Komáromi Lapok, 1918. január-június (39. évfolyam, 1-26. szám)
1918-03-09 / 10. szám
'i. old i „Komáromi Lapok fa 1918 március 9. első lenne helyesebb és gazdaságosabb. Az utób bl egyenesen szégyen volna a magyar tőkér e és a magyar vállalkozási szellemre. A nemz cli szempont sérelméről nem is szólva. A rendelkezésünkre álló néhány hajógyár e fela dat megoldására nem elégséges. Okvetlenül szaporítani kell a hajógyárakat, még- pedig nagyszabású, modern berendezéssel. E ponton kapcsolódik be városunk érdeke elsősorban a dunai hajózás kérdésébe. Nem lehet közömbös reánk nézve, hogy a máris tervbe vett uj hajógyártó telepek hol létesülnek a Duna mentén. Eminens érdekünk, hogy azok egyikét mi kapjuk meg. És emellett nemcsak a localpatriotizmus óhajtása szól. Komáromot fekvése mintegy praedestinálja ilyen gyár alkalmas, sőt egyik legalkalmasabb helyéül. Azonkívül, hogy máris a vasúti forgalomnak is egyik góczpontja vagyunk, mellettünk szól a szénbányák közelsége és az a rendkívül kedvező körülmény, hogy városunkkal a világforgalmi vasúti összeköttetés közvetlen kapcsolatban van, úgy abba hozható a dunai forgalommal. Igaz, hogy már van egy hajógyárunk az Erzsébet-szigeten, ámde ezt csak locálpatriotizmusunk léptette elő — gyárrá. Eredetileg is hajójavító műhely rendeltetéssel épült. Épülnek ugyan itt mostan is hajók vagy legalább uszályok; ámde a gyár kerete és üzemképessége nagyon is kisméretű a jövő nagy feladataival szemben. Sajnos, ezt a telepet még csak kibővíteni sem lehet. Nincs tere a terjeszkedésre. Okvetlenül uj gyár létesítésére kell tehát gondolnunk. És itt van a legfőbb ideje — mert hiszen az uj hajógyárak helyének kiszemelése és megállapítása épen most van napirenden — hogy erre hivatott intézőköreink tegyék meg a kellő lépéseket és kövessenek el mindent, hogy az illetékes tényezők — Komárom mellett döntsenek. Siessünk, nehogy lekéssünk. Ha e célra nem elég s nem alkalmas a sziget: ajánljunk fel más területet. Ott vau a Bene, ott vannak a Duna jobbpartjának még be nem épített részei. És itt van végül — a katonai tölténygyár. Első pillanatra bármennyire tulmerész ideának látszik is: fölvetem e kérdést. Gondolkodjunk csak rajta. Ott fekszik a gyár a Duna és Vág összefolyásánál. Közvetlenül egyfelől a Duna, másik részen a Vág partján. Ézenkivül van közvetlen vasúti összeköttetése. Igaz, hogy ma katonai kincstári tulajdon és igaz, hogy más rendeltetéssel épült. De ha igaz, amint komoly források hírük, hogy a háború után Komárom várjellege és igy stratégiai fontossága végleg megszűnik: mig az első szempont nem szolgálhat akadályul, a másik még kevésbé. Ha ugyanis a háború alatt a legkülönbözőbb vas- és faipari gyárak alakulhattak át egy-kettőre munició-gjárakká : miért ne ál íttassanak a háború után fölöslegessé vált tölténygyárak — gazdasági célok szolgálatába ? Miért ne vedlhetnének át gazdasági gépvagy — ha ugyan elhelyezésük erre alkalma— hajógyárakká ? Ennek még katonai érdekek sem állhatják útját; mert hiszen — ne adja Isten, de ha mégis megint szükség lenne arra, hogy eredeti rendeltetésüknek visszaadassanak: az is márólholnapra megtörténhetik. Emberileg belátható időig — reméljük — erre nem lesz szükség. Miért heverjen hát tétlen, gyiimöicsözetlenül ez a hatalmas, óriási költséggel létesült gyártelep a békességes idők előreláthatólag hosszú tartama alatt, midőn — aránylag kevés költséggel járó átalakítással és néhány uj berendezéssel — a gazdasági célok szolgálatába állítva: ezzel nem veszítene a katonai érdek semmit; ellenben óriásit nyerne a nemzet ? Nem vagyok szakember: