Komáromi Lapok, 1920. január-június (41. évfolyam, 1-46. szám)

1920-01-31 / 3. szám

1920. január 31. „Komáromi Lapo« 3. oldal. — fll Jókai Cgyesfllel köréből. A Jókai Egyesület, mely október óta hat hangversenyt és nyolc szabadoktatási előadást rendezett, feb­ruári programmját összeállította. Ezen négy szabadoktatási előadás szerepel, amelyet Gosz­­tonyi Nándor, Hartnos Károly, Sárosy Etele fő­gimnáziumi tanárok és dr. Küffer Béla nyug. könyvtárigazgató tartanák A hangverseny rende­zőség egy hangverseny rendezését vette tervbe, amelynek műsorát most állítja össze. Ezen fel­léptetni szándékozik Simonfy Margit szavaló művésznőt, aki az idei hangverseny szezonban több városban aratott mély és bensőséges si­kereket. Az egyesület, melynek könyvtárát az olvasó közönség szá/ai veszik igénybe, a ta­vaszra képtárát és múzeumát is megnyitja a közönség számára. Ezek az előmunkálatok most vannak folyamatban. A tagok tömegesen lépnek be a Jókai Egyesületbe és most már közeledik a tagok létszama az ezer felé. — fi uárosi közgyűlés. A városi közgyű­lés határidejét jövő szerdára, február 4 éré tűzte ki a szupán kormánybiztos. A közgyűlés oly nagy anyagot tárgyal le és napirendjén oly súlyos természetű tárgyak szerepelnek, hogy előkészítésük több időt veit igénybe a bizottsá­gok tárgyalásai folytán. Tárgysorán szerepel többek között az 1919. évi tájékozató, az 1920. évi költségvetési előirányzat, a telekértékadó szabályrendelet, amelyekkel már volt alkal­munk előzetesen lapunk műit számában fog­lalkozni. — Llj alapiló tag. Berzsenyi Janosits József műszaki főtanácsos, a Jókai Egyesület művé­szeti osztályának elnöke 500 K összeggel be­lépett a Jókai Egyesület alapító tagjai sorába. — fi Jókai Egyesület uj tagjai, január hó­ban a Jókai Egyesület tagjai sorába beléptek: Bergmayer Rudolf, Bischitz Bözsike, dr. Doma Károly, Fiiipek Antal, Hirány Ida és Hirány Margit, Hubacsek Ferenc, Höitzl Gyula, Jónás Károly, Jungblut Ferenc. Kaiclier Győző, Lang­­schadl Gyulané, Lechner Anna, Lengyel Mihály, Makky János, Mészáros Pál né, Mészáros Lajos, Mészáros Klára, Obholzer Béla, Poloni Lejos, Rudas János, Raíkovszky Erzsi, Römer Imréné, Schneider Manda, Sándor Ernő, özv. Szíjj Já­­nosné, Szloboda István, Járes Elvira, Vérlessy Kálmán, özv. Wtrthl Gyuláné, Weisz Paine, Zoltán István (Ógyalla). A jVókai Egyesület évi tagsági dija 5 K., ennek ellenében az egyesü Jeti tagok a hangversenyeken, előadásokon, felolvasásokon kedvezményes belépődíjjal ve­hetnek részt, a kölcsönkönyvtárat is 10 K. helyett évi 5 K-ért használhatják. Jelentkezni lehet tagul a kultúrpalotában a könyvtároméi. — Ezer korona a szegény gyermekek cipőire A Jókai Egyesület január 6-t hangversenyen Berzsenyi-Janosits József a szegény gyermekek felruházására működött közre. Az egyesület ve­zetősége erre a célra ezer koronát küldött a polgármesteri hivatalhoz, hogy azt erre a célra használja fel. A polgármester most meleghangú levélben mondott köszönetét a művésznek nemes elhatározásáért. — fi uárosi pénzügyi bizottság a múlt hét folyamán több ülést tartott, amelyen a város 1920. évi költségvetési előirányzatát tárgyalta Szalai