Komáromi Lapok, 1920. január-június (41. évfolyam, 1-46. szám)
1920-04-10 / 23. szám
Negyvenegyedik évfolyam. 23. szám. Szombat; 1920. áprilU 10. gr KOMÁROMMEÖYEI KÖZLÖNY Előfizetési ár helyben és vidékre: Egész évre 49 K Félévr. 80 I Negyedévre 10 K Egyes szám ára: 60 fillér. Megjelenik minden szerdán és szombaton. Imi és oegpi Mii isaÉilii lap. Főszerkesztő: GÁÁL GYULA. dr. Főmunkatárs: BARANYAY JÓZSEF dr. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Nádor-u. 29., hová úgy a lap szellemi részét illető közlemények, min a hirdetések, előfizetési és hirdetési dijak stb. küldendík Kéziratokat nem adunk vissza. ft iiaiuti wmm úgy látszik kezd elviselhetlenné válni és azt látjuk, hogy betelt a mérték. Az irigykedve, gúnyolva és gyűlölettel kimondott „úr“ jelzőről lekopott minden, ami azt irigyeltté, nevetségessé, vagy gyűlöltté tehetné. Ki lenne olyan eszelős, aki a hivatalnokot irigyelné? Az iparos, aki egy nap 80—100 koronát is megkeres, a kereskedő, akinek napi jövedelmét nem tudjuk kiszámítani, nem irigyelheti a nyomorúságot. Ki merészelné kigunyolni a tisztes szegénységet? Az ilyen váltson helyet a bolondok házába, mert közveszélyes mániákus, aki ártatlanokat, szenvedőket üldöz; az ilyen gonosztevő, akinek a börtönben van a helye; az ilyennek arcába vágjon bele a társadalom kemény ökle. Ki gyűlöli a nyomorgó tisztviselőket? A munkás, — akit volt idő mikor erre tanítottak, — ma legfeljebb szánja és rokonszenvez vele. Hiszen a kereső munkás legtöbbjének évente több ezer koronával van magasabb jövedelme, teszem fel, mint egy tanítónak, vagy egy törvényszéki bírónak. Ma a testi munkásnak megy jobban mint a szelleminek, a fejmunkásnak. A közalkalmaíottak azt mondják: elég volt a szenvedésből, a nyomorból. Ma a város alkalmazottai kiáltják oda ezt gazdáiknak, holnap talán a megyei alkalmazottak szavát halljuk meg, hogy éhbérért nem érdemes dolgozni. Mert az kétségtelen, hogy ezen a nyomorúságon valahogyan segiteni kell és ezen csak az állam segíthet. Egyetemet, középiskolát végzett embereket havi pár száz koronán tengődni, koplaltatni családostól, foltos fehérneműben és ruhában, talpalatlan, széttiprott cipőben járni hagyni és ezekkel az állami hatalmat reprezentáltad talán mégis megfontolandó dolog volna. Ha az állam nagy hadsereget tud tartani fegyverben, tartsa el tisztességesen azt a polgári hadsereget is, amely az állam igazgatás gépezetét alkotja, amelynek kezében kincsek és értékek vannak. Az állam gondoskodjék arról, hogy ne páriák görnyedjenek az íróasztaloknál, hanem elégedett emberek, akiket otthon nem a gondok várnak. Mert az állam, úgy látszik, a drágaság enyhítéséről nem tud gondoskodni; az árak egyre nőnek, lassankint nem lehet megvenni semmit, mert mióta az árakat szabályozták, amit az árdrágítók közröheje fogadott, az árak minden iparcikknél több száz percen ttel szökkentek föl. így nem lehet élni, főleg a közalkalmazottaknak nem, mert azok eddig nem léptek még sztrájkba, de úgy látszik, a viszonyok segítés nélkül ide fognak elfajulni. A komáromi tisztviselők és alkalmazottak bérmozgalma. Az a sok nyugalommal líirő, belátással visszafojtott keserűség, „ami a tisztviselő osztály nyomorát kifelé a megelégedettség mázával vonta be, a városi tisztviselők és alkalmazottaknak f. hé 8 án délelőtt a városháza nagytermében tartott értekezletén oly elemi erővel látszott kitörni, bogy azt többé visszatartani, megtörni s nyugalomra csöndesiíeni alig lesz lehetséges. A tisztviselő osztály, mely mondhatni birkatürelemmel vánszorog a mérhetetlen drágaságos élet tövises mesgyéin, úgy tetszik, nem' tudja már tovább visszafojtani igaz keserűségét s utat kíván törni magának emberi jogaiért. A páriasors, ami eddig kijutott neki, túlontúl sokat kívánt tőle, életét az örökös jóreménységek kevés vigasztalást adó utján vezette, a hivatal erőt kívánt tőle, erőt és munkát, anélkül, hogy az ereje megőrzéséhez legalább kenyeret tudott volna adni. Kivétel nélkül minden osztály elismerte a hivatalnok osztály kívánságainak jogosságát, mindenki hangosan szénokolt és cikkezett a nyomorban sínylődő szellemi proletáriátu* szenvedéseiről, mindenki látja, tudja, hogy élnek a tisztviselők, de biztatáson, Ígéreten kívül s a nyngalomért rendszerint havonta kijáró »dicséreten“ felül mást még nem kapott. Szomtru bizonyítvány ez azoknak, akiknek nemcsak joguk, de kötelességük lenne a tisztviselő osztály nyomoráH segíteni. Mint vámpír szívja ki a tisztviselőt a folyton növekvő drágaság, a felhalmozódott munka fizikai