Komáromi Lapok, 1918. január-június (39. évfolyam, 1-26. szám)
1918-03-30 / 13. szám
„Koihárum'i Lapok“ 1911. március 30 2. tidal/ reánk nehéz háborús kötelezettségek, egyébként azonban a háború jórészt megszűnt már részünkre. Ezzel az uj helyzettel számolt az az örvendetes királyi parancs, amely a népfelkelők három korosztályát hazabocsátja, s békés polgári foglalkozásuk körébe visszaengedi őket. Remélnünk és hinnünk kell, hogy a hadseregnek módjában lesz még szélesebb rétegeket nélkülözni s hogy azoknak a száma, akik a háborúból kiválnak, a felmentetteké és hazabocsátottaké, egyre bővülni fog A keleti béke megnövesztette a kereskedelem tehetőségeit. Az áruforgalom a keleti ál amokkal meg fog indulni $ a kereskedelmi tevékenységnek uj tere nyílik A keleti békét tartóssá és biztossá csak azok a békés gazdasági kapcsolatok tehetik, amelyeket ezen államokkal sikerül majd megteremteni. Ezt legelsősorban a kereskedőosztály ügyességétől, alkalmazkodási képességétől, konciliáns szellemétől lehet várni. Az ukrán és orosz , csereforgalmat a kereskedőknek kell lebonyolítani. Es igénybe keli venni azoknak a kereskedőknek tapasztalatait, akik orosz fogságból visszaérkezve megismerték az orosz nyelvet és viszonyokat. De általában fontos közgazdasági érdek, hogy minél több kereskedő vehesse fel újra tevékenységét és szakismeretét az általános közgadasági érdekek szolgálatába állíthassa, ez a fejlődés parancsa A katonai leszerelés azonban eszünkbe jutttatja a közgazdasági leszerelést is, a háborús gazdasági alakulatok leszerelését. A hadsereg el átása, valamint a fogyasztás biztosítása hozták létre mint elkerülhetetlen rosszat a központokat s más gazdasági háborús szervezeteket. Ma már az egész közvélemény tisztában van azzal az áldatlan s káros szereppel, amelyet ezek az intézmények játszottak. A központok magukba szívták a kereskedelmet, bürokratizálták azt, megbénították az egyéni kezdeményezést s az eleven, mozgékony kereskedelmi szellemet anélkül, hogy a fogyasztást kellően el tudták volna látni. Létüknek egyetlen alapját az adta meg, ho y a világháború hatalmas méretei között a készletek áttekintése és szemmeltartása a központi szervezetek utján inkább volt lehetséges. Ezért az egy előnyért kellett elviselnie a magyar közgazdaságnak számos központ egyiptomi csapását. Most talán eljött az ideje a központok leszerelésének. Nem akarjuk magunkat azzal áltatni, hogy a háború tartama alatt a központok teljes megszüntetése be fog következni. Amit a központok leszerelése alatt értünk, az e pillanatban azok megszüntetésének a rendszeres előkészítése Szterényi kereskedelemügyi miniszter egyik legutóbbi rendeletében, amely a ruházati ügyek rendezésével foglalkozik, bejelenti egy uj intézménynek közeli megteremtés it, amely a központok üzemeit és ügyvitelét ellenőrizni fogja. Nem tudjuk, mily szervezetet és hatáskört fog a miniszter ennek az intézménynek biztositai i. Közérdekből az volna kívánatos, hogy ezen intézmény egyidejűleg előkészítse a központok automatikus megszűnését, fokozatos leszerelését. A kereskedelmi érdekeltségnek Szterényi miniszter most alkalmat nyújt ezen nézeteiknek kifejtésére. Az érdekeltség széleskörű bevonásával meg akarja állapítani, — hozzánk intézett leirata szerint — hogy a központok és bizottságok mennyire felelnek meg a hozzájuk fűzött kivánalmaknak, s a létesítésük, illetve működésük folytán előállott kényszerhelyzet az