Komáromi Lapok, 1920. január-június (41. évfolyam, 1-46. szám)
1920-05-19 / 34. szám
negyvenegyedik évfolyam 34. szám. Szerda; 1920. május 19« KOMA ROMMEGYEI KÖZLÖNY Előfizetési ár helyben és vidékre: Egész évre 40 K Félévre 20 K Negyedévre 10 K Egyes szám ára: 60 fillér. városi megyei ersexe mmm lap. Főszerkesztő: GAAL GYDLA dr. Megjelenik minden szerdán és szombaton. Főmunkatárs: BARANYAY JÓZSEF dr. ■■.V^rm«^¥T.r.nf.■■nüü.TT,iiniT7r.T,i'nn...■■^^■■,.Tl.r.T'n»üG.Víiníir«.ri«■■■— r«» - ——rM, ■ tNiMimiinnFnimmmmmmmmma Aratás ©lőtt ^ polgármester Prágában. állunk és szorongva várjuk az uj termés áldásait, mely véget vet nélkülözéseinknek. Az aratás nagy munkájának zavartalan teloiyását kívánjuk biztosítani részünkről. Ez létérdeke a nem termelő és a boltra uíalt városi lakosságnak. A földbirtokosok és általában a gazdák panaszkodnak, hogy az arató munkások körében szertelen kívánságok és követelések kapnak lábra. Egyes helyeken felében akarnak aratni, az eddigi kilencedik, tizedik rész helyett. Az aratás eddig az aratómunkás családja teljes évi gabona és liszt szükségletét biztosította, a bővebb esztendőben még eladásra való fölöslege is akadt. Hat heti megfeszített munka eredménye volt ez a kereseti lehetőség, a földmunkás tehát hat hét alatt megkereste egész évi mindennapi kenyerét, hízójának takarmányával együtt, tehát a zsir szükségletét is biztosította. Mégis csak szembetűnően jobb helyzetben van a földmunkás az ipari munkásnál, a szellemi munkásokról nem is beszélve, akik szívesen szabadságoltatnák magukat, hogy kenyerüket megkeressék. A munkást ezért a fontos és nehéz szolgálataiért kivételesen jól kell jutalmazni, ez a mi nézetünk; figyelembe veendő a drágaság, az ipari cikkek áremelkedése. De ez a díjazás nem mehet túl azon a mértéken, amelyet a közellátás nagy érdekei kivánnak-A földmunkások követelései az egész gazdálkodási rendszert fenyegetik, és sajnálattal, aggodalommal látjuk, hogy ezek a kívánságok most már közelednek a teljesithetetlenség határai felé. A gazda, a birtokos nem képes ezeket megadni és áttér a gazdálkodás másik típusára, az állattenyésztésre, amely sokkal többet jövedelmez és sokkal kevesebb munkaerőt igényel. Húsúnkba vágó gazdasági érdek az, hogy ez be ne következzék, mert akkor a külföldre leszünk utalva gabona dolgában, de szociális érdek is az, hogy ez be ne következzék, mert akkor a földmunkások tízezrei maradnak munka és kenyér nélkül. Ne higyjék, hogy ezen a nagybirtok felparcellázása segíteni fog. Az elaprózás a termelés eredményét is elaprózza és csökkenti. A szocializálás pedig igen problematikus eredményekkel kecsegtet, mert a szocializált üzem termelése igen drága. Nem a nagybirtokot féltjük, hanem a termelést magát, amelynek csődbe kerülni nem szabad, mert akkor a városok szenvedéseinek mértéke sokáig nem fog betelni. Szenvedésekből, nyomorúságból, nélkülözésekből, nincsből pedig éppen elég volt eddig. A város államsegélye. — A város kölcsöne. — Nem biztatók a kölcsönök. — A pótadó emelés elkerülhetetlen. — Beszélgetés dr. Szijj polgármesterrel. — május 17. Dr. Szijj Ferenc polgármester a műit hét utolsó napjain Szalay József városi főszámvevő kíséretében Pozsonyban és Prágában járt a város államsegélyeinek végleges rendezése és kölcsönügyének megbeszélése céljából. A hivatalos utazás annyira szoros kapcsolatban állott a város súlyos anyagi helyzetével, hogy nem mulaszthatjuk el a közönség tájékoztatását s e célból kérdést intéztünk a polgármesterhez a hivatalos eljárás eredményéről, ki készségesen tájékoztatott bennünket: — Miért utazott a polgármester ur Pozsonyba illetve Prágába? — Mostani elutazásunk Pozsonyba, illetve Prágába a város államsegélyeinek ügyében szükségessé vált sorozatos eljárásunk egyik — s remélhetjük, hogy befejező — részét képezi. Múlt hó 16-ikán — folytatta a polgármester — dr. Folkman kormánybiztos ur vezetésével voltunk Pozsonyban a minisztérium belügyi osztályánál, ahol a kormánybiztos ur jóindulatú és a város anyagi helyzetét teljesen megvilágító közbenjárása folytán etértük azt, hogy a minisztérium adatai szerint a városnak járó államsegélyeknek f. év végéig esedékes összegét a pozsonyi minisztérium haladéktalanul kiutalványozta és oly irányú argumentumainkra, hogy az eddig kiutalt összegekkel még nincs kimerítve a mi számításunk szerint a várost a régi törvények alapján megillető államsegélyek teljes összege, ígéretet nyertünk, hogy az általunk a minisztérium útmutatása szerint kimutatandó többletet szintén meg fogjuk kapni. — Fedezi ez az államsegély a város költségvetési hiányát? — Az akkori megállapodásnak megfelelően három példányban elkészített terjedelmes kimutatásokat most