Komáromi Lapok, 1918. január-június (39. évfolyam, 1-26. szám)
1918-02-23 / 8. szám
2. oldal. „Komáromi Lapok“ 1918. február 23. ferenczy Károly itthon. Mindnyájan tudjuk, hogy Ferenczy Károly, a helybeli földmives iskola régi, köztiszteletben álló igazgatója még a háború elején mint szolgálatonkiviili honvédhadnagy hadi szolgálatra vonult be s kevéssel utóbb Prsemsyl-be vezényeltetett. Itt szenvedte végig Prsemsyl körülzárólásának minden gyötrelmét s a vár feladásakor ő is orosz fogságba került. Közel három évig sínylődött az oroszok fogságában, Asztrakánban, Tomszkban, Mariinszkban, mig aztán a honvágy nagy elnatározást érlelt meg lelkében. Mikor az orosz fogolytáborok őrizete meglazult, Ferenczy Károly is megszökött Szibériából, s a szintén szökésben levő polgári internáltak közé vegyülve sikerült neki átjutnia európai Oroszországba. Itt bukovinai oláh zsidónak adta ki magát, s e minőséségében jó szolgálatot tett neki az oláh nyelv ismerete. A legkülönfélébb viszontagságokon keresztülesve, s gyakran életével játszva sikerült neki egy hónapi bolyongás uián eljutni a bukovinai orosz frontig, ahol orosz járőrök, hosszú alkudozás után átbocsájtották a harcvonalon. 271 rubellel a zsebében indult el Szibéria nyugati részéből, s ez a csekély összeg eltartott neki a magyar határig. Ferenczy Károly február 21-én a déli gyorsvonattal érkezett meg Komáromba Veszprémből, ahol felettes parancsnokságánál jelentkezett. Az állomáson a földműves iskola tanári kara s barátainak nagy serege várta, kik könnyekig meghatva ölelték keblüki e a rég nem látott kedves jó barátot. Mező Károly h. igazgató rövid beszéddel üdvözölte őt, melyre Ferenczy látható megindultsággal válaszolt s hálás köszönetét mondott barátai jóleső figyelméért. Nehány percnyi társalgás után, melyben Ferenczy röviden vázolta szibériai szökésének történetét, családjával együtt kocsira ült s első útja is a templomba vezetett, hogy hálákat adjon a Mindenhatónak szerencsés megszabadulásáért. Ferenczy Károly hazatérte városunkban a legnagyobb örömet keltette s egymást érik a szerencsekivánatok és üdvözlő levelek, melyekben a jóbarátok és ismerősök gratulálnak a hazatértnek, ki becsülettel teljesítette hazája iránti kötelességét. Ferenczy Károlyt egy kicsil megviselte a hosszú orosz fogság s őszes szakálla és haja idősebbnek mutatja őt koránál. Bizton hisszük azonban, hogy. nehány hónapi pihenés és nyugalmas életmód után teljesen visszatér jó egészsége és régi rugalmassága s ujult munkaerővel veheti át a földmives iskola vezetését. Meleg érzéssel, őszinte örömmel üdvözöljük öt körünkben s reméljük, hogy jóismerőseivel és barátaival egy szükebb körű előadás keretében megfogja ismertetni orosz fogsága történetét és szerencsés hazatérésének viszontagságait. Isten hozta őt közénk! Kérelem a hatósághoz. — Állítsuk vissza a rendőrségi átjárót! — A múlt hét elején tanácsi rendelet folytán elzárták a rendőrségi átjárót. Ez a látszólag csekély fontosságú hatósági rendelet szokatlanul nagy zúgolódást váltott ki a nagyközönség azon részéből, mely ezt az átjárót rendszeresen használta. Ezidőszerint még csak a hatósághoz intézett kérelem alakjában kívánok e kérdéssel foglalkozni s hiszem is, hogy a jól informált tanács készséggel teljesiti a közönség óhaját, s hamarosan hatályon kívül helyezi azt a tilalmat, melyet a rosszul informált tanács bocsátott ki. A dolog ugyanis helyes jogi megvilágításban úgy