iparnak és kereskedelemnek minő érdekeit érinti a legsúlyosabban ? S enyhítése érdekében melyek az érdekeltség óhajai? Kívánatos, hogy minél bővebb anyag álljon az érdekeltségek rendelkezésére, minél több konkrét adattal felfegyverkezve adhassák elő panaszaikat. Evégből az egész kereskedelem közreműködése volna szükséges adatszolgáltatás és a panaszok közlése céljából. A leszerelés gondolata emlékeztet a bekére való átmenet sok nagy problémájának megoldására. Szakítani kell a múlt sok tévedésével s előítéleteivel. A háborús terhek viselése s hazánk gazdasági ujraébresztése csak a termelés és a forgalom emelése utján képzelhető el. A forgak m fejlesztésének eszköze az erős és életképes kereskedelem. A gazdasági leszerelés egy k leghasznosabb ténye az lesz, ha ennek tudata minél szélesebb körűvé válik és vonult ki a menetszázad a vasútállomásra, mintha bizony az ODsitról és nem az ismeretlen veszélyeket rejtegető harcok örvényeiről lett volna szó. És hányszor ismétlőd--tt meg ez! Mindannyiszor tengernyi bánatot, keserűséget okozva az oíthonhagyottaknál. Történt pedig az Úrnak 1915. évében. Tavasz fakadásakor. Ibolya illattól volt terhes a levegő. Máskor ilyenkor mintha mosolygósabbak, megelégedettebbek lettek volna az emberek. Máskor a virágfakasztó iavasz lehelete szinte lesugárzott az emberek arcáról. Most olyan komorak, elmélázóak voltak az emberek. Mintha a gond, bánat, sötét sejtelem, töprengés ült volna ki az arcukon Valami történt! . . . Suttogás itt is, ott is ... Az u Ságokban még csak nyoma sem volt. Mintha a lesújtó hir hatásától akarták volna kímélni egymást az emberek. Hangosan senki sem merészelte, csak suttogva adta tovább a hirt, hogy. a Kárpátok bérczein áttörtek az orosz hordák, vad iramlásukban pusztul minden, mit Magyaroszág földjének keleti szélén az emberi elme és munkaerő kitartással, nagy fáradsággal alkotott. Kőrösmező, Homonna, Máramarosszigt t nevét emlegették a hirthozók . . . Mint egyébkor a korcsma egyik aszíaláha sikerül leszerelni azt a sok tévedést és azt a szándékosan vagy jóhiszeműen hamis beállítást, amely a kereskedelem szerepe körül elterjedt. A papiros. Volt idő rá, amikor semmibe sem vettük, amikor a közönséges, hasznavehetetlen makulatúra pai iros kgr.-ja 4—6 füléibe került. Ma persze nem igy áll ezzel a dolog. A makulatúra papiros mostani ára 1 korona, sőt egy korona és húsz fillér^ a tiszta ujságpapiros pedig szinte beszerezhetetlen árucikk. Alert a nyomdaiparban és papirszakmában másként áll minden, mint egyéb üzleti ágazatokban. Mig egyéb élelmi cikkeket azért rekvirálnak, mert van, de ügyesen elrejtik, addig a papirost, ha rekvirálnak is, nem volna mit rekvirálni, mert tényleg alig van belőle valami. És hogy a papírnak oly rettenetes az ára, annak az az egyszerű oka, hogy a papirgyárosoknak ma nem érdemes papirost gyártani. Egy másik oka pedig, ha akarnának sem engedik a kormányok addig, amig 1. papitzsineget, 2. papír-fonalat, 3. papir-szövetet, 4. papir-fehérnemüt, 5. papir-ponyvát, 6. papirbélés vásznat, 7. papir-egyenruhát, 8. papirmunkásszövetet, 9. papir-liszteszsákot, 10. papírcipőt és 11-szer még papír-seprőt elegendő mennyiségben elő nem állítanak a kül- és belföld számára. S csak akkor, mikor ezekből elegendő mennyiség van gyártva, csak akkor szabad mindenekelőtt az állami munkához és végül a magánkereskedelemben és iparban használatos papír-fajtákat előállítani. Ki csodálkozik tehát