Komáromi Lapok, 1918. január-június (39. évfolyam, 1-26. szám)
1918-02-23 / 8. szám
Harminckilencedik évfolyam 8. szem. Komárom, K9I8. február 2S. "! KOMÁROMMEGYEl KÖZLÖNY olitikai ELŐFIZETÉSI Helybeli vidékié: sgéíi ívre ...... 1 fi K fSl'éne................................8 » »•Ifedéyre.........................4 » EGYES SZAMOK KAPHATOK Spibpr Sándor könyvkcreskedéséfcen, hói hlrdeiésok és slőflzetések is elfogadtatnak, továbbá vSier.t Isivéo* t(# 6iroh-féie könyvkereskedésien, valamint Sípos Fr. reno ét Czike Dénes könyvkötőknél. ... ... i Szerkesztőség és kisdóhiveral. Hirdetések 8 ha.abos potitnrnn- : Komárom> Nádo..a. 29. sí. ként 1 kor. | hová a lap szellemi részét ütefő i közlemények, további a liirdeláj Nyültérí közlemények 3 hasábot sok, előfizetési és hirdetési dijak jEgyes szám ára 30 fill, i „«titsoroi-ként 2 kor stb- íülde!ldök-V I petitsoroi.ként i kor. . Kéziralokat liem a,Junk vi,CTa. Megjelenik minden szombaton. Laovezér: Tuba János. Főszerkesztő: Xis« Gyula tfi*. ww ---------------- 1 WnT.'ii.r~"irrnir^^ - r;,r.r. KELETEN már kisüt a nap, tavasz lesz, zengő, virágos tavasz, a hosszú tél után. Az önmagát halálra ítélt nagy orosz birodalom óriás leste izekre szakadt és a cári zsarnokság korbácsától egy seregbe hajlott kis népek külön szabad hazát teremtenek maguknak. A románok még elszigetelve, fegyverrel állnak velünk szemben. De minden jel arra a feltevésre biztat, hogy a béke a románok frontján is csupán napok kérdése. A lánc tehát, melylyei körülfonlak bennünket és megakartak fojtani, megpattant és Kelet felé megnyílt a szabad ut a béke áldásos földje felé. Mi lesz most a többi frontokon? A felszabadult erők tömegétől való félelem be fudja-e hajlítani a béke elfogadásába ellenségeink akaratát? Vagy tovább rohannak a pusztulás véres utján, felégetve, ami még a világból megmaradt. Döntő események viharán vitt keresztül az élet és most még talán nehezebb megpróbáltatások k ö vetkeznek. Mink most sem akarhatunk mást, mint amit eddig akartunk, hódítás és KOMÁROMI LAPOK TARCAJA Képek a lagúnákból. Irta: Oberhäuser frigyes ferenc. — A sajtóhadiszállás engedélyével. — Reggel a lagúnákon! Milyen csodálatos itt a hajnal hasadása ! A tájat besugározza a Telkeid nap, a sugarak kacagva kergetődznek és gyöngéd ujjak kibontják fátylukból a meszszeségben a honi Alpesekel. Szivünkbe cseng az emlékezés melódiája, megpezsdül a vérünket a vágy, amely forrón felbugyog bennünk azután az idő után, amikor még szabadság uralkodott a földön, amelyet most a csaták és a kézi tusák nyomán lövészárkok ezrei hasogatnak fel. Szegény világ! Ha egyszer a dühödt gránátok belétek is borzalmas sebeket tépnek és szépségetek sivár pusztasággá, iszonyatos csatamezekké változik át, ó szép lagúnák, fényben úszó tájak. A tenger szellője kószál a síkság felelt, a kukoricásokban hangos zugásbugás kel és a lagúnák vizén hullámok .fodrozódnak. Mintha valami álmadozó fohász lebbw e az ég felé. Rózsaflizérnek tetszenek a hegyek, bűvösen ragyognak a hóniezök. Amint kárpótlás nélküli békét. Ellenségeink még í mindig nem ezt akarják. Mink a kölcsönös megbecsülésből sarjadzó béke útjait kutatjuk, ahol a szeretet és a kiengesztelődés virágai nyílnak. Ők előbb le akarnak taposni, azután ránk parancsolnák a szégyenteljes békét. A gonosz terv eddig nem sikerült és ezután még kevésbbé fog sikerülni. Katonáink szellemében a négyéves diadalok emléke él, mint a káprázat fénye és vezeti őket uj győzelmek útjára. Akik pedig itthon tűrnek és szenvednek, azok sem adják fel a jó megoldás közeli reménységét. Úgy szeretnénk, ha már most a béke angyala leszabna a hideg, havas északi mezőkről, leszálltra a narancsillalu olasz főidre, a termékeny francia rónákra és ott is megszentelné az emberek eszét és szivét. A pusztulásból elég volt és ha el is vagyunk szánva védelmünkben végsőkig harcolni, készen kell lennünk a békére, olyanra, amit ígértünk magunknak és a világnak, tisztességesen megbékülni, minden jogtalan Ietiprása nélkül azoknak a népeknek, melyek