Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1930

6 beszédek könyvének szavaival. Komárom és vidékének nemesszívű társadalma megértette az ő intencióit, lelkesedéssel állott Rózsa Vitái mellé, 1911. jún. 19-én már meg is volt az alakuló közgyűlés. A következő évi Értesítő örömmel közli, hogy az egyéves Egyesület (békebeli) 379 K 80 f. értékű ruhasegélyt osztott ki a szegénysorsú tanulók között. A Segítő-Egyesület fennáll ma is és áldásosán működik, az idei évben is ruha és cipősegélyre 11,612 75, könyvsegélyre pedig 3,718*85 Kc-t áldozott. Nem hagyhatom említés nélkül azt sem, hogy az ő idejében alakult meg intézetünkben a cserkészcsapat, Karle Sándor tanár lelkes kezdeményezésére. Ez volt Magyarországon a második cserkészcsapat. Mikor az akkori hivatalos pedagógiai körök még meglehetősen mereven elzárkóztak a most már diadalmas cserkészeszme elől, Rózsa Vitái mintha a jövőbe látott volna, a legnagyobb készséggel karolta fel a cserkészet ügyét, megjelent első gyűléseinken és buzdított minket. A két igazgató komáromi működésének csupán kimagasló eseményeit mondottam el. Életük egyébként folytonos munka és kötelességteljesítés volt. Tanári működés, az intézet mintaszerű adminisztrációja, a fegyelmen való őrködés és az intézet szellemi irányítása. Példás szerzetesi és papi életük is tekintélyt és tiszteletet szerzett számukra. Mindketten szigorú tanárok voltak, akiknek pillantásától bizony megremegett a hanyag és haszontalan tanuló és az, akinek a lelkében valami rejtegetni való volt. És amint ők másodpercnyi pontossággal jártak órákra és egész életükben tanultak, művelték magukat, tanítványaiktól is megkívánták kötelességeik pontos és lelkiismeretes teljesítését. Horváth Kristóf a nemzeti történelmet tanította és lelkes, tüzes előadásával átforrósította tanítványai lelkét, Rózsa Vitái a görög nyelvet adta elő és bizony meg kell vallani, a görög nyelv akkor igen nehéz tantárgy volt. A »multa sudavit puer et alsit« horatiusi elv érvényesült nála. A harmadik igazgató, az áldott emlékű Móroez Emilián, csak annyiban különbözött tőlük, hogy nem volt szigorú tanár. Egy volt velük a Krisztus szíve szerinti áldozatos papi életben, a lelkes kötelességteljesítésben, de szívének olyan nagy melegségével vonzódott az ifjúsághoz, hogy mint a Pannonhalmi Szemle írja «igazgatói működésében úttörő volt a tanár és tanuló között azon bizalmas viszony megteremtésével, mely a modern pedagó-