azon, ha békében 1000 iv ujságpapiros 7 korona 20 fillér volt s máma 108 koronába kerül?! Sőt egy kartársunk a mi 1< 8 koronás újságpapírunkat olcsónak tartja, mert február hónapban 1000 iv ujságpapirost már 130 koronáért tudott csak kapni. Hogy a papír drágulásnak legelső szálaihoz vezessünk mindenkit, megjegyezzük, hogy a kereskedelmi miniszter közölte a papírgyárakkal, hogy az állam a termelésbe mélyen belefog nyúlni és elsősorban arra kötelezi őket, hogy először is az állami üzemek és hivatalok részére áliitsák elő a papír szükségletet s csak ezután, ha nyersanyag marad, készíthetnek a polgári fogyasztás számára is. Hogy a papírgyárak milyen sorrendet kötelesek betartani, ariól Szterényi elnöklésével legutóbb értekezlet voit, de még nincs róla hir, mit határoztak. A hadügyminisztérium szintén erősen aspirál a papirosra, mert a következő papirszövetiypusokat fogja beszerezni: 1. Fehérnemű szövet papirfonaiból, 2. moszkitó háló papírnál honvédek ültek együtt. Italozás közben Pál1 bácsi mulattatta őket. Egy újonnan érkezett telepedik le közéjük és újságolja: — Halottátok-e ? azt suttogják azt beszélik, hogy az oroszok a Kárpátokon keresztül betörtek Magyarországba Homonnán túl járnak már, Sátoraljaújhely felé, ha igaz. Általános megdöbbenés az első pillanatokban, majd szitkok, átkok fakadnak a honvédek ajakán, ökölbe szorult kezek emelkednek a levegőbe: — Alit szól hozzá Pali bácsi, még utóbb is Tokajra, arra a világhíres magyar borra vágyik az a beste fajzat — szólt az egyik honvéd, az imént még víg, a szomorú hírre komorrá változott, gondolataiba elmerült Pali bácsihoz. — Ne boszants kölyök 1 mert .... és kipirult arccal szitkozódott s mintha valami belső láng lobbant volna ki Pali bácsi szemein,, öklével ráCí-apott az asztalra, majd a magasba emelve szinte hörögve önkívületben, vad tűzzel kiáltotta: ' — Öreg ember vagyok már, nem oda való, de ha igaz a hir fiaim, Tokajnak még csak tájára sem engedem őket. Akkor még én is elmegyek, ott leszek veletek. Tokaj földjét muszka nem bírhatja, borát nem ihatja. Magyar XMCindenki tudja, elis- = POLITZER MÓR Óieri és elmondjä, hogy * om«*rofn, Nado^utca 19«----- üzletében a legszebb minőségű férfi cipők, diuataruk, fehérneműéi* stb. totta, szerinte „a minden földi jók koronáját", e kétségkívül csodásán zamatos italt. így teltek, múltak, Pali bácsi életének napjai, a komor háborús esztendőben az ő honvédéi között, mig egyszer csak kitüntetés érte Büszke is volt reá. A különben jeles recitátor népszerűsége révén, közóhajra az ezred „hadiszónoká“-nak meghivab tt, még pedig rendszeresített havi járandósággal. Valahányszor indulás előtt felsorakozott a bokrétás menetszázad a kaszárnya udvarán, hadiszónoki minőségében búcsúztatóra megjelent a közkedvelt Pali bácsi. Talpig feketében foglalta el helyét az emelvényen. Aztán búcsúztatta az ő„kedves fiait“. Tüzes lendületével, lobogó lelkesedésévet felvillanyozta hallgatóságát. Előadásában pattogott ä magyaros szilajság, majd szelíden enyhü ve áradozr tt' szavaiból á szeretet melegsége. Minden szabad idejét a honvédéi között töltötte, kiváló megfigyelő érzékkel tanulmányozhatta, ismerhette lelkivilágukat, így közvetlenül is nagy hatással oldotta meg szép feladatát. Szem nem maradt szárazon, szív nem maradt érintetlenül. Végül mindenkor váliukra emelték a szónokot, éljenezték, szeretetük minden jelével halmozták el' őt. A búcsúztató után olyan dalos kedvvel
