Komáromi Lapok, 1920. január-június (41. évfolyam, 1-46. szám)

1920-05-15 / 33. szám

4. oldal. * Komáromi Lapok“ 1920. május 15. — mftgirnszállilraánijok kutonai kisérele. A csehszlovák honvédelmi minisztérium figyelmez­teti az érdekelteket, hogy magánszállitmányok­­®ál katonai kiséret netn vehető igénybe. Ha azonban erre mégis szükség volna, úgy a szál­lítmány tulajdonosok katonai kíséretért e cimre forduljanak: Detektivná Kancelaria cs. invalidor v Prahe. — Sok a panasz a telefonra. Alig van Komáromban olyan telefonkészülék, amelyen jól és értelmesen lehetne beszélni, illetve be­szédet hallani. Ezek a készülékek több bo­­szankodást okoznak, mint hasznot. Jobb volna, ha nem is volnának. Most már az se igen használ, hogy a telefonközpontban bejelentik a rossz telefont, mert e téren is olyan nagy az anyaghiány, hogy a sok romlott készüléket va­lósággal lehetetlen megjavítani. — fűeladás. A ref. temető fűtermését az egyháztanács e hó 16-án vasárnap d. e. 11 órákor nyilvános árverés utján a legtöbbet ígé­rőnek a helyszínén adatja el. — fi komáromi közlendőről. A legeltetési szabályrendelet tervezet 5.'§ a alapján a köz­legelő használatára jogosultak kötelesek a lege­lőre kihajtani szándékolt jószágaikat minden év április hó !5. napjáig a városi adóhivatalnál bejelenteni, mely a bejelentést a bárcakönyvbe bevezeti és a bejelentőnek a legeltetési bárcát kiszolgáltatja. Mivel a közlegelőre csak az hajt­hat ki jószágot, aki a bejelentést megtette és azt a bárcával igazolja, ezen módszert már most alkalmazni óhajtván, felhívja a városi adóhiva­tal az érdekelteket, hogy a kihajtani szándékolt jószágaikat haladéktalanul bejelentsék, mert a pásztoroknak a legeltetési bárca felmutatása nélkül a legelőre jószágot befogadni nem sza­bad. A legeltetési dij a múlt évi megállapítás szerint felerészben a bárca megváltásakor azon­nal befizetendő a városi pénztárba. Városi adó­hivatal. — tu őrsujfaiusi ifjúság pünkösd hétfőjén mutatkozik be, mint műkedvelő gárda a nagy közönségnek. A falurossza cimü népszínmű­vet fogják előadni. — fi nemesccsai iparoskor a többi vidéki egyletek, körök példájára szintén szervezett műkedvelői gárdát, amely szorgalmasan készül az első előadásra. A festő cimü színmüvet fog­ják előadni. SPORT. Barátságos mérkőzés. K. F. C.—Keresk. alkalmazottak S. E. Pozsony 20 : 0 (8 : 0). Nagyon gyönge ellenfél, akiknek a labda­­technikáról, stoppolásról még gyenge fogal­maik vannak. Különösen kapusuk volt igen bizonytalan s bizony jóformán az ő rovására irható, hogy a K. F. C. rekord eredményt ért el. A K. F. C. a két összekötő csatár helyén az 1/B. két fiatal játékosát — Becket és Len­gyelt — szerepeltette, akik fürge és gyors já­tékukkal s különösen erős goalképességükkel tűntek ki. Nagyobbrészt Szigethy dolgozta ki a kedvező goalhelyzeteket, amikor azután önzetle­nül átadta a labdát a fiatal játékosoknak, akik azután minden gondolkodás és késedelem nél­kül azonnal lőttek — s az eredmény goal lett. A Keresk. alkalmazottak alig egy-kétszer jutottak le a K. F. C. kapujához, mig ellenben az ő kapujuk állandó bombázásnak volt kitéve. A goalokat Szigethy (4), Messinger (3), Lengyel (5), Beck (5), Rózsa (2), és Lovász (1 tizenegyesből) lőtték. Játék mindvégig fair: Közönség szép számmal volt jelen. Biró: Reif (a K. F. C. balösszekötője) mintaszerűen jó. * Vasárnap a K. F. C. első csapata Dió­szegen játssza le utolsó bajnoki mérkőzését. Diószeg az utóbbi időben erősen megjavult s azt hisszük a K. F. C.-nak kemény küzdelme lesz. Itthon pedig a közönség által ntár elő­nyösen ismert, jó képességű I/B csapat játszik az „Érsekujvári vasutas sportclub“-bal. A „Vasutasok“ csapata cseh játékosokból áll, akik |ó játékerőt képviselnek, úgy hogy erős és iz­galmas küzdelemre van kilátás. A mérkőzés ki­menetele teljesen nyilt.