Komáromi Lapok, 1920. január-június (41. évfolyam, 1-46. szám)
1920-05-15 / 33. szám
Negyvenegyedik évfolyam. 33* szám. Szombati 1920. május 15. KOMAROMI LAPOK KOMÁROMMEGYEI KÖZLÖNY Előfizetési ár helyben és vidékre : Egész évre 40 K Félévre 20 K Negyedévre 10 K Egyes szám ára: 60 fillér. Megjelenik minden szerdán és szombaton. Bérmozgalom hangjai ütik meg füleinket minden oldalról. Itt az ipari munkások bérharcának zaja hallatszik, belevegyül ebbe a kereskedelmi alkalmazottak illetmény rendezésének hangja és a koncertet a tisztviselők és közalkalmazottak elégületlenségének fenyegető moraja mellett a föld munkásainak harsogó kívánságai teszik teljessé. Hol a karmester, aki itt dirigálni tud ? Azt keressük, azt kutatjuk. Az élet magasztos szimfóniáját kellene játszani, de ebből a hangzavarból nem vehetjük ki annak fenséges melódiáját. Pedig hallottuk azt is, a gyárakból kihallatszó kalapács és pöröly iité.-ek, a gépek ritmikus zakatolása, a kasza, kapa pengése voltak ennek a kiérző ütemei és a nyomukban járó pezsgés, forgalom, lendület adlák meg pompás sziliéit. A zenekarban nem _ jujbat érvényre az egyféle hangnem, az egyféle hangszer, mert akkor nincs összhang; az életben nem érvényesülhet egy osztály, mert ez a többit elnyomja és az osztályérdek, osztályönzés, osztály ura lom kap lábra, amely elsorvasztja, megöli a társadalom síervezeteit, aláásva az állami lét alapjait. Most a munkásság vette át a politikai vezetést is. Nagy tanulságok állanak előttük, gyakorlati eredmények. A munkásság vezetőinek tisztában kell azzal lenniök, hogy a termelés rendjének és íolyatnaiosságának, egy pillanatra sem szabad megakadnia, mert az anarkiát eredményez és az anarkia nem kormányzati elv, sem eszköznek nem vált be sehol. A munkásság minden célját elérheti most békésen és erőszak nélkül. Pártja többségre jutott, tehát kormányzati eszközökkel kell biztosítania a' munka rendjét és szabályozását. Biztosítani az emberi megélhetés létfeltételeit minden vonalon. Ámde túlzásokba esni és túlzott követeléseket beállítani és azt hatalmi kérdéssé kiélezni árulás a munkásság érdekei ellen is, mert a munkásnak is egyedül és kizárólag az az érdeke, hogy a munkája, egyetlen kereseti lehetősége tegyen állandóan biztosítva. Ne csak a testi munka fontosságát, egyedüli létjogát és elismerését harsogják az élet zenekarának kürtösei. Nézzenek távolabbra is, nézzenek vissza a múltba is. A történelem bölcseleté arra is megtanit bennünket, hogy a világ haladását, a kultúra és a tudomány eszközei vitték előre diadalmas utján, szellemi munkások, feltalálók, mérnökök, orvosok, bölcselők és szociológusok. Ezeknek köszönhetjük amink csak van, az ő agyuk Városi és megyei érdéi lársadsisri lap. Főszerkesztő: GAÁL GYULA dr. Főmunkatárs: BARAHYAY JÓZSEF dr. sejtjeiben született meg a gőzgép, a vasút, gőzhajó, villamosság, a nyomtatott betű, a szemüveg, a távbeszélő, a fényképezés és ezer és ezer más találmány nagy gondolata, amelyek a maguk öszszességében a kultúra mai értékeit alkotják. Ám adjuk meg a munkásnak, ami munkája után megilleti őket, de adjuk meg a szellemi munkásoknak is. Adjuk meg a munkásosztálynak, ami megilleti, de ne úgy, hogy ezzel az ipart és kereskedelmet hozzuk áldozatul. Adjuk meg a munkásnak jogos bérét, de a föld hasznából a földnek tulajdonosa is, aki abba vagyonát ruházza be és viseli a termelés minden rizikóját, ezzel arányban részesüljön. Csak a harmonikus megértés, mely minden kormányzat legfőbb irányelve, biztosíthatja a dolgozó osztályok érdekeinek összhangját. Mert ne tévesszük soha szem elől és nem hangsúlyozhatjuk elegendőképpen, hogy dolgozni nemcsak & • muúi.áí*- düigözt*,-' 'de* h. gyátosf kétes*’ kedő, iparös, tanár, mérnök, orvos, hivatalnok szintén a dolgozók rendjéhez tartozik és munkájából él. Ezek munkája nélkül minden munka lehetetlen, tehát ne hagyjuk ki ezeket soha a számításból. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Nádor-u. 29., hová úgy a lap szellemi részét illető közlemények, mint a hirdetések, előfizetési és hirdetési dijak stb. küldend?k. Kéziratokat nem adunk vissza. A cselédkérdésről. A társadalomban mindenkinek vannak szociális kötelességei és mindenkinek, szegénynek, gazdagnak egyaránt van alkalma is, hogy ezeket a kötelességeket gyakorolja, ámbár kétségtelen, hogy ezek leginkább kötelezők azokra, akiket a sors akár szellemi, akár anyagi, akár társadalmi előnyökben részesített. Privilégiumok ezek, melyeket szociális munkával kell megváltani és rosszabb sorsban levő társainkkal szemben azáltal megbocsáttatni, hogy ezekből az előnyökből nekik is juttatunk. A szegények gyűlölete néha csak felelet, a nyomor felelete a felsőbb osztályok közömbösségére. A szenvedő egoizmus sokszor csak viszhangja az élvező egoizmusnak. Az előbbi talán megbocsáthaióbb. Sok ember pénzzel gondolja leróhatni szociális kötelességét, pedig pénzzel egyedül czak kiélesitjük az osztályok közötti különbséget és sokszor csak sértünk, megalázunk. Nemcsak az erszényeket kell kitárni, de szivünket is, könyöradományokkal együtt szeretetet is kell osztogatnunk. Társadalmi viszonyaink minden megfigyelője kénytelen szinte véleménykülömbség nélkül megállapítani azt a tényt, hogy a háziasszonyok és cselédek közötti viszony különösen a városi háztartásokban az utóbbi időben rohamosan romlik s az úgynevezett cselédkérdés társadalmi kérdéseink egyik legégetőbbjévé vált. A háziasszonyok túlnyomó többségénél állandó a panasz, hogy nincs már rendes cseléd és az úgynevezett cselédmizéria veszélyezteti immár a háztartás békéjét és rendjét. Hogy a cselédek viszont mindenért a háziasszonyokat okolják, azt talán nem is kell külön említenem. Nézzük már meg most a kérdést közelebbről. Általános a háziasszonyok részéről a panasz, hogy a cse'éd bére egyre magasabb lesz, munkája egyre kevesebb. Egyre több lesz az igény és egyre kevesebb, amit nyújt. Amit ezelőtt a/cseléd magától is elvégzed, azt ma követelésre sem teszi meg. Dolgozni pedig részint nem tud, részint nem akar. És végül legszomorubb az a mem is anyagiakra, hanem erkölcsiekre irányuló panasz, hogy a legtöbb cseléd a legjobb bánásmód mellett is többnyire teljesen idegen marad a házban, ritkán érez a családdal. Szolgálatát csak üzleti szempontból veszi és úrnőjének ritkán igaz segítőtársa, hanem többnyire egy teljesen idegen, sokszor ellenséges indulatu személy. Viszont a cseléd panaszkodik munkájának túlságos kizsákmányolásáról, hogy kénytelen egész napját sokszor nehéz munkában eltölteni és maga számára az egy vasárnapi kimenőn kívül nincs semmi szabad ideje. Hogy fizetése a mai viszonyokhoz és más, órához kötött munkások fizetéséhez képest még mindég kevés, hogy teljesen ki van szolgáltatva gazdája tetszés szérinti bánásmódjának és hogy emellett sem betegség, sem munkaképtelenség esetére nincsen a sorsa biztosítva. Tény az, hogy a gyári munkások, ipar és. kereskedelmi alkalmazottak a cselédekkel “szeriben'"előnyben vannak, mert ők a végzett munkáért gyors, kézzelfogható hasznot látnak. Továbbá meghatározott munkakörük van és a munkaszünet idejét tetszés szerint élvezhetik. Ezeken kívül részükre több állami, valamint magánjóléti intézmény szerveztetett már, mig a cselédosztály érdekében még eddig alig történt valami. Ők rá vannak utalva gazdáik esetleges jószívűségére, amely természetesen ha meg is van, csak egyes esetre teszi kedvezőbbé a helyzetet, de nem hat ki az egész osztályra. Szóval, mint látjuk, panasz mind a két részről van és egyiket sem mondhatjuk indokolatlannak. Keressük már most ennek az áldatlan helyzetnek az okait. A mai szomorú cselédviszonyoknak szerintem sem nem a háziasszonyok zsarnoksága, sem nem a cselédek megbízhatatlansága és rosszasága az oka, hanem a múlt század folyamán nagy mértékben megváltozott politikai és kulturális viszonyok. A múlt század hatalmas liberális fellendülése, mely a legnemesebb indulattól eltelve egyenlő jogúvá tette az ország minden lakosát, nagyot változtatott a helyzeten. Lassanként rászoktatta a cselédet, hogy ő a gazdájával egyenjogú szerződő fél, akinek immár kölcsönösen vannak egymással szemben jogai és kötelességei és ezzel aztán a társadalmi helyzeténél fogva Iegkevésbbé művelt, legkevésbbá önálló osztáyt átadták saját sorsának. Így vesztette el a cselédség még gyermekkorában a vezető kezet, anélkül, hogy újat kapott volna helyette. Azóta tétovák lépései. Nem tudja, barátot vagy ellenséget lásson-e gazdájában ? Nem egyszer követi azt a kezet, mely romlásba vezeti és küzd az ellen, amely gyámolitani szeretné. Innen a bizalmatlanság gazdáival szemben és a közösség érzésének hiánya a családdal, mely azntán természetszerűleg a család részéről is bizalmatlanságra vezet. És végül a bérösszeg elégtelenségének egyik legfőbb okát az igények általános tulhajtásában, az anyagi képességeken túlmenő életmódban, valamint a látszat hajhászásban látom. Ez pedig megvan úgyszólván különbség nélkül minden társadalmi osztálynál. így leszt