nem tudom megítélni az eszme kivitelének lehetőségét; de na van rád mód és lehetőség, még az a nagy előnye is meg volna, hogy készen lévén a gyár; gyorsan uj rendeltetésének lenne átadható a telep már csak azért is; mert hiszen hatalmas erő és világítási központtal el van látva; és teljesen modern gépei, berendezése és műhelyeinek nagy része az uj célok szolgálatára is bizonyára alkalmas lenne. Mea culpa, ha ideám kivitele lehetetlennek bizonyulna. Egy kissé talán tulhosszan is foglalkozván a hajógyár ügyével, most már csak vázlatosan két olyan szempontra kívánom a közfigyelmet felhívni; me ynek városunk javára való érvényesülése nemcsak kívánatos ; de közérdekből indokolt is lenne. Az egyik az : legyünk rajta, hogy a hajózás érdekében a jövőben elkerülhetlenii! létesite; dő nagyobb szabású, modern berendezésű és hatalmas elevátorokkal is ellátott u. n. átrakodó állomások egyike Komáromnál létesittessék. Egyszer, évtizedekkel ezelőtt volt már erről szó ; sőt a siker biztos r, menyével kecsegtető tárgyalások is fo ytak a dunagőzhajózási társasággal, mely gönyüi átrakodó állomását ide kívánta áthelyezni. Sajnos akkor nem sikerült a dolog. A várható gazdasági előnyökkel és komoly érvekkel szemben a hazafias frázisok győzlek és billentették le a döntés mérlegének serpenyőjét — a város rovására. Most ismét itt van az idő és az akkorinál még kedvezőbb alkalom, hogy teljes erővel síkra szálljunk e városunkra nézve kiválóan fontos terv megvalósításáért. Az egész Duna mentén alig van alkalmasabb hely ilyen átrakodó állomás létesítésére, mint Komárom, ahol egy világ forgalmi vasútnak sinei majdnem közvetlenül a Dunaparíon futnak és ameddig az AIDunáról érkező legterheltebb hajók is bármily vízállás mellett minden akadály nélkül közlekedhetnek; ahol tehát az átrakodás hajókról waggonokba és viszont — elevátorok segítségéve! a legkönnyebben és legkevesebb költséggel történhetik. Ismét szőnyegre lenne hozható, továbbá a Győr—Komárom közötti helyi hajóközlekedésnek egyszer már napirenden volt kérdése is. Ez csak localis érdekeket volna hivatva szolgálni; de inter parenthésim megjegyzem : Komárom érdekét különösen csak abban az esetben, ha a helyi forgalom révén Izsa, Füziíő, Almás, Neszmély és Dunaradvány is szorosabb összeköttetésbe hozatnék a komáromi piaccal; tehát ha a helyi hajózás végpontjai Győr és Dunaradvány lennének. Végül még egyet. A dunai hajózás föllendülésével a mellékfolyók hajózhatóvá tételének kérdése is sürgetőbbé válik. E tekintetben Komáromot a Vághajózás ügye érinti legközvetlenebbül. És miután a Vág szabályozása már a háború előtt olyan előrehaladt stádiumba jutott, hogy a Vág alsó részén a hajók járásának alig állja valami az útját : talán ideje lenne ezt a kérdést is megbolygatni és közelebb vinni a megvalósításhoz! Földet a rokkantaknak! A nemzet koszorús hősei, kik feláldozták testük épségét a haza és nemzet függetlenségéért és szabadságáért, rokkantán s vagyon nélkül nem folytathatják hivatásukat, hanem reászorultak, nem a nemzet nagylelkűségére, hanem hazafias kötelességének teljesítésére. Kisebb, nagyobb társasággal együtt, de leginkább szűk családi körben igen gyakran élveztem a kedves ház vendégszeretét. Az is sokszor megesett, hogy Árpádék jouron, estélyen vagy színházban lévén, Aáóricz bácsival kettesben iddógáltuk a pompás „svábhegyi“ saját termésű borát és fogyasztottuk el a mindig magyaros vacsorát. A magyar konyha legjellegzetesebb és a gyomrot legjobban próbára tevő termékei — élükön a „körmös bableves“-sel, „csíkos Káposztával“, töpörtyüs pogácsával, kapros