Komáromi Lapok, 1918. január-június (39. évfolyam, 1-26. szám)
1918-03-30 / 13. szám
l'äiS. uiárcitts 30. fonálból, 3, munkásruha szövet papir-fonálból, 4. tiszta papír ponyva, 5 bélés vászonpótlék papír fonálbó', 6 lisztes zsák papír-fonalból. Tervbe van véve továbbá, hogy a katonai szalmazsákokba, szalma- és kukorica-héj helyett szintén papirost fognak használni, mégpedig éppen azokat a hosszú szeleteket, melyek az egyes nyomdákból kikerülnek. De az állam még ennél is tovább megy s olyan újítást hoz be, melyen békében talán mosolyogtunk volna. Így pl. nálunk Magyarországon és Ausztriában a postások és vasutasok részére ezentúl papirosból állítják elő az egyenráhát, mert a posztó, nemcsak hogy drága, de nehezen szerezhető be. A papiros egyenruha 36—40 koronába fog kerülni s meglesz az az előnye, hogy ha piszkos, ötször-hatszor mosni is lehet. A bécsi, sőt a mi újságjaink is idegenkedve fogadták a különös hirt s nem egy csípős kommentárt kanyaritottak alája. A bőripar is erősen kiveti hálóját a papírra, mert a chémiai és egyéb tudományos emberek közreműködésével sikerült olyan vízhatlan és a legnagyobb ellenállást kifejtő cipőt előállítani, hogy úgy a felső, mint az alsó rész, a talp a kivánalmaknak teljesen megfelel. Most aztán megkezdődik az ily cipők tömeges gyártása a papir-nyersanyagot megillető szakmák károsodására. A „Der Schuh“ osztrák cipőszaklap azt írja róla, hogy bármilyen okos emberek is ezek a tudományos feltalálók, a papíranyag csak maradjon meg könyvnek, a bőrt pedig adják vissza a suszternek. (Mi csak ehhez azt tesszük hozzá, hogy ezen az ösvényen haladva a papír bakancs szállítókat még anynyira rehabilitálni fogja a háborús konjunktúra, hogy valami nagy hadi érdemrendet kell kitaiá ni számukra a bírói Ítélettel szemben.) A textilüparban pedig szinte hiányt pótol a papír térfoglalása, mert olyan cikkeket gyártanak belőle, melyeket ma alig lehet beszerezni. Az osztrák-magyar hadügyi kormány ma mar véglegesen állást foglalt amellett, hogy a hadsereg által használatba vett homok-, gabona-, zab-, liszteszsákok, valamint vízmentes ponyvák, melyeket uradalmak, nagyobb gazdaságok is használnak, tisztán papíranyagokból készíttessenek és ez alapon nitézkedett is, hogy ^ a fentebb felsorolt cikkekben az 1918-ik évi szükséglet már ilyen alapon fedeztessék. A rendelet lebonyolításával az osztrák-magyar Központok- biztattak meg. De nemcsak nálunk, hanem Németországban is erősen érezhető a papirhiány. A német kormány azonban — ebből tanulhatnánk mi is — nem az újságok rovására iparkodik a papírfogyasztást korlátozni, hanem a levélpapirosnak, kivált a luxus levélpapirosnak szab szükebb korlátokat. Így például a német papiráru-gyárosok a doboz- és mappa-levélpapirosovolt mindig, annak is kell maradnia. Isién engem úgy segéljen — mondta emelt hangon és parolát nyújtott a körülötte ülőknek — nincs hatalom, aki visszatartson, akkor elmegyek, elmegyek veletek! — Magyar ember adta a parolái, eb aki meg nem tartja !! ... A hir igaznak bizonyult. És egy tavaszi hajnalkor, a robogó ködbe vesző katonavonat egyik kocsijában a rikoltozó, dalos fiatal honvédek között ott gubbasztott az idős ember. Ráncos arcán korának barázdáival kivált a fiatal hamvas arcú legények közül, de ép olyan lelkességgel, fiatalos hévvel nótázott, tréfálkozott Pali bácsi, az északkeleti határszél felé, Tokaj táján átrobogó virágos, zászlós katonavonat kocsijába. Rohamra harsantak a kürtök, nyugtalanító, biztató szavuk visszhangzott az északkeleti határhegység nyúlványainak bérces falain. Megmozdult a hosszú fekete sáv, a villogó szuronyok kígyózó sokasága. Rohanva indultak a honvédek. Nyomukban hatalmas porfelhő kavargóit, a mindeneket elpusztító förgeteg előhírnöke. Mint valami hatalmas orgona felszabadult siptömegének hangkaosza, úgy búgott, vijjogott, csattogott, a csataterek rémes muzsikája, a honvédek rohamozó kiáltása, a : „Rajta! Rajta I! honvéd!