József főszámvevő, kimerítő előadása és indokolása mellett. A bizottság foglalkozott az 1919. évi zárószámadássa! is, amely az állam­segélyek elmaradása miatt nagy hiánnyal zárul. Sokáig foglalkoztatta a bizottságot a telekérték adó szabályrendelet, amely uj adónemet hoz be. Ezt a telek viseli és annak fekvése szerint változik. Az értéket becslés utján állapítják meg. A telek tekintet nélkül arra, hogy be van-e építve, vagy nincsen, adóköteles. Ez az adó­nem körülbelül 200 000 K. uj jövedelmet biz­tosit a városnak. — fi mesedélután másodszor. A mesedél­után sikere arra késztette a Leányegyesület ve­zetőségét, hogy az előadást megismételje. Ez szerdán délután történt meg, amikor a kisem­berek roppant nagy tömege jelent meg a kultúr­palotában és élvezte a mesemondók kedves történeteit. i — fiz ipartesteiét közgyűlése. Az Ipartes- I ttilet közgyűlését február 15-én délután 2 óra­kor tartja meg a városháza nagytermében. A közgyűlés tárgyalja az elnöki jelentést, az évi zárószámadást és költségvetést, ezenkívül tár­gyai az elnökválasztás és az elöljáróság meg­választása. A közgyűlés iránt, tekintettel a vá­lasztásokra, nagy az érdeklődés. — Gosztonyi Ilándor előadása „A modern lirá“ ról a vasárnapi orgonahangverseny miatt másnap, hétfőn, február 2-án d. u. 6 órakor lesz megtartva a kultúrpalotában. — Schmidlhauer orgonahanguersenye. A sz. András templomban vasarnap, február 1. d u. 5 órakor megtartandó orgonahangverseny iránt óriási érdeklődés tapasztalható De ez nem is csoda, ha figyelembe vesszük azt, hogy Schmidt­hauer Lajos ma a világ orgonaművészeinek so­rában az elsők között áll. A világháború előtt a kontinens majd minden nagyobb metro­polisában bemutatta hatalmas művészetét, amely az orgonán, minden hangszerek leg­­tökéletesebbiken, bonthatja ki igazán szárnyait. Fölséges játéka a budapesti hangverseny kö­zönség előtt régóta ismeretes, amelynek egyik legkedvesebb művésze. A háború alatt jótékony célra rendezett országos hangverseny körutat, amely a diadaloknak és a sikereknek valóságos láncolata volt. Nálunk a helyőrségi templom uj orgonáján adott két ízben is hangversenyt, amely főleg az ő lelkes fáradozásainak ered­ménye. Ez a kis hangszer természetesen nem nyújthatja azt a tökéletes műélvezetet, amelyet a sz. András orgonája nyújtani képes, hiszen ez az orgona az országnak nagyságra nézve az ötödik orgonája. Most az egyes sípokat meghangolták a hangverseny előtt és az kitűnő karban áll a művészi esemény -rendelkezéssre. A leszerelt óiomsipok azonban csak hosszú idő múlva lesznek pótolhatók Schmidthauer Lajos nagyszerű műsora olyan zenei élvezetet igér, amiiyenbén csak a véletlenek ritka alkalmából lehet részünk. A hangversenyre a rendezőség, a r. kát. kegyurasági közgyűlés elnöksége szívesen látja a nagyközönséget vallásra való különbség nélkül. Jegyeket a kultúrpalotában a városi közélelmezési hivatalnál lehet váltani és este a pénztárnál, Helyárak 10,6,3 korona. — Hanguerseny. A Komáromi Zsidó Ifjú­sági Egyesület csütörtökön este hangversenyt rendezett a Kultúrpalotában nagy közönség előtt. A hangversenyen Scheiner A. Ábrányi Emil: Vándormadár című versét