Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1913

20 nösön, az áldozatra nem gondol senki. így azután természetes, hogy lassankint a társadalom éppen úgy nem nyújt védelmet az egyénnek, mint ahogyan nem nyújtott a kezdetleges, rendezetlen állapot, mikor még nem volt törvény. Talán még nagyobb baj, hogy még azon következményektől is meg akarja a társadalom menteni az egyént, amelyek természetszerűleg követik tetteit. A könnyelmű embert, ha bajba jut, általános részvét kiséri és az emberek elvárják, hogy mások, esetleg saját jólétük feláldozásával is húzzák ki az illetőt a bajból. Mivel pedig minden helytelen cselekedet káros következményét viselni kell valakinek, ilyen eljárással az egyes emberek hibás tetteinek következményeit tulajdonképpen a társadalom nyakába varrják: viseljék azok, akik nem tehetnek róla. Hogy ez temérdek bajnak, nyomorúságnak forrása, azt mindenkinek elég alkalma van tapasztalni. Az volna az igazságos állapot, ha mások hibájából senkire semmiféle káros következmény nem származhatnék. Ez volna egyszersmind az emberiség erkölcsi fejlődésére nézve is a leghasznosabb. Az embernek leghosszabb ideig nevelője a környezet, a társadalom. Mielőtt még iskolába járna, már az a szük kis kör, amelyben mozog, nevelőleg hat rá és a környezetnek hatása nem szűnik meg élete végéig. Természetes tehát, hogy evvel a hatalmas tényezővel számot kell vetnünk. Ha figyelemre nem méltatjuk, sohasem fogjuk megérteni, honnan jut az a sok mindenféle jó vagy rossz a gyermek lelkébe, holott sem otthon, sem az iskolában nem tanulhatta. Természetes az is, hogy bármennyire óvjuk is a gyermeket a káros hatásoktól, mégis a társadalomnak az ő korában meglevő összes betegségeit — legalább kis fokban — rajta is észlelhetjük. Nemcsak a felnőttek között elterjedt baj a felelősségérzet hiánya, hanem a gyermekek között is. Ha mindennapi apró-cseprő gondjainkkal elfoglalva éldegélünk, nem igen tudjuk értékelni cselekedeteinket. Ha azonban néha-néha igyekezünk kissé kiragadni magunkat ebből