áll, hogy Komárom város lakossága az átjárás szolgalmi jogát a rendőrségi épületre, udvarra és belsőségre nézve elbirtoklás címén már rég megszerezte. Magam is kevés hijján ötvenesztendeje használom és gyakorlom az átjárási szolgalmat s ezt a magánjog mezejére tartozó olyan jogosítványnak teszonyai olyan elkülönözöttek, hogy az általános szabályrendeleteket rendszerint csak erős és alapos magyarázattal lehet egyes ügyeikre alkalmazni. Természetesen a békeidőben a rendeletek és utasítások nem érték egymást olyan sűrűn, mint ma és igy a városok személyzetének volt alkalma megtanulni és a helyi viszonyokra applikálni az egyes országos rendelkezéseket. Most azonban, a háború utóbbi éveiben, nemcsak a személyzete csökkent a városoknak, nemcsak a tisztviselői kar szenvedett fogyatkozást a katonai behívások révén, hanem ezzel szemben a munka is nagymértékben megszaporodott. Egymást érik az újabb és újabb háborús rendelkezések, amelyek közül — valljuk be — igen sok el is van hibázva, vagy tisztán elméleti alapra van helyezve, úgy, hogy a gyakorlatba átültetni igen nehéz. Ha azonban ezek a rendelkezések csak egy helyről, illetve mondjuk három-négy helyről, az egyes szakminisztériumoktól jönnének, akkor még rendben volna, hiszen a minisztériumokkal megérteti magát a vidéki közigazgatás. Azonban nem három-négy, hanem huszonhárom-huszonnégy sőt még több helyről kapjuk a rendeleteket és igen sokszor megtörténik, hogy ha az egyik rendeletnek a város eleget tesz, vagy a város polgáraival eleget tétetett, akkor beleütközik egy másik rendeletbe. Minden cikkre, minden szakmára van már központ és még alig van száma a hivatalos lapnak, hogy újabb központosító rendeletét ne olvassunk benne, Minden központnak van rendelkezési joga, a sok rendelkezés egész chaoszt alkot és a vidéki városoknak, a vidéki városok tisztikarainak még arra sincs idejük, hogy az összes rendeleteket elolvassák. Ez a helyzet, ha még tovább fejlődik, mint ahogy fel-zólalás nélkül bizonyára tovább fejlődnék, teljesen tarthatatlan. A vidéki városok nem bírják meg a háborús munkát és nem rendelhetik alá magukat és nem rendelhetik alá embertársaikat a százféle központnak. E helyen nem akarjuk a központok ellen emelt nagy és igen sokszor jogos kifogásokat vázolni és említeni, de tény az, hogy a kormány nem tehetne nagyobb jótéteményt a vidéki városokkal szemben, mmt ha a központok rendelkező jogát felfüggesztené és a vidéki városokat felszabadítaná a sokféle utasítástól, rendelettől. goruan vágódik a vonal a vidékbe. A töltések közé szorított csatornákban csöndesen, megrekedve áll a viz. Rétek és jegenyefasorok közöit szendereg, mester égés ágyak és zsilipek béklyójába verve. A csöndet néha a szél zúgása vagy sirályok rikoltása töri meg. 9Csöndes front“ a lagúnáknak ez a szakasza. Csak aknavetők és kézi fegyverek dolgoznak itt. Néha azért a könnyű és a közép tüzérség is tüzzáport áraszt reá. Ettől visszhangzik az egész vidék és fel-felriad az ágyuzengés. Máskor a gyalogság puskái ropognak szakadatlanul. Egyébként „csöndes“ a vidék. Persze ahhoz képest, ami a Karsztban volt. Az a mondás, hogy „a harcvonalon semmi újság“, voltaképpen köztudomás szerint lehetetlenség. Csakhogy a folytonos események' ezek a kisebb dolgok a háború folyamán mindennaposak lettek. A harcvonalnak ez a mindennapos megszokottsága mind többet és többet foglal magába. Úgy tetszik azonban, hogy éppen a lagunaharcvonalnak