______________________ k szerkesztésért a főszerkesztő a felelős. Lapkiadó: Spitzer Béla. nyomatott Spitzer Sándor könyvnyomdájában Komárom NYILTTER. t — i E rovat alatt közlőitekért nem vállal felelősséget a I Szerkesztőség. Nyilatkozat. Kainer József urnák a „Munkáslap“ e heti számában megjelent nyilatkozatára a következő­ket válaszolom: 1. Valótlan, hogy én azért mondottam fel j a téglavető munkásoknak, mert megszervezked- í tek, hanem mert a szükséges tőkémet a ban- ; koktól nem tudom megkapni és a szükséges 5 szenet nem tudom megszerezni. 2. Való az, hogy Kainer József ur azt i mondotta, hogyha a felmondásomat nem vonom I vissza, az üzem szoctálizáltattii fog, mire én j neki azt feleltem, hogy az ezidőszerint érvény- j ben levő törvények szerint neki ehhez joga nincs. Ezek után pedig szívesen állok Kainer ur rendelkezésére a bíróság elölt is. mert tessék I Kainer ur tudomásul venni, hogy Ön olyan sok- j szór fenyegetett a szocializálással, hogy ezt nemcsak a szobában jelen levő bizalmiak hal­lották, hanem az udvaron levők is. Komárom, 1920. május hó 14 -én. Messinger Béla. HIRDETÉSEK. , ÉRTESÍTÉS. Van szerencsém a in. t. közönség tudomására adni, hogy régóla fennálló műhelyemet édes apám halála után teljesen újonnan berendeztem és Nagymegyeren, Főtér 340. sz. Nyári mulatságokra Lampion, Konfetti, és Szerpentin kedvezményes' árban kapható Spitzéi Sándor könyv- és papirkereskedésében, Komárom, berendezés eladó. Cím a hiadóhiuafalban. Csoportok figyelmébe! Zászlók, színpadi kuliisszák és csopoit jelző táblák festé­sét el válla lom jutányos árban Fóky Gyula, rGkkant festő Ekel. „ŐKANOTAL“ lain vili Klifil ilüHfU l sl a. Vállal temetést n fieg­­©gisseriilbtőí a feg« díszesebbig. :: Hagy raktál* ás*s« és fut« üteporsókhan. Olcsó =s ói*. « * Tisstefettel TÓTH JÓZSE? asztalos mester. Értesités. (Raáb féle vendéglővel szemben) fiók-műhelyt nyitottam. Elvállalok minden e szakmába vágó munkálatokat a legegyszerűbbtől a 112 legdíszesebb kivitelig Vidékre lev. lap hívásra azonnal megyek. Fő­törekvésem mindenkor oda fog irá­nyulni, hogy tisztelt megrendelőimet elsőiendü munkával és szolid áraim­mal kielégíthessem. Tisztelettel Van szerencsém a nagyérdemű közönség szives tudomására hozni, hogy a sétatéri kioszkot megnyitottam s fagylalt, jegeskávé, tej, kávé, limonádé, felvágottak & egyéb hideg ételek a legjutányosabban és legelő­­zékenyebben fognak a közönségnek kiszolgál­tatni. Szives támogatást kérve, vagyok teljes tisztelettel 183_<0 Vallövits Ferencié,. SZTRRTYIL FEDEM SliaM, ÜZ0!í ti fflfätö Ma. PailaMta 22. Lanas: BozmaiH. 2. Uj zsákok. Wíi­­menfes ponyvák kazalra, gépekre, kocsira minden nagyságban a legjobb tiszta vá­­: szón minőségben kapható : Strasser Adolf Bratislava Dobrovifs Mihály-utca 14. . Telefon 899. U8 Egy konyfiakredenc, egy szekrény ás egy beteg­­tolószék ELADÓ. 2 Cim: Duna-u. 9. sz. I. emelet. 1/1920. Ekecsi gazdaközönségtől, firuerési hirdetmény. Ezennel közhírré tétetik, mikép az ekecsi kisbir­tokosok, mintegy 5200 magyar holdnyi birtokán gyako­rolható vadászati jog — két egyenlő részbeni megosz­tással, folyón innen és folyón túli részletekben — 1920 julius 1-től kezdődő 6 egymás utáni évre, az 1920. jú­nius 1-én d. u. 1 órakor, Ekecs község irodájában megtartandó nyilvános árverésen, 100—100 korona óvás pénz letétele mellett és 1000—1000 korona kikiáltási árral, a legmagasabb Ígéretet tevő, vagy tevőknek, haszonbérbe fog kiadatni. Egyéb árverési feltételek a községi irodában, a hivatalos órák alatt szabadon megtudhatók. Ekecs, 1920. május 11. KÖLES GYULA elnök. 510/920. Hirdetmény. Bátorkeszi község elöljárósága ezennel közhírré teszi, hogy a Bátorkeszi volt úrbéres telkesgazdák, zsel­lérek és egyébb kisbirtokosok tulajdonát képező mintegy 1878 kataszteri holdat kitevő vadászterületen gyakorol­ható vadászati jog f. évi augusztus hó 1-től, 1926. évi julius hó Bl-ig terjedő hat évre, 1920. junius hó 7, napján d. e. 9 órakor a községi irodában nyilvános; árverésen haszonbérbe fog adatni. Az árverési feltételek a hivatalos órák alatt a községi jegyzői irodában bárki által megtekinthető. Bátorkeszi, 1920. május 1. Morva Dénes e. k. Szilva István s.k, főjegyző. 120 bíró.

Next

/
Thumbnails
Contents