Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1941

SZÉCHENYI ISTVÁN 1791-1941. Plinius beszél valahol a mesebeli kőről. Ennek a kőnek az volt a tulajdonsága, hogy darabokra törve elmerült a vízben, de ha egész maradt lehetetlen volt alámeríteni. Példázta ez a széttöredezett nemzetet, melyet megrontott az ősi átok, s szinte csak azért állt még a nagy magyar ugar, hogy sírt adjon e népnek. 1791. szeptember 21-én azonban nagy ajándékot juttatott az Ég. Széchenyit küldé végtelen malasztja. E holttetembe érző szív gyanánt Hogy lenne életösztön a hatónak, Bénult idegre zsongító hatás, Reménye a remény nélkül valónak: Önérzet, öntudat, feltámadás. Hogy megszeresse e pusztuló fajt, mely önmagát nem tudja szerelni.« Ilyen hivatást ritkán juttat embernek az Isten. Érthető hát Szekfű Gyula megállapítása: »Egyszeri jelenség, soha meg nem ismétlődő mirakulum a2s a Széchenyi István, aki nemzete sorsát élte belseiében és nemzete bukása szétrombolta testi és lelki egyensúlyát. Hiábavaló jajongás, amit nem egyszer hallunk: hol az új Széchenyi közöttünk és miért nem jön el ő^ aki utunkat megmutatná? Egyetlen ember volt, akiben a magyarság sorsa azonosult a sajátjáéval, s közöttünk ilyen emberfeletti, hősi szférába nőtt magyar nem járkál s nem is fog eljönni.« S ha nincsenek élő géniuszok^ az ember mindig a halottakra tekint* Mert olyanok ezek a rég pihenő nagy és gazdag egyéniségek, mint a sokoldalú kristály, amelynek mindig csillámlik valamelyik oldala, s mindig fényt áraszt. Van mondanivalójuk, minden kor számára, mindig időszerű. S ezért a jövő emberei. Széchenyi tanításai súlyosak, kemények, nem kicsinyesek, hanem hősiességet követelők. A szülte szerelemig felfokozott faj szeretet, amelyet hirdet egész férfit kíván. Hi'szen nem más ez, mint »az emberiségnek egy népet magtartani, sajátságait, mint ereklyét megőrizni s szeplőtelen minémüségében kifejteni, nemesíteni, erőit, erényeit s egészen új, eddig nem ismert alakokban kiképezve végcéljáhooz, az emberiség feldicsőiléshez vezetni.« Kemény munka ez, mert nem ad népszerűséget. Csak az Isten napszámosa képes erre, aki tudja, hogy nem azoknak jut a népszerűség, akik dolgoznak a népért, hanem azoknak^ akik beszélni tudnak a nyelvén. Mert a javítani, emelni akaró szeretet alapja igazmondás. Az igazság pedig gyakran ngyon fáj. Kimondásához bátorság kell. S e kevesek erénye. »A magyar haza — írja —?oha nem volt derék, sőt kitűnő férfiak hiányában, egy 4