már eleget szenvedlek. a nap rájuk süt, lágyan és mégis élesen tűnnek elő a körvonalaik. A katonák némán bámulják a messzi karintiai és tiroli havasokat. A gerincek, a lejtők, a nyergek és a sziklafalak tisztán rajzolódnak ki és ragyogó kék színben borul föléjük az égbolt. Kis vándorfelhők lebegnek az égen és duzzadt párnáik mosolyogva tükröződnek vissza a vizekben. A töltésutakon, a melyek a földeket és a szigeteket egymással összekötik, időnként egy könnyű járómü halad. Ezek a töltésutak olyanok, mint a végtelen hosszú hidak: mélyen behatolnak a síkságba, hálószerűén ágaznak szerte; ezek teszik lakhatóvá a vidéket. Ha esik, akkor a lágy talaj csupa süppedés és mélyre vájt keréknyom, úgy hogy alig lehet közlekedni. Az utón előbbre a töltéshez érünk, amely az eiülső arcvonalat alkotja. Ez az arcvonal jóformán már a tengerben van. Az előőrsök, a figyelők és a járőrök valóságos Robinzon-életet élnek, legalább is a szolgálat idején. Az őrsök kis szigetecskéken, töldnyelveken állanak és a járőrök éjszakánkint csónakon hangtalanul siklanak az ellenség közelébe. A Piave lassan, nyugodtan viszi habjait a tenger felé. Egy töltésűt kiséri és vele párhuzamosan egy csatorna halad, amely azután balra tér és a tenger hosszában folyfl központok hatásköre. A vi'iéki városok a műit napokban közös szervezetük, a vidéki városok kongresszusának állandó bizottsága közvetítésével a kormány elé terjesztették mindazokat a panaszaikat, amelyeket a közélelmezés kérdésében a fennálló állapotok ellen emelhetnek. Ezek között a panaszok között van természetesen sok olyan, amelyen a mai helyzetben a kormány és az illetékes körök a legnagyobb jóakarattal sem tudnak segíteni, de van olyan is, amelyiken nemcsak tudnak, hanem kötelességük is, hogy segítsenek. Abból az előterjesztésből azonban, amelyet a vidéki városok kongresszusának állandó bizottsága a kormány elé juttatott, ki akarunk ragadni egy pontot. A vidéki városok ugyanis azt kívánják, hogy a kormány szüntesse meg a központok önálló rendelkezési jogát velük szemben és bármiféle rendelkezést csak az illetékes minisztériumok adhassanak ki. Általában véve a városok kívánják, hogy a kormány a ífÖ2póntok hatáskörét csak a véleményező és a végrehajtó szerepkörére korlátozza. A vidéki városoknak ez'a kérelme valóban teljesen jogos és időszerű. A vidéki városok admin sztraciója amúgy«, is mindig rendkívül nehéz és bonyolult volt. Nem' dolgozik a vidéki város sem olyan,nagy, sem olyan szakavatott személyzettel, mint a főváros — egy-két nagyobb vidéki város kivételével — de másrészt minden egyes vidéki városnak vannak olyárt speciális érdekei, minden vidéki város közvi-Raggelizés előtt fél pohár Schmtilih»uei**fél« • V. hMxnálata ««lé di «Ifié« gyomor traiosoknok é» oarékssoroláokon ««oAtedáfcftok az elrontott gyomrot 2—3 óra aifcff Mjeun r«íróit» Hozzá. \ tatódik. Az arcvoifel képe itt természetesen egészen más, mint egyebütt. A terep megváltoztatja a hadműveleti lehetőségeket, at operativ eszközöknek egészen más a képe, mint., lent az Isonzónál. Itt megvan a lehetőség rá, hogy kicsi dolgoknak nagy hatások járjanak a nyomában. Vagy nem volna-e nagy esemény az, ha az ellenségnek sikerülne a töltéseket felrobbantani és a zsilipek révén hatalmas víztömegeket zúdítani vonalainkra ? Egészen más háború ez, mint ami eddig folyt a kő birodalmában. Azt lehet mondani, tele van titokzatossággal. A figyelmet a végsőkig kell megfeszíteni. Minden mozdulatnak ellenmozdulata kél. Kicsike kis szárazföldön, támaszponttá kiépített halomról kell tartani az állást. A viz egyhangúan mormolja körülöttönk álmos dalát. Titokzatos csendben siklattak a csónakok szigettől szigetbe?, mint az éjszaka árnyai. A fejszecsapás hangja úgy siet tova a lagúnák felett, mint valami, felriasztott állat. A viz hatalom. Sejtjük a hatalmat, lappangó erejét, amely akkor bontakozik ki teljes nagyságában, ha szabad lesz és lerázza láncait. Az elemeknek tér kell. Az ember szívósan fogát csikorgatva küzködik velük. Keményen, szí-