túrós lepénnyel stb. voltak legkedvencebb ételei. A franciáskodó konyhát nem szerette. Egyenesen dühbe gurult pl. : á cukrozott túrós lepénynek •még — a láttára is, • , A,,dessert“ rendszerint svábhegyi gyümölcs :volt. .Saját termésű pompás körte vagy alma. .Bpraira és pomologiai tudományának remekeire büszke, is volt, ,jbüs>kébb talán, mint az egész világot meghódító műveire. Azt szokta mondani, bpgy. az. ö. svábhegyije nem ,,bor“ ám, hanem „szőííőlé“. Gyakori együltlétünk, de különösen ^. kedélyes,- ketteslaen . való vacsorázás idején sokszor-terelődött beszélgetésünk Komáromra. Mópdanorn, ,sp; keij, bogy mindig a iegnagyobb .szeretettel emlékf^etj meg szülővárosáról! Nagy érdeklődést .mutatott annak élete és Viszonyai? iránt. Sokat kérdezősködött itteni kortársai felöl. Nem egyszer emlegette itthon töltött gyermek és ifjú évei emlékeit. Ha bele melegedett a i omáromi dolgok emlegetésébe, csakúgy gyön- K győzött ajkáról a beszéd az ő kellemes, megnyerő bariton hangján, mely mindig megtalálta az utat a szivekhez. Én csak úgy faltam a beszédet. Részint egyidejű feljegyzéseim, részint visszaemlékezésem alapján akár egy kötetre valót is össze tudnék írni azok érdekes anyagáról. Talán majd egyszer meg is irom. Most — midőn e hevenyészett sorokat vetem papirra — csak két kedves részletet ragadok ki. Egy alkalommal a pompás svábhegyi szürcsölgetése közben a jó öreg — szokása szerint ismét zengte e „szellőié“ dicséretét. — Ugy-e gyerek — pompás itóka ez! ? Bennem is, mint akkor újdonsült monostori szöllőbirtokósban — felél redt a dicsekvés ördöge. — Pompás, Móricz bácsi, de hidd el — a „monostori“ se kutya ám! — Ugyan hallgass azzal a „rabvaílatóvai“! — Tudom, hogy már egyik munkádban is igy bélyegezted meg. Talán akkor igazad is volt, de most íjiár a mi monostorunk is kiállja a versenyt, ha nem is a’ svábhegyivel; de a jó asztali borokkal. — No már azt szetném látni ! — Hát meg fogod látni kedves Móricz, bátyám!' 1 - i Haza jővén, miután a magam egy-két éves „monostori“-jával, még sem mertem a platzra kiáltani, fölkerestem az én jó öreg T m men é s túlija,; V»v f •••/ ~S :f:‘ ■ l: f*Űááafcp.» monostori szöllőbirtokos társam : Zechmeister János barátomat, akinek akkortájban már 8—10 éves itteni termésű jól kezelt borai voltak és közöltem vele Jókai-va! folytatott disputámat. — Küldj egy-két fiaskó kóstolót a te borodból az öregnek ! Szívesen vállalkozott rá. Nyomban kiválasztottuk a legjobb évfolyamot. Talán tiz éves tisztes múlt állott már háta mögött. Szülő anyja: Monostor is alig 'ismert volna rája: olyan zamatos, jó bor volt. „Monostori rabvallató“ vignettával ellátott 4 palackkal küldtünk el abból postán az iró fejedelem címére. A hatás nem maradt el. Győztem. A válasz gyorsan megérkezett. Sajátkezű levélben köszönte meg a küldeményt Zechmeister Jánosnak, melyben mea cülpát mondva, feloldotta a monostorit a „rabvallató“-vá történt minősítés átka alól. Levele ma is ott van berámázva Zechmeister bátyánk szollá hajlékában. Büszkék is rá* á monostoriak! Csak az bántja őket, hogy még Jókai Mór ítélete dacára is akadnak, és pedig — sajnos — szép számmal tamáskodók, kik még ma sem akarják felmenteni- a „monostorit^ . a rabvallató képesség szörnyű vádja alól.- ' Egy másik vitámban 'nem voltam ilyen szerencsés. Pedig talán sokkal inkább igazam volt, mint az előbbiben. Akkor tájban jelent meg az „Oszfrák- Magyaf monarchia ‘ képben és írásban“ cinrü----f w1 1 ‘ ""Tét ''' C— •~tt?■ Jtádoi»«u:t:e a -ifi* üzletében g legszebb minőségű ferfri cipők, divatáruk, fe^érnemüek stb. l^apfyatok«