“, — tulharsogva az ágyuk bömbölését, a fegyverek ropogását. És ott az egymást öldöklő embergomo- | iyííbín, fcdetbn fível, (gy esz hajú honvéd „KomArottn hat»*“ kát egyforma súlyban és nagyságban állítják elő. Az üzleti életben tömegesen használandó levélpapirosokat is megfelelően egyforma nagyságban és súlyban készítik és a borítékok előállítására nézve is a legnagyobb takarékossággal járnak el. A doboz-levélpapirosokhoz használandó dobozok, valamint borítékok belső fele bélelve (kasírozva) nem lehet. Mindez csak azt bizonyítja, hogy a papír ma olyan nélkülözhetetlen cikk, mint a ruha s épp ezért, bármennyi papirt lennénk képesek előállítani, sohse volna elég, a hírlap irodalom mindég hiányát érezné, mert a termelt papirost mindenre inkább felhasználnák, csak a nyomdaiparra nem és csak az maradna a legutolsó. Ügy gondoljuk, a közönséggel szemben tartozó kötelességet teljesítettünk, amikor a papírról s ennek felhasználá.-áról irtunk s mondani is felesleges, hogy az állapotok csak rosszabbodnak, ha a háború még sokáig tart. Dinnyés Árpád. Megyei árvaház. Irta: dr. Alapi Gyula a Hadigondozó Népiroda id. vezetője A vármegyei hadigondozó bizottságot szép és nagy terv foglalkoztatja ez idő szerint, 1 amely teljesen megérett arra, hogy a nyilvánosj ság is megismerje. Nem kisebb dologról van szó, mint arról, hogy a vármegye közönsége teljesen szülőben j hadiárvák elhelyezésére és nevelésére Komáromban árvaházat létesítsen, amely egyelőre 40 ilyen árvát mentene meg a jövő életnek, bizj tosiíaná a jövőjét, becsületes munkást, iparost, \ földmivest, kereskedőt nevelne belőle. Megközelítőleg félmillió kor- na áll erre a célra ebben az időpontban rendelkezésre. Ehhez az összeghez nem sok hiányzik és az árvaház megalapítása bizonyosra vehető. Asztalos Béla alispán vette a kezébe a \ nemes ügyei és ismert energiája a legszebb reményekre jogosít az árvaház jövőjét illetőleg bennünket. A legmesszébb menő támogatásra számíthat a mozgalom gróf Dezasse János főispán, a hadigondozó bizotíság nagy agiiitásu elnöke részéről, aki eddig is oly számos jelét adta a társadalom minden megoldásra váró ; kérdése körül tettrekész közreműködésének. | Végül nincs kétségünk az iránt sem, hogy az Országos Hadigondozó Hivatal is teljes támogatásában részesíti e nemes ügyet és Kiitrhy István hadigondozó kormánybiztos, aki oly közel áll a vármegye minden hadijótéknnysági intézményéhez, ez ügyet az állam részéről is igyekezni fog a lehető sürgősen a megoldás felé vinni. Komáromvármegye lelkes és áldozatokra I az indulatoktól eltorzult arccal, villogó szemek- I kel, szuronyt szegezve pusztiija az ellent, a j körülötte viaskodó fiatal bajtársakat biztatva j kiáltja : „Előre ! Előre !!“ — mig nem egy golyó járja át szivét és ezután „Pali bácsidnak csak az elszállt lelke üldözhette honvéd „fiaiéval a megvert, menekülő muszka hadakat . . . Messze az uzsoki hágó felől a villogó dörgő ágyutüz is lassan elcsendesedett. A lenyugvó nap bibor palástja oly stilszerü háttere volt a csatatérnek. A Vihorlát lejtőjén rettenetes pusztulás: gránátvájta gödrök, fedezékek, futóárkok labirintusa. Szerte-széjjel törölt fegyverek, emberi, állati hullák, húscafatok, ruhafoszlányok, szivettépő jajok, szomorú sóhajtások A szar.itécek jönnek. Figyelnek, kutatnak a sötétben. Végzik dolgukat. Sebesülteket kötöznek, elesetteket temetnek . . . Úgy volt, hogy külön sírba teszik, de aztán úgy határoztak, szerette őket mikor élt, maradjon most is honvédéi között. De külön keresztet kapott, melyre reá vagyon írva : „Itt nyugszik Vadas Pál, a honvédek Pali bácsija, „fiai“ között. Önként szállt harcba, Tokaj védelmére !“ * És később, mikor végleg elül, elcsituT majd a csatazaj és békesség lesz úrrá e földön, onnan a Magasból, a felhők közül, örömkönnyeinek ködén át, vágyakozva nézi majd és úgy szeretne ott lenni, mikor a magyarom .Tokajnál, a Hegyalján, szőleikben szüretelnek... 