Komáromi Lapok, 1918. július-december (39. évfolyam, 27-52. szám)
1918-12-28 / 52. szám
2. oldal. „Komaromi Lapok 1918. december 28 tani sorsát, újítani, változtatni vágyik. Kérdezem : vájjon alkalmas-e az idő most erre ? Lehet-e most az öncélokért minden tehetségünket latba vetni, mikor mindenkinek egy célt kellene szolgálnia? Álljunk meg egy pillanatra az uj esztendő kapujában. Engedjük, inig az alkotás-, a szervezkedés-, a forradalom heve egy oly fokra száll alá, mikor ismét visszatér a normális életműködés. Ne akarjunk egy országot úgy boldoggá tenni, hogy előbb a régit földig leromboljuk, mert az itt-ott összetört darabok elveszhetnek számunkra és pótolhatatlanokká válhatnak. A régi épületek igaz, nem alkalmasak az uj idők megváltozott eszméit tovább szolgálni, de egy kis javítással, egy kis jóindulatú hazafisággal átalakíthatjuk szükségképpen addig, amig boldogabb idők és teremtésre alkalmasabb körülmények következnek el. Te pedig, az utcán ácsorgó hajdani dolgos magyar nép gyermeke, nézz végig magadon, nézz végig a veled együtt ácsorgó társadon. Az a zöld ruha, mely testedet fedi, a te becsületes véred pirosától meuszentelt. Annak a vérednek, mely a világ összes fóruma előtt büszkén mondhatja, hogy egy cseppnyi árulás, egy parányi gyalázat hozzá nem tapadt; annak a vérednek, mely téged a négy esztendős háború alatt félistenné tett a szenvedések elviselésének ereje által; annak, mely imádott magyar hazád szabadságáért, boldogulásáért bugygyant ki. Te utcán ácsorgó becsületes szivfi magyar, a felszabadulás örömeitől eltelve, nem érzed-e, hogy szivednek izgatott dobbanása hazádnak intő és hivó szózata? Nem veszed arcodon észre a szégyenpirt, mikor a munkában elfáradt társaddal találkozol? Tegye a józanság homlokodra megértő kezét és vezessen téged haza az uj esztendő első napján! Találd meg otthon félbenmaradt életed régi örömeit! Keresd elő a rozsdás szerszámokat és fogj neki a becsületes munkának ! Menj ki a határba! Pengesd meg ujjaiddal acél-kapádat és meglátod, hogy csengése a régi, mely eszedbe juttatja a munkás élet minden gyönyörűségeit. Elédbe varázsolja az aranykalásztól rengő földet, a pacsirtaszót, az aratók messze hangzó énekét, a széna édes illatát, a nyári hajnal csípős, friss lehelletét, a feleség boldog ölelését, gyermeked öntudatlan gőgicsélését az igazi — boldogságot. Menj ki a határba magyar népem és vedd becsületes kezedbe az eke szarvát, mert Jönni fog . . Boldog uj esztendőt Angyal Béla. Az élet szövetsége. . . . Gyógyíthatatlan sebeinket nincs senki, aki bekösse . . . A sok közül, ott az utca sarkon, a lelkembe markol egy plakát. Alig tudom elolvasni, mert könnyekkel telik meg a szemem és elszorul a szivem, a mint olvasom : „Az áldatlan háború, mely nyomorékokká, özvegyekké, árvákká tett bennünket, elmúlt, de gyógyíthatatlan sebeinket nincs senki, aki bekösse; a dicső halált halt apa, férj helyett nem adott uj családfentartót. Itt állunk magunkra hagyatva, tanácstalanul, tehetetlenül. Akik a múltban ki lettek rendelve bajainkat orvosolni, vagy nem értették meg, vagy nem hallották meg kérő szavainkat, vagy ígértek és nem adtak, vagy sa már hosszú, kínos várakozás után adtak is, nem volt elegendő. Ezeket mondják a rokkantak, a hadisérültak, a hadiárvák és a hadiözvegyek abban a felhívásban, a mellyel december 29-én, délután 3 órára, a vármegyeház nagytermébe alakuló gyűlést hívnak össze, hogy szövetségük komáromi fiókjának alapjait megvessék. Ok hozták a hazának a legnagyobb áldozatot. Nekik van a legtöbb jogok arra, hogy a haza hálája necsak szép szavakban, Ígéretekben csendüljön ki, de impozáns tettekben. Mert csak az az ország lehet naggyá, a mely megbecsüli azokat, a kik érte a legnagyobb áldozatot hozták meg. Az az ország tudja csak kiáltani az idők viharait, amely magához emeli az érte harcolókat és ezzel példát szolgáltak az utókornak, a kései unokáknak. Fájdalom, keserű igazság, hogy a háború szerencsétlenei: drága magyar testvéreink nélkülöztek és nélkülöznek ma is. A háború alatt egész légió fordult meg nálunk és bár mindent elkövettünk érdekükben, bizony, sajnos, nem mindig tudtunk segíteni mi sem, vagy segítségünk nem volt elégséges. Pedig e sorok írója minden munkabírását e nagy cél szolgálatába állította és szinte pihenés nélkül harcolt érettük. Most, hogy a háború elmúlt, ha végigtekintünk munkánkon, önérzetesen állapíthatjuk meg, hogy tudtunk eredményeket elérni és éppen ezért hiszünk abban, hogy ezután ezeket az eredményeket fokozni tudjuk. Hiszünk abban, hogy a népkormány találni fog módot és esz-Hol kárhozatnak ásít