erejét teszi tönkre s minden felelősségteljes munkájáért viseli még a munkás proleíáriátus vádját az „uraságért“. Szegény cifra nyomorúság, melynek utolsó cifraságát is lerágta a háború s a háborút folytató demokratikus béke. Hangokat hallunk már megint, izgága, lelkek nyugalmával kufárkodó demagógok szájából uszító, hazug szavakat az „úri“ osztály ellen, s a szegény, kásán, krumplin élő, rongyos ruhában, elnyűtt cipőben járó tisztviselő hordja, cipeli az „uriság“ keresztjét. A végső elkeseredés lenyomja az eddig ráerőszakolt belátás erejét s a kérő szavakra süket füleket, a követelés, az „akarunk“ szava harsogja körül. Tudjuk és nem irigyli senki a munkásságtól, hogy kiverekedte magának az emberhez méltó megélhetés lehetőségeit s ha jogosnak találta a kormány azok kívánságát, mért vár, halogat ezt megfenni a hivatalnok osztállyal. A teljes összeroppanás 12-ik órájában hangosan, hallhatóan emeli fel szavát a tisztviselő osztály a gye s, nagyon gyors segítés kikövetelésére. Mert családos emberek havi 400—600 koronáig még az ebédjüket sem képesek beszerezni. Tisztviselők, iskolákat végzett emberek, használható, megbízható türelmes emberek, iskolába járó gyerekekkel, az életüket végigkoplalják, rendőrlegények 400 koronát, családosak, h»s*'” évtizedes munka ■tán ma circt 600 koronát kapnak havonta és egy gyerekcipő 180—200 korona! A város első tisztviselője, kia a felelősség szinte összeroppanásig súlyosodé terhe ftgg nem keres annyit, mint egy közepes munkás! És a tisztviselő „ur!“ Szomorú szatíra! * A Komárom városi tisztviselők és alkalmazottak f. hó 8-án d. e. értekezletet tartottak annak megbeszélésére, hogy fizetéseik megjavítása ügyében mily akciót indítsanak. Az értekezleten elhangzott beszédek szomorú tényként állapítják meg, hogy a legutóbb keresztülvitt fizetés javítási tervezet szerint éppen a kisfizetéses alkalmazottak kevesebb illetményt élveznek, mint a tervezet jóváhagyása előtt. A ! felszaporodott munka több és több terhet ró a tisztviselőkre anélkül, hogy illetékes tényezők a megélhetést biztosiló fizetések időszerű emelésével segítségei adnának. A város vezetősége teljes jóakaró belátással igyekezett javítani a tisztviselők helyzetén, de a kimutatások, tervezetek, tömeggyártásán túl eredményt el nem ért. Az egyre tartó drágaság teljesen lehetetlenné teszi a tisztviselő ! életét, a magánosokét s különösen a családosakét. A tisztviselők az eddigi munkarendi beosztás mellett legalább délutáni kertészkedő, gazdálkodó s egyébb munkákkal pótolni tudták a silány éhbért szűkösen ugyan, de az újabb, a délutánt is igénybevevő beosztás még ja lehetőségét is megszünteti annak, hogy családjuk eltartásáról gondoskodjanak. Az értekezleten résztvevő polgármester j felvilágosító s türelemre intő szavaival a tiszt! viselők s alkalmazottak azonban meg »em i elégedtek, s követelték rendkívüli közgyűlés összehívását, s addig is azonnali segély kiutalását. Tekintettel arra, hogy az államsegélyek elmaradása következtében a városi pénztár ez összegeket nem folyósíthatja, a városi összes alkalmazottak elhatározták, hogy tömegesen vonulnak a zsápánhoz s általa a kormány azonnali támogatását követelik. A tisztviselők érdekének megvédésére egy állandó bizottságot szerveztek, mely minden a tisztviselőket érdeklő anyagi kérdésben a dolog méltányos elintézéséig permanenciában marad. Élsó sió a januári arái. A K. L. március 31-iki száma egy hosszú cikket közöl Mezey Gyula vágbalparti ártnentesitő társulati igazgató ur tollából, amely cikk annyiban érdekel, hogy az igazgató ur abban engem tart a K. L. 20-iki számában közölt tudósítás szerzőjének s egyben a K L. tudósítójának. (Ezt nem slvastuk abban a cikkben. Szerk.) Kinevez még az igazgató ur a martost tettesek védő fiskálisául is. Istenem ! mennyi megtisztelő cim, csak legalább dotáció is járna vele, mert szerény tanítói fizetésem mellett bizony rám férne. De hát mint kinevezett fiskális kénytelen vagyok az igazgató ur állítását igazolni. óva inti ő a jóhiszemű közönséget cikkében, ne hogy azt gondolja, hogy az imelyi és martosi érdekeltek meg nem dönthető tények egész sorával támadták a vezetőséget, mellyel szemben azok védekezni sem tudtak. Ettől én is óva intek mindenkit, ki volna olyan vakmerő, hogy feltételezné Mezey igazgató úrról, hogy védekezni nem u Tudott ő védekezni akkor is, mikor annak idején a társulat autonómiáját elvesztette. Védekezett bizony és meg is döntötte mindéi argumentumunkat. Mi ugyanis elég vakmerlek voltunk azt állítani, hngy védelmi