beadva, pontos számada tokkal, költségvetéssel s vagyonmérleggel igazoltuk, hogy bár a még hátralékos államsegély igen tekintélyes összegre rúg ugyan, de még I ennek elnyerése esetében sein tudjuk a város pénzügyi helyzetét olyan egyensúlyba állítani, ami a kis embereket is, apró házak tulajdonosait oly mértékű pótadóemeléssel ne sújtaná, ami a teherbíró képességet meghaladja, a forgalmat, ipart, kereskedelmet megbénítja és a házbérjövedelmet iíluzőriussá teszi. Ezért még a törvényes alapon kiszámítható államsegélyen felül további rendkívüli államsegélyt kérünk a városi háztartás hiányának csökkentésére. — Kérésünkre azt a választ nyertük, hogy a kimutatások átvizsgálása után még javunkra megállapítható összeget rövidesen kiutalványozza a minisztérium. Azonban további, rendkívüli államsegély utalványozása a pozsonyi minisztérium hatáskörét és pénzügyi felhatalmazását meghaladván, ez iránti kérelmünket támogató javaslattal terjeszti a prágai belügyi, illetve pénzügyi minisztérium elé. — Ezt a kérelmét és a kisérő javaslatot vittük el Prágába, ahol mindkét minisztérium illetékes osztályvezetőjétől ígéretet nyertünk az iránt, hogy a város különlegesen súlyos helyzete méltányló elintézésben fog részesülni. így reményünk van arra, hogy habár a pótadóemelés igy is elkerülhetlen, de annak mérvét és módját sikerülni fog akképen megállapítani, hogy nem válik elviselhetlenné s azért a város pénzügyi egyensúlyát biztosítani fogja. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Nádor-u. 29., hová úgy a lap szellemi részét illető közlemények, mint a hirdetések, előfizetési és hirdetési dijak stb. küldendfk. Kéziratokat nem adunk vissza. — Nem volt az utazás összefüggésben a városi kölcsön ügyével ? — De igen. Eljárásunk másik része arra irányult, hogy a törvényhatósági bizottság áltat fölvenni rendelt nagyobb kölcsön folyósítását kieszközöljük. Erre az kényszeritett, hogy az országos gabonahivatalnál és más ellátási intézeteknél több százezer korona tartozásunk van, amelyeknek sürgős megfizetését már igen erélyesen sürgetik és ezek kiegyeniitésének elodázása esetleg a kőzeliátás fennakadását okozhatja. Viszont.a kölcsöntigérő bank a változott pénzügyi viszonyok miatt a kölcsön folyósítását megtagadta. — Sajnos, ezen ügyben nem érhettünk el több eredményt, a pénzpiac általában súlyos helyzete miatt, mint abbeli ígéretet, hogy a minisztérium utasítja a követelésben levő intézményeket tartozásaink fizetési határidejének a kamatok megfizetése mellett való meghosszabbítására addig, mig az adóhátralékok erélyes behajtása és a pénzügyi helyzet enyhülése lehetővé nem feszi ezen tartozások kiegyenlítését. „ — íme, itt mutatkoznak a súlyos következményei annak, hogy a városi kölcsön jegyzésére vonatkozó felhívásaink eredménytelenek maradtak. Még egyet kívánok a nyilvánosság számára megjegyezni és ez az, hogy lehetetlen elismerés nélkül hagynom Szalay József városi főszámvevőnek íáradhatlan munkabírását, erélyes közreműködését és a város közérdekében kifejtett nehéz munkáját, meiy az említett kérdések eredményes megoldásában az oroszlánrészt neki biztosítja. A szülők nagy aggodalmai. — Julias 17-ig tolják ki a tanítást.. — Saját tudósitónktól. — A szülők körében igen nagy az aggodalom amiatt, hogy egy kormányrendelet a tanítási időt Julius 17-ig hosszabbította meg és igy az iskolai év mely évtizedek óta minden iskolában junius 30-án végződött, több mint két héttel kitolódnék. Az elemi és polgári iskolák ezt a rendelkezést már meg kapták és valószínűen nem hajtják végre, mert ez lehetetlen. A falun az iskolázás ősztől a tavaszig tartott mindig és a szülőknek a gyerekre szüksége van a nyáron. A legkisebbet is felhasználja a gazdasága körül a falusi ember, libákat őriztet vele, az aratóknak, napszámosoknak ebédet küld velük, szóval foglalkoztatja őket. A megyei iskolákban, amelyek száma 120 körül mozog, ezt a rendeletet még az államiakban sem tudják végrehajtani, mert belenyúl az életbe, amely tudvalevőleg nem alkalmazkodik a paragrafusokhoz. A városban is nagy ellenszenvet kelt ez a rendelkezés, amelynek célja alig van, pedagógiai és értéke és eredménye pedig a nullával egyenlő. Tudvalevőleg, — de ezt az iskolaügyi kormányhatóság nem tudja, — mifelénk Julius elejétől van a kánikula, bágyasztó és tűrhetetlen hőség, mely az iskolában, a sok gyerek testének kipárolgásától még fokozódik. Gyakorlati pedagógusok tudják, hogy a kisebb gyermek teste és lelke ezt ki nem bírja, elálmosodik, figyelni nem tud, mert erre fizikailag képtelen. De fölösleges is a tanév megtoldása, mert az 1919/20. tanévben — hála a gondviselésnek — járványok nem pusctitottak, szénszti-Í2 Ülni én 1ÍSSS25ÍÍÍ3.