Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1939

Horthy Miklós 1920-1940. (Március 1-én, az intézet ünnepélyén elmondott beszéd.) Sokszor szántott végig vihar a történelem folyamán ezen a népen, ezen az országon. Számtalanszor megtépte, megszaggatta testét, mert mindig egyedül küzdött. De talán soha nem zúdult ránk akkora vihar, soha nem tombolt annyira az orkán és soha annyira egyedül nem voltunk, mint 1919-ben, amikor valóban beteljesedtek a kétségbeesett költő szavai: »Szétszórt hajával, véres homlokával Áll a viharban maga a magyar!« Hiába volt a véráldozat, hiába a hősies elszántság, senki le nem győzte, s mégis elbukott a nemzet. Tehetetlenné vált az erő népe, kihullott a fegyver a kezéből. Alélttá lett a hősöib nemzete, annyira gyengévé, hogy koncleső hordák, kegyetlen, rabló kezek meg tudták csonkítani. Mert belső férgek, idegen, nemzetközi eszmék jellemtelen kufárai férkőztek oda a gyökérhez, a magyar lélekhez. Nemcsak országrészek sodródtak meszsze egymástól idegen népek uralma alá, hanem a megmaradt csonkon, e vértől ázott torzón magukj a lelkek is. Nincs összetartó erő, nincs egybefogó akarat, nincs irányító hatallom. Empedokles világképe látszik megújulni a magyar életben, mely szerint munkára termett kezek, gondolkodó agyak, látásra szomjas szemek, hangokra éhes fülek és szeretetre vágyó szívek forognak céltalanul, a gyűlölettől egymástól elválasztva, harmonikus együttműködésre képtelenné téve a nagy világűrben. De megjelenik a szeretet és ezeket az összefüggéstelen tagokat szabályostestű, cselekvésre képes lényekké rakja össze. S a magyar élet e kaotikus állapotában is megjelenik Valaki. Valaki, aki célt tuld! adni. Valaki, aki össze tud gyúrni elszakadt embereket a cél érdekében. Valaki, akinek tele van a szíve, aki még tud bízni, hinni és akarni. Akit Otrantó meggyőzött arról, hogy a törhetetlen férfiakarat csodát művelhet, s aki épp ezért várja is a csodát. Egy haldokló nép, önsírját ásó nemzet feltámadásának csodáját. Az Istentől rendelés szent hivatástudatával indul el útjára, hogy Otrantó hőséből nemzetét megmentő hőssé magasztosuljon. E hivatástudat szent érzésén kívül sarkalja őt azok emléke, akik Vele együtt álltak kint az ellenség tüzében, (akiknek élete hiába aludt ki kiömlő vérükkel és akiknek hőstetteiről nem emlékezik meg a történetíró. »Az nem lehet, hogy 3