Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1912

4 aki leírja szervezetét, éleíjelenségeií, hanem ahogyan a kertész nézi, aki beleavatkozik annak a növénynek az életébe, öntözi, nyesegeti, mert fel akarja nevelni és széppé akarja tenni. A gyermeket is neveljük. Nem tisztes távolból nézzük fejlődését, nem tétlenül vizsgáljuk ezt a fejlődést, érdeklődve, vájjon mi is lesz belőle, hanem beleavatkozunk, irányítjuk, használni akarunk neki, de — árthatunk is! Hogyan is lehet elképzelni helyes nevelést, ha nem ismerjük alaposan a gyermeket, hogyan is merünk hozzányúlni ehhez a kényes portékához, ha nem vagyunk teljesen tisztában vele?! Ha nevelni akarunk, ismernünk kell a gyermeket, ha szükség van neveléstudományra, hogyne volna szükség gyermektanulmányozásra ! A nevelés elveit csak akkor állapíthatjuk meg helyesen, ha egyrészt ismerjük a célt, vagyis tudjuk, hogy mivé, milyenné akarjuk a gyermeket nevelni, de másrészt megismerjük alaposan azt a gyermeket, akit nevelni akarunk. A pedagógia a legújabb időkig főképen a célt tartotta szem előtt, szabályait sokszor a nevelendő gyermek alapos ismerete nélkül állapította meg. Ezen nem lehet csodálkozni, mert a gyermektanulmányozás — mint már említettem — nagyon új keletű. Most már azonban a pedagógia készségesen figyelembe veszi ezen új tudomány eredményeit és nem a gyermekre igyekszik ráhúzni az a priori megállapított nevelési elveket, hanem ezen elveket a gyermek természetének megfelelőleg megalkotni. Az elméleti pedagógia sokkal gyorsabban halad előre ezen újabb irányban, mint a gyakorlati nevelés. És ez természetes is. Az iskolai nevelés nem követheti gyors tempóban az újabb és legújabb — még oly helyes — nevelési elveket, mert egy ilyen hatalmas organizmus csak lassú fejlődés mellett lehet egészséges. Az iskolát nem lehet nap-nap után folyton új és új elvek szerint berendezni, hanem meg kell várni, míg azok az elvek alaposan megérnek, míg gon-