Komáromi Lapok, 1920. január-június (41. évfolyam, 1-46. szám)
1920-04-10 / 23. szám
2. »Mai. anyag nem volt kellő mennyiségben a veszélyeztetett helyeken. Hiába hoznám fel, hogy Markovits t. főszolgabíró ur személyesen rékvirált Cseh Jáaos imelyi gazdától deszkákat és karókat. Hiába hoznám fel — a naszvadi érdekeltség csattanós megjegyzése dacára, hogy az egyik naszvadi gazdának préselt szalmáját, Fónay főtanitó urnák pedig aem tudom hány szekér trágyáját hordták el a nyulgátak építésére, s mivel Fóaay főtanitó ur az utolsó két szekér trágyát meg akarta menteni, azt mondván vigyenek most már máséból is, hisz az még közelebb van, bizony ezért meg is büntettetett 30 koronára árvédelmi kihágás címen. De még tovább is mentem vakmerőségemben: azt mertem ugyanis állítani, hogy az igazgató ur nagy mulasztást követett el az által, hogy a legnagyobb veszély idején, 16-án éjjel Ógyallán tartózkodott a szakaszmérnök úrral együtt és nem tartotta szükségesnek a veszélyeztetett pontokra kimenni, átvenni a vezetést (ha lett volna kitől) akkor talán el lehetett volna kerülni a martosi gátátvágást, mert az igazgató ur csak nem vágatta volna el. Műszaki vezetés mellett pedig a nép nem veszítette volna el a fejét, a rémületben nem tudván mit cselekedjen. Erre az állításomra az igazgató ur nem tartotta szükségesnek válaszolni a közgyűlésen. Sőt mikor a márc. 20-iki cikkre oly fölényesen válaszolt, úgy látszik ott is ki kerülte figyelmét a tudósítás azen kitétele: „Mezey Gyula igazgató-főmérnök Ógyallán időzött és még sem ment ki a veszélyeztetett pontokra." Úgy látszik ezt a kérdést elintézettnek véli az igazgatói jelentés eme kitételével: „Miután a fogatta! lévő vészőr és kocsis a magukkal hozott fáklyát teljesen elégették, az igazgató és a szakaszmérnök csak reggel indulhatott tovább." Hogy mindenki előtt világos legyen a dolog, szükségesnek tartom megjegyezni, hogy Ógyaliától alig egy kilométerre kezdődik a Zsitva baloldali védőgátja. Éppen az, amely átvágatott, melyen a martosiak még félhatkor is száraz lábbal mentek haza Gyalláról. Miért nem sietett a főmérnök ur ezen az utón a veszély színhelyére? Ide egy kis kézi lámpával is el lehetett volna menni. Ha az igazgató ur nem akart menni, mért, nem küldötte legalább a vele volt szakaszmérnököt? És a kora reggeli órákban is miért ment Lándorra? Miért nem ment Martosra, hiszen tudhatta, hogy ott van a legnagyobb veszély? Hiszen még akkor is meg lehetett volna talán akadályozni a szerencsétlen gátátvágást bölcs vezetéssel, hiszen a nép nem tudta, mit cselekedjen, egész nap, egész éjjel a mérnököt várta. Ki kell még térnem röviden az igazgató ur cikkének azon részére, hogy: „felette jellemző, hogy azt az ellenjavaslatot terjesztettük a közgyűlés elé, miszerint a vezetőségnek és a külső alkalmazottaknak a felmentvény ne adja meg, a martosiak ellen elrendelt bünfenyitő feljelentést azonban vonja vissza.“ És hogy ezen javaslatunkat oda módosítottuk, hogy a felmentvényt meglehet adni csak / a bünfenyitő eljárást szüntessék be ; szóval hogy alkudoztunk. Igazgató Úr! Nem szokásom megértőlelkű, igazságos férfiak nevét hirlapilag szellőztetni, de igazgató urnák emlékezni kell arra, ki mondotta a közgyűlésen, hogy ne támadjuk, ezt a dolgot békés megenyezés alapján is elintézhetjük. Nem mi voltunk tehát, aki alkudozni akart. Javaslatunkat fentartottuk és nem is volt okunk módosítani. Nem pedig, azért, mert szerintem a martosi gátátvágás közvetett okozója a társulati vezetőség. Hogy tisztán álljon előttünk a dolog tudnunk kell, hogy Martos a Nyílra és a Zsitva összefolyása által alkotott szögletben fekszik. És csodálatos, hogy éppen a falu felőli védgátak voltak a legalacsonyabbak, a leggyöngébbek úgy a Nyitrán mint a Zsitván. Ezeken dolgozott Martosnak népe férfi, asszony és gyermek egyaránt; fáradhatatlanul 16-án d. e. 11 órától kezdve 17-én reggelig. Ha egy csoport elfáradt nem dőlt nyugalomra, hanem haza ment, otthon felpakolta legjobban féltett holmiját szekerekre, felkantározta a lovakat, ‘ \; - ba valahol áttörne a viz, legféltettebb dolgai? . és puszta -életével menekülhessen Imely felé az ábai hegyre. Es ekkor az Imely felől — a társulati vezetőség 20 évi mulasztása következtében — &r©B»i Lapok.