Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1912
23 A gyermek külömben sem nyugszik bele az ügy ilyen elintézésébe, nagyon is éles kritikával vizsgálja a felnőttek tetteit. Ne akarjuk tehát a föltétlenül tökéletes lény szerepét játszani a gyermek előtt. Legyünk igazságosak vele szemben és önmagunkkal szemben is! Ha tévedtünk, nyíltan ismerjük be és igazítsuk ki ezt a tévedést. Ezen esetben a gyermeket ez az utóbbi helyes tett fogja követésre buzdítani. Ne magunkat állítsuk eléje norma gyanánt, hanem az erkölcsi törvényeket, amelyeknek mi is, épen úgy mint ő, alája vagyunk vetve, az erkölcsi ideált, amely után vele együtt, őt támogatva, törekszünk. Vele összefogva küzjdünk a gyarlóságok ellen, a saját magunk és az ő gyarlóságai ellen. Ezen küzdelemben mi ne pusztán ítélőbírái, hanem fegyvertársai is legyünk. Ilyen eljárás mellett a gyermek nem fog megbotránkozni azon, ha az általános emberi gyarlóság jelenségeit bennünk, nevelőiben is felfedezi. Feltétlenül szükséges, hogy a nevelő eljárásában következetes legyen. Pedig nagyon ritka jelenség ez, mert igen nehéz dolog ám következetesnek lenni. Igen sokan némelykor megengednek valamit a gyermeküknek, máskor ugyanazt különösebb ok nélkül szigorúan megtiltják. Egyik esetben valami helytelen tettéért keményen megbüntetik, másik esetben, jó hangulatukban ugyanazon tettén mosolyognak. Megfenyegetik, hogy ha ezt, vagy azt meri tenni, jaj lesz neki, de a gyerek tapasztalásból tudja, hogy üres fenyegetés marad. Ilyen eljárás a tekintélyt lejáratja és a gyereket engedetlenséghez szoktatja. Ne parancsolgassunk, ne fenyegetődzünk minden ok nélkül, de ha egyszer valamit kimondtunk, azt tegyük is meg! Sohase büntessük a gyermeket olyankor, mikor nem bűnös. Ez ugyancsak magától értetődőnek látszik, pedig mégis nagyon könnyű ellene véteni. Vannak, akiknél a büntetés nem egyéb, mint boszankodásuknak megnyilvánulása. Büntetnek akkor, ha valamivel felingerlik őket. Ha a kis gyermek naivságában olyant talál kifecsegni idegenek előtt, ami kellemetlen, azért kegyetlenül rátámadnak, pedig ilyenért