száválta talp­raesetten, Brüll Lili Lisztnek Rossignole-ját ját­szotta fejlett technikával, melyet meleg tapsokra Tchaikowski Mariská-jával toldott meg. Biró lius Eötvös: Vár és kunyhó melodrámáját sza­valta el igen nagy hatással. Rudas és Goldfahn főgimn. tanulók Langer Grosmütterchen-jét játszották el hegedűn általános tetszés mellett. Nagy sikert arattak Hermann Manci és Klein Ferenc duettjükkel. Hermann k. a. szépen is­kolázott, széles terjedelmű hangjához kelleme­sen simult Klein férfiasán érces baritonja. Men­delsohn egy szép dalát és ráadásul Dienzí Lil o nszál-át énekelték. Goldfahn T. Thuri: Legendájá t szavalta el nagy tetszés mellett. A hangverseny kiemelkedő száma volt Goldring S énekszáma, aki Wagner Nürnbergi mester­­dalnokok c. operájából egy részletet, s a zajos tapsokra és kihívásra Rubinstein Azrá-ját éne­kelte ráadásul. Gyönyörűen csengd tenorhangja szépen érvényesült a hangversenyterem nagy­szerű akusztikájában. Ábrányi: Mi a haza? című melodrámáját Rosenbaum Miklós rendkí­vül intelligensen és hatásosan szavalta. Weisz Lenke Weber: Pollacca brillante-ját és ráadá sül Brahms Liebesvalzer-jét adta elő zongorán általános tetszés mellett, végül Kellner I. sza­valta Kiss József Ár ellen c. versét. A közön­­az egyes számokat lelkesen megtapsolta. A zongorakiséretet Weisz Lenke, Rudas Rudika és Biró Ilus látták el áíérzéssel és tudással. A hangversenynek szép anyagi sikere is volt. — Becserélik a régi 20 és 10 koronásokat. Amióta a cseh-szlovák állam uj bankjegyei forgalomba kerültek, azóta a lebélyegzett 20 és 10 koronásokat már ritkábban látni. Legköze­lebb hivatalosan is kivonják a forgalomból, amennyiben a pénzügyminiszter bejelentette, hogy a 20 és 10 koronások kicserélése már a jövő hónapban kezdetét veszi és a leggyorsab­ban fog lebonyolittatni'. — fl Rokkanteggesűlet hanguersenge, ma este 8 órakor lesz megtartva a. kultúrpalotá­ban kiváló műsorral, melyen dr. Barta Lajosné énektnüvésznő, Komáromi-Kacz Endre hegedű­művész és Berzsenyi-Janosits József zongoramű­vész szerepelnek. Közreműködik a katolikus ének­kar is Molecz Tivadar vezetése alatt. A hang­verseny iránt nagy érdeklődés tap tsztalható. — ft Ifomárommegyei mezőgazdák Szöuet­­kezete X. rendes közgyűlését február 8-án d. e. 10 órakor tartja a kultúrpalota e.öadói termé­­b n. A Mezőgazdák Szövetkezete, mely az ősz folyamán felszámolását határozta el, most ren­des közgyűlés keretében számol be az 1919. év eredményéről, mely 5795 15 K tiszta nyere­ménnyel zárul. A szövetkezet árunyeresége 58800 K tett ki, amely bőven fedezte a kiadet­­sokat. A szövetkezet tartalékalapja 17367 K 40 f-t tett ki. A közgyűlés elé indítványt terjesz­tenek a szövetkezet felszámolásának visszavo­nása iránt. Aki ismerte a Mezőgazdák Szövet­kezetének háború alatt kifejtett tevékenységét, az csak örömmel veheti tudomásul az intéz­mény további fenntartását, melyhez a közönség bizalommal fordult és amely arra csakugyan méltónak 'is bizonyult. A szövetkezet érdemes ügyvezető igazgatója, Székely Antal a szövetke­zet minden üzletágát kifejlesztette és ezzel ne­héz időkben kiváló szolgálatot tett úgy a ta­goknak, mint