“ ■■ ........................ ....—.............. rájuk zuduló viz ejzárta előlük eat az egyetlen menekülési ulat is, és szint« percek alatt bontott I 10—20—30 majd 50 házat. Kérdeni most már: van-e a világnak egyetlen községe, melynek népe hasonló körülmények között a rémülettől kétségbe nem esett volna és kétségbe eséiében ne ragadott volna meg minden eszközt, mellyel az ö Ítélete szerint megmentheti a maga asszonyai és gyermekei életét. Mindennek dacára én hajlandó vagyok elhinni, hogy a gálvágásra nem volt szükség. De kérdem: volt-e ott egy lélek aki szóval vagy tettel igyekezett volna megnyugtatni a megrémült «épet. Kérdem volt-e ott a társulat műszaki vezetői részéről egy lélek akire a kétségbe esettek legalább bizalommal tekinthettek volna, aki ha mást nem, legalább menekülésnek valami más útját mutatta volna nekik? Volt-e ott egy lélek aki legalább megnyugtatta volna őket arról, hogy az Imely felől rájuk zuduló viz nem fogja elborítani az egész községet ? Már pedig ha egy ostromlott várban a vezérek magukra hagyják a katonákat és azoknak kitartó védekezése ellenére is betör az ellenség azon az oldalon, ahol nem is várták és a magukra hagyott katonák rémületükben feladják a várat, akkor azokat a katonákat halálra kell Ítélni, az elbújt vezéreknek pedig meg kell adni a legmagasabb kitüntetést? . . . De hát igaz, a műszaki vezetők nem mehettek a veszély színhelyére, mert elégett a fáklya.’ Én elfogadom ezt az indokolást, csak azt nem tudom, mit szólna az én felsőbb hatóságom ahhoz ha bejelenteném neki, hogy mivel elfogyott a kréta, nem tanítottam számtant. Az igazgató úr élettelen katasztráirs holdak számának szembe állításával bizonyítja, hogy Jmely és Martos leszavaztatott. Ott, igazgató úr, ahol élet és halálról van szó nem lehet holdakkal szavazni, (igaz hogy szavazás nem is volt) csak érző szívvel. És nem tudom, hogy azok az urak, akik Martos ellen foglaltak állást (ezt Reviczky földbirtokos uron kívül senki sem nyilvánította ki), hogy gondolkoztak volna, sőt, hogy gondolkozott volna maga az igazgató úr is, ha ett lettek volna a íémület színhelyén és rémületükben szinte látták volna már lelki szemeikkel fuldokló asszonyaikat és haboktól sodort gyermekeik holttestét. Szükségesnek tartom még megjegyezni, hogy azt a gúnyt, azt a lekicsinylést, mely az igazgató úr mélyvizű forrásából Imely és Martosra zudult, mindenkitől elfogadnánk széles e világon, csak egyedül a .„Vágbalparti ármentesitő társulat“ igazgatójától nem. Nem! Mert legyen bár az igazgató úrnak bármilyen véleménye rólunk, mi is érdekeltség vagyunk. Mi is nehéz czereket fizettünk az árvédelemért és amint igazgató úr kilátásba helyezi, fogunk is fizetni. Már pedig a januári árvíz idején Imely és Martos ártéri adó alá eső földjei az utolsó négyszögölig el voltak borítva még a gát átvágás előtt. Sőt olyan helyeket is elöntött a viz, amelyre még a legidősebb emberek sem emlékeznek, hogy valaha, még a szabályozás előtti árvizek alkalmával is viz alatt lettek volna. Ezek után bátran mondhatjuk hát, hogy a társulati vezetőség bennünket nem tudott megvédeni. És mégis mi vagyunk a gúnynak tárgyai. Ezt látva, oda kell kiálltanunk a többi érdekelségi községeknek, kik most a boldog szemlélődő szerepét töltik be „Vigyázzatok, ma nekünk, holnap talán nektek!