Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1940
összhangja, a megfontoltsággal párosult derűs életkedv, az Isten és emberszeretet melege, az Isten kegyelméből táplálkozó hatalmas belső energia az élet erejével hat környezetére és azt ennek követésére indítja. Annál is inkább ilyen a hatása, mert az e fajta egyéniség rátalál a környezetével való helyes bánásmód titkaira is. Amenvnyire egyenes és következetes ugyanis a maga életének irányításában, épp annyira megértő és szeretetet tanúsító másokkal szemben. A keresztény világnézet talaján álló egyéniség ugyanis jakaratlanul is Krisztust mintázza magában, aki ostorozta ugyan a tévedést, de szerette annak áldozatait, megértő szívvel hullatta könnyeit Jeruzsálem sorsa felett, felemelte a bűnbánó Magdoltnákat, megbocsájtott a könnyező Péternek és a hazatérő tékozló fiúnak. Az ilyen ember birtokába jut a nevelés terén legnagyobb hatalomnak, a lelkek találkozásának. Saját nemességének kiáradása ugyanis megindítja a másik lelket is. Hiszen a nevelés nem más, mint »magas életcélok kitűzése, annak elérésére szolgáló eszközöknek beállítása és a cél felé való állandó irányítás és indítás«. Ezt pedig csak az teheti megj aki »saját életében észleli egyes életeszmények és életszintájak szépségét, melyre ínásokat is emelni akar. Csakis az, aki önmagában látja, hogy mik fejlesztik a lélek harmóniáját«. Általában tehát mindenki csak olyanná nevelhet mást 4 aminő sajátmaga. Napjaink irodalmának egyik legnagyobb alakja, Romáin Rolland,) mély lélektani érzékkel és finom tollal rajzolja meg a lélekáradás csodálatosan átalakító hatását a Jean Christopheban. E német fiatalember Párizs egyik padlásszobájában húzza meg magát. A szomszédos lakásokban egymással ellenséges^ más-más társadalmi kaszthoz, más-más világnézethez tartozó, zárkózott emberek tengetik bánatba süllyedt, problémák súlya íalatt roskadozó életüket. S a padlásszobából gazdag, erős egyéniség árasztja feléjük a maga lelki erejét. Hatása alatt lassanként átalakul az egész ház. Mosoly fakad az elgyötört arcokon, baráti kézfogásba simulnak az előbb ökölbe szorított kezek, eltűnnek a társadalmi ellentétek, emberi méltóságukra döbbennek a porba sújtottak és új, friss élet szellője lengi át a régli ház dohos falait. Hatni tehát csak az tud, aki példát is bír adni, aki magából is jellemet nevelt, aki maga is a keresztény világnézet törvényei szerint él. Az így kialakított keresztény világnézetre aztán, mint biztos alapra támaszkodik hazafias nevelésünk végső célkitűzése, a magyar világnézet. Magyar világnézet az az állásfoglalás, amelyet a magyar élet kérdéseivel szembeni minden magyar ember elfoglal. Minden nemzetet eltölt egy szinte vallásos érzéssé emelkedett hit, hit a saját küldetésébén. Ez a hit jelenti azt a meggyőződést, hogy a népek tengerében sajátos hivatást juttatott neki a Gondviselés és azt a hivatást egyetlen más nép sem tudja betölteni. Ez a hit 30