főképpen a gazdaközönségnek, amely igen sok cikkhez (vetőmag, műtrágya, dohány) csak a Mezőgazdák Szövetkezete utján juthatott. A szövetkezet tagjainak száma 1919. végén 289-et tett ki, akik 1178 üzletrész bir­tokosai voltak. Ezen év folyamán 52 uj tag lépett be a szövetkezet kötelékébe. — fl Komáromi Első Polgári Betegsegélgző Egy et közgyűlését február 8-án, határozatkép­telen iég esetén február 15-én d. u. 3 órakor tartja a komáromi ipartestület nagytermében. A közgyűlés tárgyai az 1919. évről szóló el­nöki jelentés, melyet dr. Alapi Gyula egyesü­leti elnök terjeszt a közgyűlés elé s amelyben beszámol az egyesület vagyoni helyzetéről és tevékenységéről. Tárgyalja a múlt évi zárószá­madást. mely 7445 K bevétellel szemben 7602 K kiadással zárul. A vagyon 16114 K-t tesz ki. Az egyesület közgyűlése hivatott a tiszt­viselő kart és választmányt újból megalakítani. — Országos uásárok. Perbete község or­szágos vásárai 1920 évben február 9, március 22, Julius 12 és október 18-án lesznek, min­denkor hétfői napon. Nemesócsa országos vá­sárait február 17, április 13, julius 6 és decem­ber 14 mindig keddi napokon tartja meg ez évben. — Etios a szeszes itatok kimérése katonák részére. A szlovák terület katonai főparancs­noksága rendeletet bocsátott ki, amelyben a legszigorúbban megtiltja katonai személyek ré­szére — bármilyen ranguak is legyenek azok — szeszes italok (pálinkák, likőrök) kiszolgá­lását. Bor, sör és pezsgő azonban kiszolgál­tatható a kalonák részére ezentúl is. A rendelet betartását, annak ellenőrzését a polgári él ka­tonai rendőrség és a csendőrség végzi. A záróra hétköz tápon 12,' vasár- és ünnepnapo­kon 1 óráig tart ezentúl is. — fl csallóközi ármenlesitő társulat elnök­sége a magyar holdanként megállapított járu­lékok (Komárommegyében 5 K 05 f) negyed­évi pontos befizetésére hívja fel az érdekelt­séget, hogy a társulatnak működése pénzhiány miatt fenn ne akadjon. — fl Katolikus Legényegylet táncmulatsága. A Katolikus Legényegylet február l-én este 8 órakor világpostával egybekötött zártkörű tánc­vigalmat rendez az egyesület alapja javára. — fl hadigondozó bizottság ülése- Komá­rom vármegye és Komárom sz. kir. város hadi­­gondozó albizottsága szombaton, január 31-én ülést tart a városházán. — tüzérségi lőgyakorlat. A Komáromban állomásozó tüzérség éles töltéssel gyakorlatot tartott szerdán, január 28-án délelőtt. A lövés főiránya Komáromból Gadóc puszta felé irányult. — fl magyar sajtó kiálluánya a ullág saj­tóhoz. A budapesti Otthon Írók és Hírlapírók Köre választmányi gyűlést tartott Hoitsy Pál elnöklésével s Kun Andor főtitkéri jelentésének előterjesztése után egyhangúlag elfogadta, hogy a többi sajtóegyesületekkel együttesen kiáltvány­nyal fordul sürgősen a külföldi sajtótestületek­hez, az iró és hírlapíró társaságokhoz, amely­ben kifejti a magyar álláspont igazságát és rokonszeuvétés támogatását kéri a magyarnem­zet ama küzdelméhez, melyben jogait, igazsá­gait, létét akarja megvédeni. — Illolndrmulatság. Az örsujfalui molnár ifjúság február l-én Kellner Márk vendéglőjében táncestélyt rendez az örsujfalui szegényalap javára.

Next

/
Thumbnails
Contents