“ Az elmondottak után lehet-e inég csak feltételezni is, hogy mint az igazgató úr állítja az árvédelmi munkák alaposabb végzéséről a közgyűlésen vita nem folyt; ilyen nem is volt napirenden. Én úgy tudom, hogy az árvízről szóló igazgatói jelentés napirenden volt. Ebben pedig a rendes fentartás keretében végzendő több évre felosztható munkák között első he| lyen ez áll: „A megnyulgáíolt alacsonyabb heí lyeknek a szomszédos korona magasságra való ! kiegyenlítése*. Hát nem emlékszik igazgató úr, hogy mi ezt azonnal követeltük, hogy községeink felől is olyan magas legyen a védgát, mint a túlsó oldalon? Hát ez nem az árvédelmi munkák alaposabb végzését célozza? Hát ezt még most is követel.ií kell a szomorú emlékezetű árvíz után? 1521 ápri'is 10. Hát a háború alatt az olcsó fogoly muskaerive! ezt nem lehetett volna elvégeztetni? És hogy mindezeket el mertük mondani, azért mi érdemiünk gúnyt, keresztre feszítést? Talán nem is lett volna szabad megjelennem a közgyűlésen ha ellene mertem mondani az igazgató úrnak ? Távol kellett volna maradnom, mint ahogy távol marad már évek óta — a társulat nagy kárára — n«m egy talpig igazságos ember? Végül csak annyit, hogy beszélhet az igazgató úr bűncselekményről, gaztettről, gaztettek védőiről addig, mig ebben az ügyben a független bíróság nem foglal állást! Olvasta a K. L tisztelt közönsége az igazgató úr támadását, olvasta most az én védelmemet is Ítélje meg tehát igazság érzetére és érző szivére hallgatva, mi a loyalis igazság, mi a társulati érdek? Az-e, hogy ezeket elmondtam, vagy elhallgattam volna ? Nemesik Béla inelyi r»f. Unitó. Göre Marisa lakodalma. (Bohókás népszínmű zenével és tánccal 4 felvonásban.' Gárdonyi Géza müveiből összeállította Vargha Sándor komáromi ref lelkész. Először adták a kollégium színpadon 1920. április 7-én.) Az első Göre. Már szinte túl fel volt csigázva a közönség kívánsága, hogy mikor kerül már előadásra a Gárdonyi-Vargha féle Göre darab, hiszen már olyan sokat olvastak a próbák sikeréről. Ki ne ismerné Göre bíró uramat, Gárdonyinak ezt a tőről metszeti, tipikus magyar alakját? Még a múlt század kilencvenes éveiben irta meg Gárdonyi az első Göre esetet, amikor 1893 ban 1. Ferenc József uralkodásának 25 éves jubileuma volt és a budapesti ünnepségeken Göre is megfordul. Ezt az első Göre történetet az Ország-Világ közölte le, s emlékszem rá, hogy milyen hangos derültséget keltett az egesz országban. Ebben a történet ben Görc mellett .> Katufrék sógor szerepel sokat. Később eliue^. az alakjához hűtlen lesz Gárdonyi és amikor Rákosi Viktor, a magyarok Mark Twainje régi vágya teljesül és megindítja a Kakas Márton humorisztikus lapot, Sipulusz biztatására feltámasztott Göre mellett inkább a Durbints sógor veszi át a főszerepet, szegény Katufrék sógorról csak néha esik egy-két szó. Göre biró uram mondása: amelyhez hasonló jókat kívánok, Durbints szólásmódja: ögye mög a fene! — szállóigéivé lettek Magyarországnak, s e két alakja Gárdonyinak vetekedik népszerűség tekintetében a magyarság bármelyik népies, mondái, vagy mesebeli alakjával. Ezt a népszerű két alakot, a többi közismert társával együtt hozta színre megfelelő miliőben Vargha Sándor komáromi ref. leikész, akire ugylátszik nagy hatással voit az 1918-iki komáromi téli sziniszezon, amikor a színészet a Kollégium nagytermében talált menedéket. Ekkor, mint házigazda annyit fáradozott a színház népszerűsítésén, hogy a színpad, a szinrehozás, előadás rendezés iránti érdeklődés továbbra is megmaradt lelkében és ennek az érdeklődésnek köszönhetjük, hogy rávette dr. Szijj Ferenc polgármesterünket, hogy Az elátkozott család c értékes darabját, amelyet eddig ő, mint szerző, én, mint kritikus éveken át őriztünk elrejtve íróasztal fiókunkban, engedje kfczkinecsé lenni és a Kollégium uj színpadán előadni. De nemcsak a nyakas és táiszerénységben szenvedő szerző s megnyerésével, de a darab szinrehozásával, szereposztásával, betanításával, rendezésével is érdemeket szerzett Vargha Sándor. 62 szereplőt betanítani igazán gigászi munka. Göre meghívója. A.iig csendcsiiltek el Az elátkozott család okozta tetszés tapsok, már is uj élet kezdődött a Kollégium színpadán. Vargha Sándor uj darabjának : A Göre Martsa lakodalmának a próbái folytak szorgalmasan. A darab első előadását egy igazán ötletes falragasz adta hírül, szintén a szerző tollából, amely’ így "hangzik:. Én Göre Gábor biró ur, Lepénd község esze és bírája, adom tudtára c város népének, hogy minekutánna az Martsa jányomat mögkért*
