Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1930

5 kegyes volt hozzá, még hosszú élettel áldotta meg. 1920-ig itt élt Komáromban, a székház főnöke volt és a Király püspök ösztöndíj igazgatója. Ekkor Magyarországra költözött és a csendes zalavári apátság lakója lett. Élete utolsó éveiben sokat betegeskedett, gyomorbaj kínozta, az egykor hatalmas termetű ember teljesen összesett. 1931. márc. 9-én halt meg. 1849. jan. 13-án született Faddon, Tolna megyében és így 82 évet élt. 1867-ben lépett a rendbe,, áldozópappá 1874-ben szentelték, összesen 36 évet töltött lelkiismeretes, buzgó munkában a tanári pályán. Egy évig hitszónok; volt Pannonhalmán, aztán két városban élte le az életét. 187&ben gimn. tanár lett Sopronban, 1888-ban ugyanazon intézel igaz^tója, Sopronból jött Komáromba 1901-ben. Utóda Rózsa V.itál! lött. Az új igazgató Pápán született 1857. febr. 18-án, a rendbe, lépett 1875-ben, áldozópappá szentelték 1880-ban. Egy évi. pannonhalmi hitszónokoskodás után rendfőnöke tanárnak küldte: Működött Komáromban (1881—86) Pannonhalmán a főiskolán (1886—88.), Esztergomban (1888—1910.). Abból a híres esztergomi; tanári karból jött igazgatónak, melynek majdnem mindegyik akkori tagja igazgató lett. Csak két évig működött Komáromban (191l0—12), betegsége miatt nyugalomba vonult és a zalavári. apátság perjele lett. De ez a két év mégis emlékezetes marad a főgimnázium életében. Ennek a rideg külsejű szigorú embernek nagyon melegen érző szíve volt. Amilyen kérlelhetetlen tudóit lenni a hanyag és lusta tanulók irányában, ép oly szeretettel támogatta és segítette a tehetséges és jó diákokat. Különösen a szegényeket pártolta. És mikor látta, hogy a város és vidéke anyagiakban elég szegény, életrehívta a «SegítőEgyesületet», amellyel intézményesen biztosította a szegénysorsú diákok tanulását. »Nem fájdalmasáé — írja a társadalomhoz intézett felhívásában —hogy a szegényebb néposztályok gyermekei, akikben pedig megvan a tehetség, szorgalom és hivatás, igen sokszor nem végezhetnek felső iskolákat, mert hiányzik náluk az anyagi képesség a kivánt cél elérésére. Pedig hányan, de hányan közülük kellő kiképeztetés után, a tudomány elsőrangú művelői, írók, művészek nemzetük nagyjai lehetnének. A társadalomhoz fordul tehát, mert a tapasztalat szerint az egyesült erők összhangzatos működése akár a szellemi, akár az anyagi téren mindenkor bámulatos eredményeket szokott létrehozni. »Az Ür nak ad kölcsön, ki a szegényeken könyörül» mondja a Példa-