sajátos vonása ez. A viz miatt sok nehézséggel j írnak a tervezgetések, a kisebb harcok, a háborús fortélyok ; másrészt azonban kétszeres lehetőség kínálkozik a számukra. Csak annyi a különbség, hogy a tervek megérésének az ideje itt hosszabb. Egyébként a napsugaras tájak képei gyönyörködtetik szemünket. Az ég úszta kék színben ragyog és tágas boltján fehér felhők vándorolnak. A tájak mintha valami kiterjedt park volna elhagyod kertjeivel, magányos házaival. A felhők játéka visszatükröződik a vízben. Az Adria most újra álmodja a harci zaj által annyi időre elrebbentett álmát a gradói és panzanoi öblökben; küm kis gőzcsónakuk füstölögn k. Pillantásunk a távoli Alpoktól a tengerig révedezve boldog meghatót Ságtól fátyolos ennyi szép.-ég láttára. A táj szépsége a katonák lelkét is megfogja, akik mélyen bent az id gen országban oly gyakran gondolnak hazájukra. Valahol messze kis templomharang csendü meg; hangja az esti szellő szárnyán , árad a síkság felé. A tenger gyöngyöző pompába öltöz k, a lagúnák halkan sutto nak, az Alpesekre kékbe alkonyodó -ölétség bársonyát borítja *z este. A világos ág most hirtelen kialszik, mintha elkoppantobák volna. Itt a szürkület. Az este mintha ezer ujjal elmosná a vonal kát. A tenger csillogó pompájától nem tud megválni a nap. Az esti csillag üde fényben ragyog fel és nyugovóra int. A lagúnák fénylő vizében mintha rőt és ezüstös szeme bujkálnának; fel-feli ngolnak, majd kialu znak. Most ránk borul a gyönyörű, csodálatosan kék alkonyat és omló fátyolba takarja a tájat. Minden elcsöndesül, mé^ a szél is elpihen * fák között. Minden nyugszik. A laguna-arcvonal felett kiteríti köpenyét az éjszaka. Csak a csillagok r gyognak, visszatükröződve a vizben. Nem volna mindebben semmi különös. lit is csak olyan a harcvonal, mint másutt. Harc és háború dúl itt is, ott is. De ilyenkor halkan kopogtatni kezd itt a vágyakozás a szivünkön; elfogja szivünket, agyunkat egyaránt. És emberekké, akik éreznek. Milyen különbség ez, — és milyen különös, amikor ezeket az egyszerű katonákat látjuk emberekké átalakulni, látjuk őket azokban a pillanatokban, amikor szivük, lelkűk megtelik világ szépségével. Minő boldogság ez a katonára; mi tha láthatatlan kezek csillogó álomba ringatnák. És ennek a boldogságnak itt van a hazája, ezen a csodás kertvidéken. A tekintetűk a messziségben révedez és szivükben és ereikben forró vérhullámok pezsdülnek. A Karszt birodalmában kősivatag vette őket körül, am ly forró napokon láztól bágyadt, kegyetlenül kietlen hangú atot árasztott. A Kaiszt bírod Imában nem ejtette meg szivüket egy napsugaras tájék enyhe, becéző varázsa. A kő arculata meredten bámult. De itt reggel, mikor a tenger síkja felébred, tekintetünk messze túl kalandozik a harcvonalon a távoli Alpesek felé és vígan köszönti a napot, amely tündöklő csúcsok fölött kél az égre. Este megindultan nézzük az alkonyt, a nap nehéz búcsúját a ragyogó, fényben szikrázó tengertől. Ezekben a csöndes órákban, ezen a gyönyörű vidékén vágy és felfrissültség fakad a lelkűnkben. És ha nem tudjuk mindig az okát, a katona és az ember mégis nyugodtabban hajtja fejét álomra, mert e rettentő borzalmak között mégis van a világon egy hely, ahol boldogság és szépség terem. HXindenki tudja, elis- ____ POLITZER MÓR meri és elmondja, hogy == „Komárom, Nádor-utca 19,------->■ üzletében a legszebb minőségű férfi cipők, 'divatáruk, fefyérnemüék stb. l*apliatól$.