krátere, Buktasd oda a föld magyarjait! Mozdulj meg, Föld! Te, Isten ostora! Mi nem leszünk hazátlanok soha! Magyar földön sir a nóta. Irta: dr. Végh László. Messze esett Erdély bérce, Nem is látjuk . . Sír a székely ... ide hallik Zokogásuk. Hogy is látnánk, mikor szemünk Köny borítja; Ne hallanánk, szivünk ami Megszakitja. Székely nemzet, világ gyöngye, Jótestvérünk! Ott a szivünk, itt a szived Amíg élünk. Erdély volt a fellegvárunk, Hazánk őre. Erdély volt a szabadságunk Levegője. Le az égből nyúlna bár fal A határra: Levegője a tüdőnkbe Be van zárva; S keblünknek ez orgonáján Hangok kelnek: Bús nótái ezeréves Szerelemnek. Székely testvér, drága hívünk, Isten áldjon! Minden sír itt, a nóta is Minden szájon. Síró nótánk puskaporszem, A szél hordja Ajakunkról a szivekre Halomsorba; Mig a szívünk szikrájától Lángot nem vet, Amig Erdély karjainkon Nem pihenhet. közt a megfelelő és méltó segítségre és a társadalom sem fogja magát kivonni, és nem is szabad, mert jaj lenne neki ha kivonná. Szivünk teljes melegével köszöntjük a holoapi gyűlés résztvevőit és kívánjuk, hogy munkálkodásukat kisérje az Eg áldása s a magyarság megértő, áldozatra kész szerctcte. Az özvegyek és árvák, a rokkant testvéreink szavát értse meg minden magyar és jöjjöu segít* günkre a munkában, a mellyel boldoggá a' juk tenni azokat, a kik a hazáért szenvedő áldoztak — mindent. 13119. A vármegyei jegyzői kar az őt ért í. meket az alábbi memorandumban hozta a mánybiztos tudomására: Méltóságos Kormánybiztos Ur! Komárommegye községi és körjegyzői egyesülete f. dec. 14-én megtartott rendkívüli ülésén a vármegyei jegyzői nemzeti tanácsot alakította meg. A határozat értelmében küldöttségileg tisztelegni óhajtokunk Méltóságod előtt, de sajnos Méltóságod már nem volt odahaza. Ezúton kérem tehát Méltóságodat, hogy a jegyzői kar ügyét jóindulatú pártfogásába venni méltoztassék. Mi jegyzők voltunk a háború alatt leginkább megterhelve. Az összes rendelkezéseket, bárkitől szármázott is, nekünk kellett végrehajtanunk. Enberfeletti munkát végeztünk, hogy szeretett hazánkat megmentsük. Mi a nép között élünk, nekünk kellett rendelkeznünk, igy minket ért a nép haragja is. Tudjuk, hogy a gabona, szarvasmarha elrekvirálása, valamint a fejadagok betartása a népnek faj, ugyanazért a legjobb indulattal intéztük azt el, de hiába, mindenkinek kedvére nem lehettünk s igy egyik-másika a jegyzőt ellenségének tartotta. Hozzájárult a felmentések körüli eljárás, mely a nép haragját méginkább felidézte. Nekünk jegyzőknek pedig más kötelességünk nem volt, mint a jelentkezőket a névjegyzékbe kivétel nélkül mind felkellett vennünk. Miután a munkásra nagy szükség volt, kivétel nélkül pártolólag terjesztettük fel. A felsőbb hatóságok dolga veit azután, hogy kit mentsenek fel. Mindenkit természetes felmenteni nem lehetett, igy ez is a jegyző bűne maradt. Az általános elégületlenséget különösen a hadisegély okozta, amelyért egyedül a jegyzőt kárhoztatták. Pedig a jegyzőnek más teendője nem volt, mint a jelentkezőkről az összeirási ivet elkészítette s azt a hadisegély véleményező bizottság elé terjesztette. A fennállott rendelkezés szerint nehogy az asszonyok munkakerülők legyenek, kivolt mondva, hogy csak azoknak jár segély, akik a segítségre tényleg reá vannak szorulva. A bizottság tehát a munkaképes egyéneknek nem szavazta meg a segélyt. A legnagyobb baj az volt, hogy a harctéren levő katonáknak a legtöbb tiszt azt mondotta, hogy mindenkinek minden családtag után jár segély. A katona harcias modorban levelet irt a jegyzőnek, hogy a családjának adja meg a segélyt, mert ha nem, ha haza jön, majd elbánik vele. Mit tehetett a szerencsétlen jegyző? A hadisigély véleményező bizottság elé terjesztette levelét s ha nem szavazta meg a bizottság a segélyt, a jegyzőnek kellett megmondani a félnek s egyedül a jegyzőt okozták. A hazatért katonák boszuja határtalan volt az egész országban. A feleség, a hozzátartozó a végrehajtó közeget, s jegyzőt kárhoztatta mindenért. Mi nem tehetünl arról, hogy a kormány intézkedéseit nekünl kellett végrehajtanunk. Egy ember nem volt a: országban, aki felemelte volna tiltakozó szavát sőt még a sajtó egyrésze is ellenünk támadt igy nem csoda, hogy a sok sajnálatos esemén megtörtént. Az izgatás ellenünk még mindé tart. így Tóvároson és egyébb helyeke valaki azzal kezdte beszédét „Hogy micsoc’ emberek vagytok ti, hogy a jegyzőt még mo Reggelizés előtt fél pohár Schmidthauer-féle használata valódi áldás gyomor hajósaknak és székszorulásban 1 szenvedőknek az elrontok gyomrot 2—3 óra alatt teljesen rendbe hozza.
