------------A városi tisztviselők fizetésrendezése és a városi nyugdíjasok.

Egy év leforgása alatt harmadszor tűzték napirendre a városi tisztviselők a fizetés rendezést.

A második fizetés rendezésének tárgyalása alkalmával nyíltan megmondtam, hogy nem telik bele 6 hónap és újabb fizetésrendezés előtt fogunk állani. Az élelmiszerek és ruhanemüek árai folytonosan emelkednek, a megélhetés mindinkább nehezebbé válik és igy a városi tisztviselők mozgalmát teljesen megértem, csak egyet nem tudok sehogyan sem megérteni, miként történhetett meg az, hogy a városi tisztviselők a fizetés rendezések keretébe egyetlen egyszer sem vonták be a városi nyugdíjasok nyugdijának rendezését, sőt a legutóbbi értekezletre a nyugdíjasokat meg sem hívták és a városi tisztikar egyetlen tagjának sem jutott eszébe, hogy a nyugdíjasok érdekében felszólaljon. Hiszen a nyugdíjasok szintén tagjai a tisztikarnak és a város közönségének törvény(.RonuArwm Lapok*

szerű kötelessége a nyugdíjasok ellátásáról és megélhetéséről gondoskodni ép úgy, mint az aktiv tisztviselőkről. A nyugdíjas* tisztviselők nyugdíjaztatásukat megelőzőleg a város szolgálatában állottak és a világháborút megelőzőleg évtizedeket töltöttek e! a város szolgálatában. Ezen időkre esik az elemi fiú és leányiskolák, a polgári fiú és leányiskolák, a főgimnázium kiépítése, Komáromnak Ujszőuy községgel való egyesítése, a kisdunai ágnak téli kikötővé történt kiépitése, a Dunapart szabályozása éS kiépítése, a téli kikötőbe a szárnyvasut bevezetése, a városi gázmű, vízmű, közkórház, csatornázás kiépitése, érsekujvári, csallóközi és gutái vasutak kiépitése, fötdmives iskola létesítése, lengyár, selyem fonoda, méntelep, huszár laktanya kiépitése, mindmegannyi korszakot alkotó közintézmények létesítése, amelyek hét millió korona befektetést igényeltek és ma legalább is tízszeres értéket képviselő városi közvagyot képeznek.

Igaz, hogy mindezen közművek létesítéséhez nem is kismértékben hozzájárultak az akkori kormányok és miniszterek jó akaratai, a városnak akkori országgyűlési képviselője, a törvényhatósági bizottság akkori tagjai is, de hozzájárultak az akkori tisztikarnak valamennyi tagja állásával járó hatásköréhez képest, de az eseményeket mégis csak valakinek irányítani kellett és ezt az összes tényezők harmonikus együtt működésével irányította a város akkori vezetősége, hogy minő sikerrel, arról a tények és a meglevő közmüvek lesznek tanú bizonyságot.

Nem célom senki részére dicshimnuszt zengeni, nem célom senki homlokára az elismerés koszorúját kierőszakolni, csak azt akarom ez alkalommal leszögezni, hogy miután az emberek nagyon könnyen felejtenek és már azt is elfeledik, hogy volt egyszer még nem is igen régen olyan idő mikor a gőzhajó állomás felett volt a lóusztató és oda jártak a lajtosok is, hogy az ivóvizet széthordják az egész városba és ez volt akkor a vízvezeték, mely az ivóvizet évtizedeken kérésziül szállította a közönségnek, a mostani ivóviz helyett, amely jobb a budapesti jobb a pozsonyi ivóvíznél, hogy ha a háború előtt nyugdíjba ment tisztviselők a vízműnél egyébb közmüvet nem emeltek volna még akkor sem érdemelnék meg azt a teljes közönyt sem a tisztviselő társaktól sem a város közönségétől, amelyben az egész világ háború alatt, sőt még most is részesülnek. A nyugdíj szabályrendeletben meg van állapítva, hogy a város közönsége mily összegű nyugdijat tartozik a nyugdíjas tisztviselőnek fizetni.

A város közönsége ezen kötelezettségét az egész háború alatt évek hosszú során át nein teljesileíte és nem teljesiti ma sem. Megkapják ugyan a nyugdíjasok a kötelezett nyugdij névleges értékét, de nem azt a valódi értéket, amelyre a város kötelezte magát. Nem is kell hivatkoznom arra, hogy az Osztrák-Magyar-bank a város Altai kifizetett nyugdíjról szóló bankjegyet sem aranyban, sem ércpénzben nem váltja be, egyszerűen hivatkozom arra, hogyha bármely nyugdíjas a várost pénztáibói Jelveszi \ nyugdiját és végig járja az összes kereskedők j és iparosok tizteíhelyiségeit meg győződhetik arról, hogy nyugdijának valódi értéke, a névleges értéknek nem felel meg és ha a névleges értéket senki sem fogadja el valódi értéknek, úgy azt a nyugdíjas sem tartozik elfogadni, illetve jogosítva van a várostól azt követelni, hogy kötelezett nyugdiját a város a valódi értékében szolgáltassa ki. Ez a városnak jogi kötelezettsége. De van ezenkívül a városnak erkölcsi kötelessége is. A város tudja azt, hogy a pénz valódi értéke óriási módon devalválódott, tudja azt, hogy az élelmiszerek, ruhanemüek, lábbelik, fütő anyagok, szóval minden, ami a létfentartáshoz szükséges, óriási módon megdrágultak, tudja a város azt is, hogy fix jövedelemmel biró tisztviselők és nyugdíjasok mostani nyugdijukból megélni nem képesek, felemelte a tisztviselők és az összes alkalmazottak illetményeit csak a nyugdíjasokról, a nyugdijak igazságos rendezéséről nem történt semmi. A tisztviselők nem tudnak megélni a felemelt fizetésükből, hát hogyan éljenek meg a nyugdíjasok a tisztviselői fizetéseknek harmad vagy negyed részét képező nyugdijakból. A tisztviselők fizetés emelései, drágasági pótlékai, ruha segélyei nem azon cimen kérettek és adattak meg mert a tisztviselők több és rendkívüli munkát végeztek, hanem azért mert fizetésükből

