Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1938

mámorosan kiáltották Horthy Miklós nevét. A hídnál rendőrség tartóztatta fel a tüntetőket, majdnem vérontásra került a sor. A tömeg visszafordult, zárt sorokban, teljes rendben a Klapkatérre vonult, majd Somogyi István polgári iskolai igazgató szavaira visszavitte a zászlót a templomba. Másnap reggel minden házon magyar zászló lengett, mindenki nemzeti színű szalagot viselt. Mikor 8 órakor bementünk a gimnáziumba, a fekete táblákra fel volt írva a magyar Hiszekegy, a padokra kis cédulák voltak ragasztva: »Éljen Magyarország«, minden diák szíve fölött ott égett a magyar trikolor, Masaryk, Benes képe eltűnt a falakról, minden osztályban zengett a Himnusz és a Szózat. Künn az utcán feltűzött szuronnyal még ott cirkáltak a cseh csendőrök. Okt. 9-én riadó lelkesedés fogadta a magyar békedelegációt. A hajóhídnál ott álltak cserkészeink és a hajóból kilépő delegátusok felé ők kiáltották először: »Mindent vissza! Mindent vissza!« Hétköznapokon is, a kilencórai tízpercben a Kórház-térre tódult az ifjúság, hogy köszöntse az érkező delegátusokat és feléjük kiáltsa: »Döntést akarunk!« Eljött október 13., az utolsó tárgyalási nap. Este hat órakor már egész Komárom az utcákon volt, vártuk a delegátusokat. Zengett a Himnusz, Szózat, Hiszekegy, Talpra Magyar, szavalókórusok működtek. A delegátusok késtek, csak este hét órakor érkeztek meg. Közben nagy teherautók vonultak el megrakodva a közönség előtt. Ütemes kiáltás hangzott fel: »Rablóbanda, rablóbanda. Mindent visznek, mindent lopnak.« »Eduárd, hol a milliárd?« A feltűzött szuronyú csendőrök mindezt hallgatták, de nem mertek tiltakozni. Csak mikor a tömeg a tárgyalások megszakadásának hírére csalódottan szétoszlott, merték megtámadni gumibotokkal a kisebb csoportokban hazatérő asszonyokat, gyerekeket és véresre verték őket. Több diákunk súlyosan megsebesült. Másnap be kellett vonni a zászlókat, le kellett tenni a nemzeti színű jelvényeket. De az igazság diadalát nem lehetett feltartóztatni. Eljött november 2-a, a bécsi döntés napja, majd november 6-a, amelyen a Kormányzó Ür őfőméltósága vitéz hadserege élén bevonult Klapka városába. Ott állt meghatottan a Városháza előtt, az ünneplő ezerek között. Az ő kemény arcán is végigperegtek a könnyek. A szeretetnek, a megindultságnak, a hálának és ragaszkodásnak könnyes vihara szállt felé. Üjra hallom a szavát: »Húsz súlyos esztendő után először lépek seregünk élén a Felvidék felszabadult földjére. Hozom hazatérő testvéreinknek az egész magyarság szeretetét. Köszöntöm Komáromot, ezt a magyar emlékektől megszentelt várost, amelynek falai az ellenséggel dacoló Klapka honvédeinek hagyományait őrzik. Äz idegen uralom nehéz idejében kemény magyarnak lenni — becsület dolga. Komárom kitartott magyar becsületében és ma az ősi Szent András templom tornyán újra a mi zászlónk leng. Köszönöm a város falai közül a Felvidék hűségét, szeretetét, kitartását és kiváló vezéreinek a feltámadásba vetett rendíthetetlen hitét. Bjégvárt örömünnepe ez a mai nap igazságunk gj'őzelmének, amelyben fanatikusan hinni és törhptetlenül bízni egy pillanatig meg nem szűntem.« Milyen nagy és boldog ünnepeink voltak. Eljött hozzánk 18