3. clá&L kész közönségén a sor életrehivni adományaival egy olyan szent és nemes intézményt, melynek a társadalom legfájóbb sebét kell meggyógyítania. A vármegye, a városi törvényhatóság, melynek egy újabb közintézménye létesül, a hadigondozó, a jótékony egyesületek, a nagy és középbirtok, a kisgazdák, iparvállalatok, pénzintézetek, magánosok nem fognak elzárkózni e cél támogatása elől, mely becsületbeli kötelességünk. A megyei órvaháznak meg kell valósulni, mert ez közérdek, nemzeti érdek és kegyeletes tartozásnak beváltása, a társadalom részéről. * E sorok Írójának a vármegye alispánjához benyújtott alapítási tervezete a következő : Az alapítás szükségének megokoiása Nemzeti létünk fennállásáért már negyedik éve vivjuk az emberfeletti küzdelmet. Ebben a szörnyű mérkőzésben a magyarság erején felüli áldozatokkal vett részt és ma már hivatalosan is megállapítást nyert, hogy nemzetünk az osztrák örökös tartományok he’yett súlyos véráldozatokat hozott. A háború mérlegét azonban ma még felállítani nem lehet, a háború még folyik, talán a döntő mérkőzések folynak és nem lehetetlen, hogy ezek után a várvavárt béke hajnala feldereng. Nekünk azonban a háború végéig várnunk nem szabad, a békére már most kell intézményeket, szervezeteket létesítenünk, amelyek a háború okozta sebeket gyógyítják, a magyar faj erősítését és védelmét biztosítják. A háborúról való átmenet a béke idejére a megoldásra váró kérdések egész tömegét dobja felszínre, Politikai, gazdasági, társadalmi kérdések ezek és ezek sorából egy foglalkoztat ez alkalommal bennünket: a hadiárvák ügye. Minden szerencséiienség közt legnagyobb egy családra, mikor támaszát, feniartóját, a mindennapi kenyér előíeremtőjét veszíti el. Az apa elvesztése akkor is igen nagy csapás, ha a családot a megélhetés súlyos gondjai nem érintik, de pótoihatlansága csak akkor lesz nyilvánvaló, ha az apa egyúttal a család fentartásának tengelye volt. A hadiözvegyek nyugdíj-ügyét a törvényhozás még nem rendezte. A mai özvegyi nyugdíj nemcsak hogy a létminimumot nem biztosítja (közember özvegye évi 120 K nyugdijat kap), az árvák nevelési segítsége (havi 10 K) ezt az elnevezés nem érdemli meg. Az államra hárul az a feladat, hogy ezeken az állapotokon anyagilag segiisen, a társadalom feladata pedig az, hogy a családok támogatására siessen és azok erkölcsi támogatását biztosítsa. Vannak azonban még ennél súlyosabb esetek is: az árváknak elhal mind a két szülője és irgalmas emberek jó szivére, legjobb esetben rokonok támogatására szorulnak. Szivettépő ismeretlen tragédiák ezek, melyekről a társadalom rendszerint nem értesül. Ali, akiknek hivatásunk ezeket felfedni, mi látunk csak bele igazán az élet mélységeibe, ezért lelkiismereti kötelességünk felemelni szavunkat a veszendőnek indult életek megmentésére. Ártatlan gyermeki életek megtartásáról van szó, leendő magyar emberek életéről, melyekért mindnyájan felelősséggel tartozunk a jövő Magyarországának. Mindezek a szempontok amellett szólnak, ; hogy a társadalmi jótékonyságnak most már | konkrét, határozott alakot kel! öltenie, az anyagi erőket egy célra kell csoportosítani, hogy a háború legsúlyosabb sebét meggyógyíthassuk és a jövő nemzedék fentartásához és megmentéséhez tehetségünk szerint hozzájáruljunk. Ezt a célt szolgálná a vármegyei árvaház felállítása. Alapítási tervezet. A vármegyei árvaház a vármegye székhelyén. Komáromban létesülne egyelőre csupán teljesen apátián, anyátlan szóval teljes hadiárvák elhelyezésére és nevelésére, negyven hadiárva befogadására. A felvétel előfeltételéül egyelőre elvül lenne felállítandó, hogy a felveendők csak teljesen árvák legyenek és pedig olyanok, akikről környezetük vagy rokonságuk nem képes gondoskodni. Csak ilyenek hiányában lehess en felvenni olyan hadi (fél) árvákat, akiknek elhelyezését vagy családi helyzetük (anyjuknak újból való férjhezmenése) vagy elviseíheHen