nem képesek megélni. Hát hogyan éljenek meg a sokkal kevesebb nyugdijt élvező nyugdíjasok?

Megmondom ezt is, nélkülöznek, éheznek, koplalnak, anyagilag teljesen tönkre mentek, testi és szellemi erejük folyton csökken, egyes szervek felmondják a szolgálatot és végre a nélkülözésekbe bele pusztulnak.

Hát lehet azt közönnyel nézni, hogy a város szolgálatában több mint 40 évet hűséggel, becsülettel eltöltött főbb tisztviselő özvegye a szegényházban nyerjen elhelyezést és csekély nyugdijából még ott is házbért követelnek tőle. Szabad-e megengedni azt, hogy a város közönségét hiven, becsülettel, hosszú évtizedeken keresztül szolgált és nagy eredményeket felmutatott tisztviselők éhezzenek, koplaljanak és ne részesüljenek olyan ellátásban, mint a városi tisztviselők és alkalmazottak, csak azért, mert inkább belepusziulnak a nélkülözésekbe, csak hogy szerényteleneknek ne látszassanak. Én azt nem hiszem, hogy a város közönsége ezt megengedje, én bizom és reményiek. Bízom tisztviselő társaim kollegialitásában és önzetlenségében, bizom abban, hogy a nyugdíjasok ügyét végae valahára egyesíti a tisztviselők fizetésrendezésével és azzal együttesei fogja előterjeszteni a Törvényhatósági bizottság elé, de bizom a Törvényhatósági bizottság igazság - szeretetében és reményiem, hogy ezi a nagyfontosságú kérdést bölcsen és igazságosan fogja megoldani, amelyre nézve következő javaslatot terjesztem elő:

A városi nyugdíjasok nyugdij illetményei ügyében Pozsony város közönségéhez miniszteri rendelet érkezett, amely szerint az 1320 január elseje előtt nyugdíjazott városi tisztviselők nyugdijaikat illető'eg ugyanolyan elbánásban részesülnek mint az 1920 január í-je után nyugdíjazott városi tisztviselők.

Előbbiek alapnyugdija azoinban megmarad az eddigi kiszabásban és a küiömbözetet drágasági pótlékban folyósítják részökre. Ez a miniszteri rendelet általános rendelkezést tartalmaz, amely nemcsak Pozsonyra de a többi városokra és ezek között Komáromra is vonatkozik. Ezek alapján a nyugdij igények nem a régi de a legújabban megállapított tisztviselői illetmények alapján számíttatnak ki és a küíörr.bözet drágasági pótlék cimen utalványozta tik, ezenkívül mindazok a drágasági pótlékok, mélyek személyenként utalványoztatnak egyenlő arányban a tisztviselőknek ugyanazon arányban utalványozandók a nyugdíjasok részére is.

Ez igazságos, amely lehetővé teszi a nyugdíjasok megélhetését és nem vezet olyan nagy igazságtalanságra, hogy egy városi Írnok összes javadalma 16000 korona egy 40 évig szolgált városi Tanácsnok nyugdija 6000 korona. Tisztviselő társaimhoz még azt a kérelmet intézem, ne halogassák a nyugdíjasok nyugdijilletményeinek igazságos és érdemleges rendezési mert a közelmúlt szomorú tapasztalatai intő például szolgálhatnak arra, hogy a még* ma aktiv tisztviselők holnap arra ébredhetnek, hogy mint szerencsétlen nyugdíjasok tiszt viselőtársaik: rideg közönyének fájdalmából elfásulva fogják megtanulni elhagyatottságuknak keserűségeit, amelynek további elviselésére nyugdíjas társaik már képtelenek.

Eddig mindig vártam, hogy a nyugdíjasok igazságos ügyét talán valaki mégis felkarolja és dűlőre viszi. így mindenesetre szebb lett volna. De miután azt látom, hogy a szegény nyugdíjasokkal senki sem törődik, még akkor sem, ha azoknak nyomora már kiabál, mint nyugdíjas társaim és kartársaim volt Polgármestere kötelességszerüen karoltam fel a nyugdíjasok igazságos ügyét és reményiem, hogy az orvoslásra hivatott összes tényezők rokonszenvvel fogják azt felkarolni.

Nyugdíjas társaimnak pedig azt ajánlom, hogy saját érdekökben mozduljanak meg és tömörüljenek, nehogy halgatásokat és szerénységüket félreértsék.

Domány János nyugalm. polgármester.

ELIB A -/ o g krém