Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1938

újból, annyi év után kegyelmes Atyánk, a Főapát Ür. Oly öröm volt nekünk látnunk az ő boldogságát, ho.gy visszacsatolhatja a rendhez ezt a szép székházat és főgimnáziumot. Azután mi zarándokoltunk el a szent hegyre, Pannonhalmára, a szülői társadalommal és tanítványainkkal, hogy ott a Szent Istvántól és Szent Imrétől megszentelt ezer éves templomfalak közt boldog sírástól fuldokolva elénekeljük a nagy hálaadást: »Te Deum laudamus. Téged áldunk, Istenünk, mert megszabadítottál bennünket, mert csodát tettél értünk. És valóban a világtörténelemnek lehet-e nagyobb csodája, mint mikor egy szörnyen felfegyverzett hatalom egyszerre leroskad, térdre kényszerül, elömlik a fegyvertelen Szeretet előtt. De ez a fegyvertelen Szeretet »erős volt, mint a halál, tüzesebb, mint a poklok lángolása«. Ez a szeretet a mi lelkünkben olthatatlan sóvárgás, epekedés, rimánkodás, kitárt két kar volt minden felé, ami magyar, az anyaország részéről pedig ragaszkodás, féltő őrködés és fáradhatatlan munka. És megkönyörült rajtunk az Ür, Szent István évében, Szent Imre napján új csodát tett. In Servitute dolor — in libertate labor — mondja a római költő. A szolgaságban szenvedés, a szabadságban pedig nemcsak örömmámor és ujjongás, hanem munka. A foglyok váltságdíjat szoktak fizetni, legyen a mi váltságunk Szent Benedek szellemében az imádság és a munka. A szellemieket ki tudná felmérni? Ki tudná megmondani, mennyit jelent másfél millió agyvelő, másfél millió szív és lélek, másfélmillió szent akarat, mely most már nem sorvad egy átok súlya alatt. Ezt a munkát, ezt a szent akaratot ajánljuk fel az anyaországnak. Induljunk el a nagy munkára imádsággal Isten és a haza nevében és akkor ez a megnövekedett magyar akarat újabb bilincseket fog széttörni. Mikor a Főapát Ürnak átadtuk az intézet kulcsait, egyesek hiányoztak közülünk. Jó Bódiss Jusztin, Mórocz Emilián, Égler Dózsa, Panghy Özséb, Csapó Antonin, drága jó testvéreim, atyai jóbarátaim, ti már nem érhettétek meg ezt a boldog napot, mely után annyira vágyódtatok. De megdicsőült szellemetek velünk örült és velünk ünnepelt. Utolsó szavam legyen hálás, kegyeletes tisztelgés a ti drága emléketek előtt. Dr